Kedves Imre! Ez az üzenet a (nõi) szívembõl szól. Ha úgy látod, ki kéne tenni, tedd meg. Áldás!...
Tomory Zsuzsa Amerikában élõ magyarságkutatótól kaptuk ezt az írást, a következõ bevezetõ gondolattal: "Lelkem annyira vágyik részt venni a mostani eseményekben, hazánkért folytatott harcban, hogy valamit tennem kellett. Ez az írás az én "tevésem". Tomory Zsuzsa

VAGYUNK

A hihetetlen méreteket öltõ, magyarok elnyomására, sõt elpusztítására
hozott rendelkezések mára már senki elõtt nem jelentenek titkot. Csak
ezek oka homályos, de annyi biztos, hogy világunk anyagelvû hatalmasai
lelik kedvüket ebben a játékban. S mi mit teszünk? Immár századokkal
mérhetõ türelemmel belátásért könyörgünk azokhoz, akik ezt az
állapotot jól megfontolt szándékkal elõidézték. Az ellenünk való
bújtogatás már ismert volt a Középkor pápai bulláiban. Ott ültek vezér
alakokként Trianonban: az angolok, franciák, akik készséges segítõ
kezet nyújtottak hazánk feldarabolásához. Most, mikor Trianon után a
játszma még komolyabbra vált, s népünk életlehetõségeit a végveszély
szélére sodorták, ezekhez kényszerülnek fiataljaink "mosogatni", ahogy
egy egyetemet most végzett magyar fiatal ezt kifejezte. Fiataljaink e
tette sajnos csak a tudatlan angol lakósság edényeit tudja rendben
tartani, de nem tudják az ezeket hasonló rabságban tartó hatalmasok
céljait ugyancsak a szennygödörbe küldeni.

Látszólag. Mert ugyanekkor egy hideg társadalom tudatába beköltözik a
mindent bearanyozó magyar lélek, s ennek nem tud az önzés uralma
ellenállni. Eltûnik, mint fényben az árnyék.

Hatalmas eredményt érnek el ellenségeink: nemcsak hazánk földrajzi
területeit ragadják magukhoz, de az élettér ilyen megnyirbálásának
eredményeként fiataljaink idegenbe kényszerítése hazánk további
rombolását vonja maga után. A híres magyar "szürkeállomány" másoknak
épít jövõt, fiataljaink idegenben kamatoztatják tudásukat, s ami még
fontosabb, ott alapítanak családot, ezzel - a már eddigi több millió
magzatelhajtással csökkentett - lakósságunk további fogyását
eredményezve. Népünket éltetõ, teremtõ anyanyelvünk velük együtt a
pusztulás útjára kényszerül.

Látszólag. Mert ugyanekkor egy gyarmatosításra felkészült társadalom
gondolatvilágába beköltözik az önzetlen magyar szeretet, s ennek nem
tud a csak anyagban gondolkodni tudók uralma ellenállni. Eltûnik, mint
fényben az árnyék.

Éppen ezért szerintük e fény hordozóit el kell tüntetni a föld
színérõl. Egyenként, s ezen egyenkénti pusztulás reményeikben az egész
nép pusztulását vonja maga után. Ez a magyartagadás még a 20. század
tudományos világát sem kerülte el. Többször említettem egy földrajzi
mûsort: A Duna folyása melletti mûveltségeket vizsgálva értesülhetett
a világ arról, hogy a Fekete Erdõben ered, majd a Dráva-Száva vidékén
folytatódik, ahol a part szélén egy szerb gyerek bár csabai kolbászt
eszegetett, szóba sem jött, hogy e fenti két pont között is van egy
ország. A nyugat õskori ásatási területeinek térképei nem térnek ki a
Kárpátmedence õsmûveltségére, s ezen belül folytathatnánk a sort.
Õskereszténységünk, királyságunk, szervezett államformánk, õsírásunk
mind-mind eltagadva.

A saját értékeivel tisztában levõ, magas mûveltségû és emelkedett
lelkû egyének hallgatagságát az idegenek örömmel használták fel
nemlétezésünk alapjaként. Más szavakkal: az öndícséretet soha nem
tartottuk nemzeti erénynek, s ez nyugati önzéssel szembeállítva ismét
elnyomásunk egyik állomásává vált. Készségesen fordítottuk
keresztneveinket a kérdezõ idegen nyelvû kedvéért az illetõ nyelvére.
Nem kívántuk a nyugattól, hogy a reánk kényszerített, pogány latin ABC
magyar magánhangzós kiegészítését figyelembe vegye. Ez máig is gyakran
"akadály", ugyanakkor, amikor azok készségesen beiktatták agyukba a
három francia ékezet létét, s a Harvard egyetemen már a hatvanas
években volt jobbról balra haladó írógép a héber szövegek írása
kedvéért. A nyugatnak halovány fogalma sincsen történelmünkrõl,
értékeinkrõl, s a Szent Koronával kapcsolatos értékrendünkrõl akkor,
amikor arról szavalnak, hogy már igazán itt volna az ideje annak, hogy
a magyarok demokráciát tanuljanak. Tökéletes nyelvünket egy-egy olyan
idegen, aki megismerkedett vele, az emberi szellem csúcstermékének
mondja - de ezt iskoláink, s fõleg a MTA nem tudatosítja gyermekeink,
s népünk gondolatvilágában. Azon ritka alkalmakkor, amikor egy-egy
tudós kör a magyarokról beszél egymás között, a földönkívüliekkel
hozzák õket egyenlõségbe. Idegennek. Kedvességünket, udvariasságunkat
gyengeségnek tartják, s minden közeledési igyekezetünk ellenére mi
maradunk a világ verebei között a kanári.

Nem véletlen tehát, hogy szemeinket mindig "Párizsra függesztettük",
idegenben kerestünk õshazát, példaképet, saját mûveltségünk és a világ
kárára. Mert a világ a jelenlegi példa szerint anyagot anyaggal
magyarázó szellemiségét népünk lelke tudná felemelni, ha errõl a
gondolatról le nem szoktattak volna bennünket. Sehol a világon olyan
emelkedett lelkû költõk, írók nincsenek, mint nálunk, kiknek munkái
lelket tudtak volna vinni a világ embertelenségébe, de nem tettük,
mert "megérttették" velünk, hogy a barbár magyar munkákat nem lehet
idegen nyelvre fordítani. Ugyanakkor mind nyilvánvalóbbá válik, hogy
õsgyökeink a világ nyelveinek DNS-e, irodalmi szóbõségünk messze
felülmúl minden nyugati nyelvet. Íly körülmények között mind jobban
büszkélkedünk különbözõ õsmûveltségek hitvilágában, nyelvében való
jártasságunkkal, de közben nem ismerjük fel ezek magyar eredetét, s
ennek ezernyi bizonyítékát, ezzel akaratlanul is önmagunkat és a
világot károsítva. Nem ismerjük fel kincseinket, mert nem volt
alkalmunk saját hitvilágunk, tájmûveltségünk, õstörténetünk
megismerésére. Saját mûveltségünkbõl szakadt átvevõ mûveltségek
nyelvét idegen, másodkézbõl való okoskodás termékeként vesszük át
akkor, amikor magyar õsalapból kiindulva rengeteget segíthetnénk a
jóindulatú, de ragozó nyelvünkben járatlan idegen tudósok munkáiban.
Mindezek viszont újból, váratlan szemszögbõl kiindulva bizonyítják a
tételt: Minden mûveltség eredete helyén marad fenn legtovább. Így a
magyarból szakadt szemere, ma sumírnak nevezett törzse hazánkban, s
nem a Folyamközben kel új életre, az õsegyiptomi szintén, s az etruszk
ihletésû latin majdnem állandó hivatalos nyelv maradt hazánkban.
Ugyanakkor mind jobban elfelejtkeztünk önmagunkról, s mi több, ezt az
állapotot látszólag el is fogadtuk.

Látszólag. De lényünk lényege az adás, a lélek sugárzását gátoló
minden akadály eltörlése. Mint ahogy a nap is megszûnne életadó kincs
lenni, ha sugaraitól megfosztanák, mint Sámsont a hajától... Fényünk
nyomán új életre támadnánk!

Reánk kényszerített hallgatással váltunk a Biblia haszontalan
szolgájává, aki elássa kincseit, akarata ellenére, lelki szenvedések
árán, pedig azok megosztása számára lelki igény. Szent kötelességünk
lelki értékeinket megosztani a világgal! Világõrzõ hivatásunk eddig
hallgatásra kényszerült értékeit hegytetõkrõl hirdetni "alkalmas és
alkalmatlan" idõben, ahogy Jézus tanácsolta tanítványainak az ige
hirdetésével kapcsolatban. Mert nyelvünk az! A Teremtõ szent Igéje,
melybe beleépítette a teremtés szent csodáját.

Mi az oka a nyugat ezen nyilvános és szemérmetlen magyarpusztító
tevékenységének? Válaszért múltunkba kell tekintenünk, melyet - az
elmúlt kommunista rendszerek ellenére - nem tudtak "végleg
eltörölni"... Elõlegben megmondom: Felfedezték, hogy vagyunk, s ez
számukra kényelmetlen, tehát kell valamit tenniük ez ellen. Hogy
hogyan lehet az, több milliós, Európa szívében lakó nép létét csak
most fedezték fel? - Erre a kérdésre ad pontos választ történelmünk.

A Teremtõ jóvoltából hazánk a Kárpátok ölelõ karjai szeretõ anyaként
védenek bennünket. Évmilliókon át békés, teremtõ élettel tükrözték
Teremtõ Istenünk szándékát, jóságát. Istent idézõ neveink híven
tükrözik ezen Isten és ember közötti kapcsolat fényét: Szép Isten, Jó
Isten, Teremtõ Isten, Szerelmes Isten. Nyelvünk Teremtõnkkel való élõ
kapcsolat, mely a teremtés titkait híven önmagában hordozza, ki a
szeretettel kérdezõ számára mindig megnyitja titkait. Nincs fal,
akadály Teremtõ és teremtménye között: õsi imáink szerint is csak ki
kell állani ajtónk elébe, s máris belátunk a Teremtõ ablakán. Hazánk
lelki fénye mindenki számára csak jót, csak fényt, csak szépséget
hozott: öreganyám lett a boszorkány, s széppé varázsolódott a fekete
cigány is, nem mese meséink, s mondáink szerint. Gazdag termõföldek,
zöld legelõk, gyümölcsösök minden megélhetési gondtól õrizték meg az
ott lakókat, égbe törõ hegyek gyomrában beláthatatlan kincsek sora
várta a jövõt. Gazdag folyóink, tavaink ezernyi élõlénynek adtak
biztos otthont itt, hiszen hazánk földi paradicsom. De ebbõl a
paradicsomból a körülöttünk lakó idegenek fõleg egy dologra figyeltek,
csak azt óhajtották: az aranyat, drágaköveket.

Szomszédainknak érdeke volt, hogy elvonják a távolabb élõket ezek
felfedezésétõl, s alattomosan azt kezdték hirdetni, hogy a Kárpát
medence üres, lakatlan, használhatatlan terület, nem érdemes
látogatni. Velünk meg elhitették, hogy hitvány, semmire való nép
vagyunk, nem érdemeljük meg azt, hogy az emberiség többi részének
tagjai legyünk. Az üres, lakatlan Kárpát medencét még tanították
nekünk, bár már gyermek fejjel sem tudtuk megérteni, ez hogyan
lehetett... A világ legvédettebb, legtermékenyebb, leggazdagabb
területe Árpádig lakatlan?

De nemcsak idegenekkel hitették el ezt a lehetetlenséget, zsákmányukat
féltõ ordasok tudatosságával, velünk is elhitették teljes
értéktelenségünket, s azt, hogy a Nyugat nélkül fabatkát sem ér
életünk. Történelmi feljegyzések már a középkortól megõrizték e tényt,
a török-járás idejét említenünk sem kell, a Habsburg idõk gyilkos
rendelkezései mind nemzetgyilkosság reményében születtek. Trianon,
majd az ezt követõ háború meghozta a hivatalos nemzetpusztítók
valamennyi fegyverét, hogy személyes jelenlétükkel megvalósítsák
Európa nagy álmát: a magyarok elpusztítását.
(...)

Történelmünk mindig a Teremtés nagy eseményeit tükrözik. Csillagos
egünket Csodaszarvasunk hordja testén: homlokán az esthajnal csillag,
szügyén a hold, s ahány szõre szála, annyi csillag rajta, agancsain is
csillagokat hord. Õ Isten küldötte, ki agancsai között hozza nekünk
napunkat, kit Szép Miklósnak is hívunk. Õsimáink e történést a
következõ képpel kezdi:

Amott kerekedik egy fekete felhõ
Csodálatos szarvas abból támad elõ

A teremtés e valóságával tudósaink csak korokkal késõbb ismerkedtek
meg, amikor távcsöveikkel felfedezték e népünk által jól ismert fekete
felhõt, amit õk csillagbölcsödének neveznek. Onnan hozta
Csodaszarvasunk Magorunkat, ki késõbb magányos útat járt be a
csillagvilágban, s nem véletlen, hogy Magor neve a magány szavát is
magában hordozza.

Õsszüleinkkel kapcsolatban ezt a parányt ismernünk kell, hogy biztos,
magyar alapból indulhassunk.
Nyelvünkkel kapcsolatban ugyan ilyen parány: nyelvünk õsnyelv, eredete
Isten ígéje, gyökrendszere a világ nyelveinek DNS-e. Tekintettel arra,
hogy a Teremtés hajnalától rögzíti a történteket, bármi kérdésünk van,
nyelvünk szerkezete pontos választ ad.

Feladatunk: gyermekeinket, a világ népeit kézen kell fognunk,
lépteiket egyengetni, s Istenhez vezetni, megmutatni nekik, hogy Benne
egyek vagyunk.

Tehát: sürgõsen munkához kell látnunk, lelki kincseinket feltárni
elõttük a számukra éppen szükséges területen. Most talán meg kell
ismertetni õket Korona tanunkkal - hogy már ilyen is van e világon,
csak fel kell figyelni rá!

Így válunk majd a világ szemében "haszontalan" kanáriból a lélek
szépen szóló Aranymadarává.
S örülnek majd annak, hogy vagyunk.

Tomory Zsuzsa

2012. január 22.

Link