Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

IMF-alku, Orbán el, államcsõd...

Ez a három lehetséges út áll a kormány elõtt, ha nem jön be a jelenlegi taktikája.
Még az sem biztos, hogy az IMF tárgyal Magyarországgal, de ha igen, akkor is csak a szigorú feltételekkel adható megoldásról. Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója a Fellegi Tamással történt találkozón a makrogazdasági egyensúly megteremtését szolgáló magyar kormányzati lépések meghozatalát nevezte meg a tárgyalások feltételének. De az európai hatóságok és intézmények támogatása szintén kulcsfontosságú a pénzügyi segítséghez. Az Európai Bizottság három jogszabályt kifogásol: a jegybanktörvényt, a bírók nyugdíjazásának elõrehozatalát és az ombudsman idõ elõtti leváltását.

A taktika, ami bejöhet...

Lapunk kérdésére a Századvég elemzõje hangsúlyozta: mozgástér mindig van, a mostani tárgyalásoknak az a lényege, hogy a felek pozíciói közeledjenek. „Eljutottunk abba a fázisba, hogy mindkét fél a maga erejét próbálja demonstrálni” – fogalmazott Kumin Ferenc. Hozzátette: ez azért szokatlan, mert korábban Magyarország könnyen elfogadott minden feltételt, ám egy politikai oldalnak meg kell különböztetnie magát elõdeitõl egy ilyen helyzetben. „A kormány választói is ezt várják tõle, valamint azt, hogy úgy oldja meg a helyzetet, hogy annak ne összeomlás legyen a vége. A kormány annak reményében ilyen kemény, hogy sikerül az IMF és az Európai Bizottság pozícióját közelíteni a magyar állásponthoz. Erre én látok esélyt” – mondta Kumin Ferenc. Szerinte ugyanis, ha a másik oldal látja, hogy magyar részrõl van elmozdulási szándék, azt honorálni fogják. Ez még csak a párbeszéd kezdete” – véli az elemzõ.

Szûk mozgástér

Egy másik szakértõ szerint viszont ebben a helyzetben nagyon szûk mozgástere van a magyar kormánynak.” Az IMF hitele nélkül hosszabb távon lehetetlenné válhat az állam finanszírozhatóságának fenntartása. Ugyanakkor amennyiben nem jön létre a hitelmegállapodás, az egyben azt is jelenti, hogy a kormány és az Európai Unió közötti viszony végletesen megromlik. Ebben az esetben nem kizárható, hogy a nemzetközi elvárásokkal nem foglalkozva újabb unortodox lépésekkel - például a jegybanki valutatartalék felhasználása - jut ideiglenes forrásokhoz az ország” – mondta lapunk kérdésére Juhász Attila. A Political Capital vezetõ elemzõje hozzátette: ezek kizárólag átmeneti megoldást jelentenének, Magyarország számára tehát ma valójában nincs alternatívája a megegyezésnek.

Elsõ forgatókönyv: megállapodás, konfliktusokkal

A szakértõ szerint végsõ soron a magyar kormány döntéseitõl függõen három alapvetõ forgatókönyv következhet. Az elsõ, hogy létrejön a megállapodás úgy, hogy magyar kormányfõ vállalja az ennek érdekében szükséges gazdaságpolitikai és politikai fordulat árát. „Ez nagy valószínûséggel a megállapodás végrehajtásának akadozásával és a kormány és nemzetközi szervezetek közötti állandóan kiújuló konfliktusokkal jár majd együtt” – fogalmazott Juhász Attila.

Második forgatókönyv: Orbán megy

A második forgatókönyv, hogy létrejön a megállapodás úgy, hogy a magyar kormányfõ nem vállalja az ennek érdekében szükséges gazdaságpolitikai és politikai fordulat árát. „Ez a kormányfõi tisztség átengedését jelentené, amely által azonban óhatatlanul instabilabbá válna a továbbra is a Fidesz többségére épülõ kormányzás, mivel a kormánypárt társadalmi támogatottsága és a Fidesz-KDNP belsõ kohéziója elsõsorban Orbán Viktor személyéhez köthetõ” – hangsúlyozta a szakértõ.

Harmadik forgatókönyv: nincs megállapodás

Végül pedig: nem jön létre megállapodás, amelynek a következtében a kormány a jegybanki tartalék és néhány egyéb belsõ forrás (pl. Mol-részvények eladása) felhasználásra kényszerülne rá. „Tartósan azonban ezzel sem lenne képes biztosítani az ország finanszírozását, így legkésõbb a harmadik negyedévre az államcsõd valós veszéllyé válhatna” – mondta Juhász Attila.

Az elemzõ hozzátette: sajtótalálgatások szerint kormányzati körökben lehet olyan vélekedés is, amely szerint ebben az esetben egy irányított államcsõd nem is lenne rossz megoldás. Ezek az elképzelések azonban kizárólag pénzügyi-gazdasági szempontból értékelik a lehetséges következményeket és nem számolnak a csõd veszélyes belpolitikai következményeivel. Juhász Attila emlékeztetett: a sokszor „sikeres államcsõdként” emlegetett Argentínában például megbukott a kormány. Az irányított államcsõd esetleges hívei ráadásul nem számolnak azzal sem, hogy egy megfelelõen irányított államcsõd csak a jelenleginél jóval nagyobb nemzetközi támogatottsággal válna lehetségessé (mint például Görögország esetében).
Link

Hozzaszolasok

119 #1 119
- 2012. January 14. 12:08:02
Érdekes dolgokat tudtam meg most a szlovákiai helyzet alakulásával kapcsolatban is, még fel kell dolgoznom. Nagyon szép és logikus keretet ad a legutóbbi törtyénéseknek, úgymint EMS-csomag és a rákövetkezõ kormányválság, Galko lehallgatási botránya és kurta-furcsa menesztése, az új titkosszolgálati lehallgató-rendszer beszerzése, fejcserék a titkosszolgáknál, Lipsic (Lipstein) belügyér húzásai, harcok a fõ-prokurátori pozícióért és most legújabban a "Gorilla-úgy", de tkp. a már említett e-Health és az egészségügy lepadlóztatása és privatizációja is, meg a Penta Group (meg persze ugyanúgy a J&T) tevékenysége.

Nem kevés... Márciusra igen nagy kormányválság lesz, addig is szardobálás a kampány keretében és még néhány gorillás ügy. Úgy tûnik, hogy egy húzásban akarják leírni az eddig regnáló politikai "elitet" és a pórnépet. Hogy ki? Na ez a jó kérdés.
2 #2 Olvaso
- 2012. January 14. 12:35:27
Balu, csak Neked, mert téged tényleg tisztellek, ahogy a többieket is! Szóval, Csehszlovákia újra egyesül. Felvidék vagy autonóm módon, vagy másképpen visszakanyarodik Magyarországhoz, ahogyan Erdély is. Azt ne kérdezd, hogy Magyarország hová kanyarodik, mert az egyik terv Habsburgia, a másik meg a Varsó Szerzõdés újraélesztése. Ennek vagy szükséges, vagy elégséges feltétele a jelenlegi zsidaj-elit eltakarítása. Kicsit messzirõl indítanak és nem biztos, hogy ép ésszel, lélekkel sokan megérjük, de hát közünk akkor is van hozzá.
495 #3 495
- 2012. January 14. 18:16:55
A második forgatókönyvhöz:

img231.imageshack.us/img231/6779/19882.jpg
1598 #4 1598
- 2012. January 15. 00:18:49
En szerintem 1 uj Monarchiat kellene felallitani !
Magyar-Lengyel -Torok Monarchia !
A magyarok adjak az uralkodo hazat es a fonemesseget( peldaul a palos trendet es az osszes taltosainkat ) a lengyelek a kozepnemesseget a torokok pedig a hadsereget !
Na ettol szarna be az osztrak ,szlovak,cseh,roman ,szerb !
Kesobb csatlakoznanak a horvatok es bosnyakok hozzank !Termeszetesen onallo autonomiat elveznenek de a szent korona szerves reszehez tartoznanak mint a multban. A tengeri kikotoinket es hadi flottainkat a horvat es bosnyakok vedoszarnyai alatt lennenek
Az osszes miniszteriumot mi magyarok koordinalnank,gazdasag kozpontja nalunk lenne ! A kesobbiek soran az osszes osmagyar fouri rendek haza koltoznenek ,visszakapjak az elveszett ,ellopott birtokaikat es epitenek a magyar nemzetet a szent-korona oltalma alatt ! A lengyelek vannak 80 milla, mi magyarok 15-20 milla ,a torok pedig 300 milla ! Europat sakkban tartanank ! A romant es szerbet visszaszoritanank az oshonos tersegebe Koszovoba ! Ott a kecskeikkel lelegelhetnek az osszes fuvet !A monarcia teruletere meg atutazoba sem tehetik be a labukat ! Sot ! Szaporodasukat megkell gatolni mindenlehetseges modszerrel ! Ahogy tettek velunk a multban es jelenben ! Erdely megkapna a kivaltsagait ! Az ossszes romant azonnal kodobni a hivatalokbol es megritkitani oket ugyszinten ! Minden magyar anyanak hazafias cimet es ingyenes lakhatasi engedelyt adnank 10-15 magyar kisgyerek vilagra hozatala utan !
Termeszetesen zsido es cigany mentesiteni az egesz Monarchiat elsosorban ! Ciganyokat lekuldeni Andaluziaba ,ott testveri szeretettel elhetnek egymas mellett az oshonos andaluziai lotenyeszto fajtestvereiekkel.
1598 #5 1598
- 2012. January 15. 00:57:33
Ausztriat pedig leigaznank teljes mertekben ,az osszes varat a foldel tennenk egyenlove . Becset elfoglalni a csaszari palotat lerombolni es mindent ami a multra emlekeztetne az osztrakot es sleppjet . Kokemeny adorendszert bevezetni ellenuk es minden asvany kincsukkel a magyarsag rendelkezne. Az osztrakok pedig cseledkent dolgozhatnanak a magyarsagnak . Amit a multban a magyarsag ellen tettek tevekenykedesukert egesz ausztriat jelzalogba helyeznem 10.000 evre a magyar szent-korona es a magyar nemzet kiengesztelesenek jeleul
3490 #6 3490
- 2012. January 15. 05:30:38
Libona,
Milyen szert fogyasztasz? Vidám lehet az élet nálatok. :)
1 #7 Gerry
- 2012. January 15. 08:26:19
LIBONA - javaslataidat felírjuk a kéménybe korommal! Az ötlet eredetiségét meg fogjuk vizsgálni, megbeszéljük a lengyelekkel, törökökkel... Az osztrák, román, cseh, szlovák és szerb népnek a WC-papir szükségletek kielégítéséhez, egy Igazi magyar papirgyár felállítását fogjuk javasolni. A hadihajó (ha nem jó) ipart is átgondoljuk, 1 tengeralattjárónk már van valahol, lesz az több is! A jövö minisztériumainak koordinálásához, ezeken az oldalakon közzé fogunk tenni egy hírdetést, szerintem vagyunk itt jónéhányan akik jobban tudnánk csinálni a feladatokat mint mostani "öméltóságaink"
Ausztriával - kicsit óvatos lennék, néhány magyarnak jó lenne még németül megtanulnia, hogy könnyebben integrálódjon. Persze az erö oldalár'ol nézve azok a fránya osztrákok tanuljanak már meg végre magyarul. Azt a rézfánfütyülöjét!!! Hát nem?
Jelzálog, zálogház üzemeltetést Pataky Attila szerintem elvállalná, a háttérben pedig a "Gyere örült" számot játszaná az új EDDA (azért én még mindig imádom a nagy számaikat!!!)

Mentem a kéménybe!

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.14 masodperc
657,109 egyedi latogato