Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Megfújta a Fideszt a Déli Áramlat

"Módosult" a Fidesz álláspontja a Déli Áramlat ügyében: míg 2008-ban arra szólították fel Gyurcsány Ferencet, hogy ne írja alá az oroszokkal kötendõ szerzõdést, addig kormányra kerülésük után azt közölték, hogy támogatják a Nabucco-t és a Déli Áramlatot is.

Noha a Fidesz 2008-ban még hevesen ellenezte a Déli Áramlat nevû gázvezeték megépítését, két év elteltével már egészen másként gondolkodnak a kérdésrõl. A Nemzetgazdasági Minisztérium a Népszabadság megkeresésre ugyanis közölte: "Egyoldalú gázellátási helyzete miatt Magyarország érdekelt úgy a különbözõ gázszállító útvonalak kiépítésében, mint a több forrásban. Így támogatja mind a Nabucco, mind a Déli Áramlat tranzitvezeték megépítését és összekapcsolását a hazai elosztó rendszerekkel".

A Fidesz két évvel ezelõtt még hevesen kampányolt a gázvezeték ellen. Németh Zsolt fel is szólította Gyurcsány Ferencet, hogy ne írja alá moszkvai látogatása során az errõl szóló szerzõdést. Szerinte ugyanis hiányzott a parlamenti jóváhagyás, de a kérdésben a mostani kabinet sem kérte még ki az Országgyûlés véleményét.

Németh Zsolt nyilatkozatait követõen Orbán Viktor is megszólalt egy szlovákiai konferencia alkalmából. A fideszes pártvezér akkor úgy fogalmazott: "Történik valami Magyarországon, ami mindannyiunk számára figyelmeztetõ lecke. Anélkül, hogy külpolitikai kalandokba bocsátkoznék, szeretném önöket tájékoztatni arról, hogy Magyarországon éppen puccs van. A magyar kormány puccsot hajt végre a magyar parlament ellen, a magyar kormány puccsot hajt végre a saját népe ellen".

Orbán Viktor egy hónappal késõbb az egyik rádiónak adott interjújában még a nyilvánosságra hozott szerzõdés valódiságát is megkérdõjelezte. "Viccel velem, ön szerint az egy szerzõdés? Egy papírdarabot látott ön nyomtatott betûkkel, de hogy mi az igazi szerzõdés" - kérdezte. A Fidesz elnöke közölte: "Nekem ezt ne mondja senki, én voltam miniszterelnök, láttam már néhány szerzõdést, és tudom, hogy az ilyen stratégiai jelentõségû kérdéseket körülbelül hogyan kell megfogalmazni és hogyan kell szabályozni. Ez nem az a szerzõdés" - jelentette ki.

A Déli áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megépítésérõl szóló kormányközi megállapodást Moszkvában írta alá 2008-ban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfõ jelenlétében Veres János pénzügyminiszter, valamint Viktor Hrisztyenko ipari és energiaügyi miniszter. Az orosz gázt szállító Déli Áramlatnak az az elõnye, hogy elkerüli Ukrajnát, így nem akadozna a szállítás az elszámolási viták miatt.

A Nemzetgazdasági Minisztériumnál stratégiai kérdésnek nevezték, hogy a Déli Áramlat nem csupán egy új gázvezeték építését jelenti, hanem az elképzelések között jelentõs földalatti gáztároló kiépítése is szerepel. Erre a magyar földtani adottságok kitûnõek. Ha ez Magyarországon valósul meg, az ország szerepe a térség ellátásában felértékelõdik, és fontos földgázelosztó csomópont lehetünk - írták.

Az MSZP szerint a Fidesz hazudott

A szocialisták szerint a Fideszrõl ismét bebizonyosodott, hogy "hazudott a kampányban", amikor a Déli Áramlat magyarországi gázellátását elõsegítõ terveket "alkotmányjogilag illegitim puccsnak" nevezte, és azt ígérte, hogy visszalép minden, akkor kötött szerzõdéstõl.

Szavaik szerint mára "az oroszok kedvesek és a Déli Áramlat az ország számára hasznos projekt lett". Úgy fogalmaznak, hogy ez a "hazug, felelõtlen, képmutató magatartás sajnos nem csak ebben az ügyben jellemzi az Orbán-kormányt".Az MSZP emlékeztetett, hogy a Fidesz ellenzékben mindent elkövetett a szocialista kormány "igaztalan lejáratására", s most szemmel láthatóan 180 fokos fordulatot vett. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a Fidesz-KDNP az elmúlt három év alatt számtalanszor hazaárulónak, a nemzet érdekeivel ellentétesen cselekvõnek nevezte a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányt a Déli Áramlattal kapcsolatos intézkedései miatt.

Az MSZP magyarázatot követel "az elmúlt évek hazug politikájára" a Fidesz vezette kormánytól, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól pedig azt kéri, álláspontját tisztázza az emberek elõtt is.

nepszava.hu
Link

Hozzaszolasok

2418 #1 2418
- 2012. February 21. 11:06:38
Valahogy nem jött össze ez a projekt a Széll Kálmán tervvel.
3222 #2 3222
- 2012. February 21. 16:18:00
Nem, nem MSZmP-s elvtársak!
A Magyar Nép magyarázatot követel az elmúlt évek hazug politikájára! És mindegyikõtöktõl!


mignews.com.ua/files/galleries/201002/568/12668253442052.jpg
3459 #3 3459
- 2012. February 21. 17:32:16
De unnom már-legyen már háboru,vérontás,puzsztulás mert igy csak gyomorfekélyem lesz-érdekes de thaiföldön nem volt problémám egy percigsem gondom gyomrommal-tényleg mirre kell várni lehet dobni kézigránátot vagy még várjak?
1207 #4 1207
- 2012. February 21. 17:43:56
monguzking!
Azt hiszed egyedül vagy az önemésztésedben? Azt hiszed ez a nép vagyis a Magyar fel fog ébredni? Ez nem csipkerózsikai álom hanem agyhalál! Én erre rég rájöttem, az egyén tehet valamit ha akar bármit, de én neked ilyet soha nem tanácsolnék! Miért is tenném ha én is ekként gondolkodom? De, tudod az élet nem leány állom és nem habos torta!
3459 #5 3459
- 2012. February 21. 18:02:50
Ebböl az szempontbol nagyon irigylem zsidokat mert nekik nagyon könnyü-nekik minden szabad nem kell lelkiismeretet tartani-gojotot nyugodtan lehet ölni--dehát nekem más az értékrendem igy szörnyen nehéz eldönteni hogy mi az helyes-de igy ahogy nemzetem én is pusztolok rohamosan-vigasztalni csak remény öröklétben tud-pontosabban nagyon is hiszek szellemben és világosság legyözhetetlenségében mert ugyan mi is sötétség--az fény hiánya-dehát nem valoságos dolog-ha belépünk egy sötét helységbe az sötétséggel nem lehet birokra kellni,nem lehet kilapátolni,kihajitani mert nincs sötétség-egyszerüen világosságot kell gyujtani-de hogy ez az kérdés csak-mégpontosabban hol van énbennem az világoság kapcsoloja mert sajna énsem világitok már
2740 #6 2740
- 2012. February 22. 21:35:26
Monguzking!

Üzenõfalra írtam (nem neked...):

jocman
02/22 22:14
Lényeg: Abba tégy energiát, amit akarsz tenni. Ehhez válogasd meg a gondolataidat, és az indulatos szavaiddal ne merítsd magad, mert eltûnik a szándék. Szerinted hány zsidó verte nagy dobra, hogy mi a terve, célja Szent hazánkkal? Csak csinálta...
2740 #7 2740
- 2012. February 22. 21:42:10
Déli, vagy daily áramlat a zsé harcosoknak a folyón lefelé..? dádá

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
656,982 egyedi latogato