Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Színjáték zajlik a parlamentben a fideszes képviselõ szerint

"Loptunk, csaltunk, hazudtunk, most bevalljuk és szépen eloldalgunk!" A gyõri Szakács Imre visszavonul a politikától. A politikus azt mondja: sokszor nem a valós élet problémái kapnak hangsúlyt az Országgyûlésben.

A fideszes Szakács Imre a következõ parlamenti választáson, 2014-ben már nem jelölteti magát országgyûlési képviselõnek, és a következõ ciklustól a Gyõr-Moson-Sopron megyei közgyûlésben sem vállal szerepet - írta csütörtöki számában a Kisalföld.

A lapnak adott interjúban a politikus azt mondta: visszavonulása abszolút a saját elhatározása. Döntését azzal indokolta, hogy a parlamenti vitákban sokszor nem a valós élet problémái kapnak hangsúlyt, hanem "egyféle színjáték zajlik a választók felé", s ez számára "egyre kínkeservesebbé vált". A megyei közgyûlésbõl pedig - mint hozzátette - azért száll ki, mert úgy látja, egy szervezeti rendszerbe bizonyos idõszakonként új szemlélet, új impulzusok kellenek.

"Jöjjenek a fiatalok!"” - mondta az ötvenes éveinek közepén járó politikus, hozzátéve: nem engedné, hogy valaki két, legfeljebb három ciklusnál tovább legyen választott közfunkcióban.

Szakács Imre 2014 utáni terveirõl annyit mondott a lapnak, hogy egyrészt visszavárja õt a közigazgatás, másrészt tapasztalatai valószínûleg a vállalkozói szférában is kamatoztathatók lennének.

Szakács Imre 1998 óta már a negyedik ciklusban Gyõr országgyûlési képviselõje, 2002-tõl pedig a megyei közgyûlés elnöke is.
Link

Hozzaszolasok

930 #1 930
- 2011. December 09. 07:22:59
"Jöjjenek a fiatalok!"” Tele élettapasztalattal, szaktudással, vagy pénzéhséggel, gátlástalansággal?ja igen
3163 #2 3163
- 2011. December 09. 07:30:15
"Szakács Imre 2014 utáni terveirõl annyit mondott a lapnak, hogy egyrészt visszavárja õt a közigazgatás, másrészt tapasztalatai valószínûleg a vállalkozói szférában is kamatoztathatók lennének." - egyem a kis szívét nem tudott még eleget lopni ezek szerint vagy rosszul értelmezném?
1934 #3 1934
- 2011. December 09. 07:37:58
Szerintem 2012-t akart mondani. Egy ilyen visszavonulás csak akkor lenne hiteles, ha kiborítaná az a bizonyos éjjeli edényt. Azért arra vigyáz, hogy a közigazgatásban tovább tudja nyalni a zsírosbödönyt. Mintha ott nem ugyan az lenne a helyzet, mint amit politikáról felvázolt...
1198 #4 1198
- 2011. December 09. 11:20:16
Szia mindenkinek!
érdekes napról-napra nõ a számuk az ilyen kétkapura játszó politikusoknak!
Ha majd eljön az idõ el tudják mondani,hogy õk bizony ki akartak szállni!
A végén annyian lesznek mint az 56-os veteránok akikbõl ma több van mint annak idején a forradalmárokból.Smile
2 #5 Olvaso
- 2011. December 09. 12:37:52
Ezek olyanok, mint a holokamu-túlélõk. Mindenki jajdeokos lesz és becsületes és még szaporodik is számok spermanensen!
447 #6 447
- 2011. December 09. 14:34:53
Hasonlóan a bazi sok "antifasisztához,".ha tizede lett volna szegény Adolf beszorult volna a sasfészekbe!
930 #7 930
- 2011. December 09. 16:13:43
A képlet egyszerûbb:50 évesen Nagy Öreg lett. Eddig vele bábuztak, most õ lesz a mozgató. A "kapcsolati tõke" meg jobban kamatozik alacsonyabb poziban.
1977 #8 1977
- 2011. December 09. 19:12:55
Viszketnek a tenyerek és viszketnek a nyakak.

Milyen szépen , árnyaltan és diplomatikus(s)an fogalmaz!

..én , meg csak úgy dudorászom magamban: ..."késõ mááár , késõ mááár..."
2418 #9 2418
- 2011. December 11. 15:57:21

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.14 masodperc
634,894 egyedi latogato