Komoly sajtóvisszhangot kapott François Fillon francia miniszterelnök televíziós interjúja, amelyben kijelentette: Nicolas Sarkozy soha sem volt a pártfogója, õ pedid önszántából lépett vele szövetségre. Ez a nyilatkozat sokakat megerõsített abban a vélekedésben, hogy Fillon a köztársasági elnökkel való nézeteltérései miatt november végén távozik posztjáról. Van-e alapja a pletykáknak? Milyen hatalmi harcok húzódhatnak a háttérben?

Mozgalmas hétvégét zárt a köztársasági elnök pártja, az UMP. Biarritz-ban tartotta a parlamenti frakció éves gyûlését, ahol a párt és a kormány prominensei is megjelentek, köztük François Fillon. A témákat a kezdõdõ parlamenti ciklus szolgáltatta: a közrend és a biztonság kérdései valamint a nyugdíjreform. A Le Monde az „egók báljaként” írta le a hétvégi eseményt, amelynek a pletykák alapján sok valóságalapja van. November végére várható egy nagy kormányátalakítás, amely nem csak a kormányzati posztok sorsát döntheti el, de a párton belüli pozíciók (frakcióvezetõ, fõtitkár) is változhatnak. A kormányátalakítás azért is lehet pikáns, mivel akár a miniszterelnök személye is kérdéses lehet.
Szétszakadt a francia kormány

François Fillon, miniszterelnök
Fillon pozíciója akkor lett ingatag, amikor nem állt ki teljes mellszélességgel Sarkozy rendpárti retorikája és intézkedései mellett, mi több, nyilvánosság elõtt hangsúlyozta véleménykülönbségeit a köztársasági elnökkel. A folyamat csúcspontjaként tekinthetõ, amikor a France 2 tévécsatornának adott riportban úgy fogalmazott: „Történetem Nicolas Sarkozyval egy szövetség története. Én elfogadtam õt, én választottam és álltam mögé, mert úgy gondoltam, és ebben nem is tévedtem, hogy õ volt a legjobb elnökjelölt. Nicolas Sarkozy sohasem volt a pártfogóm.” Óvatos, de egyértelmû szavak ezek a miniszterelnöktõl, melyek híven tökrözik a Fillon stílusát.
A közvélemény-kutatások szerint a kormányfõ népszerûsége már rég túlszárnyalta a köztársasági elnökét. Úgy tûnik, hogy sokkal hitelesebb képet tudott kialakítani magáról, mint Sarkozy, tény ugyanakkor, hogy az õ fénye is megkopott a kormány népszerûtlen intézkedéseinek hatására. Ennek ellenére a franciák jobb elnökjelöltnek tartanák, mint a regnáló államfõt.
A kormány legfõképpen Sarkozy biztonság- és rendpárti politikája mentén szakadt szét. Míg a köztársasági elnök megválasztásakor integrálni tudta a mérsékelt és a keményvonalas erõket, addig a kormány válságainak hatására ez az egység megbomlani látszik. Bernard Kouchner külügyminiszter lemondását szintén meglebegtette a sajtó: a Canal+ hírmûsora például lehetségesnek tartotta, hogy a Kouchner haiti útja a miniszter utolsó hivatalos kiküldetése volt. A baloldalról érkezõ és humanitárius tevékenységének köszönhetõen (például õ volt az Orvosok Határok Nélkül szervezet alapítója) nagy népszerûségnek örvendõ politikus szintén a rendpárti retorika elharapózása miatt távolodott el a köztársasági elnöktõl.
Folytatódik a Brüsszel-Párizs csata romaügyben
Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy megrója Franciaországot a romák kitoloncolásának ügyében. Brüsszel "több információt" kért a kormánytól az ügyrõl, de további eljárást nem indítanak bizonyítékok hiányában, habár állítólag létezik egy dokumentum, amely az illegális táborok felszámolásában prioritásnak nevezi a romák elleni akciót. A Bizottság kompromisszumosnak tekinthetõ döntése Párizs gyõzelmét jelzi, annak ellenére, hogy több brüsszeli nyilatkozat (például Vivianne Reading biztosé is) Franciaország ellen indított eljárásról szólt.
A párton belül Sarkozy egyik kitartó kritikusa, Jean-François Copé frakcióvezetõ, és az UMP-fõtitkár Xavier Bertrand csapnak össze. A képlet azonban nem ilyen egyszerû, hiszen Copé a közelmúltban inkább közeledett Sarkozy-hoz, rendpártiságát is támogatta. Az ellentétek inkább személyes eredetûek, hiszen a két politikus is inkább a Sarkozy utáni idõszakra terveznek, és minél jobb helyzetben szeretnék várni a 2017-es (vagy akár 2012-es) elnökválasztást.
Fillon természetesen visszautasít minden kérdést arra nézve, hogy inog-e alatta a miniszterelnöki szék. A kormányfõ a nyugdíjreform ügyét tartja most prioritásának és nagyon úgy néz ki, hogy ez Sarkozy szívügye is. Ennek ellenére a Le Figaro egyik kommentárja Fillon higgadtságát azzal magyarázza, hogy már tudja: „fel lesz szabadítva” pozíciójának terhe alól. A kormányfõi pozíció kérdésével kapcsolatban azonban felmerül két nagy kérdés. Amennyiben Fillon megy, ki lesz az utódja? És mi lesz Fillonnal, aki feltehetõen nem fogja feladni a politizálást?
A miniszterelnök-jelöltek
2005 óta az elsõszámú miniszterelnök-jelöltnek Michèle Alliot-Marie, igazságügyi miniszter

Michele Alliot-Marie
számít. A „Pecsétõr” (a mindenkori francia igazságügyi miniszter közkedvelt neve, amelyet az ancien régime óta visel) már 10 éve tagja minden kormánynak. Annak idején Chirac pártfogoltjaként került a tûz közelébe, ez viszont a gyanú árnyékát vetheti Sarkozy-re, miszerint a 2007-ben gyõzelmet aratott, Chirac gaullizmusával végleg szakító elnök mégiscsak "régi emberekhez" nyúl vissza. A miniszter-asszony mellett szólnak egyébként a legutóbbi közvélemény-kutatások. Fillon után õ lenne a legelfogadottabb miniszterelnök (bár a jelenlegi kormányfõhöz képest jelentõs lemaradást produkál). A választási logika alapján nõként egyensúlyozhatná az egyre erõsödõ szocialista fõtitkárt Martine Aubryt. Arról nem is beszélve, hogy semlegesíthetné a Sarkozyt jobboldalirõl, fõleg Dominique de Villepintõl érkezõ támadásokat.
Meglebegtették Jean-Louis Borloo környezetvédelmi miniszter nevét is, aki a legnépszerûbb politikusok közé tartozik. Borloo-val a közép felé tudna nyitni Sarkozy, már ha ezt akarja, hiszen a miniszter viszonylag atipikus figura a jobboldalon.
Egy, a köztársasági elnökhöz közel álló forrás szerint a rendpárti retorika tartós maradhat és nem kizárt, hogy Sarkozy megpróbálja „jobboldalról” nyerni a 2012-es elnökválasztásokat, így a középrõl probálkozó Borloonak nem sok esélye lehet a kormányfõi posztra. Bár Borloo maga centrista (nem az UMP, hanem a vele szövetséges Radikális Párt tagja), állítólag éppen az egyik keményvonalas Copé próbálja betolni Matignonba, a miniszterelnöki rezidenciába.
A szintén népszerû gazdasági miniszter Christine Lagarde neve is felmerült a jelöltek között. Elemzõk szerint azonban nem lenne jó választás a gazdasági területen kívül és a parlamentben sem túl otthonosan mozgó Legarde. A belügyminiszter Brice Hortefeux kinevezése talán túlzottan nagy elmozdulást jelentene a rendpártiság felé, de õt is esélyesként nevezik meg a francia sajtóban.

Jean-Louis Barloo
A kalapba még belekerült Claude Guéant, az államfõi iroda vezetõje, ám õ nem igazán ismert arc a francia politikában. Amennyiben Sarkozy fiatalításra adná a fejét, Bruno Le Maire mezõgazdasági és François Baroin költségvetési miniszterek jöhetnek szóba (Baroint a közvélemény-kutatások is jó helyen pozícionálják). A két kormánytag úgy került Sarkozy „kedvenc miniszterei” közé, hogy alapból inkább chiracista vagy villepinista vonalat képviselnek, tehát sohasem tartoztak az elnök csodálói közé. Valamelyikük kinevezése nagy meglepetés lenne és nagy kockázatot is jelentene.
Mit tartogat a jövõ?
François Fillon - amennyiben távozik - feltehetõen nem fog távozni a politikából. Miniszterelnöksége alatt komoly támogatottságot szerzett a párttagok és a szavazók körében is, amelyet minden bizonnyal fel fog használni a jövõben. Két cél lebeghet szeme elõtt. Megcélozhatja akár Párizs polgármesteri posztját: mérsékelt jobboldali irányt képvisel és népszerû, komoly kihívója lenne a város jelenlegi elsõ emberének, a szintén mérsékelt, de baloldali Bertrand Delanoënek. Vagy beálljat a trónkövetelõk hosszú sorába, és megkezdheti a felkészülést a 2017-es elnökválasztársa. Ez utóbbi talán a legkockázatosabb vállalkozás, hiszen számos politikus -mint például Copé- a Le Figaro szavaival élve „megszállottan” küzd, hogy elnökjelöltté váljon.
A november végi kormányátalakításra mindenképpen érdemes lesz odafigyelni. Már csak 18 hónap van hátra a 2012-es elnökválasztásokig, tehát a most helyzetbe kerülõ politikusok irányzatok komolyan befolyásolni fogják a jobboldal stratégiáját, retorikáját. A nyugdíjreform, a közrend és a biztonság kérdései körül kialakult vita pedig könnyen a választási kampány startvonalát jelezjeti.
Link