Na, mikor kezdõdik már a karnevál?
Közel egy hónap múlva, április 2-án lesz a még 1982-ben kitört, mintegy 74 napig tartó falklandi háború harmincadik évfordulója.

Az Argentína és az Egyesült Királyság között kitört fegyveres konfliktus ugyan argentin vereséggel zárult, most azonban pont ugyanez a szigetcsoport miatt forró a hangulat a két ország közötti diplomáciai kapcsolatokban és nagy általánosságban az Atlanti-óceán déli részén. Cristina Fernández de Kirchner argentin elnök ugyanis nem hajlandó ölbe tett kézzel várni a „jeles” napot, ugyanakkor könnyen lehet, hogy néha komoly fejtörést okozó lépéseivel ugyanúgy a vesztébe irányozza országát, mint 1982-ben Leopoldo Galtieri tábornok.

A hét Paraguayban kezdett izgalmassá válni

A napokban Argentínát jellemzõ külpolitikai-gazdasági környezet nagy változásokon megy keresztül. A dél-amerikai ország részérõl olyan lépésekrõl hallunk, amelyek elsõ hallásra nem tûnnek logikusnak, hatásuk viszont nem korlátozódik a határokon belülre. Ez a Falkland-szigetek (spanyolul Islas Malvinas) esetében érthetõ is, a gazdaság szempontjából azonban kérdéseket hagy maga után.

Déli szomszédja, Paraguay nemtetszését kiváltva egy átkelõpont kivételével lezárták mindegyiket, így rendkívül megnehezült a dinamikus fejlõdésben lévõ paraguayi gazdaság exportja, amely ellen az ország ipari és kereskedelmi minisztere, Francisco Rivas is felemelte a szavát. A két ország közötti kereskedelmet lebonyolító szállítmányozók elmondása szerint az argentin hatóságok március 7-ig zárták le a paraguayi-argentin határt.
A határlezárás különösen a bizonyos április 2-a elõtt szerencsétlen húzás. Cristina Fernández ugyanis arra a napra meghívta az UNASUR-országok vezetõit a Föld legdélibb városába, Ushuaiába, hogy ott emlékezzenek meg a falklandi-háború kitörésének 30. évfordulójáról. A város, mivel a Tûzföldön fekszik, az argentin alkotmány alapján egy közigazgatási egységet képvisel az antarktiszi argentin területekkel – és magukkal a Falkland-szigetekkel is. A helyszín megválasztása tehát koránt sem véletlen, viszont az esemény meg is bonthatja a megemlékezni készülõ országcsoport egységét.
Van a meghívottak közül, aki kiáll az argentinok mellett, mint Uruguay, ahol megtiltották a kikötõhasználatot a brit hajók számára, hogy ezzel is megnehezítsék számukra a szigetekre való közlekedést. Paraguay kapcsolata viszont a fentebbi incidensek (az argentinok megtiltották a területükön átmenõ paraguayi áram eladását Uruguaynak) mellé járuló egyéb diplomáciailag kényes ügyek miatt könnyen elhidegülhet az argentinokkal.
A mostani meghívottak között szereplõ Fernando Lugo paraguayi elnöknek vannak kellemetlen tapasztalatai Fernándezzel. Kettejük kényes viszonya egészen 2009-ig nyúlik vissza, amikor a paraguayi Luquéban megrendezett MERCOSUR találkozóra az argentin elnök késve érkezett. Ezt Lugo nyilvánosan számon is kérte rajta, amit Fernández úgy reagált le, hogy nõgyûlölõnek nevezte a püspöki múlttal rendelkezõ elnököt. Paraguayi diplomaták szerint az eset óta kétszer fordult elõ az, hogy egymás közötti megbeszéléseiket az elnöknõ elfoglaltságaira hivatkozva lemondta, egyszerûen faképnél hagyva Lugót.
A harmadik esetre a múlt hétig kellett várni, amikor Rio Gallegosban lett volna egy találkozójuk, de a paraguayi elnököt csupán a tervezési miniszter, Julio de Vido és az elnök fia, Máximo Kirchner fogadta, és a megbeszélésbõl is csak egy rövid túra lett Máximo apjának, az elhunyt egykori elnöknek, Néstor Kirchnernek emlékül állított mauzóleumban.

A gazdasági helyzet sem túl fényes

Argentína lépését nehéz magyarázni. Az nem lehet indok, hogy a Paraguay felõl érkezõ importot szeretnék mérsékelni, mivel mind az odavezetõ sávokat, mind az onnan jövõ útsávokat lezárták az említett egy állomás kivételével. Ez pedig azt jelenti, hogy az argentin export is nehezebben tud érvényesülni, ha egyáltalán átjut a határon. És a jelenlegi helyzetben, ha valami, akkor az export ellehetetlenülése az, ami az argentin gazdaságnak a legkevésbé hiányzik.
Elemzõk szerint az ország többet költ, mint amennyi bevétele van, így az államháztartás mérlege rendre negatívan zár. A kiadások oldaláról nézve probléma a túlzott költekezés az energetika, a mezõgazdaság, vagy a nyugdíjak terén. Ez nem mindig volt így, a költségoldal az utóbbi évtizedben, de különösen az elõzõ két évben kezdett egyre jobban elszállni a gazdaság növekedésének köszönhetõen.
A kiadások jelenleg ott tartanak, hogy összegük az argentin GDP mintegy harmadával egyezik meg. A pénzügyi egyensúly elérésére számos opció létezik: vagy a kiadásokat kell nemes egyszerûséggel visszafogni, vagy a termelést felpörgetni, hogy az export révén több bevétele legyen az országnak – vagy a költségeket a lakosságra hárítva adóemeléssel pótolni a hiányzó összeget. Utóbbi talán a legegyszerûbb, de a legkockázatosabb is, ha Kirchner népszerûségének megõrzését tekintjük.

A hivatalos gazdaságpolitika mégis ezt az utat választotta, aminek eredményeként az országban a személyi- és jövedelemadók 40 százalékosak, amely a skandináv országokat leszámítva a világon tapasztalható legmagasabbak közé tartozik. De a lakosság mellett az üzleti szféra is megsínyli ezt a fajta eljárást, mivel az egyes vállalatok nyereségébõl kozmetikázzák az állami költségvetést.
További problémaként jelentkezik a vállalatok számára az is, hogy nincs elég dollártartalékuk akkor, amikor a bizalom a nemzeti fizetõeszközben, a pesoban nagyon alacsony. Szakértõk szerint ma ez az országban oda vezet, hogy a cégek nem tudnak fejlõdni, befektetni vagy az adósságukat visszafizetni. Ezt a helyzetet úgy lehet visszafordítani, hogy nagyobb keresletet támasztanak a peso iránt, ami a bizalom növelésével (például következetes és kiszámítható gazdaságpolitikával érhetõ el) vagy magasabb kamatlábakkal érhetõ el, ugyanakkor ez utóbbi a két megoldás közül a rizikósabb.
Az említett okok miatt nagyon fontos, hogy ha már a kiadások az egekbe szöktek, ezzel valamennyire tartson párhuzamot az export is – és emiatt lenne indokolt az is, hogy ez az export szabadon bonyolódhasson. A törekvés azonban szemmel láthatóan nincs meg, amit a paraguayi példa is bizonyít. Többek között.

A britek is kapnak a feketelevesbõl

Az Egyesült Királyságnál mostanra kezdi kiverni a biztosítékot Fernández Falkland-politikája. A héten a britek az Európai Unióhoz fordultak, hogy az fejtsen ki nyomást Argentínára. A vitába tehát a két ország mellett beszálltak a különbözõ nemzetközi szervezetek (EU, UNASUR, ENSZ) is, így a kirobbant konfliktusnak lassan legalább annyi gazdasági vonatkozása lesz, mint amilyen mély érzelmek társulnak hozzá a történelem miatt.
Az argentinok ugyanis amellett, hogy szép csendben lezárták azt az ushuaiai repteret (azt szeretnék, hogy Buenos Airesbõl induljon repülõjárat a szigetekre), amelyen keresztül az egyetlen repülõjárat közlekedett a Falkland-szigetekre, bejelentették, hogy nem szándékoznak több brit árut venni. Ezt maga Debora Giorgi argentin ipari miniszter jelentette be, így az importõr cégeknek máshonnan származó áruval kell helyettesíteniük a korábban az Egyesült Királyságból vett készletüket.
A lépés miatt a brit külügyminisztérium sürgõs magyarázatot követelt az argentin nagykövettõl, Osvaldo Mársicótól, akinek egyúttal tudomására hozták, hogy az importtilalom nem csupán az Egyesült Királyságot érinti, hanem kihatással van az egész Európai Unióra. A britek is emiatt fordultak az integrációhoz, amely nem késlekedett a válasszal. John Clancy, a kereskedelemért felelõs szóvivõ elmondta, hogy megkezdik a tárgyalásokat az argentinokkal, hogy a kereskedelmet mielõbb rendbe tegyék.

A britekkel párhuzamosan az argentinok az UNASUR-hoz és az ENSZ-hez folyamodtak panaszaikkal. Náluk a kereskedelem marginális kérdés, ellenben a Falkland-szigetek ügye nagyon is központi szerepet foglal el. Az ENSZ Közgyûlését is azóta és amiatt sürgetik, hogy a brit királyi haditengerészet a szigetekre küldte legmodernebb rombolóját – és magát Vilmos herceget is egy felderítõ-mentõ feladatokat ellátó helikopter fedélzetén. A lépés a britek részérõl ebben a helyzetben, amikor szuverenitásukat nyílt diplomáciai támadások érik magától értetõdõ, az argentinok számára azonban egyenesen provokációnak minõsül.
David Cameron hivatala szerint a kereskedelmi embargó kontraproduktív jellegû, mivel nem csak õket sújtja, hanem magát Argentínát is – az Egyesült Királyság a fõbb argentin exportcikkek egyik legnagyobb felvásárlója. Amennyiben ez így van, úgy a brit miniszterelnöknek kétségtelenül igaza van, aki sajnálja, hogy Fernández a kooperáció helyett a konfrontáció útjára lépett. Azon azonban az argentin elnökasszonynak kellene elgondolkodnia, hogy diplomáciai provokációi is ugyanennyire visszaüthetnek. Hiszen most április 2-án õk ünnepelhetnek – de mi lesz a rá következendõ 74. napon, amikor a briteknek nyílhat majd ugyanerre alkalmuk?
A kérdés már csak az, hogy ezek fényében sikerül-e megoldani a kialakult konfliktust most, hogy többek között az Európai Unió is részesévé vált? Lehet-e az argentin gazdaságot ilyen, a kereskedelmet ellehetetlenítõ intézkedésekkel bombázni? Megengedheti-e magának Cristina Fernández, hogy a briteken és az európai hatalmakon túl saját szomszédaival is összeszûrje a levet akkor, amikor harcához minél több támogatóra lenne szüksége?

Forrás: Link