Bejelentkezés
Felgyújtotta magát három tibeti
Az eset a délnyugat-kínai Szecsuan megyében történt, egyikõjük meghalt, két társa súlyosan megsérült, Kína nem tud az újabb önégetésrõl.
Három tibeti gyújtotta fel magát, tiltakozva a kínai uralom ellen - jelentette vasárnap az amerikai székhelyû Szabad Ázsia Rádió (SZÁR).
A híradás szerint az újabb önégetések pénteken történtek a délnyugat-kínai Szecsuan tartománybeli Szöta megyében. A három áldozat egyike a helyszínen életét vesztette, míg a két másik súlyos sérüléseket szenvedett. Mindhárman Tibet önállóságát és a számûzetésben élõ dalai láma visszatérését követelték.
A megyei hatóságok egyik illetékese cáfolta, hogy ez megtörtént volna, ám ha hitalas a SZÁR jelentése, az elmúlt 11 hónap alatt már legalább 19 tibeti gyújtotta fel magát, és 13-án közülük meghaltak. Többnyire tibeti szerzetesek voltak az áldozatok.
Kína állítása szerint "békésen szabadította fel" Tibetet 1951-ben, és az elszigetelt, szegény régió gazdasági fejlõdéséhez pénzügyileg hozzájárulva javított a tibetiek sorsán. Számos tibeti azonban nem viseli el, amit õk a többségi "hanok" (kínaiak) növekvõ befolyásának neveznek, sem pedig a vallásuk és kultúrájuk elnyomását. Peking "terroristáknak" tartja az önégetõket, s azzal vádolja a tibeti szakadár erõket, hogy szítják a gyûlölködés az ott élõk között.
Link

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2012. February 05. 09:57:46
- 2012. February 05. 10:00:20
- 2012. February 05. 10:10:34
- 2012. February 05. 15:26:17
- 2012. February 05. 23:51:50
- 2012. February 05. 23:56:10
- 2012. February 06. 00:44:55
- 2012. February 06. 06:11:32
- 2012. February 06. 06:38:36
- 2012. February 06. 07:19:32