Az akkori zsidaj komcsik unokái döntik el most is, hogy mirõl és milyen paktum szülessék: így Szakasits -Schiffer...és a többi névváltó zsidó. „Ezt nem lehet túlélni!” – mondta, de inkább nyöszörögte Kovács Béla a kisgazdapárt fõtitkára 65 évvel ezelõtt, 1947. február 24-én, amikor túléve a Péter Gáborék (eredetileg: Eisenberger Benjámin-a szerk.) által tartott elsõ, még „barátságosnak” mondott kihallgatást, amikor testileg, lelkileg összetörve találkozott hivatalos ügyvédjével, az õt oltalmazni igyekvõ Dr. Pfeiffer Zoltán kisgazdapárti képviselõvel, az Igazságügy Minisztérium egykori államtitkárával. Mint tudjuk, pár órával késõbb, a szovjet belügyi szervek, nem törõdve Kovács Béla mentelmi jogával lakásáról elhurcolták, s ezzel nyílt teret engedtek a Rákosi vezette magyar kommunisták addig „leplezett” uralmának. Az elhurcolás másnap vált közismertté.

Az elsõ Orbán kormány ezért tette meg ezt a napot hazánkban a Kommunizmus áldozatainak emléknapjává (2000. június 13-án elfogadott 58/2000. (VI. 16.) sz. határozat). Jól tette!

De nézzük egy kicsit részletesebben ennek a napnak az eseményeit Földesi Margit és Szerencsés Károly történész páros Pfeiffer Zoltánról írott, A megbélyegzés hatalma címû, 2003-ban a Kairosz Kiadónál megjelent könyve adatainak felhasználásával. Nem minden tanulság nélküli a történet!

Az 1908. április 20-án Patacson született Kovács Béla kisparaszti szülõk gyermeke volt. Csak négy elemit végzett, amit szaktanfolyamokkal egészített ki. 1933-ban már a Független Kisgazdapártban politizál, 1946 februárjától fõtitkári minõségben. Letartóztatása elõtt már jó ideje egyre növekvõ aggodalommal szemlélte a kommunisták térnyerését, s ezért azok „veszélyes embernek” tartották a maguk számára. 1947 elejére Kovács Béla a maga kisparaszti származásával, múltjával, s töretlen antikommunizmusával annyira kellemetlenné vált a minden eszközzel egyeduralomra törõ, s az „ideiglenesen” Magyarországon állomásozó szovjet szervekben bízó kommunistáknak, hogy azok a vele való leszámolást határozták el.

Ennek érdekében Nagy Ferenc miniszterelnököt rávették, hogy – jogellenesen – az alábbiakban állapodjon meg Rákosi Mátyással és Szakasits Árpáddal: „Kovács Béla folyó hó (1947. február – F.M. és Sz.K.) 24-én délelõtt kihallgatásra jelentkezik az Államrendõrség Államvédelmi osztályán. Bejelenti, hogy ott mentelmi jogát nem óhajtja igénybe venni és minden korlátozás nélkül a nyomozó hatóság rendelkezésére áll… Kovács Béla a rendõrség által õrizetbe nem vehetõ, s szabad mozgásában nem akadályozható.” (Idézet a fenti könyvbõl – DM). De tudni kell, hogy más jogsértõ dolgok is bekerültek a fenti megállapodásba.

Más forrásokból azt is tudjuk, hogy a fenti megállapodás létrehozásában, mely megállapodás Kovács Béla tudta nélkül (!) jött létre, Tildy Zoltán köztársasági elnök és Varga Béla páter, házelnök is részt vett. Õk egy másik nyilatkozatot is megfogalmaztak (Jékely László, Tildy kabinetfõnöke volt a fogalmazó) Kovács Béla nevében, melyben az állt, hogy Kovács Béla tudomásul veszi a Nagy Ferenc – Rákosi – Szakasits megállapodást, s önként jelentkezik a politikai rendõrségen. Szép!

Mint tudjuk, Kovács Béla eleget tett a háta mögött kötött megállapodásnak, melyben párt- és harcostársai: Tildy Zoltán köztársasági elnök, Nagy Ferenc miniszterelnök, Varga Béla páter házelnök sorra elárulták, s a hóhérok kezére adták, noha valamennyien tudták, mit cselekszenek. Az Andrássy út 60. alatt történtekrõl részleteket nem tudunk, de az elsõ, „barátságos” kihallgatás után Pfeiffer Zoltánnak nyöszörögve, megtörten elmondott, az „Ezt nem lehet túlélni!” mondat sokat elárul annak a napnak, s az azt követõ napok, évek megpróbáltatásaiból.

Kovács Béla végül is 1956 tavaszán szabadult a kommunisták részben szovjet, részben magyar börtöneibõl, s bízva a szebb jövõben részt vett az 1956-os forradalom alatti kormányokban, s végül 1959. június 21-én Pécsett halt meg.

A fentiek alapján érthetõ, hogy az elsõ Orbán kormány idején az Országgyûlés miért választotta Kovács Béla a szovjetek általi elhurcolásának napját a Kommunizmus áldozatainak emléknapjává, bár számos más nap is rendelkezésre állt, hiszen a kommunisták, s utódaik bûnei kimeríthetetlenek!

Dobai Miklós