A "forradalmi törvényhozás" lázában mintha elkerülné a közvélemény figyelmét az, amire a kormány a rendõrség, a büntetés-végrehajtási szervezet, a vám- és pénzügyõrség, az állami és hivatásos önkormányzati tûzoltóság, a polgári védelem, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat hivatásos állományú tagjai, valamint az idegenrendészeti és menekültügyi hatóság, az állami adóhatóság és a Szervezett Bûnözés Elleni Koordinációs Központ munkatársainak átvilágítása címén készül. Pedig nem ártana figyelni, mert itt valóban "új rendõrség épül".

Október 22-én a kormány képviseletében Pintér Sándor belügyminiszter benyújtotta az „egyes rendészeti tárgyú és az azokkal összefüggõ törvények módosításáról” szóló T/1426. számú törvényjavaslatot az Országgyûlésnek.
Az elõterjesztõ az általános indoklásában nyitó gondolatként - természetesen a korszellemre való ráutalás szándékával - idézi a Nemzeti Együttmûködés Programját: a ”rendõrök által elkövetett visszaélések, korrupciós ügyek, bûncselekmények tûrhetetlenek”. Ezzel az elszántságot üzenõ felütéssel kívánja megalapozni a megbízhatósági vizsgálat fedõnév alatt futó új technikák bevezetését, melyek alkalmazhatóságát jogvédõk, és a rendõrség érdekvédelmi szervezetének képviselõ egyaránt kifogásolnak.
A indoklás folytatásból megtudjuk, hogy a „rendõrséggel szemben fennálló szakmai igények, a közbiztonság helyzetének javítására irányuló célkitûzések teljesítéséhez, továbbá Magyarországnak a rendõrség feladataival összefüggõ egyes jogharmonizációs kötelezettségei teljesítéséhez szükséges a hatályos szabályozási környezet megfelelõ átalakítása.” A változás szükségességének, és idõszerûségének indokaiként megjelennek még „a feladat-ellátás hatékonyságának növelése”, „a párhuzamosságok megszüntetése”, „az intézkedések jogszerûségének fokozása”, és „az államigazgatás tisztaságának növelése”.
A „megfelelõ átalakítás” ígérete mögött azonban egy 82 oldalas több, mint 110 paragrafusból álló elõterjesztés közel húsz törvény - köztük több kétharmados-os jogszabály - módosításra tesz javaslatot.
Az átalakítási javaslat – melyet várhatóan kellõ arányú kormánytöbbség támogat majd - elfogadásának eredményeként azonban nem egyszerûen módosul az eddigi szabályozás, hanem egyértelmûen egy új rendõrségi törvény születik, vagyis merõben új keretek között épül tovább a „rend” Magyarországon. Alapvetõen új feltételrendszer keretei között zajlik majd a bûnmegelõzõ, bûnüldözõ tevékenység, de a szabályozás etekintetben célba veszi a rendõrségi állományt is.
Az elõterjesztésben megjelenik a hivatásos állományúak kifogástalan életvitel ellenõrzése mellett a bûnmegelõzési, bûnfelderítési célú ellenõrzés, melynek keretén belül a lépre csalás, mint a bûnmegelõzés eszköze is komoly szerepet kap, ráadásul úgy, hogy fedett akciókkal, a csõbe húzósdi során – a titkos információ gyûjtésen túl - bizonyos bûncselekmények elkövethetõk (!) az eredményes le-, illetve kibuktatás érdekében.
A belsõ bûnmegelõzési és bûnfelderítési feladatokat ellátó szerv ugyanis - „kizárólagos hatáskörrel” nem egyszerûen életvitel ellenõrzési, hanem igen széles körben az ún. „védett állomány” (vagyis a rendõrség, a büntetés-végrehajtási szervezet, a vám- és pénzügyõrség, az állami és hivatásos önkormányzati tûzoltóság, a polgári védelem, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat hivatásos állományú tagjai, valamint az idegenrendészeti és menekültügyi hatóság, az állami adóhatóság és a Szervezett Bûnözés Elleni Koordinációs Központ) kormánytisztviselõi, köztisztviselõi és közalkalmazotti jogviszonyban álló tagjai megbízhatósági vizsgálatát is elvégzi. Cél a felsorolt szerveknél a lehetséges bûncselekményeket felderítése. „Ennek megállapítása érdekében a megbízhatósági vizsgálatot végzõ szerv a munkakör ellátása során a valóságban is elõforduló vagy feltételezhetõ élethelyzeteket hoz mesterségesen létre.”
E Magyarországon merõben új, eddig nem alkalmazott, ugyanakkor a nemzetközi gyakorlatban vitatott, bírált módszer bevezetését, mintha nem követné jelentõségének megfelelõ közfigyelem. (Kétségtelen a rendõrség különbözõ érdek képviseleti szervei megfogalmazták kifogásaikat, civil oldalról pedig a Magyar Helsinki Bizottság fogalmazta meg kifogásait, így pl. azt, hogy a tervezett módosítás bevezetése egyértelmûen az emberi jogok és az alapvetõ szabadságok védelmérõl szóló Római Egyezménybe ütközik. E kritikai hangok, és általában a rendõrségi törvény javaslat bemutatása mellett jobbára elment a magyar sajtó, így a jogállamiság kérdéseire érzékeny közönségnek sincsenek érdemei ismretei a készülõ jogszabályról.)
A rendõrségi és titkosszolgálati tevékenység irányítását, szervezeti, és személyi feltételit alapvetõen alakítja át a javaslat, mely az 1994. évi rendõrségi törvény elfogadása óta a legjelentõsebb változtatásokat tartalmazza.
Míg azonban a korábbi módosításokat, kiváltképp magát a rendõrségrõl szóló 1994. évi XXXIV. törvény elõkészítését igen komoly és nyílt szakmai, politikai viták kísérték, addig ennek a javaslatnak az elõkészítésére lényegében nyilvános szakmai, illetve mûhelyvitáktól mentesen, azoktól elzárva került sor.
Elfogadásával alapvetõen új helyzet áll elõ.
A rendõrség tevékenysége még inkább a kormány, illetve annak belügyminiszterének irányítása alá kerül. Pintér Sándor megnövekedett jogosítványokkal, hatáskörökkel, „elrettentõ erõt biztosító eszközökkel” állhat majd az állomány, illetve a rendõri vezetés felett.
*
A rendõri tevékenységtõl, feladatoktól, és az általa alkalmazható eszközöktõl - a rendszerváltástól a közelmúltig - jól megkülönböztethetõ módon elkülönült a titkosszolgálatok, más néven a nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenysége, feladatai, és eszköztára.
Annak idején tudatos döntés volt a nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenységének leválasztása a rendõrségrõl, hiszen a magyar állambiztonsági tevékenység - szemben pl. az NDK-ban mûködõ Stasiéval- „közös háztartásban” mûködött a vele a BM alárendeltségében. A rendszerváltó pártok közös döntése volt az, hogy az állambiztonsági-belbiztonsági, belsõ elhárítási feladatokat elkülönítésék a rendõri szervektõl és a belügyi irányítástól, de az érintett – és persze átmentésükön fáradozó - állambiztonsági vezetõk is ugyanezt szorgalmazták a nyolcvanas évek végén, mert újszerû formai és szervezeti megoldásokkal kívánták demonstrálni, hogy õk képesek az új kor követelményeinek megfelelõ szakmai javaslatokkal elõállni.
Ettõl függetlenül szólhatnak érvek a kormányváltáskor keresztül vitt belügyminisztériumi felügyelet alá szervezés, illetve a rendõri tevékenység és a nemzetbiztonsági munka kapcsolatának újragondolása, együttmûködésének javítása mellett. Hiszen nemzetközi gyakorlat bizonyítja, hogy ez a modell nemcsak állampárti keretek között létezik. Ausztriában, Franciaországban, Hollandiában, Németországban például a belsõ elhárítást végzõ szervek a Belügyminisztérium felügyelete alatt mûködnek. Ugyanakkor ezekben az országokban a rendõri, nyomozóhatósági és a belsõ elhárítási, illetve alkotmányvédelmi feladatokat egymástól jól elhatárolt hatáskörök mentén látják el a különbözõ szervezetek, ráadásul jogszabályok által pontosan meghatározott keretek között. Nálunk közel fél évet késett a szabályozás elõkészítése, de a végtermék finoman szólva sem megnyugtató.
*
Nálunk nem egyszerûen az történt, hogy Pintér Sándor belügyminiszter személyében közös gazda alá kerül a hagyományos nemzetbiztonsági tevékenységek közül az alkotmányvédelem (AVH), a szakszolgálat (NSZ) a terrorelhárítás, a „belsõ bûnmegelõzési és bûnfelderítési feladatokat ellátó szerv” (a belügyminiszter szándékai szerint átalakulás elõtt álló RSZVSZ) és az „általános rendõrségi feladatok ellátására létrehozott szerv” (vagyis a hagyományos értelemben vett rendõrség), hanem kompetenciák elkülönítése helyett éppen ellenkezõleg, elkenõdnek a határok tevékenységek, felhatalmazások, eszköztárak között. Pintér elõterjesztése persze nagyvonalúan „elrendezi” ezt a kérdést: a törvényjavaslat „garanciális okokból” a miniszter irányítási jogosítványai körében rendelkezik hatásköri összeütközés esetén a miniszter döntési jogkörérõl.
Sõt a tervezett jogszabály kiterjedt körben teszi lehetõvé, hogy rendeleti úton tisztázzák a még tisztázandókat.
A rendszerváltás óta ilyen erõs felhatalmazású, különleges hatáskörrel, és eszközökkel – benne kiterjedt irányítási, feladatkiszabási, ellenõrzési, számonkérési, beszámoltatási,továbbá személyügyi, illetve munkáltatói jogosítványokkal belügyminiszter, de más kormánytag még nem rendelkezett.
Az elõterjesztés száznál is több paragrafusa egyúttal igencsak kényes kérdéseket érint, pl. az Európai Unió más tagállamának kijelölt, rendészeti feladatokat ellátó hatóságaival a Magyar Köztársaság területén végzett „közös mûveletek” szabályozása, és a titkosszolgálati eszközök alkalmazásának újraszabályozása a nemzetbiztonsági szolgálatok mellett a rendõrség tekintetében is. Szóval volnának itt bizony nagy számban olyan kérdések, amelyek esetében kellõ idõt kéne biztosítani a jogvédõ szervezetek bevonásával a különbözõ szakmai vitáknak, és felkészíteni a jogalkotás során a döntéshozó Országgyûlést arra, hogy egyáltalán tisztában legyen azokkal az alapkérdésekkel, amelyekben a szavazatát kérik.
Az is érdekes persze, amit nem érint a törvényjavaslat, így például a Független Rendészeti Panasztestület jogkörét bõvítésére irányuló korábbi szakmai javaslatok, vagy a rendõri intézkedésekkel kapcsolatos kérdések, az elõállítottat helyzetének a szabályozása.
Félõ, hogy a héten egészen elképesztõen meglendült „forradalmi törvényhozási lázban” az aktuális katasztrófahelyzet mellett és a „válság” ürügyén zajló büntetõ tartalmú gazdasági törvénykezési hajrá, és költségvetési vita árnyékában, vagy az újabban menetrendszerûen rendszabályozási igénnyel zajló rapig alkotmány módosítási akciók árnyékában könnyedén átsiklik majd a jogalkotó kezei között a rendõrségi salátatörvény (is).
Link