A kelet-közép-európai régió országainak szûk mozgástere maradt a nyugdíjrendszerük átalakítására, amit demográfiai és munkaerõ-piaci trendek tovább szûkítenek, miközben e problémák megoldása a következõ évtized egyik legfontosabb kihívása marad - állapítja meg az ILO. Magyarország problémái e tekintetben nem kirívóak, bár egyes vélemények szerint a "magyar megoldás" egy nagyszabású társadalmi kísérletnek tekinthetõ.

Az öregedõ társadalom mellett a kelet-közép-európai (KKE) országok számára komoly kihívást jelent a nyugdíjrendszerük hosszú távú fenntarthatósága, fõleg annak szem elõtt tartásával, hogy azok fõ célkitûzéseit (a megfelelõ szintû nyugdíjak biztosítása és azok értékének megõrzése) ne veszélyeztessék - állapítja meg a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal (ILO) egy nemrégiben kiadott, a kelet-közép-európai régió országainak nyugdíjreformjait vizsgáló kiadványában.

Ráadásul a KKE-régió országainak a nyugdíjrendszer alakítására szûk mozgástere maradt miután a nagyvonalú juttatások nagy részét már jelentõsen visszavágták, így elég kis mozgástér maradt további alapvetõ intézkedések meghozatalára, amit még az öregedõ társadalmak által jelentkezõ demográfiai problémák is tovább szûkítenek - figyelmeztet az ILO.
Kapcsolódó cikkek

* Nyugdíjügy: milliókra várhat sanyarú öregkor
* Távfûtés: tovább kell fizetni az új terv szerint?
* Portugál igen EU-paktumra
* Reményt kaptak a svájcifrank-hitelesek?
* Hatalmas üzlet lett a Titanic-katasztrófa - a hamisítók is megjelentek
* Százmilliárdos szorításban a kormány - a zsebünkre megy a játék

Egy nyugdíjasra kettõnél kevesebb járulékfizetõ jut

2010-ben az EU-27-ek állami nyugdíjkiadása a GDP 10,2 százalékát tette ki, ami 4,1 (Írország) és 14 százalék (Olaszország) között szóródott. A 12 új EU-tagállam kormányai a GDP 9,2 százalékát költötték nyugdíjra. A kelet-közép-európai tagok relatíve magas GDP-arányos nyugdíjkifizetései általában a magas, 50 százalék feletti függõségi rátának tulajdoníthatók, ami azt mutatja, hogy kevesebb, mint két aktív járulékfizetõ jut egy nyugdíjasra.

Az ILO megjegyzi, hogy ezekben az országokban a biztosított alkalmazottak és a munkaadóktól származó bevételekbõl származik a nyugdíjrendszerek bevétele, amelyek az utóbbi években ráadásul jelentõsen visszaestek és ezek a források nem is fedezik ezekben az országokban a nyugdíjrendszerek kiadásait. A jelenlegi nyugdíjalapok hiánya elérte ezekben az országokban a GDP 4 százalékát, amelyet általában központi költségvetésbõl finanszíroznak. Ennek a deficitnek egy része a második pillér tranzakciós költségeihez volt köthetõ - jegyzi meg az ILO.
Eltitkolt nyugdíjbefizetések
A legtöbb KKE-régiós országban az 1990-es években a piacgazdaságra való áttérés idõszaka a magánvállalkozások és az egyéni vállalkozók számának burjánzásához vezetett, ami a járulékfizetési hajlandóság visszaesésével is járt. Ehhez a szabályok betartatásának elmulasztása is hozzájárult.

Az ILO szerint ez azonban nemcsak a szabályozói közbelépés hatékonyságának csökkenését eredményezi, de jelentõsen aláássa a nyugdíjrendszer hitelességét és legitimitását is. A nemzetközi szervezet megjegyzi, hogy a be nem jelentett munkaerõ és a ténylegesen kifizetett bérektõl elmaradó fizetés bejelentésének gyakorlata nemcsak a társadalombiztosítási rendszereket terhelte meg jelentõsen, de ezeket a munkavállalókat és családokat is kiszolgáltatottá tette.

A jelenleg tapasztalt szigorítások során egyre szorosabbá fûzõdik ugyanis a kapcsolat a járulékok befizetése és a juttatások között. A járulékok nemfizetése vagy a ténylegestõl lényegesen elmaradó mértékû fizetése így az alacsony nyugdíjban részesülõk, vagy a nyugdíj nélkül maradó idõsek számának növekedéséhez vezet - azaz növekszik az elszegényedés kockázata az idõsödõ társadalmi rétegekben. Ez pedig azt eredményezheti, hogy a kormányoknak szociális segélyekre és egyéb szociális "védelmi" programokra nagyobb összegeket kell költeniük - mutat rá az ILO tanulmánya.


Több régiós tagállamban a válság miatti pénzügyi megszorítások a nyugdíjrendszereket sem hagyták érintetlenül, amelyek a kormányzati kiadáscsökkentésre meglehetõsen érzékenyen reagáltak, hiszen a hiányuk fedezete a büdzsétõl erõsen függ. Az ennek nyomán kihirdetett nyugdíjjogosultságokban jelentkezõ visszavágások társadalmi feszültségekhez vezettek - áll az ILO tanulmányában.

A régióban a 2009-2011 közötti idõszakban végrehajtott nyugdíjreformok közös vonásait felsorolva az ILO megjegyzi, hogy azok végrehajtásának fõ kiváltója az a pénzügyi nyomás volt, amelyet a pénzügyi felügyeletek és nemzetközi intézmények gyakoroltak a kormányokra a fõleg a nyugdíjrendszer miatt okozott hiányszint fenntartása érdekében.

Az ILO rámutat, hogy a kiadványában vizsgált nyolc ország közül egy sem növelte hatékonyan az összhozzájárulás mértékét az aggregált kereslet folytatódó csökkenésének elkerülése érdekében. Bár ezzel egy idõben több olyan ország, ahol mûködött második pillér, csökkentették az állami hozzájárulást vagy elhalasztották az állami hozzájárulás emelését annak érdekében, hogy több forrást irányíthassanak az állami rendszerbe. Az összes szóban forgó ország a meghozandó intézkedéseiben a nyugdíjjuttatások csökkentésére összpontosított - ezek közül az egyik legjellemzõbb az indexálás módosítása volt.

Társadalmi kísérlet a magyar megoldás

Az ILO Magyarországról szóló részében a legutóbbi fejleményeket összegezve megállapítja, hogy a nyugdíjrendszer a kétpilléres - az társadalombiztosítási rendszerbõl és az önkéntes nyugdíjpénztári rendszerbõl álló - modell felé tart. A nemzetközi szervezet szerint a második pillér felszámolása után arra lehet számítani - legalábbis a következõ néhány évben -, hogy a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer finanszírozása csak a tényleges befizetésekbõl, a központi költségvetésbõl származó kiegészítés nélkül történik. Ugyanakkor az ILO szerint a társadalomban és a munkaerõpiacon hosszú távon bekövetkezõ változások egyre nagyobb nyomást jelentenek majd a rendszerre, ami a nyugdíjjárulékok emelése felé hat.

A nemzetközi intézet megjegyzi, hogy bár a kormány tett arra ígéretet, hogy az új nyugdíjrendszer mûködéséhez szükséges jogszabályi feltételeket megteremti, 2011. végéig konkrét intézkedések nem történtek. Az ILO azt feltételezi, hogy az új rendszer várhatóan a nyugdíjkorhatár kitolásával a hosszabb munkában eltöltött idõszakra összpontosít majd a korkedvezményes- és rokkantnyugdíjak további szigorításával és a rendszer átláthatóbbá tételével. Utóbbit arra értik, hogy a biztosítottaknak az általuk befizetett összegekrõl információval szolgálnak majd.

A szervezet arra hívja fel a figyelmet, hogy a kormánynak az önkéntes befizetéseket ösztönzõ intézkedéseket is hoznia kell annak érdekében, hogy ez a pillér nagyobb szerepet tudjon játszani az állami nyugdíjak kiegészítésében. Mivel a demográfiai és munkaerõ-piaci trendek jelentõsen kapcsolódnak a nyugdíjkérdéshez, a szükséges lépéseket idõben meg kell tenni a hirtelen szabályozásbeli változások elkerülése érdekében - figyelmeztet az ILO.

A nemzetközi szervezet mindezek mellett megjegyzi, hogy azok a kihívások, amelyekkel Magyarország szembesül, nem különböznek jelentõsen más európai országok problémáitól. Bár nincs mindenkire egyformán alkalmazható, egyetlen jó megoldás ezekre a közös problémákra, az is elmondható, hogy Magyarország "egyedülálló megoldása" egy újabb - az elmúlt 20 évben kivitelezett intézkedésekhez hasonlóan - nagyszabású társadalmi kísérletnek nevezhetõ - áll a magyarországi rész összefoglalójában.

A jelen generáció felelõssége

Egy jól mûködõ nyugdíjrendszer a szociális rendszer fontos része, ami a tagjait képes megvédeni az öregedés, a munkaképtelenné válás vagy a megözvegyülés miatt bekövetkezõ jövedelem-visszaesés következményeitõl. Az ILO hangsúlyozza, hogy a ma generációja etikai felelõsséggel tartozik azért, hogy ezt a társadalmi eszközt jó állapotban hagyja rá az utókorra.

A nemzetközi szervezet szerint emiatt a következõkre kell kiemelt figyelmet fordítani a jövõben:

* A nyugdíjjárulékok fizetésének szélesebb körre való kiterjesztése a törvény betartatása és a behajtás hatékonyságának javítása mellett, ami nemcsak a rövid távú fiskális következmények miatt fontos, hanem a munkavállalók nyugdíjjogosultságának hosszú távú biztosítása érdekében is.
* A jövõbeni intézkedéseknek a munkában töltött évek meghosszabbítására és a magasabb nyugdíjkorhatár elérésére kell összpontosítania. Ezzel kapcsolatban a kihívás egy új, a munka és nyugdíj közötti egyensúly megtalálásában áll, különösen a változó életmódok és a nemek társadalmi és gazdasági szerepének változása fényében. A nyugdíj és a munka világa - amely a munkában töltött évek növelésére ösztönöz - közötti rugalmasabb átjárhatóság megteremtése érdekében összehangolt nyugdíj és munkaerõ-piaci intézkedések szükségesek - véli az ILO.
* Bár a nyugdíjrendszer finanszírozásának erõteljes korlátot szabnak a demográfiai folyamatok, az állami nyugdíjrendszereknek az ILO szerint továbbra is az idõsek, a munkaképtelenek és a megözvegyülõk védelmének alapját kell szolgálnia. Ezt szem elõtt tartva, a jövõbeli juttatás mértékében és a védelmet biztosító rendszer mûködésében (a garantált minimum nyugdíj, a nyugdíjak értékének megõrzésére megállapított indexálási szabályok) minden érintettnek meg kell egyezniük, amelyhez az ILO ide vonatkozó egyezményei is támpontul szolgálnak- teszi hozzá a tanulmány.
* A nemzetközi szervezet arra sarkallja a döntéshozókat, hogy az egyéni megtakarítások növelését ösztönözzék, és hozzanak olyan intézkedéseket, amelyek támogatják a foglalkoztatási és magánnyugdíj-megtakarításokat. Ehhez a szervezet fontosnak tartja a társadalom pénzügyi ismereteinek javítását is, különösen a nyugdíj-megtakarításokhoz kapcsolódóakat oktatáson vagy különbözõ tájékoztatási kampányokon keresztül.
* Az ILO szerint a döntéshozatali folyamat fontos aspektusa a nyugdíjreformnak, ezért a társadalmi konszenzus elérése érdekében a demokratikus döntéshozatali párbeszéd fontosságát emeli ki. A reformok hatékony kivitelezése során az ILO szerint a kormánynak és a nyugdíjhatóságoknak a döntéshozatali képességét erõsíteni kell, a szociális partnereknek pedig a nyugdíjreformról szóló vitában kell aktívabb szerepet vállalniuk.

Az ILO felhívja a figyelmet: nincs csodaszer, vagy mindenki számára egyformán alkalmazható jó módszer a nyugdíjak problémáira. Minden országnak meg kell találnia a saját nemzeti sajátosságaira alkalmazható szabályozási mixet. Ezek fényében az elkövetkezendõ évtizedben is fontos feladat marad a nyugdíjreform végrehajtása.

A nyugdíjrendszerek átalakításánál azonban - azok hosszú idõt igénylõ természete miatt - szem elõtt kell tartani, hogy a reformok kivitelezésében az átmeneti idõszakra elegendõ idõt kell hagyni, ezért a nemzetközi szervezet azt sürgeti, hogy a kormányok tegyenek jelentõs és proaktív lépéseket 2020-ig, amikor a demográfiai öregedés elkezd felgyorsulni.
Link