Magyarországon nincs többé erõs alkotmányos demokrácia. Nem úgy kellene mûködnie egy demokratikus rendszernek, hogy a teljes jogi szerkezetet ilyen alapvetõen, ilyen gyorsan és a nyilvánosság ilyen mellõzésével cseréljék le, mint ahogy az Magyarországon történik - mondta lapunknak adott interjújában Kim Lane Scheppele, az amerikai Princeton Egyetem professzora, jogi és közügyekkel foglalkozó programjának igazgatója.

"Ha az ön logikáját követjük, akkor az emberek a saját jogfosztásukhoz asszisztálnak..." - Ez pontosan így van, ma Magyarországon az emberek a saját jogfosztásukhoz asszisztálnak.

Én nem vagyok olyan optimista, mint a professzor, aki úgy gondolja, hogy a magyarok többsége azért tesz így, mert még fel sem fogta, hogy mi történik. A legnagyob baj ugyanis az, hogy a többség nem is akarja felfogni, hoy mi történik, mert nem érdkli. tesznek a jogokra és a szabadságra, mert azt valamifél romlott, liberális, nyugati nyavajgásnak tartják, amivel nem tudnak mit kezdeni. Mint ahogyan nem tudnak mit kezdeni a demokráciával sem, amiért elhitték, hogy a demokrácia a polgárok számára mindössze annyit jelent, hogy négyévente elmegy szavazni, aztán egyetlen dolga, hogy befogja a száját...

Olyan messze van ez az ország -tisztelet persze a kivételnek - egy valódi demokráciától, mint Makó Jeruzsálemtõl.

Az állítólag szabadságszeretõ magyaroknak ugyanis fogalmuk sincs arról, mi is az a szabadság, és ha megkapják, nem tudnak mit kezdeni vele. Egy dolgot akarnak csak: minél több pénzt, mert azt hiszik, hogy ez az egyetlen terület, ahol lemaradtak a nyugathoz képest.
Bizony, Kertész Ákosnak van igaza.

Scheppele kisasszony aztán azt is elfelejtette - vélhetõleg a gazdái utasítására - hogy a mi elõzõ alkotmányunkatt bizony egy Rosenfeld Mátyás hagyta jó, aki ezek szerint egy demokratikus vezetõ lehetett a "professzorasszony" szemében.

Nem beszélve a rendszerváltozás idején történt módosításokról - ki a búbánat, milyen szavazás és jogcím jogosította fel azokat nejlonzoknis, akrilpulóveres jöttmenteket, hogy belenyúljanak az Alkotmányba? Ha pedig nem volt jogcímük, akkor milyen alapon ugatnak most?

"Egy alkotmány megírása az alapszabályok alapvetõ megváltoztatását jelenti. Demokráciában ezt nem lehetne egyetlen politikai frakció szavazataival megtenni, akármekkora is az. Új alkotmányt csak széles konszenzusra alapozva lehetne írni.---> Ergo a jelenlegi "toldozott-foldozott USA-alkotmány egy mélységesen törvénytelen valami, s a nyilatkozó, mint azon jogszabályi háttérbõl érkezett "megmondó" hiteltelen, amennyiben a következõ kérdésre NEM a válasz:
- Az amerikai alkotmány megszövegezõi megkérdezték-e az elõzõ kurzus vezetõit, hogy konszenzusra jutnak-e velük az új alaptörvény tekintetében???...nem kell lázasan keresgélni, a válasz NEM...mielõtt valaki azt vetné ezen felvetés szemére, hogy "de hiszen Amerikában az alkotmány elõtt NEM is volt demokrácia, gondolkozzon el azon, hogy Magyarországon az elmúlt évszázadokban volt-e valaha is demokrácia??? Még ez a mostani is csak a kísérletezgetések szakasza /arról nem is beszélve, hogy demokrácia-e az USA-ban mûködõ demokrácia?...:)))))

– Paul Krugman a The New York Times hasábjain megjelent véleménycikkében, amely ismertté tette most önt Magyarországon, úgy aposztrofálja, mint aki „közelrõl követi a magyar helyzetet”. Milyen minõségben teszi ezt?

– A szakterületem az összehasonlító alkotmányjog. Most már csaknem húsz éve tanulmányozom a magyar alkotmányjogot. Amióta a legutóbbi választásokat követõen megkezdõdött a magyar alkotmány csaknem folyamatos módosítása, több ezer oldal jogi szövegen rágom át magamat, hogy megértsem, mi is történik.

– Egy, a kaliforniai Stanford Egyetemen rendezett októberi kerekasztal-beszélgetésen igen kritikusan szólt az Orbán-kormányról és a fideszes parlamenti többségrõl. Azzal érvelt, hogy „alapvetõen megváltoztatták a politikai rend alapvonalait”. Mit értett ezalatt, és mire alapozza, hogy egy ilyen lépés (vagy inkább lépések sorozata) veszélyes a demokráciára nézve?

– Egy alkotmány megírása az alapszabályok alapvetõ megváltoztatását jelenti. Demokráciában ezt nem lehetne egyetlen politikai frakció szavazataival megtenni, akármekkora is az. Új alkotmányt csak széles konszenzusra alapozva lehetne írni. A magyarországi folyamatban az elsõ vészjelzést az jelentette, amikor megváltoztatták a régi alkotmánynak azt a kitételét, miszerint négyötödös parlamenti többséggel határozhatóak meg az új alkotmányozás szabályai. A kormány a kétharmados többségét használta fel az alkotmánymódosításra, vagyis ez a többség elégséges volt számára a vadonatúj alkotmány létrehozásának és tartalmának meghatározásához is. Innentõl kezdve megkezdte a független hangoknak a kiiktatását, amelyek megzavarhatták a tervét az alkotmány újraírására. Az új médiatörvények fenyegetést jelentettek az újságírók függetlenségére azáltal, hogy alávetették õket a politikai „egyensúly” világosan nem definiált normájának. Ennek a normának a betartását olyan médiatestület felügyeli, ami maga sem kiegyensúlyozott, hiszen csak a kormánypárt jelöltjei a tagjai. Az alkotmánybírók kinevezésének módjában, valamint az Alkotmánybíróság joghatóságában végrehajtott változások egyaránt azt jelentették: csaknem lehetetlenné vált, hogy a bíróság betöltse fontos szerepét, és az alkotmány határain belül tartsa a kormányt. Az, hogy fokozottan használják az egyéni képviselõi indítványt nemcsak szokványos törvényhozásra, de akár alkotmánymódosításra is, megnehezítette a nyilvánosság és a parlamenti ellenzék dolgát, hogy lássa, mit is mûvel a kormány. Ugyanis az egyéni képviselõi indítványok lehetõvé teszik, hogy a kormány megkerülhesse a szokásos parlamenti eljárást, és gyorsabban hozzon törvényeket. Az alkotmányos demokrácia erõs sajtót, a hatalomgyakorlás alkotmányos fékeit, valamint a törvényhozás átláthatóságát követeli meg. Magyarországon nincs többé jól tájékozott, erõs alkotmányos demokrácia, még ha fent is tartja a demokrácia látszatát.

– A „fékek és egyensúlyok” - pontosabban a hiányuk - gyakran felmerülnek most Magyarországgal kapcsolatban. Júniusban Clinton amerikai külügyminiszter arra biztatta a magyarokat, hogy éberen õrizzék a demokratikus intézményeiket, úgymint a független bíráskodást, a szabad sajtót és a kormányzati átláthatóságot. Feltehetjük ugyanakkor a kérdést: miért is lenne racionális a hatalom (bármely hatalom) számára, hogy korlátozza önmagát? Miért tenné ezt?

– Kétségkívül meg lehet érteni, miért akarja minden létezõ hatalmát felhasználni egy politikai párt, amely elsöprõ többséget szerzett. Míg azonban a kormány technikai értelemben törvényesen tette, amit tett, a kétharmados hatalom szélsõséges felhasználása megsértette az elmúlt két évtizedben hatályban lévõ magyar alkotmány szellemét és írásbeli kitételeit. Az önkorlátozó hatalom a magyar alkotmányjog fontos alkotmányos és demokratikus elveinek egyike volt a magyar átmenet 1989-es kezdete óta. Maga a kerekasztal széleskörû egyetértést jelentett a magyar politikai palettán az 1989-es átfogó alkotmányreformra vonatkozóan. A választások gyõztese és a vezetõ ellenzéki párt közötti 1990-es paktum ismét csak a többpárti egyetértés révén eredményezett alkotmányos változásokat. Amikor pedig, 1994-ben, Magyarországon elõször alakult kétharmados többséggel rendelkezõ (MSZP-SZDSZ-es - a szerk.) kormány, akkor azáltal korlátozta önnön hatalmát, hogy bevezette a négyötödös szabályt, vagyis az alkotmánymódosítás már nem fért bele a lehetõségeibe. Ez a korábbi kormány ezután azzal a szabállyal fogott alkotmányozásba, hogy az akkori hat parlamenti párt közül ötnek egyet kellett értenie, mielõtt akár csak egyetlen ponton is módosíthatták az alkotmányt. A mostani helyzet, miszerint kétharmados többséggel hatalomra kerül egy kormány, és mindent megváltoztat anélkül, hogy ebben az ellenzéki pártok részt vennének, nos, ez egy fontos magyar alkotmányos elv komoly megváltoztatását jelenti.

A demokrácia, valamint a „fékek és egyensúlyok” nem ugyanaz: egymást támogató alkotmányos elvekrõl van szó. A demokrácia azt jelenti, hogy a nép elszámoltathatja a kormányt. A választások viszont csak a demokratikus kormányzás kezdetét jelentik. A hatalmat korlátozó fékek biztosítják, hogy a kormány elszámoltatható is marad. Talán a legnyugtalanítóbb a kormánynak a bírói függetlenséggel szembeni támadása. Az új igazságszolgáltatási törvény, hozzávéve a bírók nyugdíjkorhatárának stratégiai csökkentését, gyakorlatilag azt jelenti, hogy egyetlen mozdulattal eltávolítható gyakorlatilag minden bírósági elnök az országban. Az új Országos Bírói Hivatal (OBH) szerkezete lehetõvé teszi egyetlen személynek - a vezetõjének, akit a kormány nevez ki, kilenc évre -, hogy anélkül válassza ki az ország összes bíráját, hogy érdemben bevonná ebbe a bírói testületet vagy akár bármilyen független szervet. A bírák függetlenségének ez a korlátozása azzal párosul, hogy „kitömték” az Alkotmánybíróságot olyan bírákkal, akiket a kormány az ellenzék ellenvetései dacára hagyott jóvá, utána pedig azzal, hogy korlátozták a bíróság hatáskörét és a megkereshetõségét, így aztán nem gyakorol rendszeres normakontrollt a felett, hogy mit csinál a kormány. A fõügyész, akit szintén kilenc évre neveznek ki, most megválaszthatja, hogy melyik bíróságra viszi az ügyet, ami azt jelenti, hogy az ügyeivel leginkább együtt érzõ bírókat választhatja ki. Az új igazságszolgáltatási törvény értelmében az OBH szintén szignálhat ügyeket az ország bármely bírájára. Ezek óriási változások a magyar alkotmányos rendben, és komolyan megkérdõjelezik, vajon Magyarország alkotmányos demokrácia-e.

– „A legtöbb alkotmányt elõre látható problémákkal szemben dolgozzák ki” - ezt ön mondta a Stanford Egyetemen. Úgy véli-e: mindez tisztességtelen elõnyhöz juttatja a Fideszt, hogy hatalmon maradhasson? Gondolja, hogy a következõ választások tisztaságát veszélyeztetheti majd az alkotmányreform?

– Nem ismerjük még a teljes jogi szerkezetet, ami fennáll majd a következõ választások idején. Túl korai ezt tehát biztosra mondani. Fõleg, hogy a politikai pártokra vonatkozó sarkalatos törvény még nem ismeretes. A Választási Bizottságra tavaly hozott szabályok szerint viszont csak a kormányoldalhoz tartozók ülnek ebben a testületben, ellenzékiek nem. És új törvény is születhet a Választási Bizottságról. Az új választókörzeteket úgy hozzák létre, hogy azok meglehetõsen a kormányoldalnak kedveznek. Az új médiatörvények és a médiahatóság megnehezítik, hogy az újságírók anélkül számoljanak be politikai ügyekrõl, hogy a következmények miatt aggódniuk kelljen. A Szocialista Pártot az MSZMP utódpártjának nyilvánítanák, és ha újranyitják az ügyeket a kommunista párttal és tagjaival szemben, akkor az ezekbõl származó büntetéseket a szocialistákra terhelhetik, amivel a kormány hatékonyan csõdbe viheti ellenfelét. Ebben a légkörben kihívás lesz Magyarország számára, hogy szabad és tisztességes választásokat rendezzen meg.

– A választókörzetek átszabása aligha orbáni találmány. A „gerrymandering” kifejezés már 1812-ben szerepelt a Boston Gazette hasábjain. Jövõre, azaz pontosan kétszáz évvel késõbb a bostoni térség egy képviselõje, Barney Frank épp azért nem indul majd az újraválasztásért, mert átszabják a választókörzetét.

– Igaz, hogy az Egyesült Államok adott nevet ennek a gyakorlatnak. Számos kormány és gyõztes parlamenti többség kísértést érez a választókörzetek határainak átrajzolására, hogy hatalmon maradjon. Ez eddig csak szokványos politika. Azonban a magyar választójogi törvénytervezetben meghatározott körzetek két tekintetben is nagyon különböznek a szokványos „gerrymandering”-tõl. Elõször is, az új körzeteket részletesen, az utolsó faluig meghatározzák, magában a törvényben. Mivel tehát minden körzet összetételét sarkalatos törvény szabályozza, a határaikat nem lehet megváltoztatni az Országgyûlés kétharmados többsége nélkül. Vagyis a jelenlegi kormánypárt által megrajzolt körzeteket, amelyek révén a legnyilvánvalóbb elõnyt biztosíthatja magának, belátható idõn belül semmilyen más kormány nem változtathatja meg. Ez tudomásom szerint sehol másutt nincsen így. Másodszor pedig, a legtöbb alkotmányos demokráciában van bizonyos határa annak, hogy a kormány mennyiben fordíthatja a maga javára a következõ választásokat. Ezeket a korlátozásokat törvényben rögzítik, és valamiféle független testület felügyeletet gyakorolhat felettük. Például választási bizottság vagy bíróság. Az Egyesült Államokban a körzethatárok módosításával hátrányosan érintett párt bíróságon támadhatja meg a körzethatárokat, így semleges megfigyelõ is megvizsgálja, tisztességesen hozták-e létre azokat. Magyarországon nincs ilyen független testület. Egyetlen alkotmányos demokráciáról sem tudok, ahol a választókörzetek felállításának gyakorlatát ne felügyelné független szerv.

– Mit tanít a demokrácia elmélete, hogyan lehet megmenteni a népet magától a néptõl? Cikkében az amerikai nagykövet is elismeri, hogy az Orbán-kormány szabad választások eredményeképpen jutott hatalomra. Pár hete pedig egy, még a régi körzethatárokat tükrözõ idõközi választáson azt láttuk, hogy a Fidesz jelöltje fölényesen, több szavazattal gyõzött egy jómódú budai választókörzetben, mint amennyit ellenfeleire összesen adtak le. Ha az ön logikáját követjük, akkor az emberek a saját jogfosztásukhoz asszisztálnak...

– A demokrácia nemcsak választásokból áll. Ezekre is szükség van, de másra is. Az embereknek tisztában kell lenniük azzal, hogy mire is voksolnak. A 2010-es választási kampányban a Fidesz nem indult olyan ígérettel, miszerint változtatni akar az alkotmányon. Valójában a választók akkor hallottak elõször róla, hogy az alkotmányt teljesen átszabhatják, amikor a választások véget értek. Még most sem hiszem, hogy a legtöbb magyar tudatában lenne, mi is történt. Ha egy hozzám fogható jogászprofesszornak hónapokig kell magát beleolvasnia, hogy megértse, miként mûködik az új alkotmány, miután húsz évig elemeztem a magyar jogot, hogyan értheti ezt meg az átlagember, aki nem rendelkezik ilyen jogászi háttérrel? Az ország egész alkotmányos alapjának a megváltoztatása egyetlen hónapot vett igénybe a tervezettõl a végszavazásig. A kormány soha nem magyarázta el világosan, milyen alkotmánymódosításról van is szó, és nem adott esélyt a közvéleménynek, hogy népszavazáson ratifikálja ezeket. A harminckét sarkalatos törvényt nyilvános vita nélkül darálják át a parlamenten. Sokszor nem áll rendelkezésre a végsõ szöveg, amirõl szavaznak, így az üléstermen kívül nem is látják az emberek, hogy képviselõik milyen törvényt hoznak éppen. Kíváncsi vagyok, vajon õk maguk tudják-e, tekintve, hogy milyen hatalmas mennyiségû törvényjavaslatról döntenek nap, mint nap. Nem úgy kellene mûködnie egy demokratikus rendszernek, hogy a teljes jogi szerkezetet ilyen alapvetõen, ilyen gyorsan és a nyilvánosság ilyen mellõzésével cseréljék le.

– Oroszországban szélsõségesekkel és demokratákkal is a soraikban vonultak tömegek az utcára a Putyin-rendszer ellenében. Magyarországon nincs egységes fellépés a Fidesz-kormánnyal szemben. Az LMP egy képviselõje a Jobbiktól az MSZP-ig terjedõ összefogást javasolt. Helyes dolog-e összefogni a demokrácia ellenségeivel a demokrácia megmentéséért?

– Magyarország politikai képlete nagyon nehéz, mert az ellenzéki pártokban nincs semmi közös, így nem tudnak együttmûködni. Egyetlen demokratikus párt, amelyi tiszteletben akarja tartani az európai értékeket, sem léphet szövetségre a Jobbikkal. A legnagyobb támogatottságú „pártot” ma a bizonytalan szavazók tábora jelenti Magyarország. Létrejöhetnek új pártok, hogy kihasználják a kormánnyal való elégedetlenséget. De az, hogy létrejöhet-e egy ilyen új párt, illetve számíthat-e a bizonytalanok e többségére, függ attól, hogyan fest majd akkorra a választás új kerete.


KIM LANE SCHEPPELE
2005 óta a Princeton Egyetem professzora, elõtte a Pennsylvania-i és a Michigani Egyetemen tanított, miután doktorált a Chicagói Egyetemen. Hivatalos önéletrajza szerint a 90-es években négy éven át tanított és kutatott Magyarországon is, az ELTE-n és a Közép-európai Egyetemen (CEU). Közös projekten dolgozott az Alkotmánybírósággal és az Alkotmányos és Jogpolitikai Intézettel (COLPI), tanácsadója volt Büky Dorottya SZDSZ-es képviselõnõnek.

http://nol.hu/kulfold/latszat_csak_a_magyar_demokracia