Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

A zsidó ügyészségi-bírósági vegzatúra egy prédája

bubó doki 8:22 (0 perce) címzett: Police; brfk; Nemzetbiztonsá.; Nemzetbiztonsá.; Kovács; bac.fou; bar.fou; bek.fou; baz.fou; cso.fou; fej.fou; fov.fou; gms.fou; hab.fou; hev.fou; jns.fou; kom.fou; kny.fou; MKLU; nog.fou; pes.fou; som.fou; sza.fou; tol.fou; vas.gou
Korábbi zsidó ügyészi-bírói nemzetbiztonsági feljelentésemmel együtt értelmezendõ. Meg akarjátok várni, amíg ténylegesen elkezdi valaki a tetves zsidóférgek eltaposását? Ideje lenne, ebben már régen nincs vita!

Posta Imre

Szia!
Március 9.-én a Központi Nyomozó Fõügyészségre kellett mennem, az idézés szerint "kihallgatásra" és "tanúként", de mire odaértem meghallgatás lett belõle és utólag a jegyzõkönyv kikérése után megtudhattam,hogy feljelentésem kiegészítését rendelték el. Érdekes helyzettel találtam magamat szembe, mert a meghallgatáson úgymond a helyiségben jelen volt még egy dr.Madej Réka nevû "szobatárs kolléga" is. Az eljáró ügyész dr.Bárány Sándor ezt természetesnek tarthatta,mert tõlem nem kérdezte meg,hogy hozzájárulok-e,ami többszörösen törvénytelen,mert kijelentettem,hogy a személyi adataim zárt kezelését kérem. Ezt nyílt provokációnak tekintettem és reagáltam is rá,csak nem úgy ahogyan azt várták volna. Az ügyész akkor zökkent ki a szerepébõl,amikor kijelentettem,hogy fontos feljelentéseket akarok tenni,konkrétan megjelölve azokat és rájött,hogy teljes egészében átlátom az ügyet. Azzal kezdtem,hogy feljelentést tettem a ceglédi Városi Ügyészség ellen,mert a Be 171.& (2) alapján a Btk 137.&-a szerint kellett volna eljárniuk hivatalos személyként a tudomásukra jutott bûncselekmények ügyében. Az általam kimásolt paragrafust elkezdtem olvasni és szóltam az ügyésznek,hogy odaadhatom neki, ha akarja lemásolhatja... Az ügyész ettõl izgalomba jött és azonnal a fénymásolóhoz sietett,ami "már megint nem mûködött"! Ezután azt mondta,hogy átviszi és lemásolja a másik szobában lévõ gépen...Jó tudni,hogy ma Magyarországon dr. és ügyész lehet valaki,ráadásul még központilag nyomis,akinek egy általánosan használt és ismert paragrafust kinyomtatva is meg kell ismernie! Az ügyész arca teljesen elborult és hangosan az ötvenes-hatvanas évek stílusában azt mondta,hogy csak az õ kérdéseire válaszolhatok,más nem érdekli. A meghallgatás végeztével jeleztem,hogy a jegyzõkönyvbõl másolatot kérek és megkérdeztem,hogy mennyi és milyen összegû illeték bélyeget vegyek hozzá.Ezt gyorsan el is intéztem és ismét felkísértek Bárány úrhoz,aki erõszakosan,durván sürgetve követelte,hogy azonnal írjam alá.Közöltem vele,hogy az ujjaim megfagytak és így nehezen tudok írni,de ettõl sem lett toleránsabb és mindenáron azt akarta,hogy elolvasás nélkül írjam alá,mert õt már várják.Ezt meg is tettem,de csak azért,mert az egész meghallgatás ideje alatt a telefonom hívó állapotban volt,így aztán Bárány úrnak meglepetést okoztam azzal,hogy más,mások is hallhatták a szobában történteket. Bárány úr azt mondta,hogy sietnie kell,mert már várnak rá,de amikor eljöttem,láttam,hogy a szobája üres volt! Ezután kimentem az épületbõl és elolvastam a jegyzõkönyvet,amiben nem volt benne az általam megtett feljelentés!
Helyette ez a mondat szerepel: "Ügyész átveszi a feljelentõ által hivatkozott iratot,és azt a jegyzõkönyvhöz csatolja mellékletként." Ekkor egybõl felhívtam az ügyészt és közöltem vele,hogy az általam tett feljelentést nem tartalmazza a jegyzõkönyv,mire azt válaszolta,hogy a mellékletet nem kértem és az plusz illetékbélyeg...Ezután otthon írtam egy feljelentés kiegészítést és azt elküldtem e-mailben az ügyészségnek 12.-én. 19.-én pedig meghatalmazással ellátva elküldtem az egyik fiamat,hogy a mellékletrõl másolatot kérjen és elõtte telefonon felhívtam Bárány urat is,aki azt mondta,hogy rendben. A fiamat már nem a portás fogadta,mint engem,hanem egy üvegablak mögötti hölgy,aki lebélyegezve visszaadta a meghatalmazást azzal indokolva,hogy a "kérelmet" a fõügyésznek kell "elbírálnia" és majd a megadott elérhetõségre jelezni fogják,hogy mikor lehet érte menni! A helyzet az,hogy a Központi Nyomozó Fõügyészség dr.Bárány Sándor nevû ügyésze bizonyíthatóan közokirat hamisítást követett el,valamint a meghallgatás is törvénytelen volt - kíváncsi lennék ki a valódi dr.Madej Réka,bár lehet,hogy azóta úgy igaziból Trebitschnére magyarosított - és a melléklet kiadásánál is törvénytelenül járt el.

Központi Nyomozó Fõügyészség

Feljelentés kiegészítés

A 2012.03.09.-i meghallgatásomon jegyzõkönyvben kijelentettem, hogy adataim zárt kezelését kérem. Az eljáró ügyész rögzítette, hogy a helyiségben jelen van még a munkáját végzõ szobatárs dr.Madej Réka ügyész. Gusztustalan, hogy egy magát ügyésznek nevezõ lény alapvetõ emberi jogaimat tiporja sárba, de mint az jól látható, ebben az ügyben a törvénytelen aljasság nem ismer határokat! A meghallgatási jegyzõkönyv végére írt: „Mást elmondani nem tudok, és nem is kívánok.” szintén hazugság, hiszen azzal kezdtem, hogy több feljelentést is akarok tenni, amit szándékosan, agresszív módon, törvénytelenül megakadályozott az ügyész.
Kérem, hogy jogszabályokkal indokolja meg, hogy miért nem tehetek egy meghallgatáson az ügy érdemében döntõ fontosságú feljelentéseket! Természetesen számítottam erre a gerinctelen hozzáállásra, ezért a telefonom a meghallgatás idejéig hívó állapotban volt, így aztán más, mások is hallották, hallhatták a szobában történteket!

Kérem szépen, talán Bárány úr is megérti, hogy egy magánvádas ügyben több mint 60 nap után meghallgatást tartani az törvénytelen és az arról készült jegyzõkönyv önmagában véve KÖZOKIRAT HAMISÍTÁS egyértelmû corpus delicti, ezért SZÁNDÉKOSAN nem küldött belõle dr.Márta Mária bírónõ, ráadásul még azt a jegyzõkönyvet is meghamisította. Ez TÉNY.
Ezt ragozni és errõl kérdezõsködni egy nyomozó ügyésznek, nos ritka bravúr,- egy teljes oldalt szánva erre és megtagadva tõlem a feljelentések megtételét - annak tudatában, hogy jeleztem fontos feljelentéseket akarok megtenni ! Emlékszem, amikor Márta Mária magyarázta Vannainak, hogy a november és a január között még ott van a december nevû hónap is …
Jeleztem, hogy tanú is van rá. Nos ez is egyszerû, csak olvasni kell tudni hozzá: a feleségem is ott volt és bizonyítja!
Feljelentést tettem a ceglédi városi ügyészség ellen – a Be.171.& -ának (2)bekezdése alapján kellett volna, eljárjon hivatalos személyként a Btk. 137 &-a szerint.
A Be.171 & (2) bekezdése szerint a hatóság tagja és a hivatalos személy köteles a hatáskörében tudomására jutott bûncselekményt – ha az elkövetõ ismert, annak megjelölésével – feljelenteni.. Az ügyész, parancsolgató hangneme mögött az is szerepel, hogy a 13.B.99/2011 üggyel kapcsolatban sem tehettem feljelentést. Õ elintézte annyival, hogy „az a problémám, hogy jogtalanul indítottak ellenem és a feleségem ellen eljárást”. Nos a helyzet viszont az, hogy egy törvénytelenül indított eljárásban közokirat hamisításokat elkövetõ bírónõ, minden további jegyzõkönyve ugyanúgy közokirat hamisításnak számít, mert jogtalan, alaptalan. Tehát, a pontosság kedvéért ÖTSZÖRÖS KÖZOKIRAT HAMISÍTÁST követett el dr. Márta Mária. A Bárány úr által leírt sem fedi a valót, mert íme itt a három hamis közokirat száma: 13.B.99/2011/2 és 13.B.20/2011/6 kétszeresen, amely szintén corpus delicti, tehát konkrét bizonyíték az alaptalan, jogtalan törvénytelen közokirat hamisításon alapuló büntetõeljárás megindításához.

Ezen három esetben -13.B.99/2011/2 és 13.B.20/2011/6 kétszeresen - hamis vád miatt is feljelentem dr. Márta Máriát 233. &- a szerint a hatóság elõtt mást bûncselekmény elkövetésével hamisan vádol
(2) a büntetés öt évig terjedõ szabadságvesztés, ha a hamis vád alapján büntetõeljárás indul.
Közokirat hamísítás esetében azonban már elképzelhetõ halmazati büntetés.
Ehhez kapcsolódik, az a tény is, hogy a polgári pert megnyertük, tehát a koholt vád megdõlt, ugyanis a bíróság elutasította Vannai József keresetét, tehát nem zaklattuk, hanem a jogosan nekünk járó pénz kifizetése és az ellopott cipõtartó, égõk, kulcsok stb miatt hívtuk fel, ez csak a helyi lapító ügyészségnek és dr. Márta Máriának „nem tûnt fel”, nem is tûnhetett, mert az egész ügy szándékosan lett kreálva! Megkérdezném, hogy ha bizonyítékuk lenne, akkor azzal miért nem támasztották alá a vádat? Ja, hogy koholt és csalás az egész? Igen, tudom. Várom továbbá az ügyészség és Márta Mária bírónõ véleményét Vannai József ezen mondatáról: „ Valamint zaklatott bennünket oda kûlte a fiát egy Skoda típusú személygépkocsival és majd mindenkit elütött a gyalogos járdán.” Hajrá! Bizonyítsanak! 2010. novemberétõl idáig nem tudták, de azért próbálják meg! Véleményem szerint Vannai József is kóros elmeállapotú, ez teljesen egyértelmû.
Az már egy másik dolog, hogy a polgári perben született végzést meghamisította Takácsné dr.Seres Sára bírónõ, mert azt írta, hogy a felperesnek, - alperes helyett,… - tehát Vannainak jár 53300 ft, miközben elutasította a keresetét…
Szándékosan osztották egyébként a polgári per egyik tárgyalását az infarktust kapott bírónõre, így akadályozva meg azt, hogy véleményünket elmondjuk,immár másodszor! Ezért, az ügyben szereplõ ceglédi ismeretlent, aki törvénytelenül, határidõn túl, a polgári perrel összekapcsolva, afféle Trójai falóként fogadta be a magánvádas feljelentést, és dr Márta Máriát öt rendbeli közokirat hamisítót, aki három rendbeli hamis vádat is elõterjesztett, - az hogy végtelenül inkorrekt lény az is bizonyítja,hogy a törvénytelen meghallgatásra három feljelentettbõl csak kettõt idézett be - valamint Takácsné dr.Seres Sárát egyszeres közokirat hamisítót, valamint a ceglédi ügyészséget is feljelentem Btk. 263/C & (1) Aki bûntettnek bûn szervezetben történõ elkövetésére felhív, ajánlkozik,vállalkozik, a közös elkövetésben megállapodik, VAGY AZ ELKÖVETÉS ELÕSEGÍTÉSE CÉLJÁBÓLAZ EHHEZ SZÜKSÉGES VAGY EZT KÖNNYÍTÕ FELTÉTELEKET BIZTOSÍTJA, illetõleg a bûnszervezet tevékenységét egyéb módon támogatja, bûntettet követ el, és öt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
A Btk. 137.& 8. pontja alapján a szándékosság egyértelmû és bizonyított, mindössze a felbujtó személye lehet kérdéses, de ez legyen a nyomozó ügyészség dolga. Vannai dicsekedett vele, hogy egy rendõr tábornok a rokona. Talán itt kellene kutakodni, de ez nem az én dolgom.

Feljelentést teszek azon ceglédi ismeretlen tettes ellen is aki Vannai József 2011.január 13.-án érkeztetett bélyegzõvel ellátott polgári peres ellentmondásához törvénytelenül, bûncselekményt elkövetve magánvádas feljelentést is befogadott , idézem: „ Rágalmazás, becsületsértés miatt tettem meg feljelentésemet.” írta Vannai József. A törvénytelenség nyilvánvaló, hiszen az általa írt feljelentésen ott a 2010. november 10.-i dátum, ami bizonyítja – corpus delicti - , hogy bõven meghaladta a törvényben elõírt 30 napot!

Végül egy kis ízelítõ a bennünket feljelentõ Vannai József élettársáról, akit Balika Jánosnénak hívnak. Azt már máshol is leírtam, hogy a családgondozótól tudjuk, hogy négy gyereke van, de egyiket sem nevelte fel. Íme a facebook lapja. Itt Vannai Józsenének nevezi magát.
Munkahelyek és tanulmányok: Belügy minisztérium bûnügyi osztályvezetõ
Fõiskola/egyetem: Rendõrtiszti Fõiskola … miközben valójában egy takarítónõ és egyértelmûen kóros elmeállapotú. Különösen cinikusnak tartom Bárány úr azon mondatát, hogy a ceglédi bíróságon tegyek panaszt a vezetõnél, azért mert a törvénytelen meghallgatásról készült hamisított közokiratot is törvénytelenül adták át 2012.február 06.-án.
Egy szintén közokirat hamisítónak tegyek panaszt? Aki szóba sem állt velem akkor, amikor pedig többek között azt akartam vele közölni, hogy a kisegítõ iskola szakvéleménye szerint Vannai fia potenciális gyilkos jelölt, ezért nyilvánították ön és közveszélyesnek. A családgondozótól tudjuk, hogy beszél az ujjához, picurkához és a hölgy szerint bármikor levághatja picurkát is…A kisegítõ iskola nevelõje szerint pedig az intézmény kollégiumából azért távolították el, mert hajnalban arra ébredtek a szobatársai, hogy egy nagykéssel állt az ajtóban…Takácsné dr.Seres Sárát mindez nem érdekelte, helyette volt bõr a pofáján azt mondani, hogy örüljek, hogy ezek beszámíthatók, mert akkor majd visszaperelhetem õket.
Kértem a helyi bíróságtól igazolást, hogy jártam nála, de megtagadták. Jelzem, hogy ezt is tudom hitelt érdemlõen nagyon közeli forrásból igazolni.

Cegléd, 2012 .március 12 Gyurkó Tibor Zoltán

Hozzaszolasok

2471 #11 2471
- 2012. March 20. 21:51:56
Egyébként a jogszabályok szövegét olvasva az az érzésem támad angolul vagy más nyelven fogalmazták meg és a googleval forditva tolták bele a MK ba amit viszont rohadt drágán árulnak és muszáj megvenni ha!Sad
154 #12 154
- 2012. March 20. 22:17:25
"Nagyszerû eredményeket értünk el azzal, hogy a törvényeket lényegileg nem módosítva õket - ellentmondó értelmezésekkel kiforgattuk valódi értelmükbõl.
Ez azzal az eredménnyel járt, hogy ezek a törvénymagyarázatok elõször elhomályosították, majd érthetetlenné tették a törvényeket olyannyira, hogy a törvényhozás összekuszált szövevényében még maguk a kormányok sem tudnak eligazodni.
Ez a döntõbíráskodási eljárás elméletének kiindulópontja. "
CB. 9.jkv.
74 #13 74
- 2012. March 21. 04:18:01
A zsidó ügyészségi-bírósági vegzatúra egy prédája - SZERINTEM SOK -SOK MINDEN MAGYART érintõ - bizony GERRY - itt is egy ÉR szócska - ÉRINTÕ...

OLVASSÁTOK ÉS TERJESSZÉTEK A PONTHOZ KÖZELEDÜNK -

MER - DE LEHETSÉGES NEM CSAK SZELLEMILEG - FIZIKAILAG IS LE KELL GYÕZNI ÕKET:....

A CSOKOR - NEM HOSSZÚ ne ijedj meg:


http://hirekhirek.network.hu/blog/hirek_hirek_hirek_klub_hirei/orban-viktor-es-az-alvilag-egy-foton-a-fekete-sereg-szokesben-levo-vezerevel

https://www.google.com/search?q=Orb%C3%A1n+Viktor+a+Fekete+sereg+vezet%C5%91j%C3%A9vel&hl=hu&prmd=imvnso&source=lnms&tbm=isch&ei=hABpT66hM6nM0QWf_PHzCA&sa=X&oi=mode_link&ct=mode&cd=2&ved=0CA0Q_AUoAQ&biw=1110&bih=605#q=Orb%C3%A1n+Viktor+Magyar+r%C3%B3bert&hl=hu&tbm=isch&bav=on.2,or.r_gc.r_pw.r_qf.,cf.osb&fp=a1e0f34e4305f387&biw=960&bih=417

http://www.gondola.hu/cikkek/80370-Marfi_Gyula__az_egyhaz_tagjainak_nem_szerencses_partpolitizalniuk__politizalniuk_azonban.html
„…Mint mondta: igaz, hogy a szoros értelemben vett koncepciós perek a 70-es években lezárultak, Magyarországon a 80-as évek közepéig az egyháznak nem lehetett igaza a bíróságokon. Az érsek azt javasolta Bárándy Gergely MSZP-s képviselõnek - aki március 10-én nyílt levélben szólította fel õt, nevezze meg a jelenleg is aktív bírák közül azokat, akik szerinte a pártállami diktatúra kiszolgálói voltak, ellenkezõ esetben kérjen bocsánatot -, hogy olvassa el Kahler Frigyes 1993-ban kiadott, Joghalál Magyarországon 1945-1989 címû könyvét. A Veszprémi Törvényszék büntetõkollégiumának volt vezetõje ebben részletesen leírja, hogy Magyarország egészen 1989-ig nem volt jogállam….”
Kedves Érsek úr – ha 1989-ig nem volt jogállam – akkor ma mi van? 1987-ben szereltem le a trauma – betegségem végett, jogerõs bírósági ítéletben meg van belevan fogalmazva állapítva - még se történik velem szemben jogszerûen SEMMI! - Esetem és tapasztalatom okán: KÉRDEZEM: engem miért nem rehabilitálnak kérésem ellenére sem? Miért üldöz a már NAV. Nevû . Miért nem tesznek feljelentést a hivatali személyek ha tudomásukra bûncselekmény jut… meg stb. NAPJAINKBAN SEM…

A KURUC MIÉRT TÖRÖLI KOMMENTEIMET: PLD. EZT ITT AMIT IDE MÁSOLOK:


http://kuruc.info/r/2/93737/

ÉS A KOMMENTEM:

Sztalin elftárs alatt.

Minden ma szolgálatban lévõ rendõr bûnözõ.
Nem tudatosul bennük, de azok az apró stiklik, amik felett a mellékesük miatt a felsõ vezetésük szemet huny, bûncselekmény.

Minden sértett, aki átteszi a lábát egy rendõrségi objektum küszöbén, és megteszi a feljelentést, elkövetõ is egyben, mert a rendõr nem a bûnt üldözi, -benzinje, kedve, …bõvebben

Válasz · 22 · Tetszik · 7 órája
o
László Kiss · Kiemelt hozzászóló · Bázakerettye, Zala, Hungary
Helye szép és jó reagálás Zsolt én egy kicsit bõvebben írom mert ÉRINTETT

Egy része:

Második kísérletem betenni:

Erzsebet Puszai · Kiemelt hozzászóló · Birmingham, United Kingdom
http://hirekhirek.network.hu/blog/hirek_hirek_hirek_klub_hirei/orban-viktor-es-az-alvilag-egy-foton-a-fekete-sereg-szokesben-levo-vezerevel
Válasz · Tetszik · 5 órája
László Kiss · Kiemelt hozzászóló · Bázakerettye, Zala, Hungary

László Kiss · Kiemelt hozzászóló · Bázakerettye, Zala, Hungary
Helye szép és jó reagálás Zsolt én egy kicsit bõvebben írom mert ÉRINTETT vagyok - ma is szenvedek a bírói gõgtõl vagy mi a csudától:

Szevasztok!

Vajon én bízhatok ezek után az igazságszolgáltatás apparátusában? Valóban a cikk azt sugározza, SUGGALJA: hogy igen. De én sajnos saját ügyem és tapasztalatom okán még nem, BÍZOM BENNÜK : írom ezt 2012. március 21-én 2:57 órakor. Miért NEM? A végén elárulom. Vajon én 1987- tõl végig kísérõen akkor hat hónap katonai fogda= börtön és az eltelt idõ napjainkig végig kísérõ velem, és családom ellen ,elkövetett ellehetetlenítésbõl fakadó hátrányok, mennyi Kárpótlást igényelne – ha hét év milliárdot egy milliárdot helyez kilátásban 7- év jogtalan börtön után, az enyém élõ halottként 1978-tól 2012- 03. 21-ig 25 év borzalom és megalázottságot kellett eltûrnöm – súlyos traumát, akkor a rendõrségen – ha a boldogság fokát szexben mérik, akkor én és feleségem akik azóta nem élnek nemi életet, mert az egészségi állapotomban történt trauma végett véget vetett neki azaz - ezt a mellékhatást váltotta ki – ki lehet pénzben fejezni? Lehet – kárpótolni engem és családom – akiket és kikkel éreztették

éreztették – gõgõs hatalmi fölényüket – tehát nem csak egyedül engem sújtattak jogtalan jogalapot nélkülözõ meghurcoltatásomnak.

A jelenben is a NAV-nál folyó ügyemben is.

Úgy mond remete életét élem azóta és most is a jelenben , különszobában egyedül egy magányban és még mindig azon dolgozom és harcolok, hogy talán még életemben – gyõz a valóság nem igazság mert abszolút igazság nincsen, ma már tudom, mindenkinek a maga igazsága van meg – a
Valóság mi a valóság: Amit észlelünk magunk körül. Á de hogy - hisz az egy megjátszott színházi kellékekkel elénk tárult - tett színdarab – „ színház az egész világ” ahogy a Sekaspeare írta… a valóság maga a természet harmonikus törvényeivel – azt kell nézni és ÍZÉVEL szeretni és benne élni.

A válaszom, addig amíg az alkalmatlanok nem visszahívhatók azonnal a közéletben – közfeladatot azaz szolgálatot vállalok körében - pl. aki a törvényeket nem mindenkire egyformán alkalmazza, a törvényben kötelezõen elõírt ha törvénytelenséget észlel és hivatalból nem nem tesz feljelentést és indít eljárást annak teljes feltárására és elítélésére – addig ennek a rendszer lassú agóniáját segíti elõ – de ha tenné a kötelezettségeit akkor azonnal vissza állna a jogfolytonosság és a természetes törvényesség harmóniája. Mert nem kell úgy megcifrázni a jogot, hogy még az sem érti aki alkotta – egyszerû és természetes törvények amiket mindenki ÉRT ÉS ÉRTE VAN!

Ennyi

Szer-e-tett id. Kiss László
Küldöm: 2012-03-21 3:29- órakor

Válasz · Tetszik · 2 másodperce
Válasz · Tetszik · 2 másodperce

Zsolt Lipusz · Kiemelt hozzászóló · Nyíregyháza
Nosza, jogvédõk, most kellene ordibálni, hogy az Atlanti-óceánon és Szibérián keresztül is elhangozzék Amerikáig ez az égbekiáltó jogtiprás, illetve justizmord. Nem pedig egy szenilis vén marha abszurd konfabulációit készpénznek venni és jajveszékelni Kertész álombeli vízbefojtása miatt.
Válasz · 11 · Tetszik · Bejegyzés követése · 8 órája

Horvath Zsolt · Kiemelt hozzászóló · Itt dolgozik: CNC
Nekem nagy csalódás az is, hogy egyáltalán büntetés jár egy cigány elintézése miatt. Nézzünk már visszább kicsit a történelemben, és próbáljuk már kitalálni, hogy onnantól romlott el a rendszer. Mikortól számít a cigány egyáltalán embernek?? Nem igen van 100 év. Pont mióta a cionisták vannak a hatalomban.
Válasz · 11 · Tetszik · Bejegyzés követése · 10 órája

László Czene · Rippl Rónai Autóközlekedési
Merjük kiírni TETZÛHíNTÁZTATÓ BUZERÁNSOK !!!!
Válasz · 2 · Tetszik · 6 órája
Hát ez van:

Szer-e-tett: sparibohócbohócbohócbohóc
72 #14 72
- 2012. March 21. 05:55:52
Értelmetlen vitatkozni azon ami nincs.Nincs igazságszolgáltatás, nincs jogszolgáltatás, a bírók nyugodtan figyelmenkívül hagyhatják a törvényeket, senki sem vonhatja felelõsségre õket.Mire büszkék? Arra,hogy létrehoznak egy sz@rkupacot?
2 #15 Olvaso
- 2012. March 26. 09:35:56
Ügyelet BRFK
márc. 20. (6 napja)
címzett: saját magam
Tisztelt bejelentõ!

Tájékoztatjuk, hogy a bejelentését a BRFK Központi Ügyeleti Fõosztály
fogadta. Az ügyében nem rendõrségi eljárásról van szó, ezért a rendõrség
nem illetékes.
Célszerû beadványát továbbítani, az illetékes felettes ügyészség, a
pes.fou@mku.hu E-mail címre, amit már- mint a címzetteknél látható -
meg is tett.

Tisztelettel: BRFK KÜFO

11:30 (0 perce)

címzett: Ügyelet
Kedves BRFK KÜFO, eddigi tapasztalatom szerint teljesen mindegy melyik zsidó-maffia leánytagozatnak küldöm, amit éppen ilyen sorsra szánok. Azért kapjátok meg, hogy hátha okultok belõle és ne mondhassátok, hogy nem tudtatok róla. Ma "Magyarországon" az ilyen és egyéb kérdésekben - mint tudjuk- Kalasnyikov lesz az illetékes sok-sok kötéllel mellékelve.
Áldás!

Posta Imre

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
657,073 egyedi latogato