Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Mappába szedve gyûjtötték az adatokat Orbánról

Nocsak-nocsak! A jövõ héten hivatali visszaélés miatt állhat bíróság elé Laborc Sándor – tudta meg a Magyar Nemzet. A polgári elhárítás egykori fõigazgatója az ügyészség szerint jogtalanul gyûjtött és tárolt adatokat Orbán Viktorról és Kövér Lászlóról. A büntetõeljárás Laborc hivatali utódjának, Balajti Lászlónak a feljelentése nyomán indult.

A Magyar Nemzet információi szerint április 16-án kezdi tárgyalni a Fõvárosi Törvényszék katonai tanácsa azt a büntetõpert, amelynek vádlottja Laborc Sándor, az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábbi fõigazgatója és volt beosztottja, akik ellen hivatali visszaélés és más bûncselekmények miatt emelt vádat a katonai ügyészség. A törvényszék sajtóosztálya a lappal azt közölte: zárt tárgyalást tart, mivel az eljárás minden adata államtitok.

Mint ismert, Laborc és társa ellen az azóta a Központi Nyomozó Fõügyészség állományába olvadt Budapesti Katonai Ügyészség 2010. februárban rendelt el nyomozást. Az év novemberében aztán egyesítették az eljárást a Demeter Ervin akkori fideszes országgyûlési képviselõ által – a Legfõbb Ügyészségen – tett feljelentés alapján indult büntetõeljárással. A katonai ügyészség háromrendbeli hivatali visszaélés és más bûncselekmények miatt idén január 13-án nyújtotta be a vádiratot.

A lap kitér rá, hogy az ügyben az elsõ feljelentést 2010 februárjában – még a Bajnai-kormány idején – Balajti László tette, aki 2009 nyarán vette át a polgári elhárítás vezetését Laborc Sándortól. Tette ezt azért, mert a Nemzetbiztonsági Hivatal számítógépeinek merevlemezein több telefonbeszélgetés, híváslista, valamint a cellainformációkra irányuló elemzés is „helyet foglalt”.

Laborcz laptopján mappába rendezve sorakoztak az adatsorok. Volt közöttük „Ovi” és „ Bajusz” nevû is. Ezek nagy valószínûséggel Orbán Viktorról és Kövér Lászlóról tartalmaztak információkat. Célszemély volt még Rózsa-Flores Eduardo is. A bolíviai kommandós akcióban kivégzett magyar újságírót az õszödi beszéd kiszivárogtatásával hozták összefüggésbe.

Az ügyészség a feljelentést követõen vizsgálódni kezdett. Arra volt kíváncsi, hogy hogyan hozható össze a Rózsa-Flores megfigyeléséhez szükséges telefonlista a Fidesz egyik központi számával, valamint Orbán Viktor egyik lányának mobilelérhetõségével. Ezen számok ugyanis felkerültek erre a bizonyos listára.
Link

Hozzaszolasok

3709 #1 3709
- 2012. April 11. 19:10:42
olajos akták ?
2418 #2 2418
- 2012. April 14. 08:35:11
Úgy is kell tárolni az adatokat, nem papirfecnikre írogatni! Lehet, hogy a takarítónõ rendezte össze az íratokat munka után. Az is olyan "szép" dolog, amikor egymást jelentik fel.
Vajon az új köztársaság elnökre , Véredény Jánosra van már valami a mappában?
http://hvg.hu/itthon/20120413_ader_fi...z_jeloltje

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
657,003 egyedi latogato