Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Miniszteri beszerzések: 37,5 millió egyetlen autó bérlésére?

A kormányváltás óta sem állt meg az élet, a minisztériumi alkalmazottaknak is gurulniuk kell valamin. A tárcák milliárdos értékben vásárolnak vagy bérelnek gépjármûveket, mindez rendben is van. De találtunk olyan minisztériumot, ahol egyebek közt azt írták: 37,5 millió forintot költöttek egyetlen személyautó bérlésére!

A kormányváltás óta szocialista politikusok kérdések tömegével bombázzák a Fidesz-kormány minisztériumait, amelyekben egyebek közt azok gépjármû-beszerzéseire is kíváncsiak. Legutóbb Józsa István zúdított kérdésáradatot a tárcákra. Mint arról már beszámoltunk, a kormányváltás óta januárig a minisztériumok saját bevallásaik szerint összesen 63 milliárd forintot költöttek beszerzésekre. Persze ez az összeg csalóka, hiszen voltak olyan tárcák, amelyek az adatigénylõ levelekre homályosan válaszoltak, de akadt olyan minisztérium is, amely gyakorlatilag megtagadta a közadat kiadását.



Ez utóbbira kiváló példa a belügyminiszter reagálása, aki azt írta: "A BM által eszközölt közbeszerzések egy része titkos adatot tartalmaz, amelyeket Képviselõ úr Magyarország Alaptörvénye 7. cikke alapján biztosított jogával élve az adott szervnél zárt borítékban kérhet ki, illetõleg a K15504. számú kérdésében hivatkozott forgalmi rendszám sem kiadható adat". Ami meg nem titkos, azt meg Józsa nézze meg az interneten - fûzte hozzá Pintér Sándor.

6,2 milliárd csak gépjármûvekre

A rendelkezésekre álló adatokból most a gépjármû-beszerzéseket vesszük górcsõ alá. Jármûvek vásárlására és kölcsönzésére összesen 6,2 milliárd forint(unk) ment el. A Honvédelmi Minisztérium költötte a legtöbbet, mintegy 3,7 milliárd forintot fordítottak erre a célra. Hende Csaba miniszter egy korábbi programra hivatkozva közölte: november 20-án egy majd' 3,5 milliárd forintos szerzõdést kötöttek, amelyben katonai jármûvek beszerzése szerepel. A szeptember közepe óta érvényben lévõ minisztériumi beszerzési stop óta a tárca még 130 millió forintért vásárolt, leginkább Volkswagen típusú személyautókat.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál érzékelhetõ még leginkább az autómánia, több mint egymilliárdot fordítottak a négykerekûekre. Tavaly áprilisában kötöttek egy szerzõdést 97 db Skoda Superb leszállításáról, alig kevesebb, mint 468 millió forintért. Ez állítólag a soros EU-elnökség feladatainak ellátásához kellett, de egyebek közt vettek 4 mikrobuszt is összesen 51,2 millió forintért. A stop óta 10 Skodát és egy Volkswagent szereztek be összesen 37 millió forintért.

226 milliós ügylet a beszerzések leállítása óta

A Vidékfejlesztési Minisztérium, illetve a felügyelete alá tartozó társaságok a beszerzési stop óta bruttó 226 millióért vásároltak vagy béreltek gépjármûveket. Ezek között számos, a vízügyi igazgatóságok számára beszerzett erõ- vagy munkagép is szerepel. A kormányváltás óta eltelt idõszak alatt egyébként 589 millió forintot költöttek jármûvekre: ezek között van hajó, motorcsónak, traktor, segédmotor és számos személygépkocsi is.

NEFMI: Renault-t bérelnek 37,5, Opelt 24 millióért?

A Nemzeti Erõforrás Minisztérium (NEFMI) néhány ezer forint híján 682 millió forintot szánt jármûbeszerzésre a kormányváltás óta eltelt idõszakban. Számos egyetem és fõiskola jutott a tárca segítségével valamilyen közlekedési eszközhöz.

A Dunaújvárosi Fõiskola rubrikái mellett olyan adatokat láttunk, hogy nem hittünk a szemünknek. A dr. Réthelyi Miklós miniszter által megadott adatsorokban egyebek közt az is szerepel, hogy 37,5 millió forintért egy Renault Mastert, 30 millióért egy Citroen C3-at vagy éppen 24 millió forintért Opel Astrát bérelnek a fõiskolának. Itt minden bizonnyal elírták az adatokat, bár pontosan következtetni nem tudunk, hiszen nincs feltüntetve az autóbérlés idõtartama sem.

Renault Master - a legdrágább változat listaára 10,8 millió forint
Ugyanakkor azt is megnéznénk, hogy nézhet ki az a Volkswagen Transporter, amelyet 825 ezer forintért vettek a Nemzeti Sport Intézetnek. A tárca által megadott összesített beszerzési érték viszont úgy jön ki a mi számításaink alapján is, ha azokat a bizonyos gépjármûveket a fentebb említett árral számoljuk.

Mindenesetre jó szándékunk odáig merészkedik, hogy azt is feltételezzük, hogy a minisztérium munkatársa csak elírta vagy elszámolta a fenti tételeket. Azért biztos, ami biztos, udvarias adatigénylõ levelünkben rákérdeztünk a Nemzeti Erõforrás Minisztériumnál, izgatottan várjuk a választ.

Átlátható válasz a KIM-tõl, hárítás a BM-tõl

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál (KIM) autóra költött közel 127 millió forinttal világosan, rendezett táblázatokba sorolva számol el Navracsics Tibor miniszter. Kiderült: leginkább a megyei kormányhivatalok kaptak közlekedési eszközöket a KIM kontójára, azok között számos Skoda Superb található, ezek minden bizonnyal a kormánymegbízottak hivatali autói lettek.

Matolcsy György fellegvára, a Nemzetgazdasági Minisztérium 48,2 millió forintot, míg a Külügyminisztérium saját bevallása szerint 21 milliót költött autóbeszerzésekre. A Belügyminisztériumnál (BM) pedig egy nagy nulla szerepel. Nem azért, mert ezt mutatják a tételesen felsorolt adatok, hanem mert Pintér Sándor miniszter úr valamiért nem érzi fontosságát annak, hogy tájékoztassa a közvéleményt. Még akkor sem, ha országgyûlési képviselõk szólítják fel az adatszolgáltatásra.
Link

Hozzaszolasok

2493 #1 2493
- 2012. February 16. 15:53:42
Szép olvasmány. Kár firtatni.
Firtassuk már azt, hogy a drága huncut politikai réteg mennyit költ benzinre". Errõl adat sosem jelenik meg. Egy oknál fogva! Sógor-rokon-koma jut hozzá az adófizetõk pénzébõl, üzemanyaghoz. Még a végén az egy évre jutó politikusi üzemanyag felhasználás gigantikus számot fedne fel. Be kell látni, hogy ebben az országban már nincs semmi értelme bármire is rákérdezni sok oknál fogva.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.12 masodperc
634,918 egyedi latogato