(Nocsak-nocsak, a kis spiritiszta tán nem delirált? Szóljon már valaki az NNI-s hülyegyerekeknek is, nehogy lemaradjanak a lényegrõl! NNI, elküldenétek OV-t elmeszakértõhöz, még mielõtt az anumakik rátalálnak? Lassan doxazmái felül kerekednek rajta, még ha a zsidó világcsászárság okán a Szent Koronát is ígérték neki cionék! Ejnye no, azért a téveszmémmel nem vagyok egyedül, s ez jó jel! Olstein, ne kapkodd el a dolgot, mert még elszúrod!)
A miniszterelnök szerdai beszédének filozofikus-ideologikus megalapozásából arra következtetünk, hogy Orbán Viktort semmi sem akadályozhatja meg elképzelései végigvitelében. Sem a Világbank, sem az Európai Unió, sem az amerikai vagy a német kormány. Legfeljebb a totális kudarc – amit sem maguknak, sem senki másnak nem kívánnak a Demokrácia és Dilemma Intézet elemzõi.
Az Európai Unión kívül is van élet, jelentette ki kb. tíz évvel ezelõtt, elsõ miniszterelnöki ciklusának delelõjén Orbán Viktor, de ma sem mindenki számára világos, hogy Norvégiára gondolt. Az utóbbi években, különösen az utóbbi hónapokban elmondott beszédeinek elemzése alapján úgy tûnik, kezd visszatérni ehhez a megközelítéshez. Most ráadásul mintha nem poénnak sejtené ezt, hanem már-már realitásnak.
Határozott jelek
Kutatóink nem feltételezik, hogy a kormány célja az Európai Uniótól való eltávolodás, ad absurdum: elszakadás. Annak ellenben határozott jeleit vélik felfedezni, hogy a miniszterelnök nem valamifajta közös európai elvárásokhoz igazodva kívánja alakítani politikáját. A nyugat alkonyáról elõvezetett elméletei legalábbis azt valószínûsítik: amennyiben szükség van gazdasági-politikai reformokra, amennyiben valóban új korszaknak kell kezdõdnie, amennyiben tényleg felfaltuk már a techonológiai forradalom gyümölcseit, akkor Orbán nem a nagyok farvizén akar tovább evickélni, hanem alakítani óhajtja a folyamatokat. Példát akar mutatni.
A merjünk nagyok lenni mottó újra él és virul. Igaz, behozhatunk a képbe egy másik mondást is, amely az „aki sokat markol” szavakkal kezdõdik, de a folytatást is ide citálni megítélésünk szerint korai lenne. Még tovább menve azt is mondhatjuk, a kormányfõ dupla vagy semmit játszik.


Az elmúlt hónapokban rendre felmerült, mit szól például a Világbank amiatt, hogy Magyarország nem tárgyal újabb hitelek felvételérõl, szintén sok szó esett arról, hogy az Európai Bizottságnak és az Európai Központi Banknak nem tetszik Simor András jegybankelnök fizetésének megnyirbálása. A kormány a füle botját sem mozdította ezekre a kritikákra. Ha épp muszáj volt, a messze nem a ranglétra tetején található Szíjjártó Péter jelezte csak, terveiket csak azért is végre fogják hajtani.
Közérdek
A második cselekvési terv részleges ismertetése [1] is kritikus reakciókat [2] váltott ki, a java ráadásul még csak ezután következik. Egyeztetések az érintett ágazatokkal és az EU-val sem voltak, sokakat derült égbõl villámcsapásként értek a bejelentések. Ám a bírálatok, amelyek valamifajta partneri viszonyt kérnek számon a kormányon, annyit sem számítanak, mint a falrahányt borsó.
Több, mint jellemzõ a magánnyugdíjpénztárak kérdésének kezelése. A kormány komoly erõfeszítéseket tett, hogy az ezekhez befolyó pénzeket ne kiadásként, bevételként lehessen elszámolni a költségvetésben. Miután a lobbi kudarcot vallott [3] Brüsszelben, átvágták [4] a gordiuszi csomót. November 1-jétõl egyszerûen nem utalják tovább a milliárdokat. Az, hogy a pénztárak bíróságra mennek [5], nagyjából évek múltán hozhat számukra esetleg kedvezõ eredményt. A pénz addig is marad.
Válság van, amibõl ki kell kecmeregni, lehetõleg mielõbb. Jól kivehetõ: Orbán Viktor számára más szempont nincs. A közérdek felülírja a magánérdeket, függetlenül a körülményekrõl. A közérdek az, amit a miniszterelnök és csapata közérdeknek minõsít. Kétharmados támogatottságot kapott ahhoz, hogy a definíciókat, az axiómákat és a szabályokat megfogalmazhassa. Fölösleges azt várni tõle, hogy lemondjon errõl a jogáról. Nemcsak akkor nem fog megrettenni, ha az ellenzék vagy a sajtó, de akkor sem, ha Európa próbálja megfeddni.
Egyszeregy
Ha a kasszában kevés a pénz, valamivel fel kell tölteni. Ha nem bírnak fizetni a szegények, fizessenek a gazdagok. Hogy a gazdagok végsõ soron áthárítják a költségeket [6] – vagy azok egy részét – a szegényekre, az is egy dilemma, de nem üt tüstént. Közvetlen választópolgársarc nincs, ez fontos momentum. Hiszen kézenfekvõ: nemcsak a retorika, a különféle területeken foganatosított intézkedések is olyanok, amelyek ha a multinacionális vállalatok számára nem is kedvesek, az embereket nem irritálják. Ez az áruházláncok megkülönadóztatására éppúgy érvényes, mint a Mal Zrt. állami ellenõrzés alá vonására.
Még egy nüansz, egyszerûbb, mint az egyszeregy: az Orbán-kormány abban az esetben marad hatalomban, ha az ország szekerét ki bírja rántani a kátyúból. Így is van, amiben még nem látunk eléggé tisztán. Az ideológiából úgy tûnik, Orbán Viktor nem megvárni akarja a nemzetközi konjunktúrát, generálni szeretné a fellendülést. Kicsiny ország szerény gazdaságától ez már-már karikaturisztikus vállalás. Ezenkívül kutatóink mai eszükkel azt sem képesek tökéletesen értelmezni – sarlatánságba nem szívesen bonyolódnánk –, hogy az Ázsiára és Afrikára történõ, pozitív kicsengésû utalások a nyugat alkonyának egyidejû ábrázolása mellett jelenthetnek-e olyasmit, hogy a miniszterelnök az európaival szemben más orientációról spekulál.
Kontúrok
Mindehhez képest – hogy a gazdaság állapotánál semmi sem fontosabb napjainkban, ahhoz munkatársaink szerint nem fér kétség – apróságnak tûnik a kolontári iszapkatasztrófával kapcsolatos fejlemények kezelése, annál is inkább csekélység a médiatanács elfoglalása [7]. Miközben a csapatok harcban állnak, a kormány a helyén van, dominálni akar.
Hogy egy nagyvállalat állami ellenõrzés alá vonása államosításnak látszik [8], az mellékes. Hogy furcsa reminiszcenciákat ébreszt, hogy egy vezérigazgató õrizetbe vételét [9] – akit késõbb ráadásul ritkán elõforduló indokkal engednek szabadon [10] – maga a miniszerterelnök jelenti be a parlamentben, az is. A lényeg, hogy mindenki elhiggye, a munka folyik [11], a vétkesek nem úszhatják meg, a bûnöket nem lehet elmismásolni. A reneszánsz messze van, de közeledik. Hogy egyes olvasatok [12] szerint eközben Orbán Viktor-poszterek kerülnek a nyugati progresszívek hálószobafalaira, az a hab a tortán.
Erõs, okos, kompetens állam – ez lebeg Orbán Viktor lelki szemei elõtt. Azt tudtuk eddig is, hogy ilyesmirõl álmodik. Számolgathatjuk a lépéseket, amelyek ebbe az irányba tartanak. Az építkezés zajlik, az építmény kontúrjai kirajzolódnak. Még nem látszik, hogy meg kell-e ijedni tõle.
Link