Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Moszkva és Ankara a hatok és Irán tárgyalásainak mielõbbi felújításáért

A hatok és Teherán tárgyalásainak mielõbbi felújítását sürgette kedden az orosz és a török külügyminiszter. Szergej Lavrov Ahmet Davutogluval folytatott megbeszéléseit követõen elmondta: Moszkva és Ankara azon dolgozik, hogy a hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsa állandó tagjai: Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia és Németország), valamint Teherán felújítsa a tárgyalásokat az iráni atomprogramról. A múlt kedden a török diplomácia vezetõje Ankarában tárgyalt iráni kollégájával és közölte, hogy Törökország kész otthont adni az Irán és a hatok tárgyalásainak, vagy bármilyen más módon hozzájárulni a megbeszélések folytatásához. Ahmet Davutoglu megismételte az ajánlatot Moszkvában is. Hozzátette ugyanakkor, Törökország sohasem engedi meg, hogy területét olyan erõk használják, amelyek kárt okoznak a szomszédos országoknak. Moszkva támogatja Ankara erõfeszítéseit - mondta Lavrov. Az orosz külügyminiszter azt is hangsúlyozta, hogy Oroszország és Törökország álláspontja megegyezik Szíria kérdésében is. Valamennyi szemben álló felet az erõszak beszüntetésére szólítják föl, és megengedhetetlennek tartják a külsõ katonai beavatkozást Szíriában.

Lavrov megismételte Moszkva korábbi ajánlatát, hogy az egymással szemben álló összes szíriai erõ Oroszországban üljön tárgyalóasztalhoz. A párbeszédre elõfeltételek nélkül kell sort keríteni, és a nemzetközi közösségnek egységesen kell fellépnie a tárgyalásos rendezés érdekében.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsában készülõ, Szíriát érintõ határozattal kapcsolatban az orosz külügyminiszter úgy vélte, hogy nem lenne korrekt és tisztességes egy visszamenõleges hatályú egyoldalú büntetõintézkedést elfogadni, ezt Moszkva nem tudja támogatni.
A Moszkva által javasolt határozattervezet most is a Biztonsági Tanács elõtt van, amely "egyensúlyt teremtene és igazságos, ellentétben azokkal a törekvésekkel szemben, amelyek csak az egyik felet ítélnék el és amelyek ezzel egyidejûleg a szembenállást növelnék Szíriában" - fejtette ki Szergej Lavrov.
Link

Hozzaszolasok

2471 #1 2471
- 2012. January 27. 11:24:18
Mondjuk ideje lenne a földön az össze ország atomarzenálját fõlleltározni! Utána intézkedni azok biztonságossá tételérõl! Csak az agresszi elleni OK-Okozat miatt!
1364 #2 1364
- 2012. January 27. 12:43:33
Hegel!
Gondolod isreél kiadja a leltárt? Ugye nem? én is így gondolom. Õ foszfor bombázhat embereket és gyermekeket, neki"szabad"? így, hogy az államok összes orrneheze a háta mögött van, persze, pénz meg van dögivel, hiszen az összes befoilyó támogatsokat oda vezényelik. Itt az ideje egy lapteregetésnek, de ha valaki csalni próbál, le kell csapnio a kezét, csak csuklóból, hogy lopni, már ne tudjon.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.12 masodperc
634,894 egyedi latogato