Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Oroszország: a fegyver még mindig jó üzlet

Rekordévet zárt tavaly az oroszországi fegyverexport a világgazdasági válság, a kínai konkurencia erõsödése és az arab világbeli piacvesztés ellenére – közölte a katonai-mûszaki együttmûködésért felelõs szövetségi hivatal igazgatója.

A Vedomosztyi címû lap csütörtöki számában közölt interjúban Mihail Dmitrijev elmondta: Oroszország tavaly 13,2 milliárd dollár értékben adott el fegyvereket külföldön, többet a 11,6 milliárdos tervezett kivitelnél. Egy évvel korábban a fegyverexport 10,4 milliárd dollárt ért el.
Dmitrijev szerint a fegyverexportban Oroszországnak sikerült megõriznie második helyét az Egyesült Államok után. Az idén a tavalyinál is nagyobb, 13,5 milliárd dolláros kivitelt terveznek.
A külföldön eladott fegyverek negyedét tavaly Indiában értékesítették, 15 százalékát Algériában, 10 százalékát pedig Vietnamban. A fegyverexport több mint felét légi, negyedét szárazföldi haditechnika tette ki, míg 11 százalék jutott haditengerészeti és 10 százalék légvédelmi eszközökre.
Az idén Oroszország egy repülõgép-hordozót fog átadni Indiának: a hajó felújítása 2,2 milliárd dollárba kerül. Emellett két fregattot ad el Indiának több mint egymilliárd dollárért, és már értékesített egy atom-tengeralattjárót 900 millió dollárért.
Link

Hozzaszolasok

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.14 masodperc
634,915 egyedi latogato