Az alábbiakban Debreczeni Józsefnek a Mozgó Világban megjelent tanulmányának egy részét közlöm, amely arról szól, hogy az Orbán-család hogyan állította a közhatalmat a magánvagyon növelésének szolgálatába. Debreczeni "A politika fertõje" c. könyvét december 1-jén mutatják be a Pallas Páholyban.

Orbán Viktor miniszterelnök jelentõs vagyongyarapodáson ment keresztül 1998 és 2002 között, a hivatali évek alatt. A szûkebb család két fõ ingatlanadatát nézve: 1. az 1998-ban már birtokolt 5,5 hektárnyi földterület négy év múltán a tizenegy és félszeresére: 63 hektárra növekedett; 2. a tulajdonukat képezõ (1994-ben 563 ezer forintért vett) belvárosi lakás helyett kertes sváb-hegyi villát vásároltak 2002-ben (75 millióért), amelynek (több tízmilliós) átépítéséhez azonnal hozzá is láttak. Ha a tágabb famíliát is idevesszük, akkor konstatálhatjuk, hogy a miniszterelnök apjának többségi tulajdonában lévõ bányacég, a Dolomit Kft. saját vagyona meghétszerezõdött (98-ról 666 millióra nõtt); a másik vállalkozás, a kizárólagosan birtokolt Gánt-Kõ Kft. nyeresége ugyanekkor a tízszeresére emelkedett (16 millióról 167-re).

Már a családi vagyonszerzés kezdetén, a bányaprivatizációban is szerepet kapott közpénzbõl származó tõke. Simicska Lajos, Varga Tamás és Kövér Szilárd ugyanis azzal a Quality Invest Rt.-vel szálltak be Orbán Gyõzõ üzletébe, amelynek vagyonát a fideszes székházeladásból befolyt százmilliók adták. Simicskáék 4,75 millióért vettek részvényt a pártelnök apjától, amit aztán 1,2 millióért – tehát 3,55 milliót „ajándékként” hátrahagyva – adtak el újra neki. (Simicska: „Mindenkinek alkotmányos joga, hogy hülye legyen.”)

Bánya

Azok a bizonyos „elsõ milliók” tehát nem egyenes úton, hanem az állami pénz – pártpénz – magánpénz vargabetûjét leírva jutottak el a családhoz. De hogyan szaporodtak a késõbbiek során? Tény, hogy Orbánék vagyona 1998 és 2002 között nõtt a sokszorosára. Az elsõ miniszterelnökség éveiben. A néptõl kapott közhatalmi mandátum birtoklása idején. A kérdés az, hogy a vagyongyarapodás a hatalom felhasználásával, azzal visszaélve történt-e.

E kérdésre elõször a tokaji szõlõk környékén keressük a választ. A szóban forgó ügy 2005 tavaszán került a közfigyelem fókuszába, Orbán szerencséjére ismét post festa (miként a bányaügy is): évekkel a történtek után. Amikor õ maga már nem volt hivatalban. Az Élet és Irodalom megdöbbentõ részleteket közölt olyan üzleti tárgyalások jegyzõkönyveibõl, amelyeken 2000-ben és 2001-ben Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett.13 Mi több: a jegyzõkönyvek által következetesen taggyûlésnek nevezett összejövetelekre nemegyszer a kormányfõi rezidencián került sor. A Magyar Köztársaság miniszterelnöke a szövegek tanúsága szerint (névleg a felesége révén) magántulajdonos üzletemberként tárgyalt többek között állami vagyontárgyak, illetve vissza nem térítendõ állami támogatások megszerzésének lehetséges módozatairól s az ezek során követendõ taktikáról.

A szóban forgó cég, a Szárhegy Dûlõ – Sárazsadány – Tokajhegyalja Kft. már puszta összetételénél fogva tipikus képlete volt a korrupciós összeférhetetlenségnek. Az Orbán házaspár üzletfelei ugyanis olyan állami pozíciókat töltöttek be – bizonyosan a kormányfõ akaratából –, amelyek ab ovo magukban hordozták a szolgálat–viszontszolgálat mozzanatát. A társaság tagjai tudniillik – jobb esetben: a saját pénzük, tudásuk és kapcsolataik; rosszabb esetben: az Orbán jóvoltából elnyert állami tisztségek fölhasználásával – a hasznukra voltak Orbánéknak. Elõmozdították az õ anyagi gyarapodásukat, amit a kormányfõ a nekik osztott pozíciókkal (az azokkal járó hatalommal, presztízzsel, pénzzel) viszonzott. Vagy megfordítva: õk hálálták meg az Orbán révén elnyert pozíciókat és javakat: egyre megy. Hogy konkrétak legyünk: Szász Attila ügyvéd például állami cégek fb-tagjaként, továbbá állami felügyeletû cégek és intézmények jogi képviselõjeként csak 2000–2001-ben 50 millió körüli összeget vett föl – miközben a hátán vitte a Kft. üzleti ügyeit, különös tekintettel a kiszemelt földterületek megszerzésére. Az utóbbi cél számára aranyat ért, hogy a sátoraljaújhelyi földhivatalba – merõ véletlenségbõl – Stumpf kancelláriaminiszter unokatestvérét nevezték ki akkoriban, így aztán Szász a sárazsadányi polgármesterhez intézett leveléhez pontos helyrajzi számokkal együtt csatolhatta azoknak az önkormányzati tulajdonban lévõ parcelláknak a listáját, amelyeket Orbán és társai kinéztek maguknak. A polgármester igen készséges volt: Orbán (felesége) így vehette meg 2, azaz kettõ Ft/m2-ért az elsõ zsadányi területét, amelyre aztán szõlõültetvényt telepítenek majd – vissza nem térítendõ állami támogatásból. Ezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy 1988 és 2002 között Sárazsadány és környéke jó pár tízmilliót kapott különféle pályázatok megnyerését követõen – ugyancsak viszsza nem térítendõ állami támogatásként. A Kft. tagja volt még Kékessy Dezsõ tõkeerõs üzletember, Orbán személyes barátja – majd 2002-tõl hazánk párizsi nagykövete. 2006-ban aztán (a veje nevén) volt szíves megvásárolni Orbánék pesti lakását. 63 millióért. A nyolc évvel korábbi vételár (563 ezer Ft) száztizenkétszereséért! Végül, de nem utolsósorban meg kell említenünk Madarász Lászlót, aki az Orbán által menesztett Princz Gábor helyét foglalhatta el a Postabank élén 1998-ban. Ezt követõen (1999. december 29-én) nyújtott a Postabank Invest Rt. 145 millió forintos hitelt a Szárhegy Dûlõ – Sárazsadány – Tokajhegyalja Kft.-nek: tehát a fõnök (és a nagyfõnök) saját vállalkozásának.14 S hogy a történet kerek legyen: a következõ évben a Postabank cégei részesültek 90 milliós állami támogatásban.15

Tokaji szõlõ

Ha ez az egész vircsaft nem lett volna súlyosan összeférhetetlen, akkor nem kellett volna titokban tartani. Márpedig titokban tartották: a közvélemény csak 2000-ben, a HVG jóvoltából szerzett tudomást arról, hogy a Magyar Köztársaság kormányfõje (a felesége révén) miféle üzleti vállalkozásban vesz részt immáron bõ két esztendeje. Ám hogy ezt mekkora odaadással és miféle eszközök igénybevételével tette, arra csak öt év elteltével derült fény, az Élet és Irodalom által prezentált taggyûlési jegyzõkönyvekbõl. Ezekbõl napnál világosabban kiderült, hogy a magyar miniszterelnök olyan üzleti megbeszélések aktív résztvevõje volt, amelyeken egy magántársaság tagjai azt latolgatták, hogyan juthatnak minél könnyebben és jutányosabban állami javakhoz. Egyértelmû utalások estek a vállalkozásuk számára kulcsfontosságú állami cég vezetõ posztjaira kinevezett személyek közremûködésére. A miniszterelnök – mintegy a felvetõdõ igényekre válaszolva – elmondta: óvatosnak kell lenniük (õ többes szám elsõ személyt használt), a szóban forgó állami javak megszerzésére csak darabonként, és csak a választásokat követõen lesz módjuk – de akkor igen. Kiderült az is, hogy a társaság egyik tagja, a kormányfõ nejének régi barátja – aki a zsákmányul kiszemelt állami cég jogi ügyeit is vitte – személyesen dolgozott a Hegyalja-törvényen. Eszerint tehát a parlamenti jogalkotás is igazodott olykor a kormányfõ üzleti vállalkozásának igényeihez!

„Ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet” – szólt Orbán elhíresült mondata, amit õ utóbb az államférfiúi mértéktartás megnyilvánulásaként próbált beállítani, mintha a fenti óhaj tényleg a kérésre és nem a kapásra: az állami támogatás – általa e szerint befolyásolható – odaítélésére vonatkozott volna. De mi történt valójában? Ha tetszik, a dolgok Orbán óhaja szerint alakultak: tényleg nem az õ cégük kapta a legnagyobb összeget. Csak a második legnagyobbat! 2001-ben 570-en részesültek vissza nem térítendõ szõlõtelepítési támogatásban az adófizetõk pénzébõl. Ám 40 milliónál többet csupán két vállalkozás kapott: a Royal Tokaji Borászati Kft. 44 millió 636 ezret; a Szárhegy Dûlõ–Sárazsadány–Tokajhegyalja Kft. pedig 41 millió 475 ezret. Sokaknak egyáltalán nem jutott a pénzbõl. Pedig Orbán a késõbbi nyilatkozataival rendre azt a látszatot keltette, mintha olyan normatív juttatásról lett volna szó, amit igény esetén a Magyar Köztársaság minden polgára megkap, majd legvégül – és persze kevesebbet – kaphat belõle a kormányfõ (neje) is. Holott az ellenkezõje történt: a kormányfõ (nejének cége) kistermelõk tucatjai elõl happolt el tízmilliókat úgy, hogy azoknak egy fillér sem jutott. Az illusztris tagokból álló korlátolt felelõsségû (és erkölcsû) társaság – a 2001-ben elnyert bõ 41 millión fölül – további két alkalommal részesült még szõlõtelepítésre és meliorációra fordítható ingyenes állami forrásból, mindösszesen 64,5 millió Ft értékben.

Külön biznisz volt ezen fölül a szõlõfelvásárlási projekt.

A miniszterelnöki pár cégének elsõ teljes évi bevétele az állami Tokaj Kereskedõház Rt.-tõl származott 2000-ben, ami 2 703 000 forintot tett ki. Az összeg maga nem túl érdekes, az viszont annál inkább, hogy a tokaji állami cég – az egyéni termelõkön túl – egyedül ettõl a társaságtól vett át szõlõt abban az évben. Ám még ennél is érdekesebb a felvásárlásra fordított pénz eredete. Azt ugyanis külön kormányhatározat biztosította: 1,5 milliárdos tõkeemelést elrendelve a Tokaj Kereskedõháznál. Az eset még nagyobb volumenben ismétlõdött meg 2001-ben – a választások elõtti utolsó szüret idején –, amikor is 2,5 milliárdos újabb állami tõkeemelés történt, egy újabb kormányhatározatot követõen. Minden idõk legnagyobb szõlõfelvásárlását bonyolította le abban az évben a Tokaj Kereskedõház. Csak aszúból hatszor annyit vett át, mint bármely más esztendõben. E célból „bevezettek egy új felvásárlási osztályt… amivel a gyengébb minõségû aszú megvételére is lehetõséget teremtettek.”16 2000-ben és 2001-ben a szóban forgó állami társaságnak juttatott négymilliárdos összeg jóval nagyobb volt, mint a teljes magyar borágazatnak nyújtott összes állami támogatás. Egész pontosan annak a 63 százaléka. Miközben Hegyalján az ország szõlõültetvényeinek csupán a 6 százaléka volt található. Ám ez a 6 százalék magába foglalta Orbánék szõlõjét is.

A történet azonban még ezzel sem kerek. Az állami tõkeemelés indokaként ugyanis „a termelési biztonság megszilárdítása és a technológiai fejlesztésen keresztül történõ piacépítés” szerepelt,17 csakhogy a Tokaj Kereskedõház korántsem erre fordította a pénzt! A 2000-es 1,5 milliárdból 1,2 szõlõfelvásárlásra ment el az amúgy értékesítési gondokkal küzdõ vállalatnál, fejlesztésre az összeg töredékét költötték, alig 300 milliót. A következõ évi 2,5 milliárdból pedig már csak 150 milliót fektettek a technológiai fejlesztésbe, a többit megint a felvásárlás vitte el. „A négymilliárdos állami tõkejuttatás… tehát távolról se szolgálta a cég technikai-technológiai felzárkózását; a borvidék jövõje szempontjából pedig kifejezetten káros volt… konzerválta a… korábban kialakult termelési, felvásárlási viszonyokat… elmaradt a borvidék kistermelõinek felkészítése az új gazdasági környezethez való alkalmazkodásra, az uniós tagságra.”18

Stumpf István azóta már alkotmánybíró

Ám a milliárdos állami források eltékozlásának okaként korántsem csak a felelõtlenség játszott szerepet. Tudnunk kell azt is, hogy Orbán kancelláriaminiszterének igen kiterjedt és népes famíliája is e vidéken lakik és gazdálkodik. A számok magukért beszélnek: a Fidesz kormányra kerülését megelõzõ évben a Stumpf család tagjai még ötmilliót se kaptak a Tokaj Kereskedõház által felvásárolt szõlõjükért. 2000-ben viszont – miután a kormány másfél milliárdot pumpált a cégbe – már 17,7 millió ütötte a markukat. Egy évre rá pedig – az újabb, immár 2,5 milliárdos tõkeemelés nyomán – 30,6 millió! És vajon ki volt a Tokaj Kereskedõház feltõkésítését elrendelõ kormányhatározatok elõterjesztõje? Stumpf István kancelláriaminiszter, személyesen. (Zárójelben: a cég általános vezérigazgató-helyettesét Stumpf Miklósnak, a marketingigazgatót pedig Stumpf Andrásnak hívták.) Végezetül idekívánkozik még egy adalék: a Tokaj Kereskedõház Rt. a négymilliárdos állami többletforrás ellenére 2002-ben már 300 milliós veszteséggel zárta az évet.

A szõlõfelvásárlási projektet ezzel lezárhatjuk, de van itt még egy apróság. 2005-ben a gazdasági minisztériumból ugyanis elõkerült egy érdekes adat, miszerint „másfél kilométeres bekötõút építéséhez 12 és fél milliós támogatást nyert 2000-ben a sárazsadányi önkormányzat. A zártkerti bekötõút – amely a 087 és 089 helyrajzi számon szerepel, és a 37. számú fõúthoz csatlakozik – vagyis Orbánék szõlõbirtokára vezet.”19

Ezzel válik kerekké ez az émelyítõ történet.

Ám ha lehet, még ennél is émelyítõbb a felcsúti földek és a váli vízrendezés históriája. Nevezett földek magántulajdonúak, a beruházás viszont állami pénzbõl zajlott 1998 és 2002 között. Kell-e mondani: a magántulajdonos az akkori (s a mai) miniszterelnök hitvese. Kezdjük a földvásárlással. Orbán Viktor (papíron: Lévai Anikó) 2001. október 31-én 54 hektárnyi (539 380 négyzetméter) 762,98 aranykorona értékû Felcsút környéki földet vásárolt. Ez eddig rendben volna. A föld árát illetõen azonban már van némi gond, mert a miniszterelnök(né) megint csak olcsón vásárolt. Aranykoronánként 8 ezer alatt, miközben a Fejér megyei illetékhivatal kimutatása szerint egy aranykorona akkori átlagára azon a vidéken elérte a 16 ezer forintot.20 De vajon ki adta el Orbánéknak fél áron (mindössze 6 millióért) az 54 hektárt? Bognár Sándor, a Herceghalmi Kísérleti Gazdaság Rt. vezérigazgatója. Akit két éve – már az Orbán-kormány alatt – neveztek ki a szóban forgó állami cég élére. A HKG Rt. ráadásul egyike volt annak a tizenkét állami gazdaságnak, amit Orbán pályázat nélkül privatizált 2001-ben. S vajon ki lett az immár magángazdaság többségi tulajdonosa? Bognár Sándor. Pontosan mikor? Két héttel azután, hogy Orbán(né) fél áron megvette tõle az 54 hektárt.

Mondtam, émelyítõ történet lesz – de még korántsem vagyunk a végén. Mert mindössze hat héttel ez után újabb érdekes dolog történt. December 11-én az Országgyûlés roppant magas: 2,7 milliárd forintos címzett állami céltámogatást szavazott meg Felcsútnak és további öt szomszédos falunak, belterületi vízrendezés céljára. (Már ahhoz törvénymódosítás kellett, hogy ezt egyáltalán megtehessék. 2001 elõtt ugyanis a tárgyév március 31-ig nyújthatták be a címzett támogatásokra szóló pályázatokat a helyi önkormányzatoknak, és ezt követõen döntött róluk a kormány, majd a parlament. Orbánék tehát elõrehozták a határidõt, a választások elé, így aztán nem is pályázatok alapján döntöttek, hanem csak „beruházási koncepciók” alapján.)

Ám most jön a java: „A Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium a harmincadik helyre sorolta a beruházást az elõterjesztésrõl szóló szakvéleményében. A Fidesz-többség azonban elõbb titkosította a parlament szakbizottságában errõl folyó vitát, majd a hivatalos elõterjesztõ, a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium az elsõ helyre tette a váli-völgyi összefogást. Így kapta meg negyven nappal Orbánék felcsúti földvásárlása után az év legmagasabb céltámogatását… második helyre szorítva egy kórház-rekonstrukciót.”21

Pintér Sándor

Az Orbán család vagyonosodását vizsgáló parlamenti bizottság adata szerint: a felcsúti vízelvezetésre adott 2,7 milliárdos állami támogatás az abban az évben a költségvetésbõl hasonló célra fordított céltámogatási keret 90, azaz kilencven százaléka volt! A bizottság jelentésében olvasható ez is: „A támogatás, a vízjogi engedélyt kiadó Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság álláspontja szerint, szakmailag indokolatlan, az Állami Számvevõszék utólagos vizsgálata szerint pedig pénzügyileg erõsen túlméretezett volt.”22

S hogy teljes legyen a kép: „Az Orbán-kabinet ugyanakkor 38 önkormányzat hasonló kérelmének elutasítását javasolta, köztük olyan területekét, ahol az árvíz hatalmas károkat okozott. 2001 márciusában árvíz sújtotta beregi települések, Csaroda, Jánd és a többiek hiába kértek, egyetlen fillért sem kaptak belterületi vízelvezetésre. A víz az emlékezetes év tavaszán abban a térségben több ezer házat sodort el.”23

Csupán a kormányfõi lokálpatriotizmus kóros túltengésérõl lenne szó?

Dehogy! „Ebbõl a támogatásból vásároltak meg 2001. december 11-én [tehát még azon a napon, amelyiken az Országgyûlés megszavazta a pénzt – D. J.] Felcsút határában egy három hektárt valamivel meghaladó, 84,47 AK értékû földterületet a beruházáshoz tartozó záportározó céljára, mégpedig annak a két nõvérnek az egyikétõl, akiktõl Bognár eredetileg vásárolta a Lévai Anikónak olcsón továbbadott földet. A vételár 10 millió Ft, azaz 118 385 Ft/AK, ami hétszerese az akkori felcsúti átlagos földárnak és tizenötszöröse annak a vételárnak (7864 Ft/AK), amennyiért másfél hónappal korábban Lévai Anikó vásárolta meg Bognár Sándortól az említett földterületet.”24 Ezek szerint a Magyar Köztársaság állami költségvetésébõl (önkormányzati áttétellel) történt túlfizetéssel kompenzálták a kormányfõ családjának potom áron nyélbe ütött földvásárlását!

Mi jöhet még ezek után? Nézzük: „Csupán a kapubejárókra 1 milliárd 130 millió forint közpénzt költöttek Fejér megye hat településén a Váli-völgy vízelvezetése kapcsán. A térburkolati díszítõkövekkel és az árkok fölötti kocsi-behajtókkal együtt az Alcsútdobozon, Felcsúton, Kajászón, Óbarokon, Tabajdon és Válon megépült bejárók folyómétere átlag 110 ezer forintba került. »A címzett támogatás felhasználása, a pályázat indokoltsága és jogossága nem állapítható meg« – mondta ki az Állami Számvevõszék jelentése. A kapubejárók darabonként félmilliós átlagáron készültek (479 515 Ft), és összesen 2 357 darab van belõlük.

A Váli-víz csekély vízhozamú, keskeny medrû, lassú folyású patak. Az ÁSZ-jelentés szerint mégis 57 kilométernyi burkolt árok épült meg 1 milliárd 182 millió forintnyi közpénzen. Zárt csapadékcsatornára közel 78 milliót (3,3 kilométer), földárokra közel 182 milliót (17,7 kilométer) fordított a kivitelezõ Viadom Rt.”25

De hát miért ment végbe a magyar adófizetõk milliárdjaiból ez az esztelen költekezés? A válasz: „A beruházást végzõ Viadom Rt. által a Magyar Államkincstárhoz benyújtott elszámolásból megállapítható, hogy a beruházáshoz az Orbán Viktor édesapjának többségi tulajdonában lévõ Dolomit Kft. több tízmillió forint értékben szállított murvát, betont és a csapadék-levezetõ árkok kibélelésére szolgáló betonelemeket. A beruházás utólagos ellenõrzésérõl szóló ÁSZ-jelentés rámutat, hogy a támogatás teljes összegének több mint 40 százalékát az árkok áthidalására szolgáló kapubejárók emésztették fel, amelyek ára az eredetileg tervezettet több mint ötszörösen haladta meg. Az Orbán Gyõzõ és családja tulajdonában álló Gánt-Kõ Kft. honlapjáról pedig megtudható, hogy az e kapubejárókat burkoló… térkõ szárított dolomitõrleménybõl készül.”26

Végül a pont az i-re: „A beruházás befejezését követõen a felcsúti földárak a Fejér megyei átlagnál mintegy kétszerte gyorsabb növekedésnek indultak. A Lévai Anikó által négy éve 6 millió forintért vásárolt földterület mai forgalmi értéke – a környékbeli termõföldek átlagárát alapul véve – 34,3 millió forintra becsülhetõ. Belterületbe vonásuk esetén pedig – amire elhelyezkedésük alkalmassá teszi õket, és amirõl Orbán Viktor a bizottság elõtt elismerte, hogy volt már rá kezdeményezés… – értékük mai áron elérheti a 400 milliót is.”27

Orbán Viktor és Lévai Anikó

Orbán Viktor apjának cégei, mint az elején láthattuk, ugrásszerû vagyongyarapodáson mentek keresztül fia hivatalviselése idején. A váli beruházás iménti részletein túl álljon itt még két adalék. Az egyik a Dunaferr-ügy. A dunaújvárosi állami vaskohászati cég megújított vezetése 1999-ben 5 évre szerzõdést kötött a Dolomit Kft. vezetõjével, Orbán Gyõzõvel, évi 140 millió forint értékben. Pályáztatás nélkül. A beszállítóváltás hivatalos indoka az volt, hogy Orbán Gyõzõ olcsóbban szállított. Utóbb (megint csak utóbb!) kiderült, hogy a dolgot egy könyvelési trükkel lehetett így beállítani: a kormányfõ apjának a köve azért volt papíron olcsóbb, mert az árába nem számították be a szállítás költségét: azt külön számlázták…

A másik az autópálya-építés ügye. Szállított-e követ a miniszterelnök apja az állami nagyberuházásokhoz? A fia szerint nem. Mert õ lebeszélte errõl: „Ez egy nagyon nehéz beszélgetés volt egyébként. Tehát õ nem értett ezzel egyet, de aztán végül azt mondta, hogy biztosan vannak olyan összefüggések, amiket én jobban látok, mint õ, és akkor ezt elfogadta. És onnantól kezdve õ nem vesz részt. Tehát minden, ami ezzel ellentétes hír, az légbõl kapott, üres vádaskodás” – jelentette ki a kormányfõ 2001. augusztus 28-án a Magyar Televízióban.

Nézzük, mi történt valójában. „Az autópálya-építésre felkészült az Orbán-bánya is. Az olcsó sztrádatöltõ anyag beszállításához a szülõk és a testvér bányacége, a Gánt-Kõ Kft. megszerezte a bányászati jogot egy várpalotai… önkormányzati képviselõ… földterületére. Ám a készülõ botrányból a miniszterelnök kérésére kimenekültek [idáig stimmel]: a bányászati jogot 2001 februárjában átruházták a papa vezette bányacég kereskedelmi igazgatójának betéti társaságára [errõl már nem beszélt a fiú]. Így a startpisztoly eldördülése után fergeteges tempóban kezdhette meg a kõbeszállítást az elsõként elindított nagyberuházás, az M7-es autópálya felújításához. A pályázat nélküli kiválasztással felkért Vegyépszer–Betonút páros alvállalkozójának, a felcsúti Femol Kft.-nek az alvállalkozójaként.”28

Autópálya

Persze ez sem derült ki azonnal. „A Vegyépszer és a Betonút Rt. által alkotott Magyar Autópálya Konzorcium sokáig titkolta a sztrádaépítésben résztvevõ 450 alvállalkozó névsorát… A Femol Kft. neve nem mondott semmit, egész addig, míg ki nem derült: a miniszterelnök a focimezén viseli a cég logóját…”29 És kiderült még valami. Az Orbán Gyõzõ alkalmazásában álló kollégának átpasszolt vállalkozás, a Bányaker 100 Bt. „az engedély jogerõre emelkedése elõtt kezdte meg a beszállítást. Az engedélyezett mennyiséget idõ elõtt kitermelték. Amikor ez nyilvánosságra került, hetekig állt az építkezés! A szabályos engedélyre vártak, miközben az M7-es szájában tétlenül állt a konkurens cég kipróbált bányája Polgárdiban. Nem vették igénybe, inkább kivártak, míg a hivatalok soron kívül az orvbányászattal megkezdett kitermelésre nyomják a pecsétet.”30

Folytathatnánk még egy ideig, de ennyi is bõven elég ahhoz, hogy határozott igennel felelhessünk a föltett kérdésre: az Orbán família 1998 és 2002 közötti intenzív vagyongyarapodása a miniszterelnöki pozíció gátlástalan fölhasználásával történt. A néptõl kapott közhatalmi mandátummal súlyosan és nagyon tudatosan visszaélve. Olyan tudatos elvetemültséggel, amelyhez foghatót hiába keresünk a többi magyar kormányfõ esetében.

Félreértés ne essék: nem azt állítom, hogy Orbán Viktor korrupt miniszterelnök lett volna. A korrupció a fenti dolgokhoz képest szimpla ügy. Ott az történik, hogy a hatalom birtokosa részrehajló döntést hoz. Amellyel nem a köz érdekét szolgálja, hanem valakinek a magánérdekét, akitõl cserébe ellenszolgáltatást fogad el. Nem tud ellenállni a hatalom környékén jelentkezõ kísértésnek, meginog egyszer, kétszer, háromszor – s aztán már maga is keresi az alkalmakat.

Orbán esetében nyilván nem errõl van szó.

Hanem valami egészen másról: valami sokkal súlyosabb és sötétebb dologról.

Hogy pontosabban mirõl, arra csak a fideszes pártfinanszírozás mechanizmusainak megismerése deríthet némi fényt.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Jegyzetek:

13 A botrányt Rajnai Attila: Tokaji borcsaták II. címû írása robbantotta ki. Élet és Irodalom, 2005. március. 11.

14 http://www.stop.hu/articles/article.php?id=
103416

15 Szabó Zoltán: Az ún. Orbán-bizottság munkája, 2005. In: Magyarország politikai évkönyve, 2006.

16 Ferenczi Krisztina: Szüret. Budapest, 2006, Diario Kft. 69. o.

17 Uo. 70. o.

18 Uo.

19 Uo.

20 Szabó: i. m. 445. o.

21 Ferenczi: i. m. 103. o.

22 Szabó: i. m. 447. o.

23 Ferenczi: i. m. 103. o.

24 Szabó: i. m. 448.

25 Ferenczi: i. m. 105. o.

26 Szabó: i. m. 448. o.

27 Uo. 451. o.

28 Ferenczi: 110. o.

29 Uo. 118. o.

30 Uo. 111. o.

Link