Ki-ki válasszon magának diktátort
Csendes örömmel észleltem, hogy éppen három hónapos hallgatáso­mat többen észre vették. Nekik írok most, megemlítve, hogy mégis szüle­tett egy, könyvesboltokban csaknem láthatatlan írásom. Ez egy könyv Pécsrõl és az eurókultúráról, azaz a mai kulturagyalázásról szól, de en­nek a híre lassan terjed. Az elhallgatás negyedéve alatt megfordultam Isztambulban (most ezt is európai kulturális fõvárosnak mondják), de ez a hely mástól csodás, nem az "Uniótól".

Eljutottam Indiába is, nem luxus utazással, hanem magam szervezte repülõs-autós vándorúton. Ez egy külön történet, bár a látásmódom ebben is azonos. Nem írtam azért sem, mert amit és ahogy akar­tam, már megtettem eddig, önmaga­mat idézni nem akartam. Született 25 könyvformátumú írásom, és ennek ez idõrendi végén sorakozik: Mivé lett Debrecen 2009-re? A másik pe­dig: Mivé lett Pécs 2010-re? Tükre az ország boldogabbnak mondott nyu­gati és nehezebb sorsú keleti részé­nek, ahol Debrecen a közhiedelem­mel ellentétben ma a legnagyobb ha­zugságok városa.

A három hónappal ezelõtti utolsó cikkem "Árvizek és fesztiválok" cím­mel született, azóta túl vagyunk az idei Zsidó Nyári Fesztiválon is. Még­sem ez a legfõbb, mivel az egész or­szág ma egy nagy közel-keleti feszti­válnak látszik, ennek a mozaikjairól is idõben szóltam. E sorokat épp szep­tember 11.-én írom, nevezetes, neve­zetessé tett dátum, amirõl most többnyire hallgat a média. Jövõre tízesre kerekedik az évforduló, tehát megke­rülhetetlen, hogy ne írjanak róla. Egy biztos, az esemény nem úgy és nem olyan indíttatásból történt, ahogy 2001-ben az USA-izraeli média tálal­ta. Ezt és az azóta eltelt idõ dokumentumait (személyes, New Yorkban készített felvételeimmel együtt) meg­jelentettem Eurocionizmus címmel.

A fesztiváloknak azonban nincs vége, Budapesten a volt felvonulási téren most az ARC tárlata van, épp a nevezetes rozsdás vaskefe, a dollár­piramis szomszédságában, ami 56­-os emlékmûnek született. A hatalom azonban nemcsak ezzel csúfolja meg 1956 emlékét, hanem azzal is, ahogy mellé telepít egy polgárpuk­kasztónak szánt egyveleget, egy öt­letbörzét az idõközben Ötvenhato­soknak elnevezett térre. Itt ugyanis ismét kultúragyalázás folyik, ki ne venne észre ezt az ISTEN LÁJKOLD A MAGYART feliratú erõ­sen áthallásos képbõl. A háttérbeli indíttatás bizonyítéka a támogatók sora, a további képelemzést azért mellõzöm, mert kerülöm a reklámcsi­nálást, így is elég sokan "megeszik" a liberális mocskot. Van persze szel­lemes is köztük, kérdés, hogy min­denki egyformán érti-e.

Arra a kér­désre, ki lehet nálunk köztársasági elnök, négy válasz szerepel:
1. Haj­mási Péter,
2. Hajmási Pál,
3. A baro­méter,
4. Pityke Pál.
Tehát bárki, a barométert akár két m-mel is lehetett volna írni, nem mindenki gondolta volna helyesírási hibának. Pityke Pál behelyettesíthetõ Schmitt névvel. Személyében a mosolygós arc mö­gött azonban az EU-ból visszatértet kell felismerni, ami ugyanúgy jelké­pes, mint ahogy korábban az Elnöki Tanács elnöke sem lehetett valaki a SZU rábólintása nélkül. Épp a mosta­ni szeptember 11.-i újságok adták hírül, hogy Schmitt a Vatikánban négy­szemközt tárgyalt XVI. Benedekkel, (korábban Kádár is járt a jogelõdnél). Idézet Schmitt-tõl: "Szeretném, ha a Szent Koronára való utalás bekerül­ne az új magyar alkotmányba". Ez a baj, az utalás kevés, igaz jelenleg ez sincs benne. Tehát a magyar jogrend ne utalásokra épüljön, hanem egy köztársasági (és egy miniszter-) el­nök mondja ki, hogy a jogrend alapja legyen az évezredes történelmi örök­ség, maga a Szent Korona. Az Euró­pai Unióban is kevés lenne a "ke­reszténységre való utalás", ami úgy­szintén hiányzik.

Idõközben nálunk is létrejött egy terrorizmus elleni központ, nem kér­dés; háttérhatalom dönt ennek mûködési irányáról. Ma az "önterroris­ták" csinálják a balhét, ugyanõk hir­detik az ellenük való harcot és ala­pítják a terrorizmust kivizsgáló in­tézményeket is. Ilyen a demokrácia is, "öndemokrácia és máskormányzatiság". 2010-ben már történt egy diktátorválasztás, csak ezt ma nemzeti egységkormánynak mond­ják, és várhatóan ezt tükrözi majd a soron következõ októberi szavazás is. A kézzel fogható példám szokás szerint debreceni, a minap a pártok megkezdték helyi tematikus vitafórumukat, ezúttal épp az egészségügyrõl. Megszólalt Hajmási Péterke, Hajmási Palika, Pityke Palkó, stb. Nem kapott szót (sem most, sem máskor) e sorok írója, aki tudvalevõ­en orvos és közéleti kérdésekben is van véleménye. Jelentem, Debre­cenben a 17. körzetben hivatalosan egyéni képviselõjelölt vagyok, a ko­pogtatócédulákat magam gyûjtöt­tem, szemben a kóserlajosokkal, akiknek talicskával tolták be a papír­kötegeket. Ez idõ szerint mégsem fogom megkapni azt a minimumot, hogy 4 évben egyszer, 5 percben magam is elmondhassam gondola­taimat a helyi televízió képernyõjén. Ezért marad meg számomra az írás.

(Utóirat: A fenti 2 könyv ára együtt, postaköltséggel 2000 Ft, megrendel­hetõ a szerzõtõl.)

Dr. Nagy Attila
orvos, közíró

Világ Magyarsága
2010.szeptember 16.