Az Európát az Egyesült Államokkal összekötõ gazdasági, politikai, katonai kapcsolatrendszer halott - ezzel a provokatív mondattal indította a pozsonyi GLOBSEC nemzetközi biztonsági konferenciát szombaton Judy Dempsey, az International Herald Tribune (IHT) neves publicistája. Kétséges ráadásul, hogy a világ igényt tart-e igényt tart-e a nyugati „globális alapértékekre": Kína felemelkedésével az angolszász modell leáldozóban van.


Nicolas Sarkozy francia elnök, Angela Merkel német kancellár Barack Obama amerikai elnök és David Cameron brit mniiszterelnök egy tavalyi csúcstalálkozón. Jelenetek egy megkeseredett érdekházasságból
Reuters - Yves Herman Dempseynek ezzel a megjegyzésével sikerült tiltakozások özönét kiváltania, de persze ez is lehetett a célja. Hogy a probléma nem mondvacsinált, az persze kiderült, hiszen Európa történelmi szempontból leszállóágban van, és az ugyancsak gondokkal küszködõ Amerikának kezd elege lenni abból, hogy az öreg kontinens biztonságát finanszírozza.

Nemzeti érdekeit követve Amerika a Csendes-óceán térsége fele fordul, amely Kína felemlkedése révén meghatározó szereplõ lesz a következõ évszázadok történelmében. A világon ma élõ 18-22 éves korosztály háromnegyede ázsiai, emlékeztetett az egyik hozzászóló. Az amerkai stratégiai fordulat árnyékában Európa viszont a NATO ellenére meglehetõsen szétszabdalt katonai erõt tudhat a háta mögött, és aggódik, mi lesz, ha Washington elviszi a kontinensen maradt 150-200 darab B61-es atombombát (ezek mindegyike 20 Hirosima erejével bír), miközben Oroszország egyik stratégiai célja az, hogy nukleáris ütõerejét az Egyesült Államokéhoz mérhetõ szinten tartsa.

Mark O. Schissler vezérõrnagy, az amerikai hadsereg európai parancsnokságának egyik vezetõje szerint csak arról van szó, hogy a korábban szinte tisztán katonai viszony más, többek között gazdasági elemekkel keveredik. Ezzel persze az egyik érzékeny pontra is tapint, hiszen a nyugati világban meghatározónak tekintett transzatlanti kapcsolatrendszer a valóságban meglehetõsen törékeny, és szinte kizárólagos alapja a katonai együttmûködés Az Egyesült Államok és Európa között szabadkereskedelmi egyezmény sincs - lehet-e ilyen körülmények között egyáltalán „stratégiai viszonyról” beszélni? – feszegette Schissler, aki szerint érdekházasságról van szó, amely a több évtizedes együttélés során bizony megkeseredett. Ilyenkor nálunk a házaspár elmegy egy hétvégi tanácsadásra, és vasárnap estére rendbe jön a dolog – mondta a vezérõrnagy, aki egyébként töretlenül optimista a transzatlanti kapcsolatokat illetõen. Kurt Volker nagykövet, az amerikai nemzetbiztonsági diplomácia egyik legfényesebb karriert befutó képviselõje, (jelenleg a Johns Hopkins Egyetemen belül mûködõ Transzatlanti Központ igazgatója, aki szolgált az amerikai Nemzetbiztonsági Tanácsban, a NATO-ban és még magyarul is tud) a maga hozzászólásában viszont azt mondta, tart attól, hogy a transzatlanti piac egyhamar nem válik valósággá.

A gondok általánosabbak, semmint hogy azokat be lehetne söpörni a transzatlanti kapcsolatok címszó alá. Hogy a világ igényt tart-e a Volker által említett „globális alapértékekre" legalábbis azok nyugat-európai és amerikai változatára, az legalábbis kétséges. Irak és Afganisztán után (amit egyesek a demokráciaexport nyugati változatának tartanak) a NATO tekintélye zuhanni kezdett az ifjabb generáció körében – hangzott el a konferencián. A nyugatiak, amikor valamit adnak a világban, elvárják, hogy cserébe a megajándékozottak elfogadják értékrendszerüket. Kína hatalmas oktatási központot épít Addisz Abebában, és nem kér érte semmit – jegyezte meg ennek kapcsán Dempsey.
Orosz-amerikai érdekszövetséggel Kína ellen?

Talán valahol itt van a kutya elásva. A régi szabályok elavulnak, az újakat meg nem sikerült kialakítani. A globalizáció folytatódik, a világnak valamilyen vezetés (global governance) kellene, az ENSZ felvizezett intézmény, a G8 csúcstalálkozó anakronisztikussa vált (Kína nincs benne, Kanada igen...). A GLOBSEC egyetlen kínai részvevõje, Wang Liming, a dublini Konfucius Intézet igazgatója a trónkövetelõ képviselõjeként ki is mondta, az angolszász vezetésû világ ideje leáldozóban van és a szép új világban a Kelet szerepe meghatározó lehet.

A Goldman Sachs eszközkezelõ üzletágát vezetó Jim O'Neill árnyaltabban ítéli meg a helyzetet, mondván, Európában is lesznek, akik vesztenek, és lesznek akik feljebb emelkednek. Ez utóbbiak kapcsán megemlíti, hogy Németországban a munkanélküliség jelenleg az utóbbi két évtized legalacsonyabbja, köszönhetõen exportorientált gazdaságának, hogy a dinamikusan növekvõ új blokkba, a Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és Dél Afrikát összefogó BRICS-be szállít. A válság egyben rászorítja a Nyugatot, hogy reformáljon. Olaszorszagnal már látom ezt – tette hozzá O'Neill.

Ebben a helyzetben Oroszország érdekes játszmát folytat. Ahogy Dmitry Szuszlov megfogalmazta, az igazi vetélytárs most már Kína, Moszkva viszont ezért akar az „õsellenséggel", Wahingtonnal is hallgatólagos, Pekinget sakkba tartó szövetséget (nehogy Az Egyesült Államok és Kína ellene szövetkezzen a Csendes-óceán térségében). Nem tétlen persze Peking sem. Wang szerint a kínaiak annak idején nem szégyelltek tanulni a Nyugattól. Most a Nyugaton lenne a sor, hogy tanuljon tõlük.
Link