Jól értesült források szerint a vörösiszap katasztrófa kapóra jött a Fidesz vezetésének ahhoz, hogy nekiláthasson régóta dédelgetett tervének végrehajtásához, nevezetesen a privatizációs folyamatban szerzett vagyonok újraelosztásához. Ha valóban ez a szándék, a szakértõk egybehangzó véleménye szerint a Lex MAL ehhez megfelelõen rugalmas jogi kereteket biztosít.

A súlyos és az egész országot megrázó katasztrófa jó alkalom volt arra, hogy a kormány bizonyítsa határozottságát és tettrekészségét. A közvélemény joggal várta el, hogy gyors intézkedések szülessenek az áldozatok megsegítésére, a károk elhárítására és a felelõsök felkutatására. Jó volt látni, ahogy az ország megmozdult, és cégek, szervezetek és egyszerû emberek tömegei küldtek adományokat és ajánlottak segítséget. Ennek nyomán remélhetõ, hogy a mindenüket elvesztett emberek belátható idõn belül normális életfeltételekhez és az újrakezdés esélyéhez juthatnak. A károk, elsõsorban a környezetszennyezés elhárítása már hosszabb idõre szóló feladat, de bízhatunk abban, hogy az illetékes hatóságok megteszik a szükséges intézkedéseket.

Az események kezelésébe és kommunikálásába azonban sajnos kevésbé biztató dolgok is vegyültek. A média egy részében a pánikkeltésre, az amúgy is feszült hangulat szítására tevõdött a hangsúly, amihez nagyban hozzájárult a kormány illetékeseinek szereplése és azonnali bûnbakkeresése. A környezetvédelemért felelõs államtitkár, majd a kormányfõ maga is azonnal prejudikált, és bármiféle vizsgálat nélkül a tározót birtokló MAL vezetõit, valamint tulajdonosait tette felelõssé a történtekért. Az egészséges jogérzékû embernek ijesztõ volt látni, hogy a rendõrséget megelõzve a kormányfõ a parlamentben tapsvihar közepette jelenti be a cég vezérigazgatójának õrizetbe vételét, meglovagolva és egyben fûtve a lincshangulatot. Normális demokráciákban ez nem fordulhat elõ, persze ki mondta, hogy a miénk az.

....

Jellemzõ módon a bíróságban maradt annyi jogérzék, hogy másnap már szabadon engedték az illetõt azzal, egyelõre nincs elég bizonyíték a személyes mulasztására és felelõsségére. Hogyan is lehetett volna, amikor a vizsgálat még el sem kezdõdött és még azt sem tisztázták, milyen elõírásoknak kellett megfelelnie, amelyeknek állítólag nem tett eleget? Hírek szerint olyan vészforgatókönyvet követeltek rajta, amelynek elkészítésére semmilyen szabály nem kötelezte, tehát ebben a dologban mulasztani sem tudott.

Kezdettõl fogva érezhetõ volt, hogy a kommunikáció elsõdleges célja a figyelem elterelése az állami hatóságok szerepérõl és esetleges felelõsségérõl. Ebben vélhetõen szerepet játszott az is, hogy a területileg illetékes környezetvédelmi hatóság vezetõje, aki egyébként korábban az államtitkár közvetlen munkatársa volt, alig két héttel a katasztrófa elõtt tartott ellenõrzést a tározónál, és megállapította, sõt írásba is adta, hogy a MAL minden szabályt betartott és nem mulasztott semmit. Ennek fényében bárki ítélje meg maga, mennyiben volt jogos és korrekt azonnal a cég vezetõinek a fejét követelni. Nyilvánvalóan felvetõdik az õ felelõsségük is, de hogy az milyen mértékû, alapos vizsgálat után derülhet csak ki.

Mielõtt pálcát törnénk a területi hatóság felett is, érdemes kicsit mélyebben tájékozódnunk, amit sajnos a kormányfõ és csapata elmulasztott. A katasztrófa után egy héttel ugyanis szivárogni kezdtek az információk arról, hogy a fõ baj a rossz szabályozás volt, mert egy 2008-as kormányhatározattal szemben a tározó nem minõsült veszélyes pontnak és a benne lévõ anyag sem számított hivatalosan veszélyesnek. Ha így lett volna, azon a helyen nem is lehetett volna tározó, mivel a talajszerkezet arra nem alkalmas. Elméletileg tehát még az is elképzelhetõ, hogy mindenki betartott minden rendelkezést, csak éppen a szabályok voltak rosszak. Az már további kérdés, hogy a cég vezetése tisztában volt-e a veszélyekkel vagy sem, és megtette-e maga a szükséges belsõ óvintézkedéseket.

A hatóságok esetleges mulasztásáról való figyelemelterelés azonban a jelek szerint csak a közvetlen cél volt, a kormánypártot messzebbre mutató szándékok is vezették. A közhangulatot kihasználva villámgyorsan olyan törvényt zavartak át a parlamenten, amely vészhelyzetre hivatkozva lehetõvé teszi a magántulajdonú cégek irányításának állami átvételét. Elképesztõ, hogy egy alkotmányos alapjogot, a tulajdon védelmét csorbító döntést csaknem egyhangúlag fogadott el az országgyûlés, még az önsorsrontó MSZP is megszavazta.

A visszaélés lehetõségét ugyanis gyakorlatilag korlátlanná teszi, hogy néhány apróság hiányzik a szövegbõl, például a következõk: minek alapján dõl el, mi a vészhelyzet, amikor ezt a drasztikus lépést meg lehet tenni? Ki felel és hogyan az állami ellenõrzés alatt történtekért? Kié a veszteség vagy az esetleges nyereség? Mi van akkor, ha állami kézben a cég csõdbe jut és elúszik a tulajdonos vagyona? Milyen kárpótlást kaphatnak? Hogyan történik az irányítás átadás-átvétele? Egyáltalán meddig maradhat egy magáncég állami kézben, mert a törvényben semmiféle idõhatár nincs? Minderrõl a szöveg szerint egy kormányhatározat születik majd, ami tökéletes jogi nonszensz: egy alkotmányban szereplõ jogot a végrehajtó hatalom hogyan írhat felül? Hová vezet ez az egész?

....

Jó lenne ezt egyszerûen kapkodásnak betudni, de ennél alighanem többrõl van szó. E sorok írójának rossz érzéseit az növeli, hogy még 1997 õszén egy ismert pesti galériában részt vett egy szûk körû, kötetlen beszélgetésen. Ezen egy pártelnök kifejtette: alapvetõ igazságtalanság, hogy a privatizáció során minden nagy párt, amely kormányon volt, továbbá a hozzájuk kapcsolódó érdekcsoportok már megszedték magukat, a Fidesz pedig mindebbõl kimaradt. Ezért ha hatalomra kerülnek, ezen változtatni fognak. Ez az eszembe jutott akkor, amikor az elmúlt egy-két évben idõnként nyilvánosan is elhangzott, hogy a Fidesz a privatizációs döntések felülvizsgálatára és a javak újraelosztására készül.

Értelmezhetjük úgy, hogy az elsõ jogi lépés efelé a Lex MAL-lal megtörtént. Úgy hírlik, az esetleges érintettek így is értelmezik: információink szerint az utóbbi napokban számos találkozóra került sor jó néhány, a TOP 100-on is szereplõ üzletember között, akik attól tartanak, ha ezt a MAL-lal megcsinálták, velük is bármikor megtehetik. Legyen ez az õ bajuk, mondhatnánk, de ha a gyanú igaz, itt azért többrõl van szó: részben a vezetõ hazai nagyvállalkozók megfélemlítésérõl, részben pedig a vagyonok már régebben is emlegetett átrendezésérõl. Aki beáll a sorba, megúszhatja, aki nem, vessen magára. Jó lesz, ha a további fejleményekre nagyon odafigyelünk, mert ez az út nem a nyugati demokráciák, hanem a putyini Oroszország modellje felé vezet.

Forrás: Link