Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

A gój motorosok az Új Színházba készülnek

Mészáros Imrusom, mi a helyzet az NBH-nál? Mûködik már az "új fõnök", vagy be kell rúgni esetleg szívatóval indul? CIA-Mossad utal még? Régen beszélgettünk, kellene egy környezettanulmány megint. Sok magyar nem tudja még, hogy a "gój"-ok valójában "rabbik", csak bõrkabátban és nemzetiszín lobogókkal. Szólhatnátok nekik is.

A gój motorosok Egyesületének elnökével, Mészáros Imrével közölt interjút a revizoronline.hu. Ebben az elnök elmondja, hogy ott kívánnak lenni az Új Színházban március 23-án Kodolányi János Földindulás címû darabjának bemutatóján, hiszen az új igazgató, Dörner György is motoros. "S ezt nevezhetjük szolidaritás- vagy szimpátia megjelenésnek."

Arra a kérdésre, olvasta-e Dörner pályázatát az a felelet érkezik, hogy "Nem olvastam, én a Dörit ismerem, vele beszéltem, õ klasszikus magyar darabokat akar játszani." Kifejti még, nem ez az elsõ eset, hogy színházba mennek, igaz nem voltak még motoros felszerelésben. Az ötletet egy sörreklámból merítették. A riporternek arra a felvetésére, hogy a reklámban egy moziban bõr-és farmerszerkós kopaszok, tetováltak ülnek, csupán néhány helyet hagyva, és, hogy ez félelmetes, azt feleli Mészáros, "Háromszázhatvanan férnek el a színházban, mi annyival tompítottuk a dolgot, hogy nem fogjuk az összes jegyet felvásárolni, nem két helyet hagyunk." Megtudhatjuk azt is, hogy a gój motorosok sûrûbben fognak az Új Színházba járni, ezt elõtétbe helyezik. Azt pedig a közgyûlésen fogják eldönteni, hogy Dörner ötlete alapján bérletet vesznek-e a teátrumba. Mészáros szerint "a kultúrán keresztül kell nevelni a nemzeti öntudatot, nem úgy, mint a Jobbik, hogy kiabálnak, s attól lesznek hazafik."

Forrás: Link

Hozzaszolasok

1934 #11 1934
- 2012. January 25. 06:31:39
lapaj55, nem Rábaköz, hanem a Nádi Boldogasszony felségterületérõlSmile
670 #12 670
- 2012. January 25. 07:49:39
Egyre több látványos segítséget fogunk kapni.
Napról napra. A fiaink végre férfimód viselkednek.
2 #13 Olvaso
- 2012. January 25. 09:00:15
János, éppen jókor, de azt sem bánnám, ha nem látványos, hanem hatékony, csak nehezen hiszem. Tudod, majd ha már elmúlt és akkor sem biztos. Remélem azért több lesz, mint a medvedörmögés, mert az ide már régen csak borz-szellentés.
1207 #14 1207
- 2012. January 25. 09:14:25
jano!
Név szerint, na jól van csak vicceltem. De, a mai fiatalság zöme hajítófát sem érdemel! Tisztelet a kivételnek, de ezek nagyon kevesen vannak! Nem?
Az ilyen vén nuggerek sokkal jobban a földön járnak, vagy van Magyar tudatod vagy nincs!? Azért nem keseredünk el bármilyen sz@r is a mai helyzet. Tesszük a dolgunkat, mert ez a lényeg és az életünk értelme.
Motyó meg bekaphatja azt a vagon kozák f@szt ami most érkezett a keletibe!
670 #15 670
- 2012. January 25. 09:36:41
Nem oszt nem szoroz mit gondoltok. Beleoszlása senkinek nincsen. Csak barátok vagytok, kedvesek szívemnek. De csak ennyi.
Szeretném ha remény töltené el szíveteket, de csak részetekre az ima juthat. Nincs kivétel aki szerepet vállalt még ha észhez tért is, nem kap szerepet. Az alku az alku. Pont. Nincs több fedett buli. Tiszta látványos,az egyszerû magyar számára is érthetõ egy szív egy dobbanás lesz. Nem ígértünk semmit, ez nagy különbség.
2 #16 Olvaso
- 2012. January 25. 09:45:16
János, bár ilyen "egyszerû" lenne, de ha az lesz és jön, nem ugrok félre elõle, mert régen várom már és körbejártam érte a "körbejárhatót". Ha felébredtek végre, akkor csinálják. Ami erõmbõl, lehetõségembõl tellett én megtettem eddig is. Ez éppen elég "beleszólás" volt, úgy vélem. Tegye mindenki a dolgát, ha tudja v-égre, hogy mi az! Legyen úgy!

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.14 masodperc
656,986 egyedi latogato