„Tanúsítom, hogy az én idõmben legalább 50-60 diákot bántalmazott Alfons atya. Gyakran mondta: ≫Hé, te zsidó, hozom a puskámat, és lelõlek.≪ Azt hiszem, régi naci volt. A tányérok is, amelyekbõl ennünk kellett, a náci idõkbõl származtak, és horogkeresztek voltak rajtuk.”


ÉnIrodám üzleti csomag – teljes kommunikációs háttér vállalkozásoknak egy kézbõl
A fenti szavak az ausztriai kremsmünsteri bencés internátus egykori diákjától származnak, aki több társával együtt hosszú évek hallgatását megtörve tett vallomást arról, hogyan váltak fizikai és lelki erõszak áldozataivá a gyerekek az internátusban. Egy 2010-es sikertelen vádemelési kísérletet követõen végre úgy tûnik, valóban megtörténhet a felelõsségre vonás. A Profil nevû osztrák lap hozzájutott a mára 1200 oldalasra duzzadt iratanyaghoz. Az ebben szereplõ megrázó beszámolók hitelességét még a másik fél védelmét ellátó szakemberek sem vonják kétségbe.

A tizenkét feltételezett elkövetõ többsége elévülés miatt mentességet élvez, mindössze a kollégium egykori vezetõje, Alfons August Mandorfer atya ellen lehet jogilag fellépni, aki az események hatására önként kilépett az intézménybõl. Egy osztrák bencés kolostor fogadta be.

Gyermeklelkek koncentrációs tábora

Mandorfer 1970-tõl 1996-ig kollégiumvezetõként és zenetanárként irányította az internátus életét, ez alatt rendszeresek voltak a fizikai bántalmazások, a verések, a megalázó bánásmód. A gyerekeket idõnként egy Glockkal és egy Winchesterrel fenyegette meg, ha ellenállnak, vagy beszélni mernének valakinek. Az áldozatok „a gyermeklelkek háború utáni koncentrációs táboráról” beszélnek.

Eddig közel 40 kremsmünsteri érintett vált ismertté, akik közül többen gyermekként is megpróbáltak segítséget kérni, de vagy az életkoruk miatt nem hallgatták meg õket, vagy nem a megfelelõ személyt választották.

A kremsmünsteri kolostor - rémségek háza.

Philipp Schwärzler klinikai szak- és egészségügyi pszichológus, pszichoterapeuta, a bécsi Gyermekvédelmi Központ munkatársa ezért is tartotta fontosnak, hogy 2010-ben „Az egyházi erõszak áldozatainak független fórumával” együttmûködve létrehozzanak egy telefonos segélyvonalat. A szakember a Hetek megkeresésére válaszolva elmondta: egészen eddig nem létezett hasonló kezdeményezés, ezért is fordultak hozzá az ötlettel.

A kezdeményezés keretein belül egy honlapot is elindítottak (www.betroffen.at), amely szintén a segítségnyújtás célját szolgálja. „Meglepõdtünk a jelentkezõk nagy számán. Csak az elsõ 10 napban körülbelül 150 ember vette fel velünk a kapcsolatot” – nyilatkozta Schwärzler. Mára ez a szám elérte a négyszázat.

Elsõáldozó, vagy elsõ áldozat?

Schwärzler a téma súlyosságára rádöbbenve 2010-ben elkészített egy tanulmányt, amely az osztrák – túlnyomórészt római katolikus – egyházban elõforduló erõszakos cselekményekkel foglalkozik. Az ismertté vált esetek feldolgozását követõen kiderült, hogy az érintettek háromnegyede férfi, egynegyedük nõ, akiknek több mint kilencven százaléka rendszeres bántalmazásnak volt kitéve. Az erõszaknak átlagosan 6-14 éves gyerekek estek áldozatul.

A katolikus neveltetésben részesülõk általában hét és tizennégy éves koruk között lesznek elsõáldozók, ráadásul ez az az idõszak, amikor többen internátusokba vagy rosszabb esetben egyházi fenntartású otthonokba kerülnek. Az érintett kislányok átlagosan 9 éves korukra már áldozatává váltak az elsõ erõszakos cselekménynek, ami nemcsak a nemi erõszak, hanem a pedofília vádját is felveti.

„Sajnos az áldozatok túlnyomó része több mint 30 évet várt azzal, hogy a nyilvánossághoz forduljon, bár sokan ezt megkísérelték korábban is, de nem hallgatták meg õket” – mondja Philipp Schwärzler. Ennek az oka igen összetett. Egyrészt a szülõk nagyon ritkán találkoztak a különbözõ kollégiumokban élõ, tanuló gyermekeikkel. Emellett sokan rossz szociális körülmények közül is származtak, ahol hiányzott a szülõ és a gyerek között szükséges alapvetõ bizalom. Azokat, akik megszöktek az otthonokból vagy az internátusból, a szülõk általában megverték, hogy „észhez térítsék” õket, azaz, hogy hallgassanak.

Ha a gyerek tovább ragaszkodott ahhoz, hogy bántalmazták, általában csak azt érte el vele, hogy áthelyezték egy másik otthonba, ahol a helyzet vagy drasztikusan romlott, vagy – ha szerencséje volt az illetõnek – akkor javult. Akik ki merték nyitni a szájukat, azok gyakran fizikai erõszakkal találkoztak, mert „nem szabad a pap bácsiról ilyen csúnya dolgokat beszélni”.

Perverz papok

Az elkövetõk között természetesen nem csak férfiak szerepeltek, de túlnyomórészt papok voltak azok, akik a rájuk bízott gyermeket verték, érzelmileg bántalmazták, vagy szexuálisan zaklatták.

A tanulmány megállapítása szerint a legnagyobb veszélyt a teológiailag jól képzett munkatársak jelentik a gyermekekre, mert õk egyrészt a külvilág részérõl nagyobb tekintélynek örvendenek, így nehéz elhinni az ellenük szóló vádakat, másrészt igen gyakran alkalmazzák a vallásos megfélemlítés technikáját, és a gyermekeket a pokolról szóló dörgedelmes beszédekkel
veszik rá a hallgatásra.

A szakpszichológus szerint az eltussoláshoz hozzájárult a többi dolgozó félelme is, akik inkább félrenéztek, ha tanújává váltak egy-egy cselekménynek.

Emellett a katolicizmus szexualitáshoz való hozzáállása és az erkölcsi parancsok eltorzult értelmezése némely elkövetõt saját maga elõtt is felmentett. Nem kevés pap azzal csapta be magát, hogy nem sérti meg a cölibátus szabályait, „mert nem nõkkel létesít szexuális kapcsolatot. Ha valamit gyerekekkel mûveltek, ezt nem szexualitásként definiálták,
ezért nem is számított bûnnek. Ha ehhez a pap még azt is hozzátette, hogy a gyerekeknek nincs is még szexualitásuk, és az erõszakos cselekményeket felnõttkorukra elfelejtik, akkor máris olyan perverz gondolkodásmód alakult ki, amely a gyerekek elleni szexuális erõszakhoz vezet” – áll a tanulmányban.

Nem csak Kremsmünster érintett az ügyben, de nagyon sokan még mindig hallgatnak. Ennek oka lehet az is, hogy hiába derül ki egyre több ilyen jellegû visszaélés, egyikbõl sem lett igazán nagy botrány. A kremsmünsteri horrorinternátus jelenlegi vezetõi február végén bejelentették, hogy abbahagyják tevékenységüket. Indokaik között az elmúlt évek szégyenletes cselekedetei nem szerepelnek, tisztán gazdasági megfontolások állnak a háttérben: a jelenlegi 12 diákkal már nem éri meg mûködtetni a kollégiumot.
Link