A haderõ átalakításának "divatja" Bosznia-Hercegovinát is elérte. Volt is mit átalakítani, hiszen az ország több hadsereggel is rendelkezett, melyek annak idején ráadásul egymással háborúztak. Ezzel egyidõben az ország a nemzetközi porondon is megpróbál szerepet vállalni. Elemzésünkbõl megtudhatja, mennyire sikerült.

Az elmúlt 20 évben világossá vált, hogy a századelõn még oly kívánatosnak tartott tömeghadseregek kora lejárt a modern hadviselésben. Ezzel egy idõben a fejlett világ államai mind haderõreformokat vezettek be. Bosznia-Hercegovina azonban, mint oly sok másban, ezen a területen is kényszerpályára került, mely igen sajátos helyzetet eredményezett. Az országnak nem csak a függetlenség nyújtotta kihívásokkal kellett szembenéznie, de azonnal a felbomlás állapotába került és a harcokat csak nemzetközi segítséggel sikerült leállítani. A béke azóta is törékeny és ez a katonai ügyekre is nagy hatással van. Az ország vezetése azonban az elmúlt tíz évben eltökéltnek tûnt a változtatások végrehajtásában. Elemzésünk azt mutatja be, mennyire tudott a folyamat sikerrel járni.



Kattintson és jöjjön velünk Szarajevóba!

Bosznia-Hercegovinában az 1990-es évek közepén az ország területéhez és lakosságához mérten igen magas volt a katonák száma. A mintegy 250 ezer egyenruhás azonban három különbözõ hadseregben harcolt egymás ellen. Külön haderõvel bírtak a muszlim bosnyákok (Armija Republike Bosne i Hercegovine, ABiH), az ország területét majdnem teljesen elfoglaló szerbek (Vojska Republike Srpske, VRS) és a horvátok is (Hrvatsko Vijeæe Obrane, HVO). Az egymással harcban álló felek közti elsõ integráció még a háború alatt, 1994-ben amerikai nyomásra történt meg. Ekkor az ABiH és a HVO összevonásával született meg a Bosznia-Hercegovinai Föderáció Hadserege (Vojska Federacije Bosne i Hercegovine), mely külföldi támogatással vissza tudta szorítani a szerbeket az országot ma is két entitásra bontó vonal mögé. 1995-ben a felek békét kötöttek, ám ez a hadseregek státuszán mit sem változtatott. Bosznia-Hercegovinának egyszerre két védelmi szervezete is volt, a föderációs és a szerb hadsereg, melyek egymáshoz és adott esetben a központi kormányhoz is ellenségesen viszonyultak.

A lehetetlen helyzet megszüntetésére irányuló politikai konszenzus csak 2001-re jött létre. A folyamat azonban mai napig nem fejezõdött be és számos buktatót is tartalmazott. Bár a hivatalos állásfoglalások a haderõ reformját igyekeznek a daytoni rendezés egyik hatalmas sikereként bemutatni, a kép ennél jóval árnyaltabb.

A bosznia-hercegovinai politikai szférában 2001-ben vetette fel elõször távlati célként az ország a NATO Partnerség a békéért programjához való csatlakozása, hosszú távon pedig a védelmi szervezetbe való integráció. Világos volt azonban, hogy ehhez mélyreható reformokra van szükség, melyek között elsõ pont a hadseregek egyesítése.

A folyamat 2002-ben, a koordináló titkárság felállításával kezdõdött, majd 2003-ban a hadseregrõl szóló törvény, valamint az általános irányvonalak elfogadásával folytatódott. 2004-ben kinevezték az elsõ közös hadügyminisztert, a két hadsereg, a VFBiH és a VRS pedig megtartotta elsõ közös hadgyakorlatát. Még ebben az évben kinevezték a létrehozandó közös hadsereg tábornokait és döntöttek egy Irakba kiküldendõ misszióról is.



A politikusok elégedettek a reformmal

(forrás: Bosznia és Hercegovina Honvédelmi Minisztériuma)

Fordulópontot a 2006-os év hozott, hiszen számos egyeztetés után ekkor született meg az ország közös hadereje. A VRS-t és a VFBiH-et felszámolták és erõibõl megalakították Bosznia-Hercegovina Fegyveres Erõit (Oru¾ane Snage Bosne i Hercegovine, OSBiH). Ezzel egy idõben megszûnt a két entitás hadügyminisztériuma is. Az egység létrehozásán túl azonban még számos kihívás várt a felekre. A környezõ országokban ekkor már javában folyt a professzionális hadseregek kiépítése, melyben Bosznia-Hercegovina helyzetébõl adódóan jócskán le volt maradva. A cél tehát nem pusztán a két haderõ egyesítése, de egy teljesen új, modern hadsereg kiépítése volt. Ennek érdekében megszüntették a kötelezõ sorkatonaság rendszerét és meghatározták az új, közös hadsereg létszámát. A professzionális katonák számát 10 ezer fõben, a civil személyzetet ezer fõben, a tartalékos állományt pedig 5 ezer fõben határozták meg. Azonban problémák is akadtak.

Az ország megosztott társadalmi, politikai szerkezetét ugyanis az egyenlõség jelszava alatt azonnal a hadseregre is kivetítették és már-már kínos pontossággal meghatározták, milyen arányban kell az ország népeinek jelen lenni a fegyveres testületnél. A törvény szerint a bosnyákok a 16 ezer fõ 45,9 százalékát kell adják, a szerbek 33,6 százalékot, a horvátok 19,8 százalékot, a többi nemzetiség pedig összesen 0,7 százalékot.
Még ugyanebben az évben az ország felvételét kérte a NATO Partnerség a békéért programjába és távlati célként a teljes jogú NATO-tagságot jelölte meg.
2007-ben Bosznia-Hercegovina folytatta a megkezdett utat, melynek eredményeképpen egyezmény született az észak-atlanti szervezettel a biztonsági információk cseréjérõl és együttmûködésrõl. A közös hadsereg pedig megkezdte elsõ toborzóakcióját. Létrehozták a negyedik, ötödik és hatodik gyalogsági dandárt és a légierõt.

Link