Csak óvatosan: most könnyen összeveszhet Putyinnal a kormány
Lettország, és az ottani orosz kisebbséggel kapcsolatos problémák az utóbbi idõben ismét a nemzetközi figyelem középpontjába kerültek, miután a szavazók elsöprõ többsége népszavazáson akadályozta meg az orosz hivatalos nyelvvé válását. A lakosság 28 százaléka orosznak vallja magát, az õ érdekeiket (is) képviselõ, a tavalyi választásokon a legtöbb szavazatot szerzõ pártot mégis kihagyták a kormányból, a népesség 14 százalékának pedig továbbra sincsen állampolgársága. A rendszerváltás óta meglévõ feszültségek ismét a felszínre kerültek, a lett kormány lépéseit pedig már Moszkva sem nézi jó szemmel.

Bár a mai Lettország területén az orosz kisebbség már a 18-19. században jelentõssé vált, a második világháború utáni szovjet megszállás idõszakában hatalmas változások mentek végbe. Mivel a lett tagköztársaság életszínvonala viszonylag magasnak számított, sokan telepedtek le itt, köztük nyugalmazott katonatisztek és családjaik. Az oroszok száma négy és félszeresére nõtt, a korábban fõként agrárlakosságot jelentõ kisebbségbõl pedig túlnyomóan ipari-városi lakosság lett. Csak 1953-ig 750 000 orosz költözött lett területre, miközben 120 000 lettet öltek meg és internáltak. Ennek következtében a függetlenedés idõszakára a lettek részaránya 77 százalékról 52 százalékra csökkent, míg a fõváros, Riga lakosságának 70 százaléka orosz nemzetiségûnek vallotta magát.

Kattintson és nézzen körül a legszebb balti városokban!
Az állampolgárság kérdése
A függetlenséggel megindult a megtorlás, egyfajta „igazságtétel” a szovjet idõszak sérelmeiért. 1993-ban a lett kormány elfogadta az állampolgársági törvényt, mely automatikusan állampolgárságot adott az 1940 elõtt az ország területén élõknek, valamint leszármazottaiknak, mindenki másnak azonban kérelmeznie kellett azt. Értelemszerûen ez elsõsorban az oroszok, valamint ukránok és fehéroroszok ellen irányult, akik így állampolgárság nélkülivé váltak. Ez az ország területén élõk 30 százalékát jelentette, akik így kimaradtak a jó lehetõségekkel kecsegtetõ privatizációból, ráadásul földbirtokkal sem rendelkezhettek.
Az állampolgárság megszerzésének feltételei a legtöbb orosz számára teljesíthetetlenek voltak. Az öt éves tartózkodás mellett a lett nyelv, történelem, valamint a himnusz szövegének ismerete is feltétel, ezt pedig rengetegen nem tudták teljesíteni. Ezen felül az eskü letételéhez el kell ismerni, hogy a Szovjetunió megszállta, és nem felszabadította Lettországot. Bár az elmúlt két évtized alatt folyamatosan egyre többen szerezték meg az állampolgárságot, a mai napig a lakosság 14 százaléka nem rendelkezik ezzel, akiknek a kétharmada orosz, a többi pedig jórészt ukrán és fehérorosz. Az azonban jelentõs elõrelépés, hogy míg a kilencvenes évek elején 715 000 embernek nem volt állampolgársága, ez a szám mára 290 000-re csökkent.
Ez természetesen sok nemzetközi szervezet nemtetszését is kiváltotta, ám a többek között az Amnesty International által is hangoztatott párhuzam, mely a helyzetet a nemzetközi jog által is ismert hontalanok helyzetéhez hasonlítja, helytelen. Az állampolgárság nélküliek ugyanis speciális útlevelet kapnak az államtól, tartózkodási engedély nélkül élhetnek és dolgozhatnak az országban, állami nyugellátásban is részesülnek, valamint gyermekeik automatikusan megkaphatják az állampolgárságot (bár csak akkor, ha orosz állampolgársággal nem rendelkeznek, a lett jog ugyanis nem ismeri el a kettõs állampolgárságot). Vagyis elsõsorban a politikai jogok azok, amelyekbõl kizárják ezt a nemzetközi jog számára is ismeretlen jogállású csoportot. Ezen pedig érthetõen a legtöbb politikai erõ nem szívesen változtatna. Az orosz kisebbség érdekeit megtestesítõ Harmónia Központ így is a legnagyobb parlamenti párt, ezért mindenki más szeretné a további biztos szavazókat távol tartani a politikai jogok gyakorlásától.
A Nemzeti Kisebbségek Védelmérõl Szóló Keretegyezményt ugyan ratifikálta Lettország, ám mindezt úgy tette, hogy közben gyakorlatilag megerõsítette az oroszok jogfosztott helyzetét. A ratifikáló rendelkezés ugyanis egy definíciót is hozzátett a keretegyezményhez, mely szerint a nemzeti kisebbség „A lett állampolgárok csoportja, akik vallásukban, kultúrájukban és nyelvükben különböznek a többségi társadalomtól […]és hagyományosan, generációk óta Lettország területén élnek.”. Ezzel kimondja, hogy az oroszok nem számítanak nemzeti kisebbségnek, csupán bevándorlóként kezelik õket, elvégre jórészük nem rendelkezik állampolgársággal, jelentõs többségük pedig csak a második világháborút követõen telepedett le.
Sokszor felmerült már az állampolgárság automatikus megadásának ötlete, azonban ezt a lakosság többsége egyelõre elveti. A Harmónia Központ által is képviselt mérsékelt elképzelés növelné az állampolgárság nélküliek politikai jogait. A terv szerint legalább az önkormányzati választásokon szavazati jogot kapnának, amivel felmérések szerint a lettek 46 százaléka is egyetért. A politikai elit azonban egyelõre hajthatatlanul ellenzi ezt az engedményt is.

Egy rigai kisebbségi iskola diákjai és tanárai tüntetni indulnak.
Erõszakos asszimiláció?
A kisebbségek jogainak szempontjából a másik meghatározó kérdés a nyelvhasználat joga. A lettországi oroszok pedig ezen a téren sem állnak túl jól. A kormány rendeletben szabályozta, hogy csak és kizárólag lett helységnévtáblákat lehet kihelyezni, annak ellenére, hogy a fõvárosban még ma is ugyanannyi orosz él, mint lett (41,2 százalék).
Ami azonban ennél is jobban borzolta a kedélyeket, az az oktatási törvény, mely elõírta, hogy, az állami támogatásból egyébként teljes egészében kizárt kisebbségi iskolákban is lettül kell tanítani a tananyag 60 százalékát. A Harmónia Központ hatalomtól való távoltartásáért folyó alkudozásban a radikális jobboldali Nemzeti Szövetség pártját is bevették a kormánykoalícióba, akik népszavazást szerettek volna tartani annak érdekében, hogy száz százalékban, csak és kizárólag lettül lehessen tanulni az országban. A kezdeményezéshez azonban nem sikerült kellõ támogatást találni, sikerült viszont újra felhevíteni az utóbbi idõben háttérbe szoruló indulatokat. Erre válaszul kezdõdött meg ugyanis az aláírásgyûjtés ahhoz a népszavazási kezdeményezéshez, mely az oroszt hivatalos nyelvvé kívánta nyilvánítani.
A februári népszavazás a lakosságot és a politikai elitet is régóta nem látott aktivitásra sarkallta. A korábbi köztársasági elnök, az egyik jelenlegi koalíciós pártot vezetõ Valdis Zatlers a lett nyelv megvédésére szólított fel, és Valdis Dombrovskis miniszterelnök is hasonlóan élesen foglalt állást, annak ellenére, hogy mindketten a politikai centrumhoz tartózónak vallják magukat. A legkényesebb azonban a Harmónia Központ számára volt a helyzet, hiszen régóta igyekeznek szélesíteni szavazóbázisukat (amibe a kezdeményezés támogatása nem igazán fér bele), ráadásul képviselõik a lett nyelv védelmére tettek esküt. A párt népszerû vezetõje,a rigai polgármester, Nils Usakovs végül nyíltan kiállt az „igen” szavazatért, csakúgy, mint a párt másik prominens politikusa, a parlamenti frakció vezetõje, Janis Urbanovics. Azt azonban mindketten hangsúlyozták, hogy mindez saját véleményük, és nem a párt központi álláspontjáról van szó. Sokan a Harmónia Központot sejtették az aláírásgyûjtés hátterében, ez azonban nehezen lenne indokolható. A párt régóta azt a mérsékelt elképzelést támogatja, mely mindenek elõtt önkormányzati szinten adna mindenkinek politikai jogokat, ráadásul az utóbbi idõben sikeresen szólították meg az orosz kisebbségen túli szavazókat is, melyet nem lenne okos lépés kockáztatni egy bukásra ítélt kezdeményezés támogatásával. Vagyis a Harmónia Központot kifejezetten nehéz helyzet elé állította a népszavazás.
Bár a lettországi oroszok körében a természetes szaporulat is nagymértékben csökkent, a teljes asszimilációra irányuló kormányzati politika, és az azáltal kiváltott emigráció is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a magukat orosznak vallók száma 21 százalékkal csökkent az elmúlt évtized során. Ez a trend az orosz vezetést is a baltikum-beli kisebbség növekvõ támogatására sarkallta.
Link