Bejelentkezés
Iráni hadgyakorlatok a nukleáris létesítmények védelmére
Hadgyakorlatot kezdett Irán hétfõn, tökéletesítendõ nukleáris létesítményeinek védelmét - közölte az IRNA állami hírügynökség.
A Szarollahnak (Isten bosszújának) elkeresztelt négynapos gyakorlatozás nagyrészt az ország déli része fölött zajlik mintegy 190 ezer négyzetkilométeren, különös tekintettel az Öböllel határos területre. A mûveletekben rakéták, radarrendszerek és repülõgépek széles arzenálját vonultatják fel. Az IRNA szerint a Szarollah célja az is, hogy erõsítse a rendszert védelmezõ Forradalmi Gárdának alárendelt erõk és a hadsereg együttmûködését.
Izrael az utóbbi hetekben többször célzott arra, hogy támadásra készül az iráni atomlétesítmények ellen. Az iráni nukleáris létesítmények az ország területén elszórtan, nem egyszer a föld alatt, bombabiztos bunkerekben helyezkednek el. Szakértõk éppen ezért megkérdõjelezik egy esetleges izraeli támadás esélyeit és valószínûségét.
A Nyugat azzal vádolja Iránt, hogy békésnek mondott atomprogramjának valódi célja nukleáris fegyverek kifejlesztése, amit Teherán tagad. 2006 óta az ENSZ Biztonsági Tanácsa hat határozatban ítélte el az iráni nukleáris programot. A zsidó állam szerint a nemzetközi szankciók nem érték el a kívánt hatást, nem sikerült eltántorítaniuk az iszlám köztársaságot nukleáris programjának folytatásától.
Link

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2012. February 21. 17:53:24
- 2012. February 21. 19:42:39
- 2012. February 22. 09:37:13
- 2012. February 27. 15:27:24