Bejelentkezés
Jobbikos levelezõknek egy tanács
Én azt mondom, hogy nem csak levelezõknek, de tessék már végre érteni! Egész jól összeszedett írás. A Jobbik vezetõsége szombaton hozta azt a formáját, amit a tagsága elvárt tõle. J.M. Barosso lealacsonyítása, az EU zászló elégetése és az utcák visszafoglalására tett ígérete valóban nagy közmegelégedést váltott ki a tüntetõkbõl és sok szimpatizánsból. Ezekkel a véleményekkel, tettekkel és ígéretekkel lényegében minden magyar egyet is ért, és épp ez az, ami felettébb gyanússá teszi (a Jobbikos tevékenységek ismeretében) az egész mûveletet.
Barosso nem érdemel elõélete és jelenlegi tevékenysége alapján mást, Vona Gábor még nagyon is visszafogottan nyilatkozott róla. Tudni kell, hogy Barosso anarchista kukagyújtogatóként kezdte, majd szélsõbaloldaliként, demszki (!) maoista elvtársaként folytatta, és semmivel sem különb a 68-as európai cionfordulat más ismert figuráinál, például a pedofil "óvóbácsinál", Chon-Benditnél és társainál. Sok közös nevezõ köti össze õket, de legfontosabb a zsidóságuk. Erkölcstelenségeikre, bûnös elõéletükre, elfogadhatatlan emberi hibáikra már nem is kell külön kitérni, mert esetükben ez már szinte természetes.
Az EU csak egy fedõszerve a cionista hatalomnak, semmi köze Európához, különösen pedig az európai szellemiséghez, kultúrához. Ideológiai alapjai a holokauszt-vallás, célja a magzatgyilkosság és a természetellenes fajtalankodás védelme és az európai népek genetikai lerontása, adósrabszolgaságba kényszerítése. A cél elérése érdekében minden vagyonából kiforgatja a nemzeteket és minden tulajdonától megfosztja a polgárokat. Hazánk esetében egy közepesen fejlett ipari, és magasan fejlett mezõgazdasági országból egy iparilag teljesen lerombolt, a mezõgazdaság vonatkozásában totálisan kiszolgáltatott, gazdaságilag kifosztott, reménytelenül eladósított országot csináltak 20 év alatt. Nyilván a hazánkban tevékenykedõ ötödik hadoszlopuk segítségével. Ezzel szemben a Jobbik zászlóégetése megfelelõ válasz? Semmiség, bár szimbolikus tettként méltányolandó.
Az utcák visszafoglalása (visszavétele) a militáns liberálisoktól (akik valójában neo-cionbolsevisták) nem egy nagy mûvelet, mert az a pár ezer kretén, akik ma a neo-cionbolsevizmust képviselik, nem urai az utcáknak. Veszélyességük abban rejlik, hogy korlátlan pénzügyi és médiatámogatást kapnak a tartóiktól, és így a semmiségbõl valamiféleség lesz. Vonáék megirigyelhették a zsidó Tasnádi Péter kérészéletû tündöklését az utcai harcosainak az élén, és helyére pályáznak. Csakhogy Tasnádi azóta is börtönben van, és ezt a sorsot csak úgy lehet elkerülni, ha a weimari köztársaság idejébõl ismert valódi harcokká fejlesztik az utcák birtoklásának mûveleteit. Ettõl viszont nem kell tartani több ok miatt sem. Mindenekelõtt az általános impotencia és a gyávaság miatt. Ugyanis az utcák valódi birtoklásáért folyó küzdelemnek valódi halottjai is lennének. A másik az, hogy szerepjátékról lévén szó, és a színpadon (esetünkben az utcákon) elõadás folyik, mely minden, csak nem a valóság. Itt nem szoktak valóban meghalni. Az említett weimari idõk megmozdulásai valóban tömegméretûek voltak. A kommunisták és a nemzetiszocialisták részérõl is. Amikor nem engedélyezték a nemzetiszocialistáknak az egyenruhás felvonulást, akkor harmincezer ember félmeztelenül vonult fel, ez volt az egyenruhájuk. A lényeg a harmincezres számon van, így már lehet valamit kezdeni. Még csupasz felsõtesttel is. Ha a jobbik szervezne ilyesmit, talán százan ha lennének. A sörhast, a tyúkmellet nem illik közszemlére tenni, és a megfázástól való félelem is igen megapasztaná a létszámot.
Ha a Jobbik tevékenységét értékeljük honlapunkon, tucatszámra kapunk leveleket, melyben elítélik a Jobbik-ellenességünket, és különbözõ átgondolatlan javaslatokat tesznek. Nem voltunk Jobbik-ellenesek, hanem a Jobbik MNA-ellenességére adtunk megfelelõ válaszokat. Eddig két párt, a Magyarországi Munkáspárt 2000 és a Jobbik jelentett fel minket a miniszterelnöknél, illetve az ügyészségen. A cionbolsevisták részérõl Vajnai, a Jobbik részérõl Reiner. Nos, ez nincs elfelejtve, és nem is lesz. Az a tény, hogy a jelentgetõk zsidók, semmit nem változtat a helyzeten. Mindkét párt vezetõsége teljesen elzsidósodott (ha nem is egyforma mértékben) ezért bármit is mondanak, semmit nem kell elhinni nekik. Hazugság minden szavuk. Akár nemzeti, akár internacionalista a retorika.
A párttagság véleményére pedig nem adunk. A tanítvány nem lehet különb mesterénél, a párttag a vezetõinél. Mindenki olyan, mint az, akit szolgál. Mondják, hogy a Jobbikban sok jó ember van. Mi az, hogy jó ember? Jó szándékú? A pokolba vezetõ út is jó szándékkal van kikövezve. Vagy talán a butaság mentõkörülmény, mivel "boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa (Máté 5:3)". A politika világában ennek pontosan a fordítottja az igaz. A buták az igavonó barmai minden mai politikai irányzatnak. A milyenségük miatt erre rá sem döbbenhetnek, ezért leveleznek olyanokkal, akikrõl semmit nem tudnak, csak annyit, hogy "bántják, támadják szeretett vezetõinket és pártunkat". Az eszükbe sem jut, hogy az EP-ben jó pénzért ott ülnek azok, akik most éppen ellene szavalnak. Azon is el kellene gondolkodni a jobbikos beírogatóknak, hogy miért a saját hányadékukban fetrengõ szkinhedekkel, vagy hugyos, alexes betyárokkal, kurvapecér, pornós gárdásokkal léptek szövetségre a vezetõik, mialatt az MNA ellenességük számtalanszor megnyilvánult.
A magukat radikális nemzetinek nevezõk egy sunyi érdekszövetségbe tömörültek az MNA ellen, és ezek után van pofájuk számon kérni, ha rámutatunk végzetes hibáikra, tévedéseikre. Mondhatnánk, hogy javító szándékkal tesszük, de nem mondjuk, mert azok az idõk amikor ez még javíthatott volna valamit, elmúltak. Csapásmérõ szándékkal mondjuk, mert amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten is. És még azt is a tudomására hozzuk a cseppet sem tisztelt jobbikos társaságnak és cinkosaiknak, hogy ha eljön az igazi rendszerváltás ideje, az MNA-val úgy számoljanak, mint egy mindenre elszánt ellenséggel.
Lehettünk volna talán még barátok is, és mint közismert, mi soha nem fordítunk hátat a barátainknak. De nem így alakult, és nem a mi hibánkból. Most ellenségek vagyunk és azok is maradunk, és ezt vegyék tudomásul a beírogatók is. Ezért a Jobbikot pártoló írásaikra, érveikre nem vagyunk kíváncsiak, teszünk rájuk. Ha tovább is írogatnak, olvasatlanul a kukába kerülnek a Jobbikot reklámozó leveleik.
Kassai Ferenc - Jövõnk.info

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2012. January 18. 10:28:19
- 2012. January 18. 11:05:49
- 2012. January 18. 11:46:44
- 2012. January 18. 23:29:08
- 2012. January 19. 06:51:13