Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Honnan szerzett még több mint 800 ezer Mol-részvényt az állam?

A tavalyi negyedik negyedévben meglepetésre 24,6 százalékra emelkedett az állam tulajdonrésze a magyar olajcégben. A miértre hetekig kerestük a választ, de egyértelmûen sem a vállalat, sem pedig az NGM nem tudta vagy nem akarta elárulni, honnan lett hirtelen még 16,3 milliárd forintnyi Mol-papírja az államnak. Mfor.hu-háttér.

Plusz 0,8 százalék

A szeptember végi 23,8 százalékról a negyedik negyedévben 24,6 százalékra emelkedett az állam tulajdonrésze a Molban - derül ki a vállalat február 24-én nyilvánosságra hozott gyorsjelentésébõl. Mindez azért meglepõ, mert látszólag semmi nem indokolta a növekedést: az orosz Surgutneftegaztól májusban megvett 21,22 százaléknyi részesedést és a magánnyugdíjpénztárak 2,6 százaléknyi Mol-részvényét ugyanis már korábban elszámolták, ezekbõl adódott a szeptemberi 23,8 százalékos tulajdoni arány.

Mondhatnánk, hogy a 0,8 százaléknyi részesedés nem sok, azonban a Mol 104,5 millió tõzsdére bevezetett részvényét figyelembe véve ez is több mint 800 ezer papírnak felel meg, ami a jelenlegi, 19 500 forintos árfolyamon számolva 16,3 milliárdos vagyont jelent.
Mfor.hu konferencia: Indul a Facebook Timeline az üzleti oldalaknál is

Ha a Mol tulajdonosi struktúráját vizsgáljuk meg, akkor megállapítható, hogy az állami részesedés emelkedésén kívül alig történt érdemi változás a tavalyi negyedik negyedévben. Az OTP részesedése 6,2 százalékról 5,4 százalékra csökkent, a külföldi befektetõk tulajdonrésze 0,5 százalékkal emelkedett, a hazai intézményi befektetõk tulajdona kismértékben nõtt, míg a hazai magánbefektetõk eladók voltak 2011 utolsó három hónapjában. Vagyis az állam vagy az OTP, vagy pedig hazai magánbefektetõk tulajdonrészének csökkenésével növelhette Mol-részvényeinek számát.

Senki nem mond semmit

Az állami tulajdon növekedésének okát firtató kérdésünkkel elõször a Molt kerestük meg, azonban a cég sajtóosztálya csak annyit közölt, hogy a negyedik negyedéves gyorsjelentésben szereplõ adatok a részvénykönyv alapján kerültek közlésre, bõvebb információval nem szolgáltak. Ugyanakkor a gyorsjelentésben az is szerepel, hogy "a részvénykönyvi bejegyzési kérelmek alapján a Magyar Államnak a Mol Nyrt-ben fennálló teljes közvetett és közvetlen szavazati jogainak a száma 24 900 801, vagyis 23,82 százalék". Vagyis a 24,6 százalékos tulajdoni részesedéshez csak 23,82 százalékos szavazati jog társul.

A Mol után az állam képviselõit is megkerestük az ügyben, hátha tõlük választ kapunk kérdéseinkre. Az állami tulajdonrész két részbõl tevõdik össze, hiszen az oroszoktól tavaly megvett 21,22 százaléknyi Mol-papírt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelõ (MNV) kezeli, míg a magánnyugdíjpénztáraktól érkezett portfólió a Nyugdíjreform- és Adósságcsökkentõ Alap tulajdona, mely az Államadósság Kezelõ Központ (ÁKK) alá lett besorolva.
Az mfor traderrel biztonságban kereskedhet

Az MNV honlapja szerint náluk továbbra is 21,22 százaléknyi Mol-részesedés van, ezért a Nyugdíjreform- és Adósságcsökkentõ Alap irányítójához, Nátrán Rolandhoz fordultunk kérdésünkkel. Az NGM helyettes államtitkárának nevében a minisztérium sajtóosztálya válaszolt kérdésünkre, azonban tõlük is csak annyit sikerült megtudni, hogy "az Államnak kétféle módon lehet a birtokában Mol-részvény: közvetlenül, illetve befektetési jegyeken keresztül közvetetten. Ennek fényében értelmezendõk az idézett arányszámok: csupán a közvetett tulajdont figyelembe vétele értelemszerûen alacsonyabb arányt mutat". Vagyis ezzel továbbra sem kaptunk választ arra a kérdésre, hogy szeptember vége és december vége között honnan került 0,8 százaléknyi Mol-részesedés az államhoz.

Lehetséges forgatókönyvek
Mol
Mol

A válság elõtti szinthez közelít a magyar-orosz kereskedelem

A Mol idei bevételében már nem számol a szíriai kitermeléssel

Felfüggeszti szíriai kitermelését a Mol

A vártnál nagyobbat bukott a finomításon a Mol

Terrortámadás volt a Mol pakisztáni gázüzeménél
További cikkek »

Az NGM nem kellõen egyértelmû válaszából kiindulva egy lehetséges válasz a kérdésünkre az lehet, hogy esetleg az egykori magánnyugdíjpénztári portfólióban voltak olyan befektetési alapok jegyei, melyek Molba is fektettek többek között. Ilyen esetekben a kormány elvileg megállapodhatott az alapkezelõvel arról, hogy nem váltja vissza a jegyeket, hanem cserébe a portfólióban lévõ eszközökbõl kap. Így elvileg kerülhettek részvények az állam tulajdonába.

A fenti teóriát támaszthatja alá az is, hogy a Nyugdíjreform- és Adósságcsökkentõ Alap vagyonát vizsgálva az látszik, hogy október és december között jelentõsen, 155 milliárd forinttal csökkent a befektetési jegyek és ETF-ek állománya, miközben a részvényportfólió 42,7 milliárd forinttal nõtt. Vagyis ez arra utalhat, hogy történhetett hasonló visszaváltás, amiért cserébe részvényeket kaphatott az alap.

További kézenfekvõ megoldás lehetne a piaci vásárlás, de az kevésbé tûnik valószínûnek, hogy az állam a negyedik negyedévben "titokban" vett volna mintegy 15 milliárd forintért Mol-papírokat úgy, hogy annak a költségvetésben nem volt nyoma.

Az is elképzelhetõ, hogy a nyugdíjpénztáraknak voltak Mol-opcióik, melyeket lehívott az állam határidõre, azonban az alap vagyonának alakulása és a minisztérium válasza sokkal inkább az elsõ forgatókönyvet támasztja alá.
Link

Hozzaszolasok

3709 #1 3709
- 2012. March 21. 20:57:01
lassan eléritek : " dübörög a gazdaság , nagy a jólét "
2740 #2 2740
- 2012. March 21. 21:17:20
Nem értem, miért kell a zsidónak döglött tallér?
1934 #3 1934
- 2012. March 22. 07:24:57
Nem tudom, köze van e ehhez a mostani részvény dologhoz, de eszembe jutott egy régebbi történet.
Úgy kb. tíz éve a MOL dolgozók több évben is egymás után MOL részvényeket kaptak a cégtõl év végi jutalom gyanánt. Akik az alsóbb szinteken munkálkodtak kitermelés, stb. azok pár darabokat, a fõnökök 100-as, a felsõ vezetõk 1000 nagyságrendben.
Egy ismerõsöm mesélte, aki az alsóbb szinten dolgozott, hogy megkapták a részvényeket, majd azokat titokzatos körülmények között valakik felvásárolták tõlük. Kerülõ utakkal elvitték õket bizonyos helyekre, ahol megfélemlítették õket a strómanok. Történt egyszer, hogy az egyik stróman épp légpuskával játszadozott az irodában, amikor megérkeztek potenciális eladók.
Lehet, hogy nincs a mostani esethez köze, de ki tudja, hogy lapult az a 0,8 % mostanáig.
1934 #4 1934
- 2012. March 22. 11:12:07
45 milliárd forint osztalékra tett javaslatot a Mol igazgatósága http://magyarorszagon.hu/hirek/2012-0...atot-2/hir

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
657,109 egyedi latogato