Nocak-nocak, drágaszág, mibõl lesz a cerebogár.
Róma: Kenyeret és vizet!
Ban Ki Mun ENSZ-fõtitkár 2007-es jelentésében ajánlást fogalmazott meg az ENSZ Közgyûlése számára, hogy bátorítsa a déli országok és fejlesztési partnereik szorosabb együttmûködését az élelmiszerválság leküzdése érdekében.

A 2008 óta minden évben megrendezett Dél-Dél Fejlesztési Expó célja kettõs: egyrészt igyekszik elõsegíteni az élelmiszerválság leküzdését azáltal, hogy a fejlõdõ országok képviselõi megvitathatják az õket érõ kihívásokra adandó lehetséges válaszokat, másrészt pedig egy kiállításhoz hasonlóan bemutatják az országok közötti együttmûködés eddig elért eredményeit.

Miközben a világsajtó a durbani klímacsúcsra koncentrál, Olaszország pedig a Mario Monti vezette kormány megszorító csomagjának „lázában ég”, addig az Örök Város a negyedik Dél-Dél Fejlesztési Expónak szolgál helyszínéül. (A félreértések elkerülése végett érdemes tisztázni, hogy a „déli” jelzõ a nemzetközi politikában elsõdlegesen nem földrajzi, hanem gazdasági-társadalmi definíció, amely alatt a fejlõdõ országokat értik.) Az esemény jelentõsége elsõsorban a tárgyalt téma fontosságából fakad, amely nem más, mint a globális élelmiszerválság.

Miért is érdemel a kérdés ekkora figyelmet? Lester R. Brown, a világ egyik legelismertebb öko-közgazdásza A B-terv címû könyvében igen velõsen fogalmaz, amikor civilizációnk leggyengébb láncszemének az élelmiszerellátást nevezi meg. Ezzel kapcsolatban kifejti: „A legtöbb esetben a csökkenõ élelmiszerkészletek okozták a civilizációk összeomlását. […] Vajon a mi civilizációnknak is hasonló sorssal kell-e szembenéznie? Egészen a legutóbbi idõkig ez nem tûnt lehetségesnek. […] Mivel azonban változatlanul képtelenek vagyunk arra, hogy a világ élelmiszergazdaságát aláásó környezeti folyamatokat megfordítsuk, kénytelen vagyok levonni azt a következtetést, hogyha minden az eddig kialakult módon folytatódik, akkor az összeomlás nem csak lehetséges, hanem valószínû is.”

A válságról
Egy laikusban jogosan vetõdhet fel a kérdés, hogy miért mindig válságról, nem pedig globális élelmiszerhiányról beszélnek a szakértõk. A válasz nagyon egyszerû: habár a világon elõállított élelmiszer mennyisége a kutatók szerint elegendõ lenne 7-8 milliárd lakos számára - tehát hiányról szó sincs -, ennek ellenére minden hetedik ember az éhhalál küszöbén tengõdik, és csupán külföldrõl érkezõ segélyeknek köszönhetõen képes életben maradni. Különösen súlyos a krízis Afrika, valamint Ázsia egyes területein, ahol az ennivaló és az ivóvíz hiánya mellett a szegénység, a magas népszaporulat, esetenként pedig a politikai instabilitás és az azzal gyakran együtt járó fegyveres konfliktusok tovább súlyosbítják az amúgy sem túl rózsás helyzetet.

Ezeket hallva a laikus visszakérdezhet: „Ha így állunk, miért nem regionális élelmiszerválságról hallani?” A válasz ebben az esetben is kézenfekvõ: a Föld lakosságának növekedési üteme jó ideje meghaladja a mezõgazdasági termelés volumenét, ami a gyakorlatban az élelmiszerárak drasztikus és tartós emelkedését eredményezi világszerte. A probléma tehát térben nem korlátozható, de kétségtelen, hogy az egyes területeket nem egyformán érinti.

A fejlõdõ országok jövõje a kulcskérdés
Ha az áremelkedés ilyen mértékben folytatódik tovább, az emberiség lassacskán kénytelen lesz megbarátkozni a Darwintól jól ismert természetes kiválasztódás örökébe lépõ, és a biológiától végtelenül távol álló financiális szelekció fogalmával: ebben az új világban csak azoknak lesz esélyük a túlélésre, akik képesek megfizetni az életben maradáshoz nélkülözhetetlen szükségleteket. Itt még ugyan nem tart a világ, de a válság megoldásának legjobb módszere a szakértõk szerint a szegénység felszámolása. Ezt a nemzetközi közösség idõben felismerte, hiszen a lassan húsz éve elfogadott Agenda 21 akcióprogram egyik legfontosabb célkitûzése a szegénység elleni küzdelem, melytõl az éhínség visszaszorulásán túl a népességnövekedés lassulását, valamint az oktatási lehetõségek szélesedését is várják. Mégis az elmúlt két évtized során az éhezõk száma, sajnálatos módon, visszaesés helyett tovább növekedett.

Mivel a fejlett országok mezõgazdasági termelése a hozam tekintetében kiváló, a legnagyobb fejlõdési potenciál a fejlõdõ országokban rejlik. Ezek kiaknázására azonban a szegény térségek önerõbõl többnyire képtelenek. Az ENSZ ezért évek óta, különbözõ szakosodott szervein keresztül, igyekszik támogatást nyújtani a nehéz helyzetben levõ térségeknek, és ebben fontos szerepet szán az érintettek együttmûködésének is, melyre ékes bizonyíték a Dél-Dél Expó évenkénti megrendezése. „Már eddig is nagyarányú fejlõdés köszönhetõ a déli kapcsolatoknak” - összegezte tömören az eddigi tapasztalatokat Ban Ki Mun.

„Megoldást!”
Az Expó ezúttal Rómában, a FAO székházában került megrendezésre, ahol 150 ország közel 600 delegáltja vesz részt az öt napos eszmecserén, melynek mottójául a fenti idézetet választották a szervezõk. A rendezvényrõl kiadott hivatalos tájékoztató szerint az érdeklõdõk több száz kiállítóval találkozhatnak a FAO épületében, valamint elõadásokra kerül sor az alábbi hat szekcióban: (1) Mezõgazdaság, élelmiszerbiztonság és kapacitás fejlesztés, (2) Társadalmi védekezés és az élelmiszerbiztonság, (3) Klímaváltozás, környezetvédelem és az élelmiszerbiztonság, (4) Táplálkozás, HIV/AIDS és az élelmiszerbiztonság, (5) Globális egészség, mezõgazdaság és az élelmiszerbiztonság, (6) Agrárüzlet, megújuló energia és az élelmiszerbiztonság. Az elõadásokat követõen magas szintû kerekasztal-tárgyalásokra került sor, valamint az üzleti világ képviselõinek is lehetõsége nyílt az eszmecserére.
A FAO római székháza ad otthont az idei expónak (forrás: Wikimedia cc3.0)

A tájékoztató alapján az érintettek igen elégedettek az eddigi eredményekkel. Nassir Abdulaziz Al-Nassertõl, az ENSZ Közgyûlésében 66 fejlõdõ országot tömörítõ csoport elnökétõl például a következõ olvasható: „Sok elem mutat rá azokra az elõnyökre, melyeket a fejlõdõ országok a dél-dél közeledésnek köszönhetnek, valamint azokra a gyümölcsözõ lehetõségekre, amit ezek az országok megosztanak egymással olyan területeken, mint az energia, kapacitásnövelés, mezõgazdaság és élelmiszertermelés, turizmus, közlekedési infrastruktúra, információs technológia, oktatás, technológia transzfer, kis- és közepes vállalkozások fejlesztése, tapasztalatcsere, klímaváltozás, biodiverzitás, és egyéb témákban.”

A konferencia megszervezésében és lebonyolításában a FAO-n kívül több mint 20, az ENSZ égisze alatt mûködõ szervezet vesz részt, mind-mind a saját tevékenységi területéhez kötõdõ programok esetében. Helen Clark, az ENSZ Fejlesztési Csoportjának elnöke, az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) vezetõje úgy véli: „Ahhoz, hogy szembe tudjunk szállni napjaink fejlesztési kihívásaival, szoros együttmûködésre van szükség - melynek kiterjedése gyorsabban növekszik a fokozódó dél-dél együttmûködéssel, a végtelenül emberbarát alapítványokkal és NGO-kkal (nem kormányzati szervek - a szerzõ), és a magánszektor erõsödõ érdeklõdésével.”

A Dél-Dél Fejlesztési Konferencia összességében egy sikeres kezdeményezés benyomását kelti, amely fontos szerepet tölthet be az élelmiszerválság leküzdése során. Akiknek a téma felkeltette az érdeklõdését, azok számára jó hír lehet, hogy a jövõ évi konferenciát hozzánk közel, Bécsben tartják majd.

A pozitív kezdeményezések, és az elért részsikerek ellenére mégis úgy tûnik, jó ideig pusztán utópisztikus elképzelés marad, hogy minden ember hozzájusson az életben maradás két legalapvetõbb feltételéhez: az élelmiszerhez, és a tiszta ivóvízhez.

Forrás: Link