Bejelentkezés
A kezdet vége!

„Imre! Szeretettel gratulálok a mai szarvasi elõadásodhoz!!!
Egy olyan jó, de megtévedt magyar embert vittem magammal, aki azt állította még a szarvasi út elején, hogy Te moszad ügynök vagy.
Mikor hazafelé jöttünk felhívta a barátait, és lelkesen arról beszélt, hogy végre ma valaki kimerte mondani az igazságot!
Nagyon örültem, hogy így megváltozott a véleménye, és a lelkes (de rendes) jobbikosból egy gondolkodó emberré formáltad!
Még egyszer minden jót Neked és a családnak! A jó Isten vigyázzon Rád!
Áldás!”
Enyhe fáradságot érzek most, de legalább a napot hagyják ragyogni, had száradjon csak az a vörösiszap. De nem is errõl akartam ma röviden értekezni, hanem a jelekrõl. Egészen elképesztõ helyrõl szerzett értesüléseim szerint Bécsben ülnek össze a „rotschildi” nemességhez tartozó kékvérûek, mert nagy dolgokat akarnak elõkészíteni. (Közben egy több órás áramszünet akadályozott meg az írás folytatásában, ezért a tegnapi gondolataimat is ma közlöm le.) A telavivi pápa mocorgása az angol udvarban és nem régiben a Budapestre látogató királyi zsidó sarjak megjelenése azt jelzi, hogy itt nagyot akarnak a varjak, amire a magyarok Szent Koronáját készülnek felhelyezni. Ez a téma a fõ sodrásban van, de az alumínium-ipari mesterséges gátszakadás eltereli a figyelmet a „kormányzás” és a gazdaság valódi helyzetének állapotáról, miközben alkalmat ad pár zsidónak a jótékonykodásra (Soros, Demján…) és sok jószándékú embernek a további megvezetésére és a hangulatkeltésre, pedig a helyzet rendkívül egyszerû. A teljes társaságot egyetlen szuszra le kellett volna „gyakni”, bár elismerem, hogy amíg ez a balhé megy, addig legalább szép napos idõnk is lesz, miközben a valódi károsultak ügye azért sok-sok logisztikát, a kármentesítés pedig szinte a lehetetlent mozgatja meg.
Közben azért a nemzetközi porondon sem tétlenkedtek. Obamát- a hírek szerint- parkolópályára helyezik a helyhatósági választások idejére és tán ki is iktatják, mer a Hillary –t tervezték beiktatni a helyére. Miközben a nemzetbiztonsági tanácsadóját is szélnek eresztette, kapott õ is figyelmeztetést azzal kapcsolatban, hogy szimbolikusan már e is váltották.
http://www.rian.ru/video/20101006/282834257.html
Link
Mivel az európai nagyvárosokat terrorveszélyesnek nyilvánították, ezért számítsunk arra, hogy lesznek hamarosan olyan akciók, amelyeket már nem tudnak velünk beetetni, ugyanis Bin Laden nyugdíjba vonult, az ETA és az IRA gyakorlatilag „elfáradt”, így maradtak a hivatalos titkosszolgálatok, amelyeknek legalább a látszatot fenn kell tudni tartani. Információim szerint az európai fõnemesi családok összevonása mögött az is komoly okként szerepel, hogy a dollárt le akarják értékelni, mintegy 50%-al. Nem véletlenül visítoztak már a múlt héten ezzel kapcsolatban a magas pozícióban lévõk, s most egy komoly beosztásban és kapcsolatokkal rendelkezõ angolszásznak is a körmére koppintottak.
„Charlie McCreevy ex-biztos kénytelen volt lemondani egy brit befektetési bank igazgatósági posztjáról, miután az Európai Bizottság korábbi és új megbízatása között érdekütközést állapított meg. Ez az elsõ eset, hogy az etikai testület összeférhetetlenség ténye mellett döntött…
Az elõzõ Barroso-bizottság belsõ piaci biztosa jelenleg a Ryanair légitársaság felügyelõbizottságának tagja, havi fizetése 47 000 euró. Az Euobserver értesülései szerint McCreevy a banknál évi 61 000 eurót zsebelt volna be.”
Link
http://kitekinto.hu/europa/2010/10/11/tavozni_kenyszerult_uj_posztjarol_az_ex-biztos&s=hs
Ez annyira nem is mérvadó hír, de két héten belül másodjára vagyok kénytelen elviselni ennek az arcnak a látványát is.

Kicsit olyan Eastwood-os, kicsit olyan alienes, de nekem tetszik így is!
Õ az izraeli „fõbankár”, aki erõsen nyugtatgatja a befektetõket azzal, hogy Izraleben soha nem volt még ilyen jó helyen a pénzük és a régióban vezetnek is keményen, miközben a múlt héten egy alkalommal a dollár-kereskedelmét fel is kellett függeszteni a tõzsdén, mert akkorát esett.
Ezzel szemben ott az ellenpélda is. Az oroszok bejelentették:
„Az orosz központi bank mintegy 1,2 milliárd dollárt - 1,17 milliárd dollárt és 0,2 milliárd eurót - költött szeptemberben arra, hogy csökkentse a rubelre nehezedõ eladási nyomást - derül ki a bank héten közölt adataiból.”
Link
http://profitline.hu/hircentrum/hir/194823/Oroszorszag-12-milliard-dollart-koltott-a-rubel-erositesere
Természetesen ezzel még nincs vége, mert a kínaiak is „támadásba lendültek” és most a görögök után Törökországot készek a diplomáciai támogatás mellett anyagilag is kisegíteni, hogy stabilak maradhassanak. Ha jól megy az üzlet, akkor ezzel megtámogatva teljesen készek egy Izrael-elleni háborút is megvívni, mert nem véletlenül jelentették ki a legfelsõbb vezetõi körökben, hogy Izraellel gyakorlatilag ár nincs diplomáciai kapcsolatuk.
„Ven Csiao-pao kínai miniszterelnök pénteken háromnapos hivatalos látogatásra érkezett Törökországba. A magas rangú kínai politikus – csakúgy, mint Görögország esetében – a törökök befektetõi étvágyát is kihasználná. Recep Tayyip Erdogan kormányfõ ugyanakkor érzi országa nemzetközi súlyának növekedését, így Törökország Kína számára nem lesz könnyû falat.’
http://kitekinto.hu/europa/2010/10/09/kina_torokorszagra_is_szemet_vetett/
Ám a sor folytatódik, mert Kubában is erõt demonstráltak, arra az esetre, ha az USA-zsidó nagyon verné magát és nem érezné át a helyzet végletes komolyságát!
„Kína és Kuba múlt kedden ünnepelte diplomáciai kapcsolatuk félévszázados fennállását. Mindkét ország politikusai méltatták a közös erõfeszítéseket, nagy reményekkel tekintve a jövõbe és véletlenül sem hánytorgatva a múltat. Ha az új évezred gazdasági tendenciáit vizsgáljuk, úgy tûnhet, nincs is szükség a múltidézésre.”
Link
http://kitekinto.hu/latin-amerika/2010/10/07/kuba-kina_a_ket_jo_barat
Ám mielõtt még valaki azt hihetné, hogy a dolgok között nincs összefüggés, megjegyzem, hogy ez egy jól szervezett gazdasági manõver része, aminek a csúcspontja hamarosan nálunk is csattanni fog!
„Oroszország és Kína természetes szövetségeseknek tekinthetõek: elõbbi a világ legjelentõsebb energiatermelõje, utóbbi pedig a legnagyobb energiafogyasztó. Dmitrij Medvegyev orosz elnök a szeptember 26-28-ai kétnapos kínai látogatása során igyekezett minél több lehetõséget teremteni az orosz gazdasági szereplõknek a kínai piacon. Ebben elõrelépés fõként az energiaszektorban történt.
A Rosznyefty, Oroszország elsõszámú olajtermelõje, a Kínai Nemzeti Olajipari Vállalattal (CNPC) együtt vesz részt a „Kelet-Szibéria-Csendes-óceán” kõolajvezeték megépítésében – mely a tervek szerint 2011-ben lesz mûködõképes és naponta 1,6 millió hordó kõolajat pumpál Kínába. Medvegyev és kínai kollégája a minap Pekingben koccintott a tervek sikerére.”
Link
http://kitekinto.hu/europa/2010/10/04/a_rosznefty_kina_fele_kacsingat
Aztán úgy néz ki, hogy az USA még egy bástyája elesni látszik.
„Találkozott egymással hétfõn Hanoiban Kína és Japán védelmi minisztere, nem sokkal azután, hogy a két ország egy területi vita miatt befagyasztotta magas szintû politikai kapcsolatait.
A kínai miniszter, Liang Kuang-lie (Liang Guanglie) és japán tárgyalópartnere, Kitazava Tosimi a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) védelmi miniszteri értekezletének helyszínén, a vietnami fõvárosban folytatott megbeszélést, s távozóban mindkét fél pozitív kicsengéssel nyilatkozott a találkozóról.”
Link
http://www.fn.hu/kulfold/20101011/japan_kina_vedelmerol_targyalnak/
Ha kétsége adódna még valakinek, akkor javaslom az alábbi bejelentést is értelmezni!
„Az afgán elnök megerõsítette, hogy kormánya bizonyos idõ óta titkos tárgyalásokat folytat a rendszer ellen küzdõ, radikális iszlám tálibokkal”.
Link
http://hirszerzo.hu/kulfold/20101011_afgan_titkos_targyalasa_a_talibokkal#rss
Mivel az oroszok már elkezdték a területre való felvonulásukat, azért gyakorlatilag a NATO erõk már alibibõl vannak csak ott, bár fájdalmat ettõl még azért okozhatnak.
Aztán Venezuela is kinyilvánította „hovatartozását” és ez az USA-nak nagyon kedvezõtlen lehet, mert olajuk már régen kevesebb a szükségesnél!
Venezuela tankerei Chávez kelet-európai barátjának viszik az olajat
Megegyezett Litvánia és Fehéroroszország évi 2,5 millió tonna venezuelai kõolaj Fehéroroszországba szállításáról - közölte pénteken a litván fél. Az olaj a litván Klaipeda kikötõjén keresztül kerül a Belarusz Köztársaság területére.
Link
http://www.stop.hu/articles/article.php?id=754898
Mindezen információk és ezek valódi értelmének ismeretében nehezen lehetne megmagyarázni, hogy miért is harsogja már több, mint egy hete az angolszász sajtó, hogy Magyarország „belehúzott” és a Forintunk is egyre erõsebb, mert gazdasági fellendülés van.
Link
http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?hn=2&k=3&i=139651&is=1
„Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója Washingtonban arra intette a világ pénzügyminisztereit, hogy ne használják fegyverként az árfolyam-politikájukat.”
Link
http://www.mr1-kossuth.hu/hirek/gazdasag/strauss-kahn-ova-intett-az-arfolyamhaborutol-az-imf-kozgyulesen.html
„Magyarország kivételes helyzetben van - állítják Londonban”
Link
http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?hn=2&k=3&i=139642&is=1
Könnyû így összezavarni az embert, de ez van, ha észleli a zsidó, hogy a pályáról éppen most készülnek lerugdosni és nem kérnek mindehhez engedélyt sem.
Mirõl is lehet szó? Talán az a legvalószínûbb, hogy a zsidók által eladósított államok tartozásainak átvállalását kezdte meg az Ázsiai Unió azoktól az államoktól, akikkel errõl tárgyalni lehet, még pedig kedvezõbb feltételeket állítva, mintha az angolszász és izraeli zsidó bankárokkal egyezkednének. A helyzet nem teljesen egyértelmû, mert független államvezetés már nem létezik, ugyanis mindenhol ott van a szabadkõmûves zsidaja, hogy izraeli, hogy bilderberges, hogy neokhónos mázzal és fajtajelleggel, ezért a tárgyalások pénzügyi része mellett komoly katonai nyomást is jelent ez, ugyanis, ha nem sikerül a tranzakció, akkor háború lesz, s ha lesz, garanciális fejbelövés néz ki a díszes társaságnak. Mivel Magyarországot is meglátogatta a múlt héten egy magas rangú orosz diplomata és beszélt azokkal, akiknek a nyakára jól illik a selyemzsinór (Olsteinnal is, miután Bulgáriát megjárta, mert már az izraeli légtér egy ideje nem biztonságos és akármilyen gépeget nem engednek oda se be a törökök.), úgy vélem, hogy nem kell már túl sokat aludni a nyilvánvaló fordulatig, amelyrõl a megállapodások már egészen biztosan megszülettek a kulisszák mögött. Az, hogy Észak-Koreában bemutatásra került az új vezetõ, azt is jelenti, hogy több országban hamarosan teljesen új vezérkar áll fel, aki szellemében és lelkületében is egészen mást fog képviselni, mint kazár elõdeik. Arra „gyanakszom”, hogy Medvegyev ciprusi látogatása sem volt merõ véletlen, mint ahogyan az sem, hogy az elnökkel –aki Moszkvában végzett-, néhány szót oroszul váltottak a nyilvánosság elõtt is! Azért még nincs teljesen lejátszva a meccs, mert Izraelben a teljesen személyiségzavaros Liebermann annyira ragaszkodik a doxazmáihoz, hogy ha Netanjahu túl akar élni, akkor el kell távolítani õt, minden nyom nélkül. Alakul ez a helyzet és úgy tûnik, remekül meg van alapozva, bár, ha valaki megfigyelte, a sajtóban nem észlel tárgyalásokat az EU prominensei között, mert õk most elkezdtek igencsak lapítani. Ahogy közeledik feléjük a vész, úgy fognak visítani is és kapkodni. Ilyenkor már csak hibázni tudnak és fájdalmat okozni másoknak, de rajtuk ez már nem segít.
„Az úr legyen Veled Imre!
Röviden:
Újzélandon élõ rokonok kérdezik, hogy mi a bánat folyik itt magyar földön, mert az ottani híradásokban folyamatosan köpködik a frissen megalakult kormányt. Ok: a helyett. hogy a kolontári katasztrófahelyzet megoldásán dolgoznának, azzal vannak elfoglalva, hogy a civil szervezeteket ellehetetlenítsék. Példának a sztori: egy szervezet formaruháit gyártó varrodában a kész és félig-kész ruhákat indoklás nélkül elkobozták.
Csak gondolom, a kivált csendõrség új gúnyájáról lehet szó.
A hír azért érdekes, mert
1. megint a civilek oldják meg a katasztrófa-helyzetet:
"...a huminsavak ioncserélõ képessége és redox kapacitása folytán extrém savas ill. lúgos körülményeket is képes pufferelni. A vörös-iszap mintáknál perceken belül 13-ról 7 pH -ra változik a kémhatás..."
2. Újzéland nem a szomszédban van, mégis tudnak egy titkos rendõrségi vagy nbh-s, vagy ki tudja milyen akcióról.
Testvéri szeretettel,”
Ha már az NBH-s tetûhintásokról esett szó, akkor csak halkan jegyzem meg, hogy próbálnak befészkelõdni a társaságba és információt gyûjteni, kapcsolatokat szétrobbantani és egyéb hülyegyerek-módszerrel „hatni” ránk a továbbiakban is, de ez nem meglepõ. A saját sírjukat ássák, ha áskálódnak, mert személy szerint már nagyon sokan itt teszünk rájuk és néhánynak már ismert az arca, lakása, családja és egyéb paraméterei is, s ha túlzottan elpofátlanodó Jakobsok és egyéb csicskák nem bírnak a vérükkel, már megvan a lehetõség arra, hogy ott legyenek letiporva, ahol, a legjobban fáj nekik is. Természetesen nekem mindehhez csak annyi közöm van, hogy tudom, hogy halandóak õk is, sõt ha kell, egymást fogják lekaszálni, s max. a gyõztes kerülhet olyan helyzetbe, hogy fegyõr lehessen Recsken a volt kollégái mellett. Balajti, ugye tudod, amit tudnod kell és nem csinálsz már nagyobb baromságokat attól, mint amit eddig megtettél az elõdeiddel egyetemben. Már több mint egy esztendeje írtam nektek, hogy a dolgotok annyi, hogy szépen hátra dõltök és végignézitek az eseményeket, s jobban teszitek ha nem piszkáltok bele olyasmibe, amihez hülyének bizonyultatok.
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2010. October 11. 18:26:48
- 2010. October 11. 19:14:18
- 2010. October 11. 19:49:09
- 2010. October 11. 20:30:54
- 2010. October 11. 23:31:18
- 2010. October 12. 06:27:50
- 2010. October 12. 06:56:20
- 2010. October 12. 08:34:35
- 2010. October 12. 10:36:46
- 2010. October 12. 19:08:12