Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Izrael, a "rákos daganat"

Ali Khamenei ajatollah, Irán legfelsõbb vezetõje Teheránban a legutóbbi pénteki ima alkalmával intézett újbóli fenyegetéseket az Egyesült Államok és Izrael felé. Beszédében hangsúlyozta az Irán ellen irányuló nemzetközi szankciók hatástalanságát és az iráni vezetés annak atomprogramjától való eltántoríthatatlanságát. Khamenei szerint Irán kénytelen háborúval való fenyegetésnek vennie azt, hogy Amerika és Izrael rendszeresen hangot ad abbéli álláspontjának, hogy az iráni atomprogram ellehetetlenítése érdekében nem zárnak ki semmilyen lehetõséget, így a katonai lépést sem.
Ali Khamenei, az iráni forradalom legfelsõbb vezetõje a már megszokott iráni retorikával élve ekézte a közel-keleti zsidó államot. „A cionista rezsim [Izrael] rákos tumor a térség testén, amit el kell távolítani és el is lesz távolítva” – fogalmazott Khamenei a CNN szerint, hozzátéve, hogy Irán kész támogatni bármely nemzetet, vagy csoportot, aki szembeszáll Izraellel. Az iráni legfelsõbb vezetõ szerint az egész fenyegetõzés, úgy ahogy van, káros Amerikának, de „a háború maga tízszer károsabb lesz az Egyesült Államok számára.”

Kattintson és nézzen szét Izraelben!
Mondta Khamenei mindezt az után, hogy az izraeli védelmi miniszter, Ehud Barak és miniszterelnök-helyettes Moshe Yaalon elõzõ nap, csütörtökön katonai csapással fenyegette meg Iránt, amennyiben az nem enged a nemzetközi nyomásnak és tovább folytatja vitatott atomprogramját. Ugyanazon a napon Washingtonban Leon Panetta amerikai védelmi miniszter megerõsítette szövetségesei kijelentéseit azzal az állításával, miszerint Izrael valószínûleg csapást fog mérni az iráni atomlétesítményekre valamikor április és június között.
A fenyegetésváltást követõen az izraeli Ynetnews információ szerint Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök egy szombati miniszteri tanácskozáson felszólította minisztereit, hogy hagyjanak fel az Irán elleni katonai csapás emlegetésével, mert ezzel szerinte csak Izraelnek ártanak. „A fecsegés komoly károkat okoz, a frontvonalra helyezi Izraelt és csak hátráltatja a szankciók sikerét” – mondta Netanyahu.

Ali Khamenei, az iráni forradalom legfelsõbb vezetõje (Forrás)
Mindeközben Iránban egyszerre két hadgyakorlat is folyt és folyik párhuzamosan. Irán déli részén az Iszlám Forradalmi Gárda szárazföldi erõi által végrehajtott gyakorlat során az iráni alakulatok egy esetleges, az iráni atomlétesítmények ellen végrehajtott csapásra való reagálást gyakorolják, miközben a Perzsa-öbölben és a Hormuzi-szoros közelében az iráni haditengerészeti erõk tartanak erõdemonstrációt. A térség országainak azonban aligha jelentenek újdonságot az iráni hajók. Tavaly karácsonytól idén újévig Irán haditengerészete nagyszabású, tíznapos gyakorlatot tartott nemzetközi vizeken, egy a Hormuzi-szoros bejáratától az Ádeni-öbölig húzódó tengersávon. Mohammad Pakpour, a Forradalmi Gárda szárazföldi erõinek parancsnoka a hadgyakorlatok nemzetközi visszhangját meglovagolva maga is csatlakozott a fenyegetõ szóváltáshoz. Irán katonai stratégiája alapvetõen védelmi jellegû, de Irán válasza minden fenyegetésre „agresszív és pusztító lesz” – nyilatkozta a dandártábornok az iráni PressTV-nek.
Vasárnap Barack Obama az amerikai NBC-nek adott interjújában megkérdõjelezte az izraeliek elszántságát. „Nem hiszem, hogy Izrael döntést hozott volna afelõl, hogy mit kell tennie. Azt hiszem, hogy õk, ahogy mi is, csak abban biztosak, hogy Iránnak fel kell hagynia atomprogramjával.” Majd hozzátette: „Azt tudom mondani, hogy soha olyan szoros katonai és hírszerzési együttmûködés nem volt még országaink között, mint a mostani. …A lehetõ legszorosabb együttmûködésben dolgozunk az ügyön Izraellel, hogy diplomáciai úton oldhassuk meg a problémát.”
Iránban különleges jelentõsége van a pénteki imáknak, amelyek múlt pénteki teheráni alkalmán Khamenei ajatollah rákos tumornak nevezte Izraelt. Ezek az események egyszerre színterei a vallásos és világi útmutatásnak, egyik legfontosabb platformjai az iráni vallási vezetés politikai kommunikációjának. Minden nagyobb Iráni városban, minden héten péntek délidõben tartják az imát, amelyeknek vezetõjét az iráni legfelsõbb vezetõ maga nevezi ki.
Link

Hozzaszolasok

2471 #1 2471
- 2012. February 12. 11:16:56
Egyáltalán az összes fegyvert lekéne bontani és az emberek hasznos megélhetésére békés felhasználásra átalakitani! Nyilván Irán nem atomkisérleteit folytatná ha izraelnek nem lenne vagy amerikának.
Van és amig az egyiknek lehet addig a másiknak is.
Nincs kettõs mérce mert az igen igen a nem nemnek kell hogy legyen!
2453 #2 2453
- 2012. February 12. 11:39:09
meghajol
2418 #3 2418
- 2012. February 12. 13:17:36
Micsoda hazugság az amerikai elnöktõl ez a diplomáciai megoldásra való törekvés.Egyre nagyobb készültségben vannak a Perzsa Öböl térségében, szárazon , vízen és levegõben. Már a grúzoknál is szóba került, hogy támadás esetén használhatják- e a szövetségesek az ottani reptereket.
Brüsszelben is a napokban Grúzia Nató tagságáról volt szó
http://www.trend.az/regions/scaucasus...90989.html
Amerikai támaszpontok Irán környékén fekete ponttal jelölve:

[img]www.veteranstoday.com/wp-content/uploads/2012/02/Iran-threatmapsplash.jpg[/img]
2853 #4 2853
- 2012. February 12. 14:00:33
Ha rák, akkor kemó+sugár terápia!Biztosan nem használ, de ebben az estben?............Heeelp
2453 #5 2453
- 2012. February 12. 15:41:02
sooska,ez szenzációsan jó!!!gratula
1207 #6 1207
- 2012. February 12. 16:01:28
Az ajatollah plagizál ezt mi már kitéve megírtuk, az eltérés csupán annyi mi azt mondtuk izrael rákosdaganat az emberiségben! Azóta tanultunk még valamit, ezek soha nem voltak emberek, és nem is lehetnek azok míg világ a világ!
Már nem maradt más csak hogy elköszönjek!
ÁLLAH AKBAR!
88 #7 88
- 2012. February 12. 19:39:59
... aha, ertem akkor ezert kapjuk ''chemoterapiat'' stb.
2418 #8 2418
- 2012. February 13. 14:41:27
A maszat külföldi útleveleket( angolt és franciát) használ akcióinál.
Leellenõriztem a forrást. A hír igaz.
[url]http://www.presstv.ir/detail/226...26451.html[/url]

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
634,894 egyedi latogato