LEONIE- minõ fontos észrevétel

Miféle idegenek LEONIE?

Õk mind a Magyar Szent-Korona Országának vértanúi!

Jó lenne végre, ha mindenki rátekintene néhány olyan korabeli statisztikára, amely az egyes vármegyék lakosságának nemzetiség szerinti megoszlását is tartalmazza! Majd közvetlen utánna el kellene gondolkodni azon, hogy ha ma létezne a hõnáhitott Nagy-Magyarország, akkor hogyan kellene kezelni az etnikai kérdést!

Nem számít, hogy valaki sváb, szerb, román, szlovák, vagy egyéb származású, (persze lehet kivétel ami erõsíti) ha a Szent-Korona eszmeisége hatja át, a szeretet vezérli, és ezen a földön élni-halni tisztességben kíván, mert akkor ide tartozik!

Az 1800-as évektõl már egyre erõsödve porondon volt a nemzetiségi kérdés, ugyanis a Habsburgok és a Rotschild-ok, folyamatosan hangolták a magyarok ellen a kissebségeket, meglovagolva azt, hogy a magyar nemesi rendek elhanyagolták ezt a kérdést!

Ezt a kérdést és a kialakult helyzetet nem lett volna szabad hagyni olyan szinten eszkalálódni, hogy az itt élõ nációk akarata sok helyen még meg is erõsítse a gyalázatos trianoni döntéseket!

48-ban még jó alapok voltak arra, hogy elinduljon a világ a megfelelõ irányba, és akik az élére áltak az igazság és a szeretet vezette eszmeiségnek, azokból vértanúk lettek!

Soha nem lehetnek nekünk idegenek azok, akik vérüket adták, vérükkel tanúskodtak hitük és eszméjük mellett, mert az a mi hitünk, és eszménk is volt, van és lesz, amelynek igazságát õk a vérükkel tanúsítják az idõk végezetéig!

Teccik érteni?

LEONIE!

Ugye tudod mi Szerbia fõvárosa?

Úgy hívják, a várost, hogy BELGRÁD!

Régen pedig úgy hívták: NÁNDORFEHÉRVÁR!

Érdekesség képpen megnézhetnéd mondjuk egy déli vármegye lakosságának összetételét 1900-ban
Íme:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szerém_..._vármegye
7,12% magyar

Vagy Sopron vármegye lakossága:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Sopron_v..._vármegye
Gyenge 40%-a a lakosságnak német származású!

De nézd csak nyugodtan körbe az összes határmenti vármegyét alig van olyan amelyikben a lakosság többsége magyar!

Nem marakodunk, és nem acsarkodunk! Ki ne találd! Gyõzõdj meg!

Árva vármegye:

59 096 (75,0%) szlovák
2000 (2,5%) magyar
1518 (1,9%) német
16 131 egyéb, melynek döntõ többsége lengyel anyanyelvû


Krassó-Szörény vármegye

336 082 (72%) román
55 883 (11%) német
33 787 (7,57%) magyar
14 674 (3,28%) szerb
2 908 (0,65%) szlovák
2 351 (0,50%) orosz

Kapjunk már a fejünkhöz!
:o

Azért ketten közülük valóban nem is beszéltek magyarul. B)
SzM! Azt írod "Nem számít, hogy valaki sváb, szerb, román, szlovák, vagy egyéb származású, (persze lehet kivétel ami erõsíti) ha a Szent-Korona eszmeisége hatja át, a szeretet vezérli, és ezen a földön élni-halni tisztességben kíván, mert akkor ide tartozik!"
Akkor mi alapján ítéljük el a betelepedõ Jahve gyermekeit? Elõre elítéljük Õket vallásuk miatt?
Lehet az elkövetkezendõ nagy forradalomban (mert valamikor csak lesz), Õk viszik a zászlóinkat és lesznek nagy mártírjaink!!

Persze leborulok az aradi hõsök emléke elõtt! Nagyságuk vitathatatlan.

Üdv M.

Mókusfácán!

..."Akkor mi alapján ítéljük el a betelepedõ Jahve gyermekeit? Elõre elítéljük Õket vallásuk miatt?
Lehet az elkövetkezendõ nagy forradalomban (mert valamikor csak lesz), Õk viszik a zászlóinkat és lesznek nagy mártírjaink!"...

Uhhh! Nem hiszem el hogy ezt a kérdést feltetted!

Válaszul beszúrok egy képet, ami Dugonics András királyi oktató 1820-ban kiadott, Magyar példa beszédek és jeles mondások címû könyvébõl van kivágva!
A könyv linkje: http://books.google.com/books?id=LbE_...mp;f=false

Ebbõl is láthatod, hogy a probléma nem a mában gyökerezik, mert már 1820-ban a közmondások között ilyen is található!

Mókusfácán, hallottál már arról, hogy akár egy sváb, szerb, román, stb. - Magyarország területén - keresztbe tett volna valakinek, mert magyar?

Én is úgy kaptam e-mailben, gondolom érdemes el olvasni, tiszteletül a 13 mártirt halt emléke elött.

Egy üzenet az emigrációból; a végvárakról: Ki a magyar?





Tisztelt egybegyûltek, a magyar nemzet vértanúira emlékezõk, hölgyeim és uraim!
Manapság gyakran fölmerül a kérdés: ki a magyar? Sokan és sokféle választ adtak erre a kérdésre. Magam is sokat töprengtem ezen, hiszen olyan magyar nagyságokat ismerünk, akik nem is nagyon beszélték a nyelvünket, mint pl. Liszt Ferenc, vagy nem a magyar volt az anyanyelvük, mint pl. Prohászka Ottokár és még sorolhatnánk. Ugyanakkor számos olyan embert is ismerünk, akinek a magyarsága nyûg, gúny tárgya, hiába is anyanyelve a magyar és tagozódott be a magyar társadalomba.
Válaszom megfogalmazásában semmiképp sem tekinthetek el attól az alkalomtól, amiért most és itt összegyûltünk. Hogy gyászunkban megemlékezzünk az 1848-1849-es szabadságharcunk bukását követõ osztrák bosszúhadjárat megalázó módon kivégzett áldozatairól. Felfogásom szerint ugyanis az 'Aradi Tizenhárom' minden tagja magyar volt, akár beszélt magyarul akár nem, akár magyarnak született, akár nem.
1849. október 6.-án Pesten felségárulási bûnt felróva kivégezték gróf Batthányi Lajost, az 1848 áprilisi új magyar alkotmány nevében állami önállóságát részben visszanyert Magyar Királyság elsõ miniszterelnökét.
Ugyanezen a napon hajtották végre a Haynau által erõltetett hadbíróság halálos ítéleteit a Magyar Királyság hadserege fõtisztjein. A császári haditörvényszék ítélete alapján, ugyancsak felségárulás címén ítélték halálra és mint a gonosztevõket, kötél által veszejtettek el kilenc tábornokot, négyet „kegyelembõl” golyó általi halálra ítéltek és végeztek ki az aradi vár mellett, név szerint és ebben a sorrendben:
Kiss Ernõt, Schweidel Józsefet, Lázár Vilmost, Dessewffy Arisztidot, agyonlõtték,
Pöltenberg Ernõt, Török Ignácot, Lahner Györgyöt, Knezich Károlyt, Nagysándor Józsefet, Leiningen-Westerburg Károlyt, Aulich Lajost, Damjanich Jánost és végül Vécsey Károlyt pedig felakasztották.
Pöltenberg Ernõ tábornok, lovag, kivégzésükre indulva a következõ szavakkal biztatta társait: "Szép kis deputáció megy az Úristenhez, hogy a magyarok ügyét képviselje!".
Fél hatkor elõször a golyó általi halálra ítélteket – Schweidel Józsefet, Kiss Ernõt, Dessewffy Arisztidet és Lázár Vilmost – vezették a kirendelt katonaság elé. 12 katona állt fel velük szemben töltött fegyverrel, majd midõn a parancsnokuk kardjával intett, a lövések eldördültek. Kiss Ernõ kivételével mindhárman élettelenül buktak a földre. Kiss Ernõt csak a vállán érte a lövés, ezért három katona közvetlenül elé állt, s onnan adták le Kiss Ernõre is a halálos lövést.
Ezután következtek az akasztófára ítélt tábornokok: Pöltenberg Ernõ, Török Ignác, Lahner György, Knézich Károly, Nagy-Sándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és utolsónak, de nem végezetül Vécsey Károly. Vécsey vértanú büntetését – saját apja közbenjárásának köszönhetõen – súlyosbították, mégpedig azzal, hogy õt akasztották fel utolsónak, vagyis végig kellett néznie társai kivégzését. Sorra elbúcsúztak egymástól, Vécseynek már nem volt kitõl búcsút vennie, õ Damjanich holttestéhez lépett, és bár nem szívelték különösebben egymást, most megcsókolta Damjanich kezét.


A kivégzést követõen az elítélteket elrettentésül közszemlére tették ki, majd este az agyon-lõtteket a sáncárokban, a felakasztottakat a vesztõhelyen temették el. Mivel a kivégzettek ruhái a hóhért illették, ezért a felakasztottakat levetkõztetve helyezték hol a bitófa elé, hol mögé, majd melléjük döntötték az akasztófaoszlopokat is.
Katonák számára az akasztás kifejezetten megalázó ítélet. Miért alázták meg a magyar szabadságharc vezetõ tisztjeit?
A hatalom tombolt, bosszút akart állni vélt sérelmein, hiszen az osztrák-németeknél alacsonyabb rangúnak tartott magyarok áprilisi, törvényes állami önállóságuk elérése után hamarosan olyan haderõt állítottak fel és teremtették meg hozzá a fegyvergyártásukat is, hogy a császári hadseregnek ellen tudtak állni. Visszaszorították azt az osztrák földre és az újsütetû császárnak az orosz cár segítségét kellett kérnie, hogy leverje az ellenállást. Nem használt a Magyar Királyság nemzetiségeinek fellázítása sem, sem a pénzügyi blokád, a makacs magyarok saját útjukat akarták járni – és ez sikeresnek tûnt. (...)
A bresciai hiéna, Haynau, beteges gyûlöletében igyekezett a magyar népet a legmélyebb érzelmeiben megalázni. Ezért is hajttatta végre az aradi kivégzéseket úgy, ahogy tette. Vele szemben a magyar nemzeti erkölcs megnyilvánulását a kivégzésre vitt fõtisztek utolsó mondatai sugározzák. Hallgassák meg a halálra ítéltek kivégzés elõtti utolsó szavait:
Aulich Lajos: Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.
Damjanich János: Legyõztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.
Dessewffy Arisztid: Tegnap hõsök kellettek, ma mártírok... Így parancsolja ezt hazám szolgálata.
Kiss Ernõ: Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicsõ szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.
Knézich Károly: Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.
Láhner György: Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.
Lázár Vilmos: Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.
Leiningen-Westerburg Károly: A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.
Nagy-Sándor József: De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hõssé, igaz emberré, jó katonává tett.
Pöltenberg Ernõ: Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.
Schweidel József: A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.
Török Ignác: Nemsokára Isten legmagasabb ítélõszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak õt szolgáltam.
Vécsey Károly: Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.
Igen, átsüt az aradi tizenhárom erkölcsi felsõbbsége. Karl Ernst törzshadbíró, aki a halálos ítéleteket meghozta, 1867-ben, tehát a kiegyezés esztendejében Ferenc Józseftõl lovagi rangot kapott. És ez mindent elárul a Habsburg háznak a magyarokkal szembeni érzelmeirõl.
Ki hát a magyar? Ki is volt tulajdonképpen az aradi tizenhárom?
Aulich Lajos (1792-1849) Császári tiszt, a Sándor gyalogezred alezredese, 1848-ban honvédezredes, 1849-tõl tábornok. Görgey híve, 1849. július 14-tõl augusztus 11-ig õ volt az ország utolsó hadügyminisztere.
Damjanich János (1804-1849) Szerb határõrcsaládból származott, a magyar nemzeti törekvések és a radikális polgári reformok híve. 1848 nyarán csatlakozott a magyar honvédséghez. A délvidéki sikeres harcok elismeréseként tábornokká nevezték ki. Csapataival nagy sikereket ért el a tavaszi hadjárat során, gyõzelmeihez nagyban hozzájárult katonai tudása és személyes bátorsága is. Világos után õ is letette a fegyvert a cári csapatok elõtt.
Dessewffy Arisztid (1802-1849) Középbirtokos nemes, 1839-ig a császári hadseregben szolgált. 1848-ban belépett a Sáros vármegyei nemzetõrségbe, hamarosan alezredes, majd ezredes lett. 1849-ben tábornoki kinevezést kapott. A temesvári csata után hadosztályát török földre akarta átvezetni, de Karánsebesnél Liechtenstein osztrák altábornagy rábeszélésére letette a fegyvert. A rá szabott ítélet eredetileg kötél általi halál volt, amelyet kegyelem útján fõbelövésre változtattak.
Kiss Ernõ (1799-1849) Császári tiszt volt, a Hannover huszárezred ezredese. 1848 nyarán felajánlotta szolgálatát a magyar kormánynak. 1848. október 12-én tábornokká és a bánsági sereg fõparancsnokává nevezték ki. 1848. december 22-én altábornaggyá, 1849. január 9-én országos fõhadiparancsnokká léptetik elõ.
Knézich Károly (1808-1849) Tiszt volt a császári seregben, 1848-ban századosként részt vett a délvidéki harcokban. 1849 márciusától a fõseregnél a tavaszi hadjárat során dandárparancsnok ezredesi rangot kapott. A peredi csata után Görgey leváltatta, ekkor Kossuth a felsõ-tiszai tartalék hadtest parancsnokává nevezte ki.
Lahner György (1795-1849) Császári tiszt, majd 1848-ban a 3. honvédzászlóalj parancsnoka. 1848 októberében ezredes, hadfelszerelési és fegyverkezési felügyelõ lett. 1849 januárjától a nagyváradi fegyvergyár vezetõje, a szabadságharc hadiiparának irányítója volt. 1849. február 6-án tábornokká nevezték ki.
Lázár Vilmos (1815-1849) Volt császári tiszt, 1848-ban százados, 1849 februárjától õrnagy, majd ezredesi rangban dandárparancsnok az északi hadseregnél. Betegsége következtében csak 1849 nyarától vett részt a harcokban. Karánsebesnél tette le a fegyvert. A börtönben írott visszaemlékezései 1883-ban megjelentek.
Leiningen-Westerburg Károly gróf (1819-1849) A magyar szabadságharc német származású honvédtábornoka elõbb császári tiszt volt, majd az 1848-as harcok idején Damjanich parancsnoksága alatt szolgált. Kiváló katona volt, minden csatában kitûnt személyes bátorságával. Németül írt naplóját és leveleit késõbb kiadták.
Nagysándor József (1804-1849) 1823-tól a császári hadseregben szolgált, 1844-ben huszárkapitányként vonult nyugalomba. 1848-ban a magyar kormány szolgálatába állt, õrnaggyá nevezték ki a Pest vármegyei lovas nemzetõrséghez. Kitûnt a szolnoki, a tápióbicskei, az isaszegi és a váci csatákban. Ezután tábornokká léptették elõ. Nagyváradon csatlakozott Görgeyhez, augusztus 9-én Aradra ment és serege maradványaival Schlikkel készült megütközni, de Görgey ebben megakadályozta. Ezután követte a fõvezért Világosra, bár nem tartozott Görgey hívei közé.
Pöltenberg Ernõ (1813-1849) Császári tiszt, majd kapitány volt a Sándor-huszároknál. 1848 nyarán ezredével együtt Magyarországra helyezték, ahol a magyar szabadságharc ügyének híve lett. Kitüntette magát a kápolnai csatában. 1849 áprilisában ezredes lett, június 2-án pedig tábornok. Görgey bizalmasaként õ közvetítette a cári hadsereggel folytatott tárgyalásokat a fegyverletételrõl. Ennek megtörténte után az osztrákok elfogták.
Schweidel József (1796-1849) Császári tiszt volt a Sándor-huszároknál. Ezredét a forradalom kitörése után Bécsbõl hazavezette. 1848 októberében tábornok lett, Buda visszafoglalása után Pest hadiparancsnoka. A forradalom bukása után letartóztatták és bitó általi halálra ítélték, de végül felesége könyörgésére az ítéletet golyó általi halálra változtatták.
Török Ignác (1795-1849) Az 1848-49-es évi szabadságharc alatt Komárom erõdítési munkáit irányította, s 1849 márciusáig õ volt a vár parancsnoka. Júniusban Budán, majd júliusban Szegeden erõdítéseken dolgozott. 1849-ben nevezték ki tábornokká.
Vécsey Károly (1807-1849) Császári tisztként õrnagyi rangot ért el. 1848 nyarán a magyar kormánynak ajánlotta fel szolgálatait. 1848 decemberétõl tábornok, 1849-ben váradi várparancsnok lett. A világosi fegyverletétel idején Temesvárt ostromolta, majd augusztus 21-én õ is letette a fegyvert a cári csapatok elõtt.
Damjanich János szerb volt. Leiningen-Weissburg Károly német, Pöltenberg Ernõ, Lahner György, Schweidel József osztrák, Knézich Károly horvát volt. Bátran álltak a bitófa alá, a kivégzõosztag elé, mert felesküdtek a magyar alkotmányra és esküjük szerint védték a magyar népet – és adták érte életüket. Magyarok, mert azonosultak a magyar nemzettel, képviselték annak érdekeit és vállalták annak sorsát.
A bíróság felségárulásban találta õket vétkesnek, holott akinek csapatai ellen harcoltak, I. Ferenc József ekkor nem volt magyar király. Jelassich bárót még V. Ferdinánd nevezte ki horvát bánná és indíttatta el a magyarok ellen, aki 51 ezer fõs seregével szeptember 11.-én átkelve a Dráván, átlépte a magyar-horvát határt. Majd V. Ferdinánd õt nevezte ki 1848 október 3.-án Magyarország helytartójának – nem tudván, hogy a serege Pákozdnál szeptember 29.-én tragikus vereséget szenvedett. Az az V. Ferdinánd, aki jóváhagyta az áprilisi törvényeket, mellyel Magyarország államiságát garantálta és melynek alapján nyerte el gróf Batthányi Lajos a miniszterelnöki széket és amelynek törvényét messze a márciusi 'forradalom' elõtt megfogalmazták és az uralkodóval egyeztették. A miniszterelnöki posztról Batthányi és kormánya szeptember 11.-én lemondott és nem szállt szembe V. Ferdinánd döntésével – mégis kivégezték. Jelassich egyébként nem rendelkezett a császár parancsával, ezért, bár osztrák zászlók alatt vonult, a magyar huszárok joggal és törvényesen álltak neki ellen.
A pákozdi ütközetet megelõzõ napon a feldühödött pesti polgárok a császár által Pestre küldött Lamberg altábornagyot a dunai hajóhídon megrohanták és felkoncolták. Ez az egyetlen törvénytelennek tekinthetõ erõszakos cselekedet, ami a március óta tartó forradalmi változásokat kísérte. A magyarok minden más esetben csakis az õket ért támadás ellen védekeztek. Hol van akkor a megtorlásban oly elõszeretettel felhozott lázadás?
A háttérben mindenképp a magyar önállóságnak az osztrákok számára nem kívánt kiterjedése állt: önálló pénzügy és belügy! Jóllehet, az áprilisi törvényekben ez mind benne volt, V. Ferdinánd október 3.-ai irata szerint ez az õ akarata ellen irányult és ezért a magyar parlamentet feloszlatta. Ez viszont kétségtelenül törvénytelen volt az õ részérõl, pl. már csak azért is, mert a parlament még nem fogadta el az elõzõ évi zárszámadást és az 1849-es évi költségvetést.
De hát nagyon is jól tudjuk, hogy az ilyen hatalmi körökben mennyit számít a valódi törvényesség és mennyit számít a saját nyers érdekük. Milyen mértékben lehet számítani a következetességre, a megegyezés mennyit ér. Nagyon jól érzékelhetõ, hogy már akkor is voltak sokkal egyenlõbbek az egyenlõnek kikiáltottak között és õk bármikor egyoldalúan megváltoztathatták a velük kötött szerzõdést. Így van ez ma is.
A magyar hadsereg nem támadta meg az osztrákokat, pusztán csak az államiságának a letörésére megszervezett és orvul rászabadított haderõnek ellenállt, ráadásul a saját területén.
V. Ferdinándot december 2.-án az osztrák fõurak a császári címrõl lemondatták és unokaöccsét, Ferenc Józsefet tették császárrá. De a magyar urak és a magyar parlament nem mondatta le V. Ferdinándot és nem választott helyette új királyt! Ferenc József egészen a kiegyezésig nem koronáztatta meg magát, tehát nem volt törvényes magyar király. De nem is kezelte úgy a magyarokat, mint akiknek õ az általuk megválasztott törvényes királya, hanem csupán úgy, mint a birodalma alsóbbrendû és ellene lázadó szolgáit. Mint fegyverrel szerzett terület rabszolgáit.
Késõbb Debrecenben a Habsburg házat megfosztották magyar uralkodói jogától, mert rátámadt a népére. Ez a magyar alkotmány és a Szent Korona jogrend alapján nem volt törvénytelen. Akkor a Ferenc Józsefnek nem engedelmeskedõ, az osztrák majd orosz szövetséges inváziós haderõnek ellenálló hadsereg fõtisztjei hogyan lehettek felségárulók? Ferenc József csak a hatvanas évek olasz és bajor katonai kalandjainak bukása után koronáztatta meg magát magyar királynak, nem a magyarok iránti tiszteletébõl eredõen, hanem az Osztrák Birodalom pusztulásától való félelmében, hogy vetélytársaival szemben valamiféleképp meg tudjon erõsödni.
A korabeli magyar értelmiség ezt valóban így is értelmezte, hiszen amikor 1857-ben Ferenc József látogatóba jött Magyarországra és Arany Jánosra ráparancsoltak, hogy írjon üdvözlõ verset a császár köszöntésére, Arany János a magyar értelmiség szószólójaként a Walesi bárdokat írta meg (1856), amiben ezt üzeni a császárnak:
„Elhunyt csatában a derék,
No halld meg Eduárd:
Neved, ki diccsel ejtené,
Nem él oly velszi bárd.
Emléke sír a lanton még -
No, halld meg Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng velszi bárd!”


És valóban. Az október 6-án, Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajos halála után fennmaradt egy Ferenc Józsefnek szánt családi átok, amely úgy hangzik, mint egy bibliai prófécia:
"Az ég és pokol pusztítsa el boldogságát! Minden nemzetsége vesszen ki a föld színérõl! õt magát azokban verje meg az Isten, akik legközelebb állnak szívéhez! Az élete csak rombolás legyen, s a gyermekei nyomorultul pusztuljanak el!"
E családi átok mellett Ferenc Józseffel kapcsolatban ebben az idõben még egy babonás jövendölés is közszájon forgott. Azt tartották, hogy a császár famíliájának 13 áldozattal kell bûnhõdnie az aradi vértanúkért. Aki nem hisz a jóslatokban és az átkokban, azt is bizonyára elgondolkoztatja, hogy mit mért a sors a késõbbiekben az uralkodóra és családjára.
1. Ferenc József elsõ gyermeke, Zsófia 1857-ben, alig 1 éves korában meghalt.
2. Sógornõje, Charlotte mexikói császárné 1867 márciusában megõrült.
3. Két héttel késõbb Habsburg Matild fõhercegnõ tûzhalál áldozata lett.
4. Újabb két hétbe sem telt, és Queretaróban agyonlõtték Ferenc József öccsét, Miksa császárt.
5. 1889. Január 30-án következett be a mayerlingi tragédia, amikor Rudolf trónörökös lett öngyilkos.
6. 1891-ben a tengereken eltûnt a fõhercegi rangjáról lemondott furcsa Habsburg, Nepomuk János Szalvátor, aki az Orth János nevet vette fel.
7. Lovas baleset áldozata lett Vilmos Ferenc Károly fõherceg.
8. Vadászbalesetben elhalálozott Ferenc József unokatestvére, László fõherceg.
9. Tûzvész áldozata lett Zsófia fõhercegnõ, Ferenc József sógornõje.
10. 1898. szeptember 10-én Genfben egy Lucheni nevû anarchista leszúrta Erzsébet királynét.
11. Mérgezésben meghalt a 19 éves Klotild fõhercegnõ.
12. és 13. Szarajevóban meggyilkolták Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét, Chotek Zsófiát.
Beteljesült az átok.
Az ország pedig elhallgatott, néma ellenállásba burkolódzott. Ez számos olyan felszíni jelenséget is létrehozott, amin talán mosolyognunk lehet, mégis az összetartozás és az összefogás jelképe lett. Ilyen volt pl. hogy sörrel a magyar nem koccintott. Az osztrákok kedvenc italát, a sört ugyan fogyasztotta, de tiltakozásként a korsót csak odacsapta az asztalhoz: azért se! A néma – szinte értelmetlennek tûnõ, mégis hatékony – ellenállást jól fejezte ki Jókai Mór: Az új földesúr c. regényében, ahol a magyarok között földet vásárló hajdani osztrák fõtiszt (talán éppen Haynau?) végül maga válik magyarrá. A néma ellenállás – és a kudarccal végzõdött olasz, majd bajor katonai kaland, különösen az 1866-os Kõnigrätz-i vereség – vezette az osztrák uralkodóházat a magyar királyi cím fölvételéhez és a koronázási szertartás alapján a magyar nemzet alkotmányára tett eskühöz. A hírhedt 'Kiegyezés' azonban csak elnyújtotta a Habsburg ház agonizációját, végzetes jövõjét már nem akadályozhatta meg.
A Habsburgok (majd Mária Terézia utódaitól kezdve tulajdonképpen Lotaringiaiak) magyar gyûlölete a saját maguk magasabb rendûségének tudatában nem ekkor keletkezett. Talán éppen nem felejtették el, hogy a Habsburg háznak az osztrák trónra – majd ennek következtében a Német-Római császári trónra kerülését – a XII. századi morva-mezei ütközet alapozta meg. A vesztésre álló Rudolf azonban a magyar király, a húszas évei elején járó IV. (Kún) László bátorsága és elsöprõ hadi tehetségével párosult segítségével gyõzött. Megbocsáthatatlan bûn!
A Habsburg ház ettõl kezdve ácsingózott a magyarok feletti uralom megszerzésére. Erre katonai ereje sohasem volt elégséges. Ellenben a beházasodás és ezen keresztül a családi örökösödés politikáját mesterien használta ki és amikor II. Lajos elbukta a mohácsi ütközetet és maga is ott pusztult, kitárult számukra a magyar trónra jutás lehetõsége. 1541-ig még az 1526 novemberi, Székesfehérváron tartott országgyûlésen királlyá választott és koronázott Szapolyai János állta az útjukat. Az országnak ezidõben két királya volt, mert a Szapolyai királlyá koronázását követõen, II. Lajos felesége, Habsburg Mária jogaira hivatkozva néhány fõúr 1526. december 17.-én a Pozsonyba menekült országgyûlésen Ferdinándot választotta királynak. Erre a Jagello-Habsburg házassági szerzõdés adhatott neki jogalapot. Hogy Ferdinánd a 'feladatát' sikerre vigye, Szapolyai János haláláig 11-szer csapott le katonáival magyar területekre a reformáció terjedése ellen hadakozva. Ezzel nagyobb kárt okozott az országnak, mint az ellenséges törökök, és egyszer sem fordult a török ellen, aki aztán János halálát követõen 1541. augusztus végén ellenállás nélkül vonult be Budára.
Ettõl kezdve állandó a magyarság küzdelme a magyarokat másodrendûnek tartó osztrák/német hatalom elnyomó és megalázó politikájával szemben. Bocskai István 1604-es, Thököly Imre 1678-as, majd II. Rákóczi Ferenc 1703-as Habsburg ellenes 'lázadása' és szabadságharca fémjelzi a kort. Két ellentétes kultúra ütközése! Ekkoriban még a magyar falvak harmada faluközösségben élt, a Szent Korona Tan erkölcse nem engedte Magyarországon a feudalizmus eluralkodását. A feudális, hûbéri jog aztán a Pragmatica Sanctio alapján magyar királynõnek koronázott Mária Terézia majd fia, II. József uralkodása alatt teljesült ki.
II. Józsefet magyar-gyûlölete és a német magasabbrendûségi tudata már odáig vezette, hogy a német nyelvvel cseréltette volna le az addigi latin államnyelvet, amire válaszként váratlanul és meglepõ módon már a magyar nyelv védelmének hangja emelkedett föl. József halála után az elnémetesítési rendeletét is visszavonják és a Magyar Királyság államnyelve ismét a latin lett. Egészen 1844-ig, amikor végre a magyart emelték államnyelvi szintre. A korábbi latin nyelvû pozsonyi országgyûlésen az elsõ magyar mondat attól a Széchenyi István gróftól hangzott el, akinek az anyanyelve német volt, és aki aztán oly sokat tett a magyar nyelv és mûveltség támogatásáért. Felismerte a magyar nyelvû népi kultúra hihetetlen gazdagságát és ekkor, hogy azonosulhasson vele, maga is megtanult magyarul.
Ki hát a magyar? Aki Brüsszelben lejáratja a magyarságot? (...) Az, akinek csupán térkép az ország esetleg pusztán felvásárolható vadászterep? Akik bár magyarként döngetik a mellüket, beszélik is a nyelvünket, de a magyarság alapfelfogását nem értik, a magyar nemzettel sorsközösséget nem vállalnak, sõt, mi több, a magyaroknak a bérrabszolgaságba döntésén kufárkodnak? Õk lennének a magyarok?
Vagy inkább azok, akik – bár esetleg egyetlen szót sem tudtak magyarul – mégis felesküdtek a magyar alkotmányra és azért a harctéren küzdöttek, majd a magyar nemzetért életüket adták? Megalázó módon. Rájuk emlékezünk ma, a magyarság gyásznapján. Õk az igazi magyarok.
Aulich Lajos, Batthányi Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernõ, Knezich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernõ, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly és még százszámra, akiket nem Aradon, hanem az ország különbözõ szegletében, esetleg más idõpontban végeztek ki, valamint az ezrek, akik börtönben sínylõdtek, vagy hazájukat elhagyni kényszerültek, mert felvállalták magyarságukat és tettek érte. Õk közösséget vállaltak a magyar nemzettel, az ország õslakosaival és bátran léptek fel érdekében és ha kellett, áldozták fel életüket, szabadságukat, életminõségüket. Õk magyarok, születtek akár ide, vagy oda, nem az számít.
Emlékezzünk a magyarságukat büszkén vállalókra, emlékezzünk vértanúinkra és soha ne fogadjuk el a ránk kényszerített idegen szemléletet, hatalmat és uralmat.
Damjanich Jánost a kortársak a herkulesi termete, valamint õszinte, néha szókimondó, nyers modora miatt "vadrácnak" nevezték. A tábornok viszont a siralomházban egy nagyon szép imát fogalmazott meg és küldetett el a feleségének. Emlékezzünk vértanúinkra Damjanich Józsefnek a siralomházban írt imájával:

"Ima kivégeztetésem elõtt, 1849. október 5-rõl 6-ra virradóra.
Mindenség Ura! Hozzád fohászkodom! Te erõsítettél engem a nõmtõl való elválás borzasztó óráiban, adj erõt továbbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erõsen és férfiasan állhassam ki. Hallgasd meg ó Legfõbb Jó, vágyteli kérésemet! Te vezettél, Atyám, a csatákban és ütközetekben -Te engedted, hogy azokat kiállhassam, és a Te védelmezõ karod segített némely kétes küzdelembõl sértetlenül kilábolni - dicsértessék a Te neved mindörökké! Oltalmazd meg, Mindenható az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtõl! Hajlítsad az uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára! Adj erõt, ó, Atyám, az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígéretét: hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni. Áldd meg Aradot! Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot! Te ismered, ó, Uram az én szívemet, és egyetlen lépésem sem ismeretlen elõtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom. Ámen.
Emíliámnak vigasztalásul."
Damjanich
Köszönöm, hogy eljöttek, hogy megoszthattam Önökkel a gondolataimat!
Isten áldja mindnyájukat!
Cser Ferenc
Elhangzott 2010. október 3.-án, a Trianon Társaság és a HID Sydney megemlékezésén