Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

A NATO nem tervez katonai beavatkozást Szíriában és Iránban

Még szerencse, hogy csak piknikezni mentek oda a fél flottájukkal. Csak anyahajóból nyolcat számoltak össze, az apraját már nem is véve figyelembe. Olcsó lehet arrafelé a sas-lik!
A NATO nem tervez semmiféle katonai beavatkozást sem Szíriában, sem Iránban – mondta az atlanti szövetség európai fõparancsnoka kedden újságíróknak. James Stavridis szerint Szíriával kapcsolatban a NATO-n belül semmiféle tervezés nem folyik, nem készülnek részletes tanulmányok, hanem egyszerûen csak figyelik a helyzet alakulását. Irán esetében az észak-atlanti szövetség "abszolút nem összpontosít” egy lehetséges katonai mûveletre – tette hozzá.


"Nekem úgy tûnik, hogy mielõtt a NATO tervbe venne egy (szíriai) beavatkozást, elõbb az ENSZ-nek és az Arab Ligának kellene cselekednie" - mondta a fõparancsnok, aki Oroszország nemrég hangoztatott vádjaira reagált.

Nyikolaj Patrusev, az orosz nemzetbiztonsági tanács vezetõje korábban arról beszélt, hogy információik szerint a NATO-tagállamok "a szíriai ügyekbe való jelenlegi beavatkozásukat közvetlen katonai beavatkozássá szándékoznak átalakítani".

Nyugati diplomáciai források tájékoztatása szerint az Egyesült Államok és a Biztonsági Tanácsban helyet foglaló európai uniós tagállamok arab országokkal együttmûködve határozati javaslatot dolgoznak ki Szíriáról. Az Arab Liga új válságkezelõ tervére alapozott javaslatot már jövõ hétfõn vagy kedden szavazásra bocsáthatják a Biztonsági Tanácsban.

A határozati javaslatban - a jelenlegi szövegváltozat szerint - tudomásul veszik, hogy az Arab Liga szankciókkal sújtotta Szíriát, és "arra bátorítanak minden országot: tegyen hasonló intézkedéseket, és mûködjön együtt az Arab Ligával" a gazdasági büntetõintézkedések betartásában. Ez a kitétel azonban már önmagában is oda vezethet, hogy Oroszország megvétózza a javaslatot.

Link

Hozzaszolasok

Még nem küldtek hozzaszolast

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
656,986 egyedi latogato