Siklósi András


Népi-nemzeti körökben gyakran fölröppen a jelszó, hogy ezt a gyalázatos, hazaáruló, nemzetrontó elitcsordátcsak polgári engedetlenséggel lehet elsöpörni. Még tisztességes, a magyarságnak elkötelezett politikusok, újságírók is átveszik ezt a frázist; sõt biztatnak bennünket, tömörüljünk egységfrontba a szipolyozók ellen, s békés úton próbáljunk célt érni, mert ha „ elszabadul a pokol” , akkor mindnyájunknak vége.
Ezek a derék urak – egy újszülött politikai tapasztalatait alig meghaladva – azt a fontos kérdést mindig elfelejtik feltenni, vajon honnan származik a „ kiszivárogtatott” gondolat, vajon kiknek áll érdekében az amúgy is türelmes, galamblelkû magyarságot még tovább altatni, hogy föl se ébredjen mély álmából többé. Ráadásul azt is elmulasztják közölni a „ fõjámborok” , mi ellen „ polgári engedetlenkedjünk” , illetve miképpen kellene ezt az idejétmúlt eszmét életre pofozni. Arról a csekélységrõl már nem is beszélve, hogy a polgári engedetlenséghez leginkább fejlett polgárság
szükséges, ami ugyebár régóta kiveszett a társadalmunkból; ha csak az „ öntudatos munkásosztályból” , a „ dolgozó parasztságból” s a „ velük szövetséges értelmiségbõl” (lásd még: az írástudók árulása!) álló, egyre jobban lecsúszó és atomizálódó középosztályt, valamint a nyomorszinten tengõdõ, agymosott proletár- és lumpen-tömegeket nem tekintjük
annak.

Vigyázzunk – mondják –, ne engedjük az országot anarchiába és véres zûrzavarba rántani, ne üljünk

föl a megsemmisítésünkre törõ provokátoroknak. Elrettentõ példaként sûrûn emlegetik az 1919-es patkánylázadást
(mintha az valóban forradalom lett volna!), meg 1956-ot is, melynek – szerintük – egyetlen hozadéka a sok-sok
ártatlan halott, a számtalan kivégzett és bebörtönzött áldozat, meg a világban szétszóródott szerencsétlen százezrek.
Ez kétségtelen tény, de még soha nem találkoztam egyetlen ’ 56-ot túlélt szabadságharcossal sem, aki kétségbe vonta
a küzdelem hasznosságát; vagy a bolseviki terror elleni fegyveres fölkelés helyett (a végkifejlet ismeretében) utólag

valamiféle erõszakmentes morgolódást, esetleg hangos káromkodással egybefûzött kocsmai ökölrázást ajánlott volna.

Ellenkezõleg! Súlyos véráldozata dacára 1956 magasztos órái, napjai a résztvevõknek (s a nemzet többségének!
) egy életre célt és tartást, öntudatot és önbizalmat adtak. De hasonló volt a helyzet 1848 után is. Arany János

holtáig gyászolta a szabadság és Petõfi elvesztését, de föl sem merült benne a forradalom értelmének megkérdõjelezése.
Ilyesmit csak az ellenségeink vagy a gyávák tesznek, akik minden körülmények között kizárólag önmagukkal

törõdnek, s akik már egy langyos zápor alatt is esernyõért kiáltoznak, komolyabb zivatar esetén pedig hanyatt-homlok

menekülnek bombabiztos bunkereikbe. Õk azok, akiknek egy puskalövéstõl tele lesz a gatyájuk, õk a farkasfogra való

birkák, a vágóhidra tereltetést zokszó nélkül tûrõ kapitális barmok. Akik nem képesek fölfogni, hogy a rabszolgasors,
az édes hazánkban ránk kényszerített hontalan bujdosás, vagy az elvtelen tányérnyalás egy büszke, nagy múltú

nemzet számára nem tekinthetõ többé kielégítõ életmódnak, legföljebb a sivatag homokjába fúló, tartalmatlan és

jövõtlen vegetálásnak. Efféle ördögi csapdát nemhogy a magyarságnak, de a bantu négereknek sem kívánhatunk!
Egy stratégia és taktika kidolgozásánál mindig figyelnünk kell arra, hogy mit akarunk elérni s kivel (kikkel)

szemben. Népünk 60 éve (sõt, Trianon óta 90 éve!) egy folyamatos holokausztban vergõdik, s a végsõ „Endlösung”

elõtt áll. I tt nincs se jogállam, se szabadság, se demokrácia. A szuronyok segítségével, vagy választási csalásokkal
fölénk kerekedett törvénytelen, gyilkos banda uralkodik rajtunk, s esze ágában sincs a trónjáról lemondani, avagy

pusztításunk helyett a fölemelkedésünket szolgálni. Õk csak akkor és annyira bátrak, amennyire mi félünk tõlük, és
megalkuvásunkkal engedjük nekik! Vegyük észre, hogy az ország javaiból, a gazdasági-politikai-kulturális hatalomból

oly mértékben részesedhetünk csupán, amennyit erõvel visszaszerzünk. Ám erre fáklyás felvonulásokkal, részleges

sztrájkokkal, lagymatag tüntet(get)ésekkel, félpályás útlezárásokkal, aláírásgyûjtésekkel, népszavazásokkal és polgári

engedetlenséggel reményünk sem lehet. Különösen, ha ezeket az eleve korrupt szakszervezetek, illetõleg a zsarolható,
karrierista, demagóg „ népvezérek” kezdeményezik. Az ilyen „mozgalmak” csak arra jók, hogy kihúzzák a tömegek
méregfogát, lecsillapítsák jogos dühét, elszívják maradék energiáit, s elrabolják hitének utolsó morzsáit is. Egy efféle
álliberális, újkapitalista, posztkommunista vámpírbandával nem lehet jópofáskodni, paktumokat kötni, vásári alkudozást
folytatni. Ezt a kozmopolita maffiát, ezt a gerinctelen bábrezsimet bármi áron torkon kell ragadni, meg kell

dönteni, s örökre ki kell radírozni a magyar közéletbõl!
1849 után megpróbáltuk sikerre vinni az általános polgári engedetlenséget, persze akkor sokkal szervezettebb

és egységesebb volt a nemzet. Mégse értünk el komolyabb eredményt, hiszen a felemás, Trianonhoz vezetõ

kiegyezés aligha nevezhetõ annak. Gandhi Indiája valóban képes volt vérontás nélkül (ill. csekély vérveszteség árán)

elûzni az angolokat, ám ott 500 millió mindenre elszánt nincstelen dacolt pár ezer gyarmatosítóval. Viszont a mai

M agyarországon egy szíven szúrt, lefejezett, elbutított maroknyi nép néz farkasszemet egy feneketlen étvágyú,
gátlástalan világhatalom zsoldosaival, akik nem nyugszanak addig, míg föl nem zabálnak, vagy el nem ûznek
bennünket innen.

Félre ne értsen senki. Alapjában békés természetû nemzetvédõ vagyok, s nem kárhoztatom az ellenállás

szelídebb formáit sem, hiszen lassú víz is partot moshat, ha jut rá elég idõ. (Sajnos azonban nekünk már csak
hónapjaink, vagy inkább perceink vannak!) Egyáltalán nincs szándékomban bárkit magányos kamikaze akciókra,
ill. elszigetelt fegyveres rohamokra buzdítani; mert tudom, hogy egy jól kiépített, fölkészült „ kemény mag” híján,

s a megfelelõ tömegbázis (hátország) nélkül minden próbálkozásunk eleve kudarcra van ítélve, ráadásul drámai
következményekkel járhat. Azonban azt is világosan látom, hogy a pestis terjedését meg kell akadályozni. Úrrá
kell lennünk az egész magyarságot romboló dögvészen, s végre kell hajtanunk a gyökeres rendszerváltást és
államforma-váltást. A forradalom tehát elkerülhetetlen (távolról sem az Orbán-féle „ urna-forradalomra” gondolok!)
, ha javulást akarunk. Ez az utolsó esélyünk. E nélkül a biztos pusztulás, a teljes elsüllyedés vár népünkre.
(No, itt azért álljunk meg egy „ polgári” szóra. Egyes nagyokosok azzal is tromfolnak, hogy a forradalom csak
baloldali lehet, ami mindig óriási káoszt okoz. Jóllehet sohasem „ babra megy a játék” , ezt mégis kapásból tagadom,
mert ha például egy hitvány balliberális rablóhordát szeretnénk lenullázni, mint amilyen a mostani is, majd ezáltal

visszatalálni egészséges önmagunkhoz, sok évezredes hagyományainkhoz, akkor bizony a revolúció jobboldali, sõt

akár konzervatív is lehet. Mindig a megdöntendõ berendezkedés ismérvei szabják meg a forradalom eszmerendszerét és

színezetét. Ilyenformán pl. az 1848-as határozottan baloldali, plebejus töltésû volt, míg az 1956-os inkább jobboldalinak

vagy harmadik utasnak mondható. Noha nem ez a lényeg, hanem az, hogy mindkettõben a totálisan eltiport, kizsigerelt
néptömegek álltak szemben egy végletesen romlott, markánsan nemzetellenes „ elit” zsarnoki hatalmával. Nem
kell tehát félni a forradalomtól fogalmi-nyelvi szinten sem. Az pedig, hogy mennyire „ humánus” avagy „ véres” az

események lefolyása, rendszerint nem a felkelõkön múlik; hanem rabtartóik méltányosságán, ill. erõszakosságán,
valamint a jogtalanul bitorolt javakhoz és pozíciókhoz való görcsös ragaszkodásukon. De egyébként is forradalom,
szabadságharc és népfelkelés gyakran egymásba olvadnak, összemosódnak, azaz a klasszikus terminológia szerinti
pontos határaikat kijelölni szinte lehetetlen.)
A békés önfelszámolásnál, az önkéntes mészárszéknél, a bárgyú vigyorral kiásott tömegsírnál, a totális nihilnél

semmi sem lehet szörnyûbb. Akkor inkább a tûzhányók gyomra, az ég sistergõ villámai s a pokol kénköves ölelése.

Már összes kincsünktõl megfosztottak minket, legalább a becsületünket õrizzük meg! S ha így teszünk, a magyarok

Istene nem hagy elveszni bennünket! De jól vigyázzunk, nehogy fölszabadító forradalmunkat „ dicsõ keresztapáink”

meglovagolják, s annak élére állva saját alantas céljaikra hasznosítsák. Várjuk ki a megfelelõ pillanatot, aztán

sújtsunk le teljes erõvel! Szabad élet vagy halálig tartó rabság? Melyiket válasszuk felebarátaim? Felelõs hazafinak,
igaz magyar embernek ez nem jelenthet problémát.

A valódi kérdés merõben más: sikerül-e végül fölszámolnunk és elkergetnünk a világ leghazugabb,

legsötétebb, legelnyomóbb bûnszövetkezetét?

Siklósi András

Tanácsok honfitársaimnak

Catullus a római költõ így írt:

gyûlölök és szeretek
Konfucius a kínai bölcs szerint:

csak az szerethet igazán aki gyûlölni is tud
Ellentétek mozgatják a világot:

derûre ború jön
egészségre betegség
aszályra árvíz

déli verõfényre sötét éjhomály
Az angyalokkal ördögök birkóznak
élet és halál együtt vet s arat
Ugyanaz a kéz simogat vagy fenyít
egy testben lüktet áldás és átok

Csak a mi népünk nem gyûlöl senkit
Emiatt gúnyolják híres jámborságát
s ezért támadják fönnállása óta
ezért fogyatkozik gyöngül 500 éve

emiatt tépték szét örökös hazáját
s zuhant immár tátongó sírgödörbe

Vessünk véget ennek
másképp kell gondolkodnunk eztán
Nem ölelhetjük keblünkre zsarnokainkat
hóhérainkkal szembe kell szállnunk
csak azt pártolhatjuk aki nekünk is jót akar
Ismerjük meg az indulat a harag s a düh ízét
köpjük le a besúgót ítéljük el a rablót
kövezzük meg az árulót kössük föl a gyilkost
intézzük el a nemzet ellenségeit

Derék magyarom ne légy bamba birka

tanulj meg gyûlölni is
Szükséged lehet rá megmaradásodhoz
hiszen családot becsületet menthet
s visszavívhatja elorzott kincseid

Bocsáss meg az ellened vétõknek

ha gazságukat õszintén megbánják
és sérelmeidet készek orvosolni
Ám a nemzetrontóknak országhódítóknak
sohase kegyelmezz
s ne kíméld a Sátán hazug prófétáit

õrizd meg józanságodat és szíved tisztaságát
Vigyázz mert a szüntelen háborgás

eltorzítja felõrli a lelket
Amíg hagynak élj csöndes békességben
ha nem üldöznek te se bánts másokat

Tûrd a szenvedést ha Istentõl való
viseld el sorsodat ha hazád parancsolja
De ugorj talpra ha kell
s álmodban is éberen figyelj
Tartsd számon bitang vérszopóidat

ne hátrálj elõlük ne adj át nekik semmit önként
ne engedd hogy mézes szavukkal megtévesszenek
s ne áldozd föl magad mohó idegen érdekekért

Szeresd földünket becsüld fajtánkat

igazunkat védd minden erõddel

Szabadságunkért boldogabb jövõnkért
verekedj vitézül s ne habozz meghalni sem
Járj rendelt utadon biztos lépésekkel
végezd a dolgod töltsd be küldetésedet

Légy hõs mint legkiválóbb õseink voltak

ne rettenj meg semmilyen veszélytõl
A jog a méltóság s az égi fény nevében
állj ki a gátra a pokol seregei ellen

Üsd-vágd és gyõzd le azokat
kik árva nemzetünk életére törnek

Ne füstölögj ok nélkül