Ez az igazság a kínaiakról
Kína afrikai jelenléte más szemszögbõl. Az egyoldalú – fõként nyugati – nézõpont helyett kísérletet teszünk a terjeszkedõ óriás valódi szándékának megismerésére. Földrablás, kizsákmányolás, gyarmatosítás, diktátorokkal való paktálás és invázió – avagy mi igaz a Kínát övezõ tévhitekbõl?

Így születnek a legendák és mítoszok
Nem telik el nap, hogy ne hallanánk Kína egyre növekvõ gazdasági és – ennek következményeként – politikai dominanciájáról. A nemzetközi közösség aggodalommal követi az eseményeket, emellett próbálja megérteni a nagy keleti sárkányt. Kétségtelen tény: Kínát immár nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Kattintson és pillantson bele a kínai mindennapokba!
Afrika és Kína egymásra találása az utóbbi évtized egyik legjelentõsebb külpolitikai és nemzetközi fúziója. Az egyesülés természetérõl megoszlanak a vélemények. Az afrikai olaj utáni sóvárgása miatt a nyugati világ hamar megbélyegezte Kínát. A keleti óriás szabályosan kizsákmányolja a fekete kontinenst, Kína így inkább parazita, mintsem nagy adományozó – vélik a nyugati kapitalista államok. Kína ezzel szemben szimbiózisról beszél, mondván, afrikai jelenlétébõl a szubszaharai országok is profitálnak. A két blokk, Nyugat és Kelet szóváltásai közt viszonylag kevés szót kap maga az érintett: Afrika.
Valójában igen kevés ismerettel rendelkezünk arról, mit is csinál Kína Afrikában. Nem csoda tehát, ha ezt az információhiányt túlzások, téves következtetések, mítoszok és városi legendák töltik ki, amik aztán tényként terjednek tovább. Kína teljesebb – ez esetben afrikai tevékenységének – megértéséhez egy realisztikusabb megközelítést célszerûbb alkalmazni.
Az alábbiakban áttekintjük Kína Afrika-politikáját illetõen a legismertebb és leginkább elterjedt – gyakran legvadabb – tévhiteket, rávilágítva arra, hogy Kína nem pusztán fekete vagy fehér. Annyi leszögezhetõ, hogy a kínai jelenlét mozgatórugója sem nem gonosz összeesküvés vagy ördögien kiforralt terv, sem nem önzetlen adakozás. Pusztán racionális, saját tapasztalaton alapuló gazdasági-politikai önérdek.
“Szeretlek, mígcsak Kína meg Afrika össze nem ér…”
Az Európai Uniót és az Egyesült Államokat követõen Kína az afrikai kontinens harmadik számú kereskedelmi partnere. A világgazdasági vezetõ szerepre – baljósabb, nyugati szóhasználatban: világuralomra – törekvõ Kína próbára teheti vezetõi képességeit Afrikában. Elemzõk szerint Kína egyfajta kísérleti terepként kezeli a földrészt, ami a nemzetközi közösség szempontjából is jelentõséggel bír. Az itteni folyamatok ugyanis bepillantást engednek egy késõbbi, Kína által dominált világba.
Illusztris példája a kínai politikai és diplomáciai önbizalom megerõsödésének, hogy míg korábban kétoldalú kapcsolatok kötötték az egyes afrikai országokhoz – vagyis egyenként tárgyalt mindegyikkel –, mára a francia-afrikai találkozókhoz hasonlóan egy egyetemes Kína-Afrika csúcson zajlik az egyeztetés. A létezõ, gyarmati múltból fakadó "Françafrique" mintájára egyesek már “Kínafrikáról” beszélnek, utalva a két fél mind komplexebb összefonódására.
S noha a brit poéta, W.H. Auden 1937-ben – mégha nem is ilyen értelemben, de – az idõ- és térbeli távolság érzékeltetésére használta költõi hasonlatát, szavai ma, alig több mint egy emberöltõvel késõbb, módfelett különösen hatnak: “Szeretlek, mígcsak Kína meg Afrika össze nem ér…” (Esti séta).
Link