Bejelentkezés
Megelõzõ pozíció-manõverezés
Sok-sok talányos kérdésre adott válasz-lehetõséget pár mostanában újra felelevenített korábbi tapasztalatom, amelyben fõleg stratégia kérdésekre kerestem a megfelelést. Miért van az, hogy a folyamatos lebegtetés közepette a régi világrend mellett megjelenve a másik, átmenetet képezve úgy csúszik egymásba, mint a dokkból a vízre ültetendõ hajó? Kutuzov tudott valamit Napóleonnal kapcsolatban, ami nem volt publikus, de eme tudás nélkülözhetetlenné vált a gyõzelemhez. Apropó, gyõzelem. Nem kérdés, viszont az, hogy ki éli meg és kinek a neve alatt valósulhat meg, az utolsó pillanatig titok marad, mert azok, akik jelenleg a hagyományos harcmodorban küzdenek, ilyesmirõl ne is álmodjanak.
A rejtély, a lebegtetés, a pszichológia hadviselés igazi célja a demoralizálás, dezorganizálás és a szuggesztív elemek olyan rafinált alkalmazásában rejlik, amellyel viszonylag csekély befektetés mellett lehet nagyobb kárt okozni az ellenségnek, mint egy frontális támadással. Mindezt lényegében intellektuális fegyverekkel, eszközökkel és pszichológiai szabályszerûségeket megtartva érni el, nem kis mûvészet, hanem maga a Mûvészet. Az ellenség ezáltal önmagát belülrõl semmisíti meg, önmagán keresztül, mert a stratégia igazi célja az ellenállás lehetõségeinek csökkentése, megszüntetése, melyet a jó stratéga úgy érhet el, hogy sohasem egyetlen célkitûzés irányába halad, hanem alternatív célok sorával „ködösít” és így egy csapásra több legyet is üthet, míg a valódi cél mindvégig rejtve maradhat az ellenség szemei elõtt. Ez a stratégia az alapja a háború bizonytalanságának és a politikai manõvereknek, amelyek lélektani alapokon nyugszanak.
Mivel mostanában sokat emlegetik Hitlert, a zsidókat, holokausztot és emlékeztetnek a szélsõjobbos náciveszélyre, ezért nem árt tényszerûen szembe néznünk a stratégiával.
Hitler: Az igazi háborúinkat voltaképpen már mind megvívjuk, mielõtt a katonai hadmûveletek elkezdõdnének.
Lenin szerint: a legjózanabb háborús stratégia: addig halogatni a hadmûveleteket, amíg az ellenség morális széthullása lehetõvé és egyben könnyûvé teszi, hogy halálos csapást mérjünk rá.
De miközben egyre többet hitlereznek, megtalálják a leszármazottját és kiderítik, hogy mégsem lettek Barna Évával önégetõk, mint mostanában a Kína „politikája” ellen tiltakozó tibetiek egynémelyike, addig Uljanov-Lenint szépen csendben perifériára tolják. Érdekes és tendenciózus mindez.
Múltkor egyik kedves olvasom megküldte Igor Panarin professzor nagyívû Putyinnak is szánt elemzését. Szokása szerint a Londoni titkosszolgálatra hivatkozott még a 9/11-es önterrorizmus kapcsán is és sok egyéb finomságot is megemlegetett, amely elõre vetítette a most következõ lépéseket. Gyakorlatilag megadta az irányvonalat az Orosz Birodalom régi-új szemléletének. Most nem írom le, mirõl van szó, de azt kell mondjam, megállja a helyét és a mostani irányvonal, mintha az írásában foglaltaknak megfelelõen alakulna. De nem ezért jutott most eszembe, hanem az általa felvetett „lenini kérdés” miatt, ugyanis az örök kérdésre adja meg a formális választ: „Mit tegyünk?”
Persze nekünk most nem igazán lényegi a kérdés, mert látható, hogy amíg az oroszok gyûrik le magukról a bekerítés gyûrûjét, addig az elzsidósított Magyarország viszont egyre jobban be lesz kerítve. Jönnek-mennek a tüntetések Orbán mellett és ellen, de Párizstól kezdve, Berlinen keresztül szinten minden jelentõsebb helyen már a „magyaroktól” visszhangos a sajtár és a Weidling. Persze tudjuk jól, hogy nem pont rólunk, magyarokról, hanem a magyarnak álcázott zsidó (ország) miatt és a készülõdõ cigány (ország) miatt megy a stratégiai pszichológiai elterelõ hadmûvelet. Ma olvasom, hogy Sárközy-t lemagyarozta az algériai sajtó, amit kikérünk magunknak, mert ez egy zsidó-cigány és annyi közünk van hozzá, hogy szégyellhetjük magunkat amiatt, hogy hogy hivatkozási alapként a pedigréjében ott szerepel a magyar név.
A bábukat lökdösik ide-oda, de arra kérek mindenkit, hogy ha tud, van képessége rá, maradjon helyben! A nagy kavarodásban csak—csak összeáll már a beavatkozási szint és színt is kell vallani. A csapatok kiképzése és gyakoroltatása most zajlik a Kaukázusban, Líbiában és Szíriában, de csendesebb vidéken kicsit Délebre tõlünk sem alszik már medvebocs. Ez egyfajta tánciskola és a lépések közben néha ugyan egymást is tiporják, de a rendszer fellazítása, dezintegrálása nélkül nem ébredhet rá az átlag, hogy sem egy milla-zsidós-f@szbukos és egyetlen „demokrati-kuss” platform, vagy leszélsõjobbozott zsidó-konglomerátum sem kerülhet nyeregbe már huzamosabb idõre, hiába hozzák elõ a vallási-hitbéli hagymázos, mézeskalácsot a vasorrú bábának a kipás fejével, ez a kérdés pusztán nem stratégiai.
Összefogás? Igen, vágyálom, amíg azok kavarják a lekvárt, akiknek dolga éppen ezt megakadályozni és jól is teszik, mert szemmel láthatóan sikeresen választják le, szûrik az értelmetlenséggel felruházott ilyen olyan vagy magyar, vagy magukfajta "nemzetvezõ" terelgetõket. Ez is stratégiai lépés. Kellemetlen, de szükségszerû. Stabilitást ezen a szinte ne várjatok, egyelõre nyargalunk egyenest a káoszba, a fejetlenségbe a törvénytelenségbe, igazságtalanságba, jogfosztottságba, de mindez csak illúzió. Már megvan a platform a palotaforradalomhoz, s ami ma van, már valójában nincs. Elsiklottunk felette, de januárban „Polt Péter és külföldi kollégái Jurij Csajka orosz legfõbb ügyésszel folytattak elõbb megbeszélést, majd Dmitrij Medvegyev államfõ fogadta õket Moszkva környéki rezidenciáján.”
És bizony erõsödik a Rubel is és az ügyek itthon lassan, de biztosan egyfajta fordulatot vesznek. Miért lassan, hisz már múlt õszre állnia kellett volna a bálnak, de még mindig volt idõ és még most is van és holnap is lesz, sõt olso the day after tomorrow.
Emlékszem, milyen sürgetõleg hatott rám egy egy szándékolt üzenet korábban, de ma már látom, hogy sem kapkodni, sem köpködni nem éri meg a pénzét, mert pénzben nem mérhetõ az érték, amit a stratégia hordoz. Nem a gyõzelemrõl van itt szó, mert az már megvan, hanem annak biztosításáról, ami utána következik és annak hozadéka. Az pedig már nem stratégiai, hanem „filozófiai” kérdés. Egy stratéga megnyerhet több csatát, de háborút csakis „filozófus” nyerhet, mert a valódi béke a háború legnagyobb ellensége. A macska vár, az egér rohangál.
A rejtély, a lebegtetés, a pszichológia hadviselés igazi célja a demoralizálás, dezorganizálás és a szuggesztív elemek olyan rafinált alkalmazásában rejlik, amellyel viszonylag csekély befektetés mellett lehet nagyobb kárt okozni az ellenségnek, mint egy frontális támadással. Mindezt lényegében intellektuális fegyverekkel, eszközökkel és pszichológiai szabályszerûségeket megtartva érni el, nem kis mûvészet, hanem maga a Mûvészet. Az ellenség ezáltal önmagát belülrõl semmisíti meg, önmagán keresztül, mert a stratégia igazi célja az ellenállás lehetõségeinek csökkentése, megszüntetése, melyet a jó stratéga úgy érhet el, hogy sohasem egyetlen célkitûzés irányába halad, hanem alternatív célok sorával „ködösít” és így egy csapásra több legyet is üthet, míg a valódi cél mindvégig rejtve maradhat az ellenség szemei elõtt. Ez a stratégia az alapja a háború bizonytalanságának és a politikai manõvereknek, amelyek lélektani alapokon nyugszanak.
Mivel mostanában sokat emlegetik Hitlert, a zsidókat, holokausztot és emlékeztetnek a szélsõjobbos náciveszélyre, ezért nem árt tényszerûen szembe néznünk a stratégiával.
Hitler: Az igazi háborúinkat voltaképpen már mind megvívjuk, mielõtt a katonai hadmûveletek elkezdõdnének.
Lenin szerint: a legjózanabb háborús stratégia: addig halogatni a hadmûveleteket, amíg az ellenség morális széthullása lehetõvé és egyben könnyûvé teszi, hogy halálos csapást mérjünk rá.
De miközben egyre többet hitlereznek, megtalálják a leszármazottját és kiderítik, hogy mégsem lettek Barna Évával önégetõk, mint mostanában a Kína „politikája” ellen tiltakozó tibetiek egynémelyike, addig Uljanov-Lenint szépen csendben perifériára tolják. Érdekes és tendenciózus mindez.
Múltkor egyik kedves olvasom megküldte Igor Panarin professzor nagyívû Putyinnak is szánt elemzését. Szokása szerint a Londoni titkosszolgálatra hivatkozott még a 9/11-es önterrorizmus kapcsán is és sok egyéb finomságot is megemlegetett, amely elõre vetítette a most következõ lépéseket. Gyakorlatilag megadta az irányvonalat az Orosz Birodalom régi-új szemléletének. Most nem írom le, mirõl van szó, de azt kell mondjam, megállja a helyét és a mostani irányvonal, mintha az írásában foglaltaknak megfelelõen alakulna. De nem ezért jutott most eszembe, hanem az általa felvetett „lenini kérdés” miatt, ugyanis az örök kérdésre adja meg a formális választ: „Mit tegyünk?”
Persze nekünk most nem igazán lényegi a kérdés, mert látható, hogy amíg az oroszok gyûrik le magukról a bekerítés gyûrûjét, addig az elzsidósított Magyarország viszont egyre jobban be lesz kerítve. Jönnek-mennek a tüntetések Orbán mellett és ellen, de Párizstól kezdve, Berlinen keresztül szinten minden jelentõsebb helyen már a „magyaroktól” visszhangos a sajtár és a Weidling. Persze tudjuk jól, hogy nem pont rólunk, magyarokról, hanem a magyarnak álcázott zsidó (ország) miatt és a készülõdõ cigány (ország) miatt megy a stratégiai pszichológiai elterelõ hadmûvelet. Ma olvasom, hogy Sárközy-t lemagyarozta az algériai sajtó, amit kikérünk magunknak, mert ez egy zsidó-cigány és annyi közünk van hozzá, hogy szégyellhetjük magunkat amiatt, hogy hogy hivatkozási alapként a pedigréjében ott szerepel a magyar név.
A bábukat lökdösik ide-oda, de arra kérek mindenkit, hogy ha tud, van képessége rá, maradjon helyben! A nagy kavarodásban csak—csak összeáll már a beavatkozási szint és színt is kell vallani. A csapatok kiképzése és gyakoroltatása most zajlik a Kaukázusban, Líbiában és Szíriában, de csendesebb vidéken kicsit Délebre tõlünk sem alszik már medvebocs. Ez egyfajta tánciskola és a lépések közben néha ugyan egymást is tiporják, de a rendszer fellazítása, dezintegrálása nélkül nem ébredhet rá az átlag, hogy sem egy milla-zsidós-f@szbukos és egyetlen „demokrati-kuss” platform, vagy leszélsõjobbozott zsidó-konglomerátum sem kerülhet nyeregbe már huzamosabb idõre, hiába hozzák elõ a vallási-hitbéli hagymázos, mézeskalácsot a vasorrú bábának a kipás fejével, ez a kérdés pusztán nem stratégiai.
Összefogás? Igen, vágyálom, amíg azok kavarják a lekvárt, akiknek dolga éppen ezt megakadályozni és jól is teszik, mert szemmel láthatóan sikeresen választják le, szûrik az értelmetlenséggel felruházott ilyen olyan vagy magyar, vagy magukfajta "nemzetvezõ" terelgetõket. Ez is stratégiai lépés. Kellemetlen, de szükségszerû. Stabilitást ezen a szinte ne várjatok, egyelõre nyargalunk egyenest a káoszba, a fejetlenségbe a törvénytelenségbe, igazságtalanságba, jogfosztottságba, de mindez csak illúzió. Már megvan a platform a palotaforradalomhoz, s ami ma van, már valójában nincs. Elsiklottunk felette, de januárban „Polt Péter és külföldi kollégái Jurij Csajka orosz legfõbb ügyésszel folytattak elõbb megbeszélést, majd Dmitrij Medvegyev államfõ fogadta õket Moszkva környéki rezidenciáján.”
És bizony erõsödik a Rubel is és az ügyek itthon lassan, de biztosan egyfajta fordulatot vesznek. Miért lassan, hisz már múlt õszre állnia kellett volna a bálnak, de még mindig volt idõ és még most is van és holnap is lesz, sõt olso the day after tomorrow.
Emlékszem, milyen sürgetõleg hatott rám egy egy szándékolt üzenet korábban, de ma már látom, hogy sem kapkodni, sem köpködni nem éri meg a pénzét, mert pénzben nem mérhetõ az érték, amit a stratégia hordoz. Nem a gyõzelemrõl van itt szó, mert az már megvan, hanem annak biztosításáról, ami utána következik és annak hozadéka. Az pedig már nem stratégiai, hanem „filozófiai” kérdés. Egy stratéga megnyerhet több csatát, de háborút csakis „filozófus” nyerhet, mert a valódi béke a háború legnagyobb ellensége. A macska vár, az egér rohangál.
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2012. April 02. 09:01:11