„Elképesztõ ökológiai katasztrófa elõtt állunk”
Magyarország pénzügyi erejének regenerálása a paksi nukleáris bõvítés elengedhetetlen elõfeltétele - véli Varró László, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) földgáz és villamosenergia területéért felelõs vezetõje.

Március 14-én lesz egy éve, hogy a Nemzetközi Energiaügynökség élére került. Milyen tapasztalatokra tett szert ez idõ alatt?

Nemzetközileg nagyon színes a társaság, szakmailag pedig rendkívül felkészültek a kollégák. Én a japán fukushimai atomerõmû katasztrófája utáni héten álltam munkába. A tragédia olyannyira átalakította a földgáz és a villamosenergia területét, hogy az ügynökség 2011-re tervezett eredeti munkaprogramját valójában csak két héttel ezelõtt tudtam áttekinteni. Az eltelt egy év eseményei közül az energetikai miniszterek párizsi csúcstalálkozóját emelném ki. Az ügynökség által szervezett rendezvényen a világ energiafogyasztásának 80 százalékát adó országok tárcavezetõi vettek részt. Úgy érzem, sikerült megtartani az IEA relevanciáját egy olyan idõszakban, amikor az energiafogyasztás növekedése gyakorlatilag a nyugati világon kívül megy végbe.

A fukushimai tragédia után Németország az atomerõmûvek bezárása mellett tette le a voksát, miközben 15 milliárd eurós programot indított a széntüzelésû erõmûvek fejlesztésére. Európa egyszerre nyit a megújuló energiák felé, s réved vissza kissé a múltba?

Az elmúlt évtizednek globálisan nézve valóban a szén volt a nyertese: a világban az energiafogyasztás növekedésének majdnem a felét adta. S bár nyugaton már több éve tart a pénzügyi válság és a recesszió, a világ szénfogyasztása mégis több mint 10 százalékkal nõtt. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy történelmi csúcsra emelkedett a széndioxid-kibocsátás. Óriási veszélynek tartom, hogy a pénzügyi krízis elterelte a figyelmet a hosszú távon fenntartható fejlõdés kérdéseirõl. Míg 2008-ban hatalmas eseménynek számított a koppenhágai klímacsúcs, a múlt év végi durbani már korántsem kapott ekkora figyelmet. A légköri folyamatok azonban nem fordulnak vissza csak azért, mert a politika prioritásai máshová kerültek.

Ezek szerint egyetért azokkal, akik azt mondják: a klímavédelem ma már csak egy kedves illúzió?

Komoly a veszélye annak, hogy kudarcot vallunk. Ha továbbra is a jelenlegi pályán fogunk haladni, s egymás után építjük a széntüzelésû erõmûveket, és állítjuk elõ az olajtermékekkel meghajtott jármûveket, akkor 2017-re az emberiség összes megengedhetõ jövõbeli kibocsátása már be lesz zárva létezõ autókba, gyárakba, erõmûvekbe. Így 2017 után elveszhet esélye annak, hogy a globális átlaghõmérséklet emelkedését sikerüljön 2 Celsius fokon tartani. Ez a célkitûzés csak akkor teljesülhetne, ha ettõl az idõponttól kizárólag nulla kibocsátású erõmûvek, épületek, ipari üzemek és közlekedési eszközök épülnének vagy kerülnének forgalomba. A kedves illúzió helyett én inkább úgy fogalmaznék, hogy záródnak az ajtók. Ma 380 ppm a légkör szén-dioxid koncentrációja. A veszélyzóna 450-nél kezdõdik, és évente 3 ppm-mel, gyorsuló iramban nõ. A jelenlegi pályán maradva az évszázad végére 1000 ppm fölé mehetünk, amikor már az égbolt színe is meg fog változni, és a földön ma élõ fajok többsége kihal. Ez a durva valóság pedig már nincs is olyan borzalmasan messze, a gyermekeink már látni fogják. Elképesztõ méretû ökológiai katasztrófa elõtt állunk.

Magyarországon közben arról folyik a vita, nyissuk-e meg újra a bezárt szénbányákat, építsünk-e újabb atomerõmûvet.

Európában emissziós kereskedelmi rendszer mûködik, azaz a széndioxid-kibocsátásnak ára van. Igaz, évente 1,7 százalékkal csökken az európai energiaszektor összes széndioxid-kibocsátási lehetõsége. Ez éves szinten ugyan nem számít sokat, de 10-15 év távlatában már jelentõs tétel. Ha valaki tehát úgy gondolja, hogy az õ szénerõmû-projektje még 2025-ben is versenyképes marad, amikor az összes európai kibocsátási keret már jóval alacsonyabb lesz, mint ma, de megfizeti az ezzel járó költségeket, azaz megveszi a CO2-kvótát, s nem a magyar államtól kéri ingyen, akkor ezt érdemes megengedni neki. Ami pedig a paksi bõvítést illeti: szerencsére még nem vagyunk döntéskényszerben az új reaktorokat illetõen, de régiek élettartamának meghosszabbítása tényleg elkerülhetetlen. Ez azt jelenti, hogy a mostani blokkok valószínûleg 2030-35-ig fognak mûködni. A megújulók technológiájának mostani állásából kiindulva úgy vélem, hogy az atomenergiára 2035 után is szükség lesz. Tehát Magyarországnak valóban új reaktorokat kell majd építenie a régiek helyére.

Úgy gondolja, hogy még húsz év múlva is a nukleáris technológia számít majd a legkorszerûbbnek?

Jöhet forradalmi változás a technológiában, s akkor a véleményemet szívesen felülbírálom, de az alapján, ami ma látható a megújuló energia technológiája terén, nem gondolom, hogy praktikus opció lenne Paksot megújuló energiával kiváltani, még 2035-ben sem. Paks fosszilis energiával való kiváltása pedig sem az importfüggõség, sem a környezetvédelem szempontjából nem fogadhat el. Egy új atomerõmûvet - a projekt elõkészítésével, az engedélyek beszerzésével, és a kivitelezéssel együtt - 10-15 év alatt lehet összehozni. Most tehát nincs olyan döntési kényszer, hogy ha ma nem kezdjük el, akkor holnap már túl késõ lesz. Szerintem valamikor néhány év múlva, talán a 2018-as parlamenti választásoknak ez egy jó kampánytémája lehetne. Akkor talán már értelmes és demokratikus vitát lehet majd folytatni arról, hogy Magyarország kivonuljon-e vagy sem az atomenergiából - az alapján persze, amit a klímavédelem és a megújuló energia kapcsán majd tudunk. S ha úgy dönt az ország, hogy megyünk tovább elõre, akkor olyan pénzügyi és gazdaságpolitikai környezetet kell kialakítania a kormánynak, amelyben 10 milliárd eurót kulturált és alacsony tõkeköltség mellett értelmesen elkölthet egy ilyen projektre.

Bár Magyarország remélhetõen nem lesz örökké a jelenlegi gazdasági helyzetben, de vajon 10 év múlva már megengedhet magának egy ilyen drága beruházást?

Az atomerõmû állami tulajdonban van, nyilvánvaló, hogy sem a Paksi Atomerõmû Zrt.-nek, sem a Magyar Villamos Mûveknek nincs akkora tõkeereje, hogy ezt önállóan meg is tudják valósítani. Külsõ befektetõk és bankhitel bevonása nélkül ez elképzelhetetlen. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a részvénybefektetõk és a banki hitelezõk a magyar energetikai piacot és a szabályozást megbízhatónak, kiszámíthatónak és befektetõbarátnak találják. Magyarország jelenlegi gazdasági helyzetében nagyon optimistának kell lenni ahhoz, hogy bízzunk a beruházás finanszírozhatóságában. Az ország pénzügyi erejének a regenerálása valóban fontos elõfeltétele a nukleáris bõvítésnek.

A Mol volt igazgatójaként mit gondol: mekkora esélye van az olajtársaságnak arra, hogy megõrizze önállóságát, s hogy ne váljon ismét ellenséges felvásárlási szándékok célpontjává?

A világgazdaságban mindenhol nagyon intenzív vállalatfelvásárlási tevékenység zajlik: így most minden cég praktikusan vagy vadásznak, vagy célpontnak számít, esetleg mindkettõnek egyszerre. Mégis úgy látom, a Mol önállósága megõrizhetõ: szép küzdelemben védte meg a függetlenségét, s ebbõl még én is kivehettem a részem. Sikeres és stabil üzleti modelljének köszönhetõen az olajvállalat fejlõdése és növekedése hosszabb távon is fenntartható.

Link