Olvassátok figyelmesen, mert erre a közgaszdászra figyel a világ, mikor már jó egy éve azokat írjuk, ami miatt most õ a "sztár". Szerintem plagizál a muki!

Néhány hónapja Santiago Niño Becerra spanyol közgazdászt, a Ramon Llull Egyetem 57 éves közgazdaságtan-professzorát gyakorlatilag egymásnak adják a nyugati tévéstúdiók. Úgy tûnik, hogy a CNN, a CNBC, az EuroNews és más angolszász médiumok számára õ az az ember, aki megértette az amerikai subprime-hitelválság nyomán fellépõ globális ingatlankrach és a velejáró makrogazdasági jelenségek értelmét. Bestsellerében (El crash del 2010: toda la verdad sobre la crisis) a következõ tíz évre átfogó rendszerválságot jósol, amely szerinte - mint azt már a könyv címe is elárulja - még az idén manifesztálódik.
„Ez az összeomlás csupán epilógusként szolgál az elõkrízis folyamatához, amely 2007 szeptemberében kezdõdött, amikor felmerült az (amerikai) ingatlanjelzálog -probléma. Idõközben egy olyan kimerülési helyzetbe jutottunk, amelynek következtében az általunk ismert modell, vagyis a hitel-fogyasztás-adósság elérte a végsõ határát. A tõzsde pusztán spekulatív okokból szárnyal, és mert a pénzügyi rendszerváltásra szánt pénzalapokat eltérítették a piacok felé. Szerintem ez csak néhány hónapig fog tartani, azután óhatatlanul is bekövetkezik a szabadesés.”
Briliáns közgazdászként Niño Becerra nagyon meggyõzõnek mutatkozott a könyvében, amelyben a régi válságokra hivatkozik és a világgazdaságra váró szakadék módozatait magyarázza. Emlékeztet a közelmúlt izlandi, írországi és dubai gazdasági sokkjaira, kihangsúlyozva pusztán tüneti kezelésüket, gondolatmenete azonban akkor válik szinte hátborzongatóvá, amikor az eljövendõ igazi válság legszélsõségesebb következményeit ecseteli. Jól tudván, hogy az elõkrízis az amerikai subprime-okban (ezekben a szegény néprétegeknek faji-szociális alapon osztogatott, tehát magas rizikófaktorú jelzáloghitelekben) gyökerezett, most már világosan látjuk kirajzolódni az idei globális válságot a baljós elõjeleken - Görögország összeomlásán ás különösen az ellene indított pusztító spekulációs hullám nagyságán - keresztül. Egyes bankok ugyanis elhatározták e törékeny költségvetési helyzetben lévõ dél-európai ország „lerohanását”, hogy maximális hasznot préselhessenek ki belõle „több mint 6 százalékos kamatot számítva fel az általuk kölcsönzött pénzért, miközben például Németországnak csak 3,2 százalékot”.
Kissé olyan ez a helyzet, mintha éppen gonosztevõk foglakoznának a Titanic kincseskamrájával néhány perccel a jégheggyel való összeütközés elõtt, vagy idõben közelebb hozzánk, mintha a bankáraink azzal szórakoznának, hogy kagylóhéjat gyûjtenek Banda Aceh tengerpartján, nem értve a tenger visszahúzódását a 2004-es cunami elõtt. Ma azonban, ha a portugál és a spanyol gazdaság legutóbbi mélyrepülésére gondolunk, könnyedén felmérhetjük az eurózóna országainak költségvetési politikái és pénzügyi buborékjai kidurranása következtében fellépõ dominóhatást.
Mindenesetre igencsak ironikus, hogy a rendszer szekerét hivatásszerûen toló tévécsatornák tribünt biztosítanak ennek az atipikus Don Quijoténak, aki képes azzal riogatni a valóságshow-kkal drillezett „jó népet”, hogy virtuálisan való(di) világuk a közeljövõben minden bizonnyal fenekestül felfordul majd. Szavait már csak azért is komolyan kell venni, mert meggyõzõen demonstrálja, hogy a létezõ pénzügyi buborékok és a rendszerhibák együttesen pánikreakciót válthatnak ki. Ismerjük már a jelenlegi bank-, ingatlan- és hitelrendszer zavarait, mindehhez járulnak a népesség globálisan romló lakáskörülményei és az immáron a fejlett ipari országokat - mindenekelõtt az USA-t - is fenyegetõ tömeges munkanélküliség.
Niño Becerra sémájában az inflációval, a munkanélküliséggel és a mindennapi élet együttesébe behatoló szerkezeti válságokkal az Európai Unió a szétesést kockáztatja. Mert hogyan is lehetne Európa hajóját az eddigi útvonalon tartani abban az esetben, ha népei krónikus pénzhiánnyal, munkanélküliséggel és általános káosszal szembesülnek? Az olyan emberek ugyanis, akiknek a bankszámlái egyik napról a másikra „felszívódtak”, nem fogják túlzottan tiszteletben tartani azt a rendszert, amelyik addig a pontig vitte õket, ahonnan már nincs visszaút. Mindezt egy olyan elit mohósága miatt, amely azt hiszi, hogy viszonylag olcsón megúszta a subprime-válságot, és spontán módon újra felvette a régi rossz szokásait, mint például Londonban, ahol éppen most van kibontakozóban egy újabb ingatlanpiaci buborék. Niño Becerra prognózisa szerint tehát Európa nem fogja túlélni ezt a pénzügyi sokkot. A politikai rendszerek és az elitek egyformán bûnösnek találtatnak majd a nép ítélõszéke elõtt, akár azért, mert hazudtak, akár azért, mert rosszul kezelték a bankszektort. Becerra elemzése azonban végsõ soron egy szebb holnap ígéretével kecsegtet.
Egy átfogó válság ugyanis törvényszerûen a tartósan lejáratódott jelenlegi elit „diszkvalifikálását” eredményezné, ezzel együtt pedig az elitek kiválasztódási módjának megújulását és a társadalmi értékek radikális átrendezõdését. A válság felelõseinek puszta eltávolítása eléggé hatékony szankció lehet ahhoz, hogy az országok humánusabb és környezetkímélõbb opciók felé forduljanak.
Persze egy ilyen pénzügyi kataklizma általános gazdasági összeomlással és széles néprétegeket érintõ elszegényedéssel jár, de a „lehetõségek jövõjét” úgy kell elképzelni, mint amely e sokkhatás következményeire épül. Niño Becerra legalább egy évtizedig tartó válságot valószínûsít, akárcsak a múlt század harmincas éveiben a Nagy Pangás idõszaka, amely egyébként - mint tudjuk - a második világháborúba torkollott, Európára nézve legalábbis katasztrofális eredménnyel.
Szerinte sorsdöntõ lesz a válsággal szemben tanúsított népi reakció, és hogy az új elit olyan megoldási elképzelésekkel fog-e elõrukkolni, amelyek a spekulatív rablógazdálkodás helyett végre a fenntartható fejlõdésre helyezik a hangsúlyt, humánusabb, szociálisabb és kevésbé mohó alapon szövögetve az európai egység fonalait. Mindenesetre Nino Becerra a kapitalizmust már egy mozgó hullához hasonlítja, aki ugyan még életjeleket produkál, de belülrõl már a rothadás elõrehaladott stádiumában van. Menthetetlenül.
MD 2010. IX. 28.

Forrás: Link