Az "atomszemét" tárolásának megoldása Németországban
A németországi atomdöntés már megszületett. A kérdés most az, hogy az ország mit fog kezdeni az erõmûvei által megtermelt hulladékkal. A veszélyes anyagok kezelését privatizálja, radioaktív hulladékok tárolására alkalmas helyszínt és lerakodóhelyet létesít, vagy egyszerûen exportálja a sugárzó anyagokat. Mindegyik esetben gondos körbejárást igényel a döntés, és az ellenérdekeltek érdekérvényesítésével is számolnia kell a német kormánynak.

Németországban 2002-ben, a szociáldemokrata-zöld (SPD-'die Grünen') koalíció fogadta el azt a törvényt, amelyik 2020-ig az atomerõmûvek üzemben tartásának fokozatos leépítését tûzte ki célul. A 2005-ös kormányváltás óta azonban a német közhangulatban már érezni lehetett a döntés revíziójának lehetõségét. Végül ez év szeptemberének elején született meg az új kormányzati döntés, amelyik a jelenleg mûködõ atomerõmûvek mûködését átlagosan további 12 évvel meghosszabbítja.
A döntést a német társadalmi és politikai élet számos szereplõje több oldalról is megtámadta. A legerõteljesebb ellenállás az atomerõmûvek biztonságosságát, illetve az atomhulladék tárolásának megoldását érintette. Az atomerõmûvek mûködésével ugyanis a radioaktív hulladék is együtt jár. Ennek az egyszerû összefüggésnek a fényében nem nehéz arra a következtetésre jutni, hogy Németország kormányának atomerõmûvekre vonatkozó döntését követõen sürgõsen szüksége van a veszélyes anyagok hosszú tárolásának távú megoldására.

Mindennek a fényében nem meglepõ, hogy a Német Szövetségi Köztársaság most nagy erõfeszítéssel keresi az atomerõmûvei hulladékának tárolására alkalmas helyszínt. A kormánykoalíció presztízsét legújabban azonban az rombolta, amikor a német sajtóban egymás után ellentétes hírek kerültek nyilvánosságra arra vonatkozóan, hogy a kormánykoalíció a veszélyes anyagok tárolását maga szeretné-e megoldani, vagy legszívesebben egy harmadik félre bízva privatizálná. Egy héten belül ugyanis teljesen eltérõ vélemények jelentek meg a sajtóban, melyek elõször arról számoltak be, hogy a német kormány privatizálná, majd elõbbi döntését követõen, szintén hirtelen felindulásból, mégis megtartaná a radioaktív anyagok tárolásának megoldási jogát.
Az új atomtörvény tervezet szeptember 17-én nyilvánosságot látott változatában még az szerepelt, miszerint elképzelhetõ volna az atomhulladék tárolásának ’harmadik félre való átruházása’; tehát a német kormánykoalíció az eddig a radioaktív anyagokkal kapcsolatos ügyekkel foglalkozó intézet, a Bundesamt für Strahlenschutz (BfS), felelõssége alá tartozó tevékenységet privatizálná. Nem meglepõ módon az ellenzék azonnali felháborodásának adott hangot. A németországi szociáldemokraták (SPD) vezetõje, Sigmar Gabriel, a „lakosság biztonságának kiárusításáról” beszélt. Az erõs támadásoknak köszönhetõen a kormány elállt eredeti terveitõl, és elvetette az atomhulladék tárolási jogának privatizációját.
Milyen kritériumoknak kell egy radioaktív hulladék tárolására alkalmas helynek megfelelnie?
A jelek szerint tehát a kormány mégsem fogja a radioaktív hulladék tárolására vonatkozó jogot privatizálni, hanem helyette radiokatív hulladéktárolót épít. A kiégett nukleáris fûtõanyag és egyéb sugárzó hulladékok hosszú távú tárolásának megoldása azonban korántsem egyszerû feladat. Elsõdleges szempont a tárolóhely kiválasztásánál, hogy sem a radioaktív anyagok, sem azok sugárzása semmiképp ne tudjon a kijelölt helyrõl a bioszférába jutni. Éppen ezért az atomhulladék tárolására semmilyen, a felszínen megépített építmény nem alkalmas, helyette az atomerõmûvek hulladékát a föld alatt kell tárolni, víztõl a lehetõ legjobban elzárva.
A megfelelõ helyszín kiválasztásában geológiai szempontból a legfõbb kritérium az, hogy a kiválasztott kõzet minél kevésbé legyen alkalmas a víz átengedésére. Ezen kívül nem szabad, hogy a kiszemelt terület kõzet-kombinációja akár kis mértékben is olyan komponenst tartalmazzon, amelyik a legkevésbé is csökkenti a hulladék tárolásának biztonságosságát. A vulkáni mûködés illetve az erõs eróziós tevékenység lehetõségét mindenképpen ki kell küszöbölni; illetve az sem szerencsés, ha a kiválasztott helyszínen erõs földmozgások fordulnak elõ. A kiválasztást bonyolítja, hogy a megfelelõ feltételeknek nagyon hosszú távon, évmilliókig kell biztosítottnak lenniük. Mindezen kritériumokat figyelembe véve, szakértõk véleménye szerint a só, gránit és agyagkõzetek a legalkalmasabbak a veszélyes hulladékok földalatti tárolására. Mindegyik variációnak megvannak azonban a maga elõnyei és hátrányai. A sóba ágyazott tárolás elõnye, hogy a só az atomhulladékot kellõképpen körbezárja, ám a kõzet nem megfelelõen biztos a víz áteresztésétõl. A másik nehézség az, hogy a só kõzetek ritkán fordulnak elõ tisztán a természetben, és általában olyan másik kõzettel vannak jelen, amelyek gyakran nem felelnek meg a tárolásra alkalmas kritériumoknak.
A gránit kifejezetten stabil kõzet, hátránya azonban, hogy olyan repedésekkel és résekkel tagolt, amelyek szintén a víz átengedése miatt jelentenek veszélyt. Ilyen esetekben a veszélyes hulladék és a kõzet közé olyan gátakat kell beépíteni, amelyek megakadályozzák a talajvíznek a hulladék közelébe való jutását. Az agyagkõ vízáteresztõ képessége ugyan roppant csekély, ennek a kõzetnek azonban az a hátránya, hogy nagy mélységekben nem elég stabil, és épp ezért egy agyagkõbõl kialakított lerakóhelyen szintén mindenképp szükség van komolyabb technikai átalakításokra.

Forrás: Link