Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Alakul az új légitársaság - "Nem biztos, hogy Malév lesz a neve"

Air China? Aeroflot? El Al? Esetleg Hello Kitty? Mostanra szinte már biztos, hogy a jelenlegi formában nem tud tovább mûködni a nemzeti légitársaság. A cél immár az, hogy addig tartsák életben, amíg megalakul az utóda, mely talán tiszta lappal indulhat majd. A hatályos jogszabályok szerint azonban ez is nehéz lesz, hiszen úgy kellene a vagyontárgyakat átmenteni, hogy az adósság ne szálljon át. Mfor.hu-háttér.

"Nem biztos, hogy Malévnek fogják hívni"
"Ebben a formában biztosan nem tudjuk folytatni, most a hézagmentes átmenetre törekszünk, amíg feláll egy új nemzeti légitársaság, mely átveszi a Malév feladatait" - ismerte el Berényi János, a cég igazgatóságának elnöke keddi sajtótájékoztatóján. Kérdésre válaszolva hozzátette: nem biztos, hogy az új céget is Malévnek fogják hívni, de a kormány elkötelezett amellett, hogy legyen egy budapesti központú nemzeti légitársaság.
Ezzel Berényi gyakorlatilag egy régóta rebesgetett pletykát erõsített meg, mely szerint ma már nem is az a fõ cél, hogy a Malév talpon maradjon, hanem az, hogy annak vagyonát valamiképpen egy új cégbe menekítsék úgy, hogy az adósság eltûnjön, és tiszta lappal indulhasson a vállalat. Az igazgatóság elnöke elárulta: jelenleg mintegy 60 milliárd forint a légitársaság adóssága, de ezt egészen eddig kezelni tudták. Erre jön még az a 80-100 milliárd forint, amit az Európai Bizottság január eleji döntése értelmében vissza kellene fizetni az államnak, mivel Brüsszel szerint a Malév 2007 és 2010 között szabálytalanul kapott állami támogatást. "Lehet, hogy ezt az összeget le tudjuk szorítani mondjuk 70 milliárdra, de azzal sem vagyunk sokkal beljebb" - mondta utóbbi tétellel kapcsolatban Berényi.
A megmentõk sorából az államot gyakorlatilag kizárhatjuk, hiszen az EB döntése éppen arra vonatkozott, hogy a légitársaság nem kaphat állami pénzt. Arra pedig kevés az esély, hogy egy magánbefektetõ a 130-150 milliárdos adósság mellett is lásson fantáziát a cégben, hajlandó legyen a tartozást is átvenni. Éppen ezért él egyre erõsebben az a vonal, mely szerint egy új cég alapítása lehet a megoldás. Azt ugyanakkor Berényi is elismerte a sajtótájékoztatón, hogy nehéz lesz tiszta lappal indulni adósság nélkül a Malév mai vagyonával, mivel az EU-nak szigorú szabályai vannak a hasonló esetekre.
A Malév flottája ma 22 gépbõl áll, 18 Boeing 767-es és négy darab Bombardier Q4-es repül a magyar társaság felségjelzése alatt. Utóbbi gépek 2010 óta pénzügyi lízing konstrukció keretében a társaság könyveiben is szerepelnek vagyonként. Alapesetben a hasonló helyzetekben a gépek nincsenek a cég tulajdonában, egy új légitársaság esetében meg kell állapodni a lízingbe adóval - mondta az mfor.hu kérdésére Rajné Adamecz Ildikó, a BDO Magyarország pénzügyi tanácsadási igazgatója. Hozzátette azonban, hogy a lízingszerzõdéshez kötelezettségek is társulnak, vagyis az eszközöket csak akkor lehet átvinni egy másik cégbe, ha ezeket a kötelezettségeket is felvállalják. A hírek szerint a megegyezés már megtörtént, hiszen az amerikai Lease Finance Corporation (LFC) kifejezte, hogy továbbra is bízik a cég menedzsmentjében, és rendelkezésre bocsátja a repülõket.
A BDO Magyarország szakembere szerint egy új légitársaság alapításánál a repülési jogok és a marketingjogok a kulcsfontosságúak, ezek pedig már most sem a Malévben vannak, hiszen annak idején a cég privatizációjakor kikötötték, hogy a fontosabb jogokkal az állam rendelkezik.
Miért nem lehet egyszerûen ledózerolni?
Az ügy azért is bonyolult, mert elvileg fenn kell tartani a Malév folyamatos mûködését. Ha ugyanis csõdbe menne a cég, akkor állítólag súlyos százmilliárdokat kellene az államnak fizetnie a Liszt Ferenc Repülõteret üzemeltetõ német Hochtief felé. Biztosat senki nem tud, mivel a 2005-ben még a brit BAA-val kötött privatizációs szerzõdés titkos, de több forrás is megerõsítette, hogy a dokumentumban szerepel egy záradék a Malév csõdje esetére.
Állítólag a britek éppen a mostanihoz hasonló esetek elkerülése miatt ragaszkodtak ahhoz a záradékhoz, mely szerint ha a Budapest Airport Zrt. "külsõ körülmények miatt" a felszámolás sorsára jutna, akkor a 464,5 milliárd forintos vételár és az eddigi ferihegyi fejlesztések összege mellett többéves ügyleti kamatot is figyelembe kellene venni a kompenzációnál, tehát a végsõ összeg legalább 500 milliárd forint, de könnyen elérheti a 600 milliárdot is. Márpedig a Hochtief a Malév csõdje esetén könnyen védekezhetne azzal, hogy a reptér mûködése is ellehetetlenül, hiszen a BA árbevételének 45 százalékát a magyar légitársaság adja.
Így kell emelnie a béreket a kormány elvárása alapján! Kalkulátorunk segít Önnek is!
Tovább nehezíti a kérdést, hogy a Malév 2010 végén összesen nagyjából 30 milliárd forinttal tartozott az orosz VEB banknak, mely még a korábbi tulajdonos alatt nyújtott hitelt. Ebbõl 8,5 milliárd forint volt tulajdonosi kölcsön, 22,9 milliárd pedig egyéb hosszú lejáratú hitel, melyet 2015-ben kellene visszafizetni. Márpedig sajtóhírek szerint az orosz fél nem örülne annak, ha a légitársaság csõdöt jelentene, és le kellene mondania a pénzérõl, ez pedig a magyar-orosz gazdasági kapcsolatokra is negatív hatással lehetne. A Malév jelenlegi helyzetében már az is pozitívumként értékelhetõ, hogy ezt a hitelt nem kell folyamatosan törleszteni a VEB-nek, hanem majd egyösszegben a futamidõ végén kell visszafizetni. Ezzel 2015-ig idõt nyer a társaság.
Hogy süllyedt idáig a cég?
A Malév gyakorlatilag évek óta a túlélésért küzd, hiszen 2003 óta folyamatosan veszteséges a légitársaság. 2003 és 2010 között az adózás utáni eredmény tekintetében összesen 95,4 milliárd forintos mínuszt halmozott fel a vállalat. Ezek miatt volt szükség a folyamatos állami tõkepótlásra, amit az Európai Bizottság kifogásolt.

Az újabb tõkepótlás gyakorlatilag hónapok óta húzódott, mivel a közgyûlés nem tudott megállapodni. A tõkeemelés már a 2011. november 21-én tartott közgyûlésen is napirenden volt, majd a folytatólagos, december 21-i ülésén sem született döntés. A tõkerendezésre azért van szükség, mert a Malév saját tõkéje a jegyzett tõke értéke alá került. Aztán a január 9-én kimondott brüsszeli döntéssel gyakorlatilag ellehetetlenült a cég finanszírozása, hiszen az államtól nem számíthatott további tõkére, a magánbefektetõkkel folytatott tárgyalások pedig egyelõre nem vezettek eredményre.
Állítólag jelenleg is zajlanak a tárgyalások magánbefektetõkkel, korábban a sajtóban elsõsorban kínai vagy török pénzrõl lehetett olvasni a Malév kapcsán. A jelenlegi megbeszélések témája azonban vélhetõen már nem a társaság eladása, hanem az, hogy a majdan felálló új nemzeti légitársaság kinek a kezében legyen. Addig pedig a menedzsmentnek mindent meg kell tennie, hogy fenntartsa a mûködést, hiszen jelenleg a legfontosabb a folytonosság, vagyis az, hogy lehetõleg egyetlen napra se álljanak le a gépek.
Link

Hozzaszolasok

2449 #1 2449
- 2012. February 02. 11:50:30
érdekes egy állapot. szóval. kettõezer háromra felhalmoztak egy szekér adósságot, és az adósságra kölcsönt kértek. és az csak halmozódott. és igaz, hogy a Malév magyar, csak épp a magyar állam nem támogathatja. viszont a többi nem akarja. közben eladják a repteret, aki még kérhet egy rakat pénzt a Malévtõl. a lényeg, hogy nem lehet állami magyar repülõ társaság. DE MIJJJJÉRT??? és mindenkinek a pénze kell, amiért éppen meg sem dolgoztak, csak kölcsön adták (a kölcsönt be is lehet bukni, nem?) és lesz egy új állami légitársaság, ami nem állami és nem magyar, ha kínai török pénzen lesz...itt mindenki hûûûûûûûûûûlye vagy minket néznek annak???

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
657,160 egyedi latogato