Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Hatalmas ütemben fejleszt Kína Afrikában

Kereskedelmi övezetek a fekete kontinensen
Kína határozottan kiáll az afrikai országok mellett, és rendíthetetlenül tartja magát a kínai-afrikai stratégiai partnerséghez, bárhogyan változik is a nemzetközi környezet - üzeni Peking a kínai médiában az utóbbi idõben megjelent nyilatkozatok, kommentárok által. Ennek az eltökéltségnek aktuális kifejezõdése az, hogy Etiópia fõvárosában, Addisz Abebában átadták az Afrikai Unió (AU) kínai pénzbõl készült 20 emeletes konferencia-központját, ahol az AU ezekben a napokban 18. csúcsértekezletét tartotta. Az eseményen jelen volt a legfelsõbb kínai politikai vezetés negyedik embere, Csia Csing-lin (Jia Qinglin), a kínai "népfront" fõtitkára.
Csia elutazásakor azt emelte ki, hogy részvétele az AU-csúcson és látogatása Etiópiában Kína kiállását fejezi ki Afrika országai mellett. Peking támogatja azt, hogy Afrika összefogással erõsebbé váljon, és azt, hogy nagyobb szerephez jusson a nemzetközi és térségi ügyekben. Peking ígéretet tett ismét arra, hogy nem avatkozik bele más országok belügyeibe, jövõbeni segítségnyújtása célirányos lesz és kölcsönösen elõnyös. A kínai vezetõ nyugtázta, hogy "mind az AU, mind az afrikai országok többsége reméli, hogy Kína aktívan részt vesz Afrika integrációs folyamatában", s jelezte, hogy országa kész fokozni a párbeszédet az AU-val és más regionális szervezetekkel.
Az Afrikai Unió elmúlt hétvégén felavatott konferencia-központja és irodaháza "a kínai kormány és a kínai nép ajándéka, egyben az erõsödõ kínai-afrikai barátság jelképe" - hangoztatta az etióp fõvárosban rendezett átadási ünnepségen a kínai politikus. Emlékeztetett arra, hogy Kína lett Afrika legnagyobb kereskedelmi partnere, amióta 2000-ben létrehozták a kínai-afrikai együttmûködés fórumát (FOCAC) a kétoldalú kereskedelem értéke 10,6 milliárd dollárról 2011-re 160 milliárd dollárra bõvült. A kínai beruházások mértéke az elmúlt években gyorsan nõtt: a 2003. évi 490 millió dollárról 2011-re 14,7 milliárd dollárra emelkedett, míg a halmozott befektetések értéke meghaladta a 40 milliárd dollárt.
Az érintett területek között van a bányászat, az energiaipar, a pénzügyi szektor, a gépgyártás, a turizmus, az oktatás, a mezõgazdaság és erdészet, a halászat, a környezetvédelem, az infrastruktúra, az építõipar és a távközlés. Ma kétezer felett van az Afrikában szerencsét próbáló kínai vállalatok száma. 2011 novemberében a G20-ak csúcstalálkozóján a kínai államelnök, Hu Csin-tao (Hu Jintao) bejelentette, hogy a Kínával diplomáciai kapcsolatban álló legfejletlenebb országokból (LDC) származó, vámmal terhelt exportcikkek 97 százalékára nulla vámot állapítanak meg. (Az LDC-országok közé az ENSZ besorolása szerint 33 afrikai és 14 ázsiai ország, valamint Haiti tartozik. Ezekben az államokban az egy fõre jutó éves jövedelem nem éri el a 745 dollárt.)
Kína hatalmas ütemben fejleszt, így például gazdasági és kereskedelmi övezeteket épít Zambiában, Mauritiuson, Nigériában, Egyiptomban és Etiópiában. Az õket érintõ infrastrukturális beruházások értéke eléri a 250 millió dollárt. Az ázsiai ország kamatmentes kölcsönöket nyújt, utakat, hidakat, iskolákat, kórházakat épít, tízezerszámra képezi ki a szakembereket. 2009 óta mintegy 900 mezõgazdasági szakértõt fogadtak továbbképzésen Kínában. A közeljövõben száz doktori tudományos fokozatot elért kutató kap ösztöndíjat és dolgozhat Kínában.
A kínai külügyminisztérium adatai szerint a 2010-es és 2011-es tanulmányi években Kína 5710 állami ösztöndíjat adott afrikai államoknak. Kína 2007 és 2009 között több mint száz agrárkutatót küldött 33 afrikai országba, és 14-ben mezõgazdasági technológiai központot hozott létre. Ezeket további tíz fogja követni. A Kína és Afrika közötti tudományos és technológiai partnerségi program részeként száz közös projektet indítottak, aminek része berendezések ajándékozása, technológiai tréning és közös kutatás. Zimbabwe fõvárosához közel egy csúcstechnológiai mezõgazdasági kísérleti és bemutató központ építése folyik. Malawiban kínai vállalatok gyapottermesztési programba fektettek, amely 50 ezer helyi gazdálkodónak nyújt lehetõséget termelési és feldolgozó kapacitásának bõvítésére.
2011 júliusában Kína bejelentette, hogy mintegy 14 millió dollár értékben nyújt rendkívüli segélyt a szárazságtól szenvedõ afrikai államoknak, amit Peking késõbb további 55 millió dollár élelmiszersegéllyel toldott meg Etiópiának és más környezõ országoknak szánva. Pekinget afrikai terjeszkedésével, kapcsolatépítésével, beruházásaival kapcsolatban gyakran éri a vád, hogy a kontinens meghódítására törekszik, amit egyebek mellett azzal utasít vissza, hogy az egykori gyarmatosítók, a nyugati hatalmak ugyancsak jelen vannak a kontinensen, befolyásuk növelésére törekszenek, s vádjaikkal csak a nemzetközi közvéleményt igyekszenek befolyásolni.
A kínai vezetést bírálat éri amiatt is, hogy támogatásával elnyomó rendszereket tart életben önös érdekbõl, nyersanyag- és olajéhségétõl vezérelve. Pekingben a válasz erre az, hogy nem avatkoznak belügyekbe, konfliktusok esetén pedig mindig a békés, tárgyalásos utat szorgalmazzák.
Link

Hozzaszolasok

119 #1 119
- 2012. January 31. 16:29:51
Megjegyzem, Irán is nyomul rendesen, az IRNA ma reggel a következõ diplomáciai jövésmenésrõl számolt be:
Afganisztán, Pakisztán, India, Malajzia, Namíbia, Törökország, Dél Afrika, Zimbabwe, Palesztína, Omán, Bután, sõt Katar, Jordánia, Etiópia, Togo, Szomália, Mongólia... baeg, begörcsöl az ujjam, míg leíírom. És ez a legutóbbi pár napban. Nekem nem igazán úgy tûnik, hogy a "nemzetközi közösség" kiközösíteni készülne Iránt...
2 #2 Olvaso
- 2012. January 31. 17:44:55
balu sokkal inkább "helycsinálásról" és pozícionálásról, a nemzetközi "reklámról" van ám szó. A katonásdi mintegy mellékes kérdés, ezt õk is tudják, de ettõl még elsülhet a puska. Afrikát felprédálják, de lehet, hogy annyira nem is, bár Kína elég orcátlan, ahogy hallom, Mongóliában is nyakig benne van a korrupcióban és környezetkárosításban, érckitermelés címmel. Ja, közben a mongolok és az állatállomány is hullik, mint a falevél.
119 #3 119
- 2012. January 31. 20:26:02
Imi,

ne becsüld le Afrikát. Iszonyatos ásványkincs-tartalékai vannak, az olajban gazdagabb részeken már látványosan meg is kezdõdött a nyomulás (Líbia, Szudán). De van egy kazal bauxit, fém, ritkaföldfém stb. is, amik szintén stratégiai nyersanyagok.

Másrészt Afrika megérzésem szerint azért fontos a jenkiknek, mert onnan akarnak nagy tömegben ágyútöltelékeket verbuválni. Szerintem Afrika jelenlegi állapota is több évtized gondos elõkészítésének eredménye. (IMF-segélyek, CIA-támogatott diktatúrák, AIDS, részben talán még a szárazság is stb.) Az amerikai katonákat hazaviszik, a Blackwater meg pár fillérért tud szerezni zsoldosokat, akiket majd bevethetnek akárhol. A mai fiatal afrikaiak fejlevágásokon, élve elégetéseken (ld. "necklacing" - gumiabroncs a delikvens nyakába húzva, leöntve benzinnel, majd egy Zippo-reklám...) cseperedtek, macsetával vagy kalasnyikovval rohangálnak gyerekkoruk óta. Az esztelen kegyetlenség és az "élet mulandósága" beléjük nevelõdött. Ideális emberanyag terror-megszállásokhoz.

Kína ezért is van Afrikában. Persze fõleg a nyersanaygokért, de azért a kínaiakkal lényegesen fairebb üzleteket lehet kötni, kórházakat, iskolákat is alapítanak. Az az egyik céljuk, hogy megnyerjék az afrikaiak szívét. Gondolom õk se szívesen szenvednek, ha nem muszály.
2740 #4 2740
- 2012. January 31. 20:51:14
Uggyanolyan sáskák...

Nem baj, a természet tuggya a dógát Smile))
2 #5 Olvaso
- 2012. February 01. 06:19:27
Blu, beszéltünk errõl korábban, és azt hiszem éppen te pakoltad fel a nyersanyagos lelõhelyes térképeket. Igen, Afrika tele van olyasmivel, amit a zsidajok szeretnének ingyé megkapni. Errõl szól az egész "kapitalista gazdálkodás".
De közben és nem is titkosan Afrika is fegyverkezik ám, mert ébredezik a "nemzeti öntudat". Igen, mehetnek a keletiek azért is, hogy ne nyerjenek teret a nyugatiak, csakhogy ez mind ÜZLET is, ahogy a nyersanyag, fegyver és ember-kereskedelem is az. Hogy katonának, rabszolgának kellenek, ez már részletkérdés.
119 #6 119
- 2012. February 01. 09:37:32
Imi, igazad van a biznic (na ja, így hívják manapság a lenyúlást) részében a dolognak, de van egy olyan megérzésem, hogy az USA számára az emberanyag egy nagyon fontos érv. Az AFRICOM-ot még Rumsfeld kezdte el szervezni 2006-ban mint egy egységes afrikai parancsnokságot (mert ezt is a jenkiknek kell megszervezni a négereknek, gondolják õk...) és 2008-ban már meg is jelent Afrikában, azóta áll a bál. Sierra Leone, Elefántcsontpart, Szudán... A Guineai-öböl környékén nagyon intenzív toborzás és kiképzés folyik, aminek semmi értelme nem lenne, ha nem akarnák õket be is vetni valahol. Lehet, hogy ez is Afrika lesz, a cél meg a nem-amerikai érdekeltségek (akik természetesen felkészületlenül, bután pislogva várják majd ezt be) de az is lehet, hogy nem. Megérzésem szerint nemcsak Afrikába vannak szánva.
2 #7 Olvaso
- 2012. February 01. 09:59:49
Balu, ez egészen biztos, és gondolj csak bele, hogy a "világháborúhoz" a kontinensek majd mindegyikén rezegni kell a lécnek. Afrika még most is egy az egyben gyarmat, a többi kóhtinens már lényegében elkelt, de itt még tudnak egy földrésznyi újraosztást csinálni. Ehhez belsõ kohnfliktus kell, puccsok, megy egyebek, amihez katonák és fegyverek sem ártanak. Malájoknál, vagy hol volt egy laza puncs-kísérlet éppen egy hete?
Ezeket a háttérbõl mind õk terelik, de vágóhídra szánt feketékkel. Velük kezdik el, majd a bevonuló "békafenntartók" õket fogják lefricskázni, mert nincs több lõszer, meg besül a dugattyú és ott van köztük az "áruló". A nemzetközi hadszíntéren egy csupa-csjórníj alak feltûnést keltene, mondjuk nálunk is, ah jönnének tömeget oszlatni, mint magyar rendõr. Még a cigány is necces, a barna bõrû zsidó meg éppen már majdnem cigány. Persze amcsinak elmennek így is, viszont operatív munkára nem hiszem, hogy alkalmasak lennének az ilyen toborzottak, csakis mészárosnak és mészároltnak ott valahol helyben, bár a norvég háborúba is be lehetne vetni õket nyári felszerelésbe. Kicsit meglassulna a reakcióidejük és elég lenne ellenük bevetni a rém-szarvasokat.
Értem, amit mondasz-naná-, csak szövögetjük tovább. Európa elfeketítése régi cion terv és Judapesten is egyre több feketepákó kóricál.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
657,011 egyedi latogato