Kulcsszó: SZÜKSÉGÁLLAPOT! Lengyelországban sem könnyen zárják le a múltat. Czes³aw Kiszczak egykori lengyel belügyminiszter felfüggesztett börtönbüntetésével sem sikerült végleg tisztázni, vajon milyen elõzmények alapján és milyen célok érdekében vezette be a lengyel pártvezetés 1981-ben a szükségállapotot.


Vajon ez az intézkedés megmentette-e Lengyelországot egy nagyobb tragédiától, vagy csak elodázta a rendszer agóniáját, csak késleltette a rendszerváltást, amit végül a szükségállapotot bevezetõ pártpolitikusok vezényeltek le az egykor általuk bebörtönzött ellenzékiekkel együtt.

A varsói kerületi bíróság a múlt héten fegyveres bûnszövetségben való részvételért 4 év börtönre ítélete a múlt század 80-as évek egykori lengyel belügyminiszterét Czes³aw Kiszczákot. A korábban kihirdetett amnesztia alapján a büntetési tételt a bíró két évre csökkentette, és végrehajtását öt évre felfüggesztette. Stanis³awa Kaniát, aki Wojciech Jaruzelski elõtt volt a Lengyel Egyesült Munkáspárt (LEMP) elsõ titkára, felmentették. Eugenia Kempara ellen, aki a Lengyel Népköztársaság elnöki tanácsának tagja volt, megszüntették az eljárást. Az egykori lengyel párt és állami vezetõk ellen a vád: 1981-ben fegyveres bûnszövetséget hoztak létre azzal a céllal, hogy hadiállapotot vezessenek be az országban, amivel megbénították az Szolidaritás mozgalmat, vezetõit letartóztatták, vagy internálták. Jaruzelski rossz egészségi állapota miatt még a tárgyalására vár.


HIRDETÉS



Rákos beteg, kórházban ápolják, ahol meglátogatta õt legnagyobb politikai ellenfele Lech Walesa, a Szolidaritás legendás vezetõje, egykori köztársasági elnök, akit Jaruzelski a 80-as években internált.

A bíróság szerint a hadiállapotot (amit szükségállapotként lehet értelmezni, de ilyen nem volt a lengyel jogrendben) sem sikerült az akkori törvények betartásával elrendelni. Ezt késõbb úgy próbálták áthidalni, hogy a lengyel parlamenttel megszavaztatták az intézkedést. Ennek a hadiállapotot bevezetõ bûnszövetségnek lettek volna a tagjai, Wojciech Jaruzelski tábornok, akkori kormányfõ, nemzetvédelmi miniszter, hadügyminiszter és a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsának elnöke, Czes³aw Kiszczak belügyminiszter, Florian Siwicki a lengyel hadsereg vezérkari fõnöke, Tadeusz Tuczapski honvédelmi miniszterhelyettes. (Tuczapski 2009-ben elhunyt.)

A bíróság tovább ment. Azt is kimondta, hogy az összeesküvés résztvevõi nem azért vezették be a szükségállapotot - ahogy azt késõbb indokolták - mert az országot a külsõ intervenció veszélyeztette volna a Szovjetunió, vagy a Varsói Szerzõdés részérõl, hanem kizárólag azért, hogy megtarthassák privilegizált állami pozícióikat. A bíróság egyenesen úgy értékelte, hogy a vádlottaknak nem kellett semmilyen bûnszervezetet létrehozniuk, mivel az akkori párt- és állami vezetés struktúrája önmagában is megfelelt egy bûnszövetkezetnek. Kiszczak kinevezésével belügyminiszterré Jaruzelski és köre a teljes hatalmat birtokolta minden lengyel fegyveres testület felett, és ezeket a saját belátása szerint irányíthatta, utasíthatta.

Az 1981-es történelmi helyzet azonban minden bizonnyal jóval bonyolultabb volt annál, mintsem hogy egy kerületi bíróság a teljes bizonyossággal ítéletet mondhasson róla. Annál is inkább, mivel ugyanezeknek a politikusoknak a nagy része késõbb elévülhetetlen érdemeket szerzett az ellenzék legalizálásához és az elsõ, félig szabad választásokhoz vezetõ politikai folyamat végrehajtásában, ami végeredményben a vértelen hatalomátadáshoz, a rendszerváltáshoz vezetett Lengyelországban. Egészen oda, hogy a most vádlottak padjára ültetett Wojciech Jaruzelski - az erõszakmentes átmenet biztosítása érdekében, amerikai nyomásra - Lech Walesa elõtt az ország elsõ köztársasági elnöke lehetett. A most elítélt Kiszczak tábornok nem csak a 80-as években folytatott folyamatos tárgyalásokat az illegális ellenzékkel, de mindvégig azok közé a politikusok közé tartozott, akik egyengették az utat a pluralista, demokratikus politikai rendszer létrejöttéhez.

Ennek közvetett bizonyítéka, hogy Lech Walesa elnökségének elsõ intézkedései között volt életfogytiglani apanázs, iroda, gépkocsi, testõrök biztosítása Wojcieh Jarzelski számára, aki - az elnöki nyugdíjat visszautasítva - mindvégig tábornoki nyugdíjából él. Jaruzelski nem csak Lech Walesával, de Adam Michnikkel is beszélõ viszonyban maradt a rendszerváltás után is, sõt jóval elnöki megbízásának lejárta után is rendszeres vendég volt a Vatikánban II. János Pál pápánál, akik korábban elévülhetetlen érdemeket szerzett a lengyel rendszerváltás elõkészítésében, és egy idõben feszült viszonyban is volt Jaruzelskivel. Néhány éve végzett közvélemény kutatás szerint a lengyelek többsége még mindig indokoltnak tartja a szükségállapot bevezetését.

A szükségállapot bevezetése 1981. december 13-án a mai napig komoly vita tárgya a történészek között. Mára megerõsödni látszik az a nézet, hogy a brezsnyevi Szovjetunió nem lett volna képes katonai intervenciót végrehajtani Lengyelország ellen, és nem is voltak ilyen tervei. Azt azonban mindenki elismeri, hogy az akkori lengyel vezetés nem ok nélkül érezhette úgy, hogy a szükségállapot bevezetése a kisebbik rossz, fõleg azért, mert az igazi politikai nyomás, a szokásos szereposztás szerint az akkori NDK-ból és Csehszlovákiából nehezedett leginkább a lengyel vezetésre, amit Varsóban nyílván úgy értelmezhettek, mint Moszkva hangját.

Ma már tudjuk, hogy a szükségállapot bevezetése nem érte váratlanul az Egyesült Államokat, amely nem csak egy Jaruzelski mellé beépített ügynöke útját tudott az elõkészületekrõl, de elsõ kézbõl is voltak információi, mivel Jaruzelski Washingtonba küldte egyik miniszterelnök-helyettesét, tudakolja meg, milyen reakciókra számíthat a lengyel vezetés a szükségállapot bevezetése esetén. A válasz megengedõ volt, mivel - ezek szerint - Washington is ebben látta a probléma jobb megoldását. Jellemzõ módon, a Szolidaritást minden eszközzel, jelentõs anyagi forrásokkal is támogató amerikai vezetésnek esze ágában sem volt figyelmeztetni a szabad szakszervezetek vezetõit a közelgõ veszélyre. Jaruzelski pozitív történelmi szerepének elismerését is jelentette, hogy nem kis mértékben amerikai közbenjárásra választották meg Jaruzelskit az átmeneti idõszak köztársasági elnökének.

Wojcich Jaruzelski tehát nem egyszerû karrierkommunista volt, hanem minden bizonnyal olyan államférfi, aki igazodni és alkalmazkodni igyekezett a kor geopolitikai valóságához egy rendkívül nehéz átmeneti idõszakban, miközben a lehetõségek mezsgyéjén végig meg akart maradni lengyel hazafinak. Hogy vajon ez mennyire sikerült neki, és vajon volt-e más, jobb választása, azt a történelem fogja eldönteni. Mindenesetre figyelemre méltó, ahogyan Lech Walesa kommentálta a Kisczakot elmarasztaló bírósági döntést. Azt nyilatkozta: az igazságot ma még nem sikerülhet teljesen feltárni, nem a büntetés a cél, a cél, a következtetések levonása a történtekbõl. A leginkább annak örül, - mondta -, hogy az ügy immár lezáródott, és tovább lehet lépni.
Link