Napról napra változó információk érkeznek arról, hogy miként is fogja valamilyen magyar állami befektetõ megvásárolni a Szurgutnyeftyegáz 21,2 százalékos Mol-pakettjét. Mozgás mindenképpen észlelhetõ, tárgyalások is biztosan voltak és lesznek, de vajon mit is szeretnének az egyes felek?

Az orosz Szurgutnyeftyegáz olajtársaság 2009 márciusában vásárolt 21,2 százalékos részesedést a Molban az osztrák OMV-tõl. Az utóbbi idõben felerõsödtek azok a híresztelések, amelyek szerint ezt a pakettet valamilyen módon a magyar állam vásárolhatja meg.

Hétfõn a Népszabadság híre szerint a Magyar Villamos Mûvek (MVM) vehetné meg az 500 milliárd forintosra taksált csomagot. Az értesülést szeptember végén már a Figyelõ is hozta (Rázós ügyeink Moszkvával, Figyelõ 2010/38. szám), akkor a magyar-orosz gazdasági viszonyokat elemzõ összeállításunkban elbújt ez az információ, most azonban jobban felkapta a sajtó ezt a lehetséges verziót. Noha a közvetlen illetékesek, így a magyar állam érintett képviselõi (leginkább a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium) nem nyilatkoztak, az MVM vezetése cáfolta a hírt, a Mol pedig joggal mondja, a kérdésben nem õ a kompetens, õ csak tárgya ennek az adásvételnek, az fn.hu szakértõk segítségével mégis kísérletet tesz a háttér feltérképezésére, különös tekintettel az orosz érdek megismerésére, mert talán ez kevésbé nyilvánvaló Magyarországon.

Kevés tény
Az ilyen-olyan értesülések, majd azok részleges cáfolata alapján nem sok tudható. Oroszországból ugyan érkezett olyan közlés is, hogy a Szurgut magával a Mollal tárgyal, de utóbbi ezt cáfolta. Itthon Fellegi Tamás fejlesztési miniszter szólalt meg a kérdésben, rá hivatkozva a hazai és nemzetközi médiák legalábbis a magyar állami szándékot már készpénzként kezelik. Október 21-én a Mol árfolyama a miniszter egy nyilatkozatára ki is lõtt, mert abban konkrét, az év végéig lezárható vásárlási szándékról is szó volt, ám késõbb legalábbis az év végi határidõt cáfolta a minisztérium. Korábban már az árról, konkrétan 27 ezer forintos részvényenkénti árról is terjedt egy információ, természetesen ez sem tekinthetõ hivatalosnak.

A magyar állami érdek
A magyar állam valóban érdeklõdik – ez biztosan kijelenthetõ az elmúlt hetek hírdömpingjébõl. Valamiért elhatározta, hogy a Mol-csomagot szeretné országon belül, de legalábbis számára szimpatikusabb, kevésbé kockázatos, illetve energiafüggõségünket kevésbé megjelenítõ kézben tudni. A nagy gond csak a forrás, 500 milliárd forintot leakasztani az amúgy korántsem értelmetlen cél érdekében nem könnyû. Bizony jó néhány szektorra kellene még különadót kivetni. No persze az MVM vásárlása piaci finanszírozásból (kötvénykibocsátásból) is reális lehet, de azért ez mégiscsak a „trükközés” kategóriája, vagyis az állami adósságállomány növelése tényleges állami hitelfelvétel, illetve folyó évi hiánynövelés nélkül.

A Mol szempontjai
A Mol szempontjai talán a legösszetettebbek. Ezt a részvénytársaságot ma a menedzsment közvetlen nagytulajdonosi kontroll nélkül irányítja, se multinacionális szakmai részvényes, sem állami részvényes nincsen a cégben. A menedzsment korábban nagyon határozottan fellépett a kéretlennek minõsített orosz befektetõ ellen, de a menedzsmentnek a jelenleg kialakult helyzet már nem annyira hátrányos. Hiszen adott egy 21,2 százalékos tulajdonos, amely semmit nem tud kezdeni a tulajdonrészével, és ezáltal nem veszélyezteti a cégvezetés irányító pozícióját. A Mol alapszabály-módosítása után ez a szituáció nem is könnyen változtatható meg. A Szurgut aligha fog a közeljövõben szakmai befektetõként feltûnni. Mi történne, ha a pakett átkerülne az államhoz?

A Mol és az állam viszonya már ma is összetett, és egy 21,2 százalékos részvénycsomag birtokában eggyel több lehetõsége lesz az államnak akaratának érvényesítésére a cégen belül. Mire jogosít fel egy ekkora tulajdonhányad? Néhány állam által delegált igazgatósági vagy felügyelõ bizottsági tagra, vagyis belsõ rálátásra a cég ügyeire. Bizonyos szempontból a Mol ezt a jogot önmagától is megadta az államnak vagy inkább a politikai elitnek, hiszen a társaság április 29-i éves rendes közgyûlésén több jobboldalhoz köthetõ üzletembert is beválasztott az ominózus testületekbe. Vagyis cégjogilag nem sok minden változna, ugyanakkor azt azért minden érintett érzi, hogy az Oroszország és az Európai Unió között zajló kimondatlan energiaháborúban (e tekintetben elég a Nabucco- és a Déli Áramlat-gázvezetékprojektek versenyfutására gondolni), mindig lényeges, hogy mennyire teszi be a lábát egy unión belüli nagy cégbe az orosz medve.

Orosz célok
A Szurgut és az e történetben vele egy lapon említhetõ orosz állam szempontjai is összetettek, de talán e fél is hajlik az üzletre, vagyis vélhetõen megfelelõ ár esetén a Szurgut hajlandó kiszállni. Anno 1,4 milliárd euróért vette a Mol-csomagot, mindig is pénzügyi befektetõként definiálta magát, akkor pedig miért ne adná el nyereséggel a pakettet. Vagyis az oroszok realizálták, hogy Magyarországon Mol-befektetõként nem fogadták õket örömmel, a legjobb forgatókönyv szép profittal elvonulni. Mindez persze csak akkor igaz, ha üzleti racionalitással nézzük a történetet, ugyanakkor ha a „nagy orosz lélek” megsértõdik, vagyis úgy érzi, hogy nem kezelik korrekten, érdemtelenül bánnak vele ellenségesen, megmakacsolhatja magát, és jobban is „beleállhat” a történetbe.
Hiszen mi is történt? A Szurgutnak a Mol-pakettet nem sikerült a Mol részvénykönyvébe bejegyeztetni, a céggel szemben, általában is az orosz befektetéssel szemben masszív ellenállás mutatkozott. Az oroszok amúgy bármennyire is veszélyesen terjeszkedõ energetikai nagyhatalomnak tûnnek, általában nem szeretnek barátságtalanul érkezni. Márpedig itthon az állam sem fogadta õket tárt karokkal, hiszen az állam segítsége kellett sahhoz, hogy a Szurgut még mindig ne legyen törvényes részvényes, még mindig ne szavazhasson. Elõbb a Magyar Energia Hivatal segítette a Mol védekezését, majd a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete sem szolgáltatott igazságot – értékelhet az orosz fél.

Nagypolitika
Márpedig az orosz energetika sohasem egyes cégek ügye, hanem nagypolitika, és ebben alighanem az orosz álláspont nyíltabb és transzparensebb, mint az európai politically correct apolitikus látszatpiaci álláspont. Vagyis az oroszok nem csinálnak titkot abból, hogy nyersanyagexportjukkal geopolitikai céljaikat is szolgálják, vagy hogy a Gazprom az orosz külpolitika fontos része (ha ezt Vlagyimir Putyin mondja, elhihetjük). Márpedig az orosz energetikai cégekkel szemben nagy elvárások vannak, hiszen az európai exportszerzõdések finanszírozzák az orosz államot.

Gondoljunk csak bele, az orosz energetikai cégek a nyugat-európai piacokból élnek, a belsõ fogyasztást támogatott áron látják el, ami a hosszú tél és a pocsék energiahatékonyság miatt nagy áldozat. Ám a szubvenciókat nem könnyû visszavonni, mert az orosz ipar egy-két részterületen megmaradt versenyképességét (acélipar, vegyipar) csak az alacsony energiaköltség tartja. Ráadásul Oroszország politikai célokból az oroszbarát exszovjet államoknak is olcsón ad gázt és olajat. Az orosz nyelvben különbözõ szavak vannak a külföldi államokra, az exszovjet államok a „közelkülföld”, míg az azon kívüli államok a „távolkülföld” részei.
Magyarország a távolkülföld legközelebbi része, az orosz érdekszféra elsõ piaci árat fizetõ állama. Magyarország, illetve annak elsõ számú energetikai cége rettentõ fontos az orosz államnak. És ez még akkor is igaz, ha az oroszok esetleg ki is szállnak a Molból!

Forrás: Link