Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Hét körzet lehet a fõvárosban

A katonai körzetek, etnikai alapú leosztásban ezek szerint már "közigazgatásilag" készen állnak. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) elkészítette a járások kialakításáról, valamint ezzel összefüggésben egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatát – olvasható a Magyar Nemzet keddi számában.

A javaslat alapján az országban 168 járást alakíthatnak ki, de a fõvárost is hét kisebb közigazgatási körzetre osztják. Budapesten két budai (Észak, illetve Dél) és öt pesti (Észak, Dél, Kelet, Nyugat, valamint Belsõ) körzetet hoznak létre.

Korábban már eldõlt, hogy a járások területének a megyék (Budapesten a kerületek) határaihoz metszés nélkül kell igazodnia, a járáson belül pedig a székhelytõl legtávolabb levõ település lehetõség szerint nem lehet messzebb 30 kilométernél. Járási székhely olyan település lehet, ahol kiépült az államigazgatási infrastruktúra, de figyelembe kell venni a közlekedési infrastruktúrát is. A járások kialakításakor szervezeti szinten is szét kell választani az önkormányzati és államigazgatási feladatok ellátását – olvasható a kormányhatározatban.

A javaslat egyik célja, hogy a helyi önkormányzatoktól és jegyzõktõl az államigazgatási feladatok a járási kormányhivatalokhoz kerüljenek át – írja a Magyar Nemzet.
Link

Hozzaszolasok

1364 #1 1364
- 2012. January 10. 13:58:35
És a közveteln iráûnyzással leadható lövések távolsága sem kihagyandó. Jajjjajjj, hát a nagy büdös tûzvezetési pontok már nem elektronikus úton érintkeznek, majd a"posta"galamb, mi??? ha meg nem eszegeti az etnikum, vagy, lévén kósher, akkor a tesójuk.
1977 #2 1977
- 2012. January 10. 19:39:40
És tessék mondani , mindegyik járásnak lesz külön kútja is , hová a korsók járnak?
Mikor kezdõdik a szavazás? Sms-ben is lehet?
1 #3 Gerry
- 2012. January 10. 20:14:44
Valahogy úgy kellene megcsinálni, ha jön a Zür és le kell menni a mosókonyhából kinevezett óvóhelyre, akkor a zsid'ok leviszik a kis motyójukat, ott a m'asik sarokban a cigányoknak heöyet szorítani - egyranguak vagyunk vagy mi - és ha lefujták a riadót, a cigányok elviszik a motyókat, a zsidók meg kitakarítják a mosókonyhát... már csak egy jó "körzetvezetö elvtárs" (lehet úr is) kell aki ügyel és figyel. Besúgó lesz önkéntes azt nem kell kijelölni...
1934 #4 1934
- 2012. January 10. 20:22:18
GERRY, bonyolítanám annyival az ügyet, hogy egy db. kést hagynék náluk és rájuk zárnám az ajtót. ja igen
2418 #5 2418
- 2012. January 10. 21:02:15
Remélem, hogy egyik járásból bejárni a másikba ne esik kijárási tilalom alá.
2418 #6 2418
- 2012. January 10. 21:04:17
Megyek is ( ill. járok egyet), hogy új lakcímkártyát csináltassak.

Az is biztos, higy a következõ választásnál csak fineszes elõljáróra szavazhatunk.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.12 masodperc
634,918 egyedi latogato