Bejelentkezés
Két üzletlánc is kivonulhat Magyarországról
A Profi és a Match is távozhat a közeljövõben a hazai piacról, felvásárlásukkal pedig a CBA kísérletezhet – értesült a Magyar Nemzet.
A lap szerint, ha a tranzakció megvalósul, akkor a magyar üzletlánc megelõzheti a piacvezetõ Tescót is. A Magyar Nemzet piaci forrásokból származó információi szerint jelenleg a francia–belga Louis Delhaize-csoport még meglévõ magyarországi érdekeltségei (a Cora az Auchané lett) keltenek izgalmat a hazai kereskedelemben. A lap informátora szerint logikus lépés lenne, ha a CBA kezébe kerülnének ezek az üzletek, hiszen a Match szupermarketek a CBA Prima-, a Profi diszkontok pedig a CBA Cent-fejlesztésekhez kapcsolhatók.
Az áruházlánc bõvítésérõl folytatott tárgyalások tényét – konkrétumok nélkül - Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója elismerte a lapnak, de hangsúlyozta, hogy más versenytársak is lecsaphatnak a kivonuló láncok hálózatára. Piaci információk szerint ilyen lehetne a Tesco, az áruházlánc sajtóosztálya azonban cáfolta a feltételezést.
Szerdán a CBA elnöke is beszélt arról, hogy a lánc piacvezetõ pozícióra pályázik. Baldauf László elmondta, hogy tárgyalnak olyan kereskedelmi láncokkal, amelyek kivonulnak Magyarországról, neveket azonban õ sem említett.
Link

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2012. April 07. 14:07:31