A nyitott szemmel járó, logikusan gondolkozó emberek a világ elmúlt éveinek, mondjuk úgy 2001. szeptember 11 óta bekövetkezett eseményeit látva mind azt kérdezik: Mi történik? Egyre erõsödõ erõszakhullám, háborúk, kézzelfogható hazugságok, megszállás, megrendezett támadások, társadalmi zavargások, elszegényedés, romlás és halál. A világ egy veszélyes és szánalomra méltó hely lett és nincs jele a javulásnak…
A logikus kérdés: Miért? Miért történik mindez? Magyarázhatjuk-e az emberi gonoszsággal? Esetleg a tudatlansággal? Lehetséges, hogy csupán egy sor rossz döntésrõl van szó fontos ügyekben?
Szinte mindenkinek van saját filozófiája szerinti kész válasza ezekre a kérdésekre. A legracionálisabban gondolkozók azt mondják csupán teljesen normális emberek rossz döntéseirõl van szó, ebben a mai, egyre összetettebb világban. Az optimisták vállat vonnak és azzal söprik félre a problémát, hogy háborúk, üldöztetés, szegénység és korrupció mindig is voltak a világban. A pesszimisták, mint mindig, sajnálkozva hangoztatják, hogy mindennek vége, különösen, ha a „térj meg, mert 2012-ben itt a világvége” kategóriához tartoznak. Mit higgyünk akkor?
Elöljáróban néhány szó az „összeesküvésekrõl”
Akinek a fenti magyarázatok egyike sem nyerte el a tetszését, és úgy érzi, a világ problémáit szándékosan idézték elõ, az események folyását pedig egy maroknyi ember irányítja, vigyázzon, mert könnyen összeesküvés elméleteket gyártó õrültnek bélyegezhetik.
Túlságosan ne aggódjunk emiatt, mert akik számára a globális hatalmak mûködésének alternatív magyarázatai csupán „összeesküvés elméletek” azok a) vagy teljesen tájékozatlanok, és szerintük a világ olyan, amilyennek a tévé mutatja, vagy b) rövidlátóak a kulcsfontosságú, hosszú távú geopolitikai kérdésekben, vagy c) szándékosan próbálnak másokat megtéveszteni és érdekeltek a globális hatalmi elit védelmében, amely mindig kényelmetlenül érzi magát, ha valaki reflektorfény alá helyezi õket. Ebben a cikkben csupán az utolsó kategóriának szentelünk néhány sort.
Az „összeesküvés elmélet” vádját megcáfolni egyáltalán nem olyan nehéz feladat, mert legtöbbször normális emberi viselkedéseket bélyegeznek ezzel a kifejezéssel. Mi lenne, ha összeesküvést kiáltanánk minden alkalommal, amikor kettõ vagy több ember közös érdekbõl vagy egy közös cél érdekében összeül, hogy tevékenységüket koordinálják és egyesítsék erõiket céljaik gyorsabb és biztosabb megvalósításáért? Ilyesmit nap mint nap látunk saját környezetünkben, az iskolában vagy akár saját családunkban. Az ilyen emberi viselkedés annyira hétköznapi, hogy senki sem tartja említésre méltónak, kivéve, ha a világ hatalmasai teszik ugyanezt.
Minden alkalommal, hogy valaki kijelenti, néhány hihetetlenül gazdag és befolyásos ember összefogott, hogy együtt elérjenek egy közös célt, bizonyos emberek, bizonyos csatornákon azonnal kiáltozni kezdik, hogy „Összeesküvés elmélet!” és mindent megtesznek, hogy az ilyen következtetéseket csírájában elfojtsák és ellehetetlenítsék.
Hogyan képzelheti bárki, hogy a hatalmasok összefogtak saját érdekeiket elõmozdítandó? Tenne ilyet egy befolyásos helyzetben lévõ ember? Egy politikus, üzletember vagy vállalkozó? Ilyen nem történhet! Hogyan merészeli bárki is azt állítani, hogy a globális bankárok összeesküdtek, hogy a pénzügyek manipulálásán keresztül minden gazdaságot, piacot, kormányt és a médiát hatalmuk alá hajtsanak? Hogyan állíthatja bárki, hogy a világ hatalmasai a Trilaterális Bizottsághoz vagy a Külkapcsolatok Tanácsához hasonló szervezeteket hoznak létre, hogy legfontosabb tervüket, a világkormány megalakítását támogassák? Hogyan lehet bárki annyira paranoiás, hogy azt feltételezze, a hatalom arra használja erejét, hogy „saját embereit” helyezze a Fehérházba, a parlamentbe, a Downing Street-be, a Casa Rosada-ba (argentin elnöki palota) vagy a világ legnagyobb médiumainak fõszerkesztõi székébe? Hogyan feltételezhetnénk, hogy a hatalmon lévõk még több hatalmat akarnak?
Ez a fõvonalas média és az utca emberének reakciója, amikor az egyértelmûen közös célokkal, érdekekkel rendelkezõ bankárokról, olajmágnásokról, hadipari cégekrõl, politikusokról és szervezeteikrõl, bankjaikról, lobbijukról és hadseregeikrõl van szó, akik azért szövetkeznek, hogy vagyonukat és hatalmukat felhasználva teljhatalmat szerezzenek társadalmunk felett. Mindez annyira egyértelmû, hogy csak a rendkívül naiv emberek (vagy az elit által fizetett szemtelen elemzõk) hiszik ennek ellenkezõjét. Naiv lenne azt gondolni, hogy Soros György soha nem veszi fel a telefont, hogy terveit megbeszélje Henry Kissingerrel vagy Christine Lagarde-dal, vagy, hogy David Rockefeller soha nem vacsorázik a Rothchild, Morgan vagy Warburg családok tagjaival.
Ne hagyd, hogy az „összeesküvés” szó megtévesszen! Akik ezzel a címszóval akarják elhallgattatni a nyitott szemmel járó és logikusan gondolkozó embereket, azért teszik, mert tudják, nincs rájuk nézve veszélyesebb, mint a nyitott szemmel járó és logikusan gondolkozó emberek.
Most nézzük meg hogyan is mûködik a világ. Hívhatod összeesküvésnek, vagy aminek tetszik.
A világkormány
A maroknyi, igen befolyásos és gazdag kisebbség által megálmodott világkormány felállításának terve több évszázadra vezethetõ vissza. Gyökerei a politika színpada mellett, a társadalmi, kulturális és vallási körökbõl erednek, gyakran szimbolikusan „okkultista” felhanggal.
A törekvést a jelenkorban leginkább „Új világrendként”, „Egységes világként” vagy mostanában egyszerûen „globalizációként” emlegetik. Mindegy minek nevezzük, a tény, hogy a nemzeti szuverenitás – ami nem más, mint a nép szabadsága, hogy a saját sorsukat befolyásoló döntések meghozataláért felelõs nemzetállamokat alkosson – mára annyira elmosódott fogalommá vált, hogy alig akad, aki jelentését képes lenne megfogalmazni. Ez a tendencia talán elfogadható lenne, ha a nemzeti szuverenitás háttérbe szorulása elõsegítené az emberiség egészét érintõ globális problémák megoldását, azonban az egyre növekvõ szegénység, az éhezés, a terjedõ betegségek és az egyre több térséget érintõ háborúk egészen más képet mutatnak. Miért? Azért mert a világkormány nem a közjót elõtérbe helyezõ, erõs globális intézmények munkájából, hanem egyes szektorok hasznát és érdekeit elõnyben részesítõ magánintézményekbõl ered. Ha létezik egyetlen, szinte soha nem említett jellemzõ, amivel leírhatnánk a szemünk elõtt felemelkedõ világkormányt az az, hogy „privát”.
Magánhatalom
Kezdjük az alapoknál: A világot ma nem az igazság, nem a közérdek iránti elkötelezettség, nem a nemzetközi jog vagy a morális értékek, és nem is a demokrácia irányítja. A világot jelenleg a hatalom irányítja és ezt a hatalmat egy apró, zsarnoki kisebbség jogtalanul ragadta magához. Mit értünk hatalom alatt?
Elõször is a hatalom azt a képességet jelenti, amellyel a megtervezett, támogatott, megszervezett és végül kivitelezett tettek a kívánt rövid, közép és hosszú távú eredményeket hozzák. A hatalom az az erõ, ami az ellenállás erejétõl függetlenül is képes véghezvinni céljait, illetve képes bizonyos események megtörténtét megakadályozni, függetlenül azok erejétõl, ha kell háború által.
Ez magában foglalja a politikát, a gazdaságot, a pénzügyi és üzleti világot, a technológiát, a kultúrát, a pszichológiát és (a legvégsõ esetben) a háborút. A hatalom gyakorlásához az összes rendelkezésre álló erõforrás összehangolt és intelligens felhasználására van szükség a konkrét célok elérése érdekében.
Másodszor, fontos megkülönböztetni a formális hatalmat a valós hatalomtól. A médiában a formális hatalom, mint például a kormányok vagy pénzpiacok által magas szinten elért eredményeket mutatják nekünk. A dolgokat ténylegesen mozgató valós hatalmi erõk azonban ritkán láthatóak. Õk tervezik meg, hogy mi, mikor, hol és ki által történik. Most a valós és formális hatalom közötti szimmetriák segítségével vizsgáljuk meg, hogyan mûködik ez a globális rendszer:
A valós hatalom politikai, gazdasági és társadalmi folyamatokat hajtó diszkrét, proaktív szerkezetek és szervezetek köré összpontosult. Ezek a folyamatok vonatkozhatnak egy nemzetre, területre, társadalmi rétegre, köz- vagy magánintézményre, vagy ezek kombinációjára. A valós hatalom hatékonysága a folyamatosságban rejlik, ami lehetõvé teszi, hogy erejét a hatalom összpontosítására használja. A valós hatalom olyan, önmagukban sokszor láthatatlan eszméket fût, amelyek azonban nagyon is látható eredményeket hoznak.
A formális hatalom a valós hatalomtól eredõ stratégiákat és döntéseket kivitelezõ szerkezetek köré összpontosult. Ide tartoznak a vezetõ multinacionális cégek, transznacionális bankok, média monopóliumok, a legfontosabb egyetemek és az egyes országok legmagasabb szintû kormánytagjai (elnökök, kabinettagok, kongresszusi képviselõk, bírák). A formális hatalom szerkezetei felelõsek az alacsonyabb szintrõl eredõ magas szinten bekövetkezõ hatásokért.
A hatalomért folyó harc sok szempontból hasonlít a szörfözésre. Mindkettõ esetében fontos egyensúlyban maradni, nem szabad leesni a deszkáról, rugalmasan kell irányítani a sebességet, az irányt és a dõlésszöget. A jó szörfösök megtanulják meglovagolni a hullámokat.
Fontos megértenünk a hatalom alapvetõ és kegyetlen törvényét: Akik a hatalom birtokában vannak, céljaik elérésére és érdekeik elõmozdítására használják hatalmukat és a hatalmat nélkülözõk kénytelenek viselni a hatalommal bírók tetteinek következményeit.
Ebben rejlik a legtöbb ország problémájának gyökere is, hiszen a hatalom már a nem a közös emberi érdekekért küzdõ szerkezetek kezében van.
A piramis
A hatalmat legkönnyebb az üzletvilághoz hasonlítva megérteni, hiszen a modern vállalat több évszázad alatt fejlõdött kulcsfontosságú „privatizált” hatalommá, átvéve az irányítást a közintézményektõl, alapvetõen privát, három szintre osztható gazdasági szerkezetek kezébe helyezve azt:
A részvényesek a cég valós tulajdonosai, de nem folynak bele a cég irányításába és inkább a pénzügyekre, mint a gazdasági termelésre koncentrálnak.
Az igazgatók a részvényeseket képviselik és a cég mûködését az õ érdekeik szerint felügyelik. Legfõbb feladatuk a részvényhozamok minél kisebb költséggel elérhetõ növelése, így a kapitalista vállalat alapvetõen társadalomellenes szerkezet.
A menedzserek a vállalat napi szintû vezetésével megbízott jól fizetett alkalmazottak. Általában jól kiképzett, keményen dolgozó szakértõk, akik tehetségükkel viszik elõre a céget.
A világkormány alapvetõ szerkezete már ma is létezik, de egyelõre még kevésbé észrevehetõ, mert a „kormány” koncepciójához köthetõ minták még nem láthatóak. Mivel a hatalom magánkézben van, a világkormány inkább hasonlít a fent leírt hagyományos magánhatalmi szerkezetre. Ez a globalizmus alapja is, ahol a hatalom szintén magánkézben van és a demokrácia az elõnyben részesített politikai rendszer, amivel a privát hatalmi szerkezetek a kormányt, például a pénzen keresztül irányítják.
Éppen ezért a nyilvános hatalom – a „kormány” – a legtöbb országban csupán a döntéshozói szerkezet (elnök, miniszterelnök, kongresszus, parlament, stb.) alacsonyabb szintjén helyezkedik el. A közép- és magas szintû döntéshozói hatalom a nemzeti kormányok és országok felett áll, így nekünk, a népnek nincs beleszólásunk a minket érintõ döntésekbe. Vizsgáljuk meg, hogyan néz ki a globális hatalom hierarchiája a gyakorlatban:
Legfelsõbb szintû döntések (értsd: a világ „tulajdonosai”) – a geopolitikai szint
Az üzletvilágban a felsõ szintû döntéseket a részvényesek hozzák. A világkormányban ez a hatalmi elit kiváltsága. Néhány nagyhatalom kivételével, mint az USA, Nagy-Britannia, Oroszország, Kína vagy Franciaország, a nemzeti kormányoknak nem sok beleszólása van a felsõ szintû döntésekbe, ahol az igazi hatalom a világ urainak kezében van. Ezt a hatalmat a következõ fõbb, geopolitikai tengelyek koordinálják:
Agytrösztök – Kompakt, hierarchikus, nagyhatalmú tervezõközpontok globális hálózata. Közülük néhány ismertebb a Külkapcsolatok Tanácsa (CFR), Trilaterális Bizottság, Bilderberg csoport, Chatham House, Világgazdasági Fórum vagy az Új Amerikai Évszázad Projekt (PNAC). Feladataik közé tartozik az összetett politikai, gazdasági, pénzügyi, technológiai, katonai és kulturális folyamatok hosszú távú alakítása, egy konzisztens, fenntartható és összetett geopolitikai modellbe integrálva õket, a hosszú távú nemzeti, regionális és globális hatalom elérése érdekében.
Pénzügyi dinasztiák – Sok generáció óta óriási gazdasági, pénzügyi és társadalmi hatalommal rendelkezõ családok, mint a Rothchild, Rockefeller, Morgan, Mellon, Bin-Laden, Buffet és hasonlók.
Királyi és nemesi dinasztiák – Évszázadok óta óriási társadalmi, gazdasági, vallási és pénzügyi hatalommal rendelkezõ családok (mint a brit, holland, spanyol, belga uralkodócsaládok, vagy Franciaország, Németország, Ausztria, Olaszország és Portugália koronázatlan nemesei). Szoros kötelékek fûzik õket iszlám megfelelõikhez és az USA vagy a távol-kelet pénzügyi „nemességéhez”.
Vallási szervezetek – A kulcsfontosságú vallások politikai szerkezetei, különösen a Vatikán, az Anglikán egyház, a Lutheránus és Kálvinista egyházak, a Zsidó Szanhedrin vagy számos Evangélikus szervezet, amely nyíltan cionista elveket vall. [Fontos megjegyezni, hogy itt szervezetekrõl és azok bizonyos befolyásos, sokszor beépült vezetõirõl, tagjairól nem az egyes vallások tagságáról van szó. „Mert az ember azt nézi, ami a szeme elõtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.” (I. Sámuel 16:7) – Idõk Jelei]
Nemzetek feletti politikai szervezetek – Idetartozik a szabadkõmûvesség, a cionizmus, a nemzetközi szociáldemokratizmus, a nemzetközi kereszténydemokratizmus és számos civil és lobby szervezet. Ez a globális hatalom piramisának legmagasabb lépcsõfoka. Az „illuminátus” hagyomány minden részét megtalálhatjuk itt: a pénzhatalmat képviselõ „öregek” egész kerekasztala ez, a híres dinasztiák, királyi családok, sejkek, vatikáni és egyéb papok, rabbik és nemesek egész sora, akik közül a „világ királya” egy napon felemelkedik. Ez az utolsó lépcsõfok.
Szervezett bûnözés – Nem meglepõ, hogy a szervezett bûnözés együttmûködik a törvényes hatalommal, sõt elõfordulhat, hogy a hatalom hozta létre különféle „operatív megállapodások” keretében. A határok igen homályosak, mivel számos szervezett bûnözõi csoport sikeresen beágyazódott a törvényes szervezetekbe, beleértve olyanokat, mint a CIA, MI6, Mossad, DEA, FBI, SEC, egyes pénzintézetek, tõzsdék és katonai vagy biztonsági erõk.
Középszintû döntések (a „döntéshozók”) – A stratégiai szint
A privát üzletvilágban az ilyen jellegû hatalom az igazgatók kezében van. A világkormány esetében ez néhány nagyjátékosra, például multinacionális cégekre, transznacionális pénzintézetekre, média monopóliumokra, nagy egyetemekre és a nemzeti kormányok egyes szektoraira (különös hangsúllyal a külpolitikai, gazdasági és védelmi ügyekre) utal.
Óriási források felett rendelkeznek, amelyekkel, többek között, elõre jóváhagyott jelöltek és pártok politikai kampányait finanszírozzák, ügyelve a hitelesség látszatának megõrzésére, hogy a szavazók úgy érezzék, õk választják meg azokat, akik irányítani fogják õket. Hívjuk ezt mondjuk a „demokrácia színjátékának”.
A monopóliumot élvezõ médiaszervezetek intenzív rövidtávú pszichológiai hadmûveleteket hajtanak végre (például választások elõtt), miközben az oktatási rendszer közép- és hosszú távú pszichológiai nyomást gyakorol, hogy a lakosság nagy része higgyen, elfogadja és megkérdõjelezés nélkül magáévá tegye a „demokrácia színjátékát”.
Alacsonyabb szintû döntések (napi szintû ügyek) – az „ügyvezetõi” szint
Az üzletvilágban ezek a dolgok az ügyvezetõk vagy menedzserek kezében vannak. A világkormány szemszögébõl nézve ez a szerep a „hatóságok”, értsd kormányok, rendfenntartó szervezetek, fegyveres és biztonsági erõk, felügyeleti szervek, stb. kezében összpontosul. Ide tartozik az „elnök”, az ügyvezetõ hatalom fejeként, a „miniszterelnök”, a képviselõk, a bírák és a kormány törvényhozói szervezetei.
Éppen ezért egy nemzet elnöke vagy miniszterelnöke, kormányzása rövid ideje alatt csupán rövidtávú ügyvezetõi, döntéshozói hatalommal bír. Országaink szárnyaszegett elnök-vezérigazgatói õk, akiket az elit által gondosan elõre kiválasztott ellenzék folyamatosan szorongat.
A dinamika
A konfliktusok egy másik komoly forrása, hogy a pénzügyi, gazdasági és társadalmi folyamatok egymástól eltérõ dinamikával és úgymond saját „ütemezéssel” rendelkeznek.
Pénzügyek (gyorsütemû változások) – A modern technológiáknak köszönhetõen a pénzmozgások valósidõben történnek, miközben a világ pénzügyi játékosai spekulációikat vagy befektetéseiket egyik piacról a másikra, egyik valutából egy másikba irányítják, szuperszámítógépek, összetett szoftverek és telekommunikációs hálózatok segítségével a nap 24 órájában a hét minden napján.
Dinamika: A pénzügyek „ütemezése” másodpercben, esetleg percben történik és javarészt automatikus. Ez a hatalmas elõny magyarázza, hogy miért uralkodik a pénzvilág mindenek felett.
Gazdaság (közepes ütemû változások) – A gazdasági folyamatok a pénzügyeknél sokkal lassabban mennek végbe, hiszen egy autó, repülõgép, TV legyártásához, egy ruha megvarrásához, egy szolgáltatáshoz, az ezekhez szükséges tudás elsajátításához idõ és energia kell.
Dinamika: A gazdaság „ütemezését” napokban, hetekben, hónapokban, sõt években mérjük. A valós gazdaság sokkal lassabban mûködik, mint a természetellenesen fölé rendelt virtuális pénzvilág.
Társadalom (lassú változások) – A mentális paradigmákat, morális értékeket, társadalmi szokásokat, stílusokat, stb. vezérlõ kollektív folyamatok a gazdaságnál is lassabban mennek végbe. Manapság hihetetlen társadalmi és kulturális „átformálás” megy végbe globális szinten. A társadalmi változásokat két fõ eszköz segítségével érik el:
Az oktatási rendszer: A globális elit terveinek támogatása szempontjából fontos társadalmi, kulturális, gazdasági és politikai témák oktatását eltorzították, megfertõzték, lebutították és fejtetõre állították.
A média: Világnézetünk és a „valóság” torzítása mellett a média, a szórakoztatóipar segítségével, demoralizáló, destruktív, sokszor perverz tartalmakat közvetít az ókori „cirkuszt a népnek” elv alapján, a modern technika újításaival megspékelve.
Dinamika: A társadalmi és kulturális változások igen lassúak. Ütemezését évtizedekben, generációkban, sõt évszázadokban mérjük.
A világhatalom „kerekei”
A globális geopolitikai hatalom szerkezete nagyjából a következõképpen néz ki:
Vezetõ multinacionális társaságok – Az ipar, szolgáltatóipar, kiskereskedelem, olajipar, energiaipar, bányászat, R&D, hadügy, légiközlekedés, élelmiszeripar, mezõgazdaság, vegyipar, építõipar, szállítmányozás, tanácsadás, stb. Fortune 500 cégei.
Magán pénzintézetek – Inter- és transznacionális bankok, pénzügyi tanácsadók, hitelminõsítõk, tõzsdék, alapkezelõk, biztosítók és viszontbiztosítók, nyugdíj és befektetési alapok, stb.
Országos és nemzetek feletti többoldalú entitások – Nemzetközi valutaalap (IMF), Világbank, Inter-American Development Bank (IADB), Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS), minden központi bank, kiemelve a Federal Reserve bankot és az Európai Központi Bankot, az ENSZ, stb.
Egyetemek és akadémiák – A politikatudományokra, nemzetközi és kormánykapcsolatokra és a közgazdaságra specializálódott intézmények (például: Harvard, MIT, Columbia, Princeton, Yale, Johns Hopkins, Chicago, Stanford, Georgetown, Oxford, Cambridge, London School of Economics).
Multimédia monopóliumok – The New York Times, Washington Post, Newsweek, CNN-Time Warner, CBS, MSNBC, Fox, BBC, The Economist, Der Spiegel, Foreign Affairs, Reuters.
Kormányok – Kulcsfontosságú helyi és külpolitikai, gazdasági, pénzügyi és monetáris pozíciók.
Ahhoz, hogy az Új Világrend elérje céljait ennek a hatalmi keréknek a megfelelõ irányba kell forognia, amit az agytrösztök és geopolitikai tervezõközpontok hálózata a vezetõfülkébõl diszkréten, de nem titokban, viszont rendkívül következetesen irányít. A rendszer a hatalom minden egyes fontos fogaskerekének konkrét forgatókönyvet készít, hogy az elõírt ütemezés szerint tegyék a dolgukat.
Ez egy igen összetett hierarchiával rendelkezõ, rendkívül fegyelmezett, piramisszerû rendszer és megfigyelhetjük, hogy a piramison lefelé haladva a mûködtetõk és szereplõk száma egyre nõ és ezzel arányosan egyre kisebb fogalmuk van az összképrõl, a terv egészérõl. A titkosszolgálatokhoz hasonlóan mindenki csak annyit tud, amennyire szerepe betöltéséhez szüksége van és csak a csúcson állóknak van rálátásuk az egész helyzetre, illetve csak õk tudják hol állnak a legfõbb terv teljesítésében. Akiket érdekelnek a szimbólumok azoknak az amerikai egydollároson látható mindent látó szemet tudnám felhozni példának.
A pénzhatalom
A pénzhatalom rendkívül demokráciaellenes. Számomra mindig meglepõ, amikor politikusokat, a médiát, egyes értelmiségieket, akadémikusokat vagy más véleménynyilvánítókat hallok a demokráciáról beszélni, azt sürgetve, hogy mindenki mindenhol a demokrácia elvei szerint cselekedjen, de soha egyetlen szót sem szólnak a pénzügyek vagy a gazdaság demokratizálásáról. Ez tabu téma, annak ellenére, hogy mindenki látja, a pénzvilág és a gazdaság a lehetõ leg demokráciaellenesebb és kifejezetten diktatórikus elvek alapján mûködik. Az a baj, hogy azok, akik megtehetnék – újságírók, elemzõk, politikusok – nem mernek felszólalni.
“Poderoso Señor es Don Dinero” – A pénz nagy úr – írta Don Francisco de Quevade y Villegas spanyol költõ négy évszázaddal ezelõtt, és valóban hihetetlen látni, hogyan menetel elõre ez a „nagyúr”, egyre nagyobb hatalom birtokában a jelen vészterhes században is.
A világkormány a küszöbön áll. Évtizedeken keresztül amolyan globális árnyékkormányként mûködött, mindvégig készülve az igazi, nyilvános színrelépésre, a hivatalos, „törvényerejû” világkormány megalakulására. Olyan rendszert kényszerítenek a világra, amelyben a „demokráciának” és a kapitalizmusnak sajátos értékei vannak, amelyeket a részvételhez el kell fogadnunk, beleértve olyan transzcendentális értékeket is, mint az igazság vagy a boldogság. A világkormány állampolgárainak fel kell adniuk saját gondolkozásukat ennek a tudati (tehát nem politikai vagy gazdasági) rendszernek a javára.
A demokrácia és a kapitalizmus tudati rendszerek. A legtöbb ember észre sem veszi, hogy gondolkodását is ezek a rendszerek befolyásolják. Ezért a demokrácia és a kapitalizmus egy diktatórikus rezsimet képviselnek. A diktatúra, vagy parancselvûség a társadalom feletti teljes irányítást jelenti és ez soha nem volt még olyan erõs a történelem folyamán, mint most. A demokratikus és kapitalista rendszerek parancselvûsége olyan kifinomult, hogy még a vágyainkat is a rendszer határozza meg. Azt kívánjuk, amit a rendszer akar, hogy kívánjunk.
Ennél egyértelmûbben nem fogalmazhatunk. Amennyiben az igazi demokrácia a nép, azaz a többség érdekeit hivatott képviselni, a közjó és közérdek védelme mellett, akkor kimondhatjuk, hogy ma sehol sincs demokrácia a világon, mert az a színdarab, amit demokrácia néven játszunk, teljes mértékben demokráciaellenes és kizárólag a pénzhatalom érdekeit szolgálja.
Aki ezt nem érti meg, az nem értheti meg, hogy miként is mûködik ma a hatalom a világon és így soha nem értheti meg mi a baj és miért tartunk ott, ahol tartunk. Enélkül pedig nincsenek válaszok és nincsenek megoldások.
________________________________________
Adrian Salbuchi, argentin politikai elemzõ, író és rádiós mûsorvezetõ. Számos geopolitikai és gazdasági témájú könyve jelent meg spanyolul és a legutóbbi, „Az eljövendõ világkormány: Tragédia vagy reménység?” angol nyelven, ami saját weboldalán megvásárolható. A szerzõ, a Second Republic Project alapítója, jelenleg számos argentin és nemzetközi vállalat stratégiai tanácsadója.
Link