"Tudjuk, hogy néhány tagállam kritikával illeti a megbeszéléseket, másfelõl a Bizottság, az, amely tárgyalásokat folytat." Ezt Karel De Gucht kereskedelmi fõbiztos mondta még szeptember közepén, mikor Brazíliába utazott a Déli Közös Piac (Mercosur) és az EU között kötendõ megállapodás kapcsán. Az Európai Parlament múlt pénteken elfogadott támogató határozata alapján úgy tûnhet, az akkor még hangos tiltakozók mára visszavonultak.

750 millió ember, 100 milliárd eurós forgalom – ez az a jövõ, amely az EU és a Mercosur szemei elõtt lebeg már 1999 óta. Más kérdés, hogy a szabadkereskedelmi tárgyalásokat idén májusban indították újra hat év kényszerpihenõ után, miután azok a politikai akarat hiánya miatt 2004-ben megszakadtak.

A zsémbes hetes
A kezdetekkor mindkét fél nagy reményeket dédelgetett. Az EU kézmûipari termékei számára keresett felvevõ piacot, a Mercosur államai (Brazília, Argentína, Uruguay és Paraguay) mezõgazdasági árucikkeiket akarták exportálni. Az Uniónak sürgetõ volt a kapcsolatok mélyítése, mert az USA mind nagyobb erõfeszítéseket tett egy pánamerikai szabadkereskedelmi terület (FTAA) létrehozása felé. Az alig öt éve létezõ dél-amerikai formációnak pedig szüksége volt az öreg kontinens integrációs tapasztalataira, és arra, hogy a szomszédos országok szemében valódi alternatíva lehessen az Egyesült Államokkal szemben.
A tárgyalások két fõ pont mentén fagytak be. Európai részrõl a Mercosur telekommunikációs szektorának túlzott zártságát kifogásolták, míg fordítva azt nehezményezték, hogy az EU nem volt hajlandó elfogadható mértékben csökkenteni az agrártermékekre vonatkozó vámszinteket és termelési támogatásokat.

Ez utóbbi kérdés a Buenos Airesben újraindított megbeszélések során is probléma maradt. „Az EU sem nem beszélhet tagállamai nevében, sem nem foghatja be a szájukat” – mondta de Gucht, miután arról faggatták, mit szól a Franciaország által vezetett tagállamok tiltakozásához.
A „zsémbes hetes”-nek is hívott csoport úgy véli, amennyiben a tárgyalások a jelenlegi helyzet szerint zárulnak, a Mercosurból érkezõ marhahús import 70%-kal, a szárnyas behozatal 25%-kal emelkedne. Szerintük nem készült megfelelõ hatástanulmány arról, mi lesz az agrárszektorral, ha versenyre kell kelnie az alacsonyabb költségû és minõségû dél-amerikai termékekkel.
A félelmeket az Európai Mezõgazdasági Szakmai Szervezetek Bizottsága (COPA) is osztja. Május 17-ei közleményükben kifejtik: az EU állattenyésztõi „már jelenleg is térdre vannak kényszerítve”, „ a jövedelmi szintek a 2000-es évek szinte alá estek vissza sok tagállamban”.

Úgy vélik, a tárgyalások „nagyon negatív jelzést küldtek az EU küzdõ tenyésztõi szektorának. A döntés veszélyezteti az EU magas minõségi és biztonsági standardjait.”
Diane Dodds európai parlamenti képviselõ egy júliusi vitán a kérdéssel kapcsolatban felvetette: „nem tisztességtelen dolog, hogy a gazdálkodóinknak olyan országokkal kell versenyezniük, amelyek termelõinek nem kell ugyanolyan minõségi, biztonsági és nyomon követhetõségi referenciaértékeket teljesíteniük (…)?”

A magyar álláspont
Magyarország - melynek fontos mezõgazdasági szektora van és így tagja a „zsémbes hetes”-nek - szintén negatív véleménnyel van a Mercosurral folytatott megbeszélésekrõl. Tabajdi Csaba europarlamenti képviselõ szerint "ha a termelõinket ilyen mértékben kiszolgáltatjuk a dél-amerikai behozatalnak, akkor (...) súlyos foglalkoztatáspolitikai következményekre kell számítanunk". Hozzátette, nem lehet egyszerre engedményeket tenni a Mercosurnak és további kötelezettséget vállalni a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vámliberalizációs igényeinek teljesítésére.

Hasonlóan fogalmazott Gráf József korábbi mezõgazdasági miniszter is az agrárminiszterek májusi ülése után: „nem célszerû, hogy a WTO keretében már régebben folyó tárgyalásokat megelõzve szülessen eredmény az EU-Mercosur-egyeztetésen”, s „a nemzetközi tárgyalásokon nem lehet feláldozni a mezõgazdaságot az ipari és kereskedelmi terjeszkedés érdekében”.

Kína beelõzhet
Ha az aggodalmak reálisak is, a mezõgazdaság az EU GDP-jének csak két százalékát teszi ki. A többit az a szolgáltatói és ipari szektor, amely egy bilaterális egyezménynek a legnagyobb nyertese lehet. Az EU a Mercosur fõ kereskedelmi partnere több mint 20 százalékos részesedéssel, és fõ befektetõje 167 milliárd euróval (ami körülbelül 45 ezer milliárd forint).

Latin-Amerika azért is vonzó piac, mert hamar kilábalt a válságból, köszönhetõen a régióban lévõ egyre nagyobb kínai befolyásnak. „Ha nem sikerül megegyezni [a Mercosurral], Kína átveszi az EU helyét, és tíz éven belül [Latin-Amerika] második fõ exportpiaca lesz az USA után” – nyilatkozta októberben Arnaldo Abruzzini, a tagállamok kereskedelmi és iparkamaráit tömörítõ Eurochambers fõtitkára. A recesszióból nehezen feltámadó európai cégek számára ez még nehezebb helyzetet eredményezne.

Argentína végre enged?
Érthetõ módon érzékenyen érintette az éppen bimbózó párbeszédet, hogy Argentína vonakodott megnyitni kézmûipari termékeinek piacát, és még májusban is mindent elkövetett, hogy az európai termékek importját korlátozza.
Noha erre vonatkozó törvény nem létezett az országban, az EU-nak tudomása volt egy ilyen célú belsõ közlésrõl, amely az argentin belkereskedelmi fõtitkártól, Guillermo Morenotól származott. Joao Aguiar Machado, az EU külkapcsolatok helyettes igazgatója júniusban közölte az argentin sajtóban, hogy „az ilyen típusú eszközök nemcsak hatással vannak a kereskedelemre”, de „ez a kérdés beszennyezheti a megbeszélések szellemét és atmoszféráját” is.
Mára a súrlódások megoldódni látszanak. De Gucht szeptemberben azt mondta, „Brüsszel felülemelkedett az általa megfogalmazott kritikákon” miután az argentin kormány visszalépett és az akadályok megszûntek. Továbbá bízik benne, hogy meg tudják kötni az egyezményt „belátható idõn belül, ideális esetben még a következõ nyári szünet elõtt”.
A belga származású biztos optimizmusát jogosan fûti, hogy az Unió Közép-Amerikával májusban, Koreával e hónapban írt alá szabadkereskedelmi megállapodást. Ugyancsak bizakodásra ad okot a múlt pénteki europarlamenti határozat, melyben a képviselõk kifejezik: támogatják a latin-amerikai tárgyalások kiterjesztését, ha az együtt jár a fentebb már megfogalmazott aggályok tisztázásával.
Azután, hogy a júliusi vitában még sokan osztották Glattfelder Béla véleményét, miszerint a Bizottság 1999-es tárgyalási felhatalmazása mára elavult és azokat a „11 évvel ezelõtti mandátumok alapján nem lehet folytatni”, ez erõteljes fordulatnak mondható. Az éles törésvonalak megszûnésérõl azonban még korai lenne beszélni.

Forrás: Link