Magyarországra vezetnek a nemzetközi botrány szálai

A holland kormányalakítás óta eltelt több mint egy hónapban a két legkarizmatikusabb párt, a Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) és a Szabadságpárt (PVV) ellentétes utakat jártak be: míg a miniszterelnöki pozícióban valósággal lubickoló Mark Rutte által vezetett Néppárt a Demokráciáért támogatottsága a vezetõ szerepben egyre stabilabb, addig a Szabadságpártot belsõ feszültségek és botrányok tizedelik, amivel saját szavazóbázisuk bizalma mellett folyamatosan veszélyeztetik a kisebbségi kormány létét is.

Több mint egy hónapja annak, hogy a Mark Rutte vezette kisebbségi kormány megkezdte a munkát a holland parlamentben. A holland választások történetében idén elõször gyõztes liberális VVD a választásokon gyengén szereplõ (csak a negyedik legtöbb mandátumot begyûjtõ) kereszténydemokraták, és az idegenellenességre politikai koncepciót építõ PVV több hónapos huzavona után jutott megegyezésre, melynek keretében Geert Wilders Szabadságpártja koalíción kívülrõl támogatja az egymással külön paktumot kötõ VVD-t és CDA-t.
„Mindenki kedveli Markot”
Az elsõ hónap egyik pozitív konklúziója, hogy Mark Rutte (egyelõre) szerethetõ miniszterelnök: nyugodtság, határozottság, éleselméjûség - a hollandiai sajtó e három karakterjeggyel illeti leginkább a VVD 43 éves elnökét. A jelek szerint Rutte remekül alkalmazkodott új szerepéhez, hetek alatt levette a lábáról a sajtó képviselõit és a politikai elit elismerését is kivívta. A nyilvánosság kezelése, a parlamenti felszólalások és a nemzetközi színtérbe való beilleszkedés is gördülékenyen megy az új miniszterelnöknek.

Mark Rutte: népszerû pártvezetõ
Mark Rutte útja a miniszterelnökségig
A 43 éves Mark Rutte gyerekfejjel zongoramûvésznek készült, humán érdeklõdését végül a Leideni Egyetem történelem szakán kamatoztatta, melynek elvégzése után mégis egy multinál, a holland-brit Unilevernél kötött ki, ahol 10 éven keresztül az emberi erõforrásokért felelt. Politikai pályáját egyetemi évei alatt alapozta meg, már 1988-ban a VVD ifjúsági mozgalmának vezetõje volt. A nagyok közt 2006-ban ült a pártvezetõi székbe, idei miniszterelnöki beiktatása elõtt pedig az elsõ és második Balkenende-kormányban államtitkárként a szociális és foglalkoztatási, majd a tudományos, oktatási és kulturális tárcákért volt felelõs.
A HR-es múlttal rendelkezõ Rutte egyik titka, hogy kiválóan ért az emberek nyelvén: nem csak az értékellentéteket halmozó kereszténydemokratákat és a Szabadságpártot sikerült együttmûködésre bírnia, de még az ellenzék is elismerésre ragadtatta magát az elsõ liberális miniszterelnök õszinte megnyilvánulásai láttán: „Olyan évek után, amikor minden nyolc-kilenc kérdésre jutott egy egyenes válasz, most azonnal õszinte feleletet kapsz.” – hozsannázta Ruttét Alexander Pechtold, a D 66 vezetõje, akivel a Zöld Baloldal elnöknõje, Femke Halsema is mélyen egyetértett: "Bárhogy is nézzük, egy olyan miniszterelnök, aki egyenesen a feltett kérdésekre válaszol, igazi felüdülést jelent.” Rutte korábban is megcsillantotta már államférfiúi kvalitásait, hiszen nem utolsósorban sikeres televíziós vitaszerepléseinek volt köszönhetõ a VVD választási gyõzelme, de a parlamenti kollégák is elismerték 2009-ben, amikor az év holland politikusának választották.
Visszafelé is elsülhet
Rutte õszinte és nyílt stílusa kiváltképp a köntörfalazásra is hajlamos ex-miniszterelnök, Balkenende monoton és egyhangú stílusa után szembeötlõ. Ezzel együtt Andre Krouwel, az amszterdami Vrije Universiteit politológusa szerint nem biztos, hogy hosszútávon is a Rutte-féle nyíltsisakos stratégia a nyerõ: „Ha valaki ennyire õszinte és szókimondó , azt is elvárják tõle, hogy megoldja a problémákat. A politika nem arról szól, hogy mindig egyenesen beszélsz és nyílt lapokkal játszol. Ez politikai veszélyeket is hordoz magában, ezért Rutte késõbb rákényszerülhet, hogy változtasson a retorikáján.”

Rutte muszlim nõvel.Nem mindig következetes.
A tömjénezés mellett Rutte néhány következetlen megnyilvánulásával már okot adott a bírálatokra is. Egy ízben például az EU vezetõinek brüsszeli csúcstalálkozója elõtt Rutte még bolondságnak nevezte az ötletet, hogy az unió büdzséjét növelni kellene, a pár órával késõbbi ülésen viszont már éppen ez utóbbi mellett voksolt. Egy másik alkalommala kettõs állampolgárság kérdése kapcsán került a kritikák fókuszába: míg 2007-ben még Nebahat Albayrak igazságügyi államtitkárnak azt javasolta, hogy mondjon le török állampolgárságáról, addig a most szintén kettõs, holland-svéd állampolgárságú Marlies Veldhuijzen van Zanten-Hyllner egészségügyi és sporttárca helyettes vezetõje esetében már nem tartaná szükségesnek ezt a lépést. Rutte a török, vagy marokkói és egy svéd kettõs állampolgár között a különbséget abban látja, hogy ez utóbbi esetében nem áll fenn a veszély, hogy az állam beavatkozna külföldön élõ állampolgárai ügyeibe.
Ugyanakkor a holland lapok szerint ezek az apró bakik elhalványulnak Rutte karizmája mellett, hovatovább a jobboldali pártok által dominált EU is kiváló terep lehet politikai ambícióinak kibontakoztatásához.
Az elsõ koccanások
Hiába Rutte jól felépített imidzse, a napi sajtóhírekben még mindig a botrányhõs Wildersre összpontosul a legtöbb figyelem. A gyûlöletkeltés és diszkrimináció vádjaiban ártatlannak ítélt pártvezetõ nevéhez fûzõdik pl. az elsõ ellentét az új kormányszövetségben: november elején Wilders a bevándorlási miniszter Gerd Leers ellen intézte elsõ látványos kirohanását, mert a kereszténydemokrata politikus Brüsszelben támogatta Albánia és Bosznia-Herczegovina vízum követeléseit, ami pedig ellentmondásban állt a holland kormány állásfoglalásával. „Hollandia nem válhat páriává Európában” – magyarázta tettét Leers, aki szerint nem érdemes olyan radikális javaslatokat tenni, amit senki nem szavazna meg. Geert Wilders helytelenítette a miniszter szerinte gyenge döntését: „Az ilyen döntések megnyitják a határainkat, aminek nagyon rossz végkimenetele lehet. Ezt Hollandiában egyáltalán senki nem akarja. Az pedig nem világos számomra, mire gondol (Leers – a szerk.), amikor páriának nevez minket, és amikor radikális javaslatokról beszél. Ezek zavaros állítások.”
Ehhez hasonló nézeteltérések a jövõben is borítékolhatóak, tekintve, hogy a Maxim Verhagen által elnökölt kereszténydemokraták jó elõre jelezték, hogy egyes témákban nem nyitnak vitát a Szabadságpárttal, különös tekintettel a vallásszabadságot és etnikai hovatartozást illetõ kérdésekben. Ez utóbbiban azonban már korán meghasonlott önmagával a CDA, lévén, hogy az elsõ intézkedéscsomagban a burka betiltásával az élen rögtön a Szabadságpárt kerekedett felül.
Magyarországig gyûrûznek a Szabadságpárt botrányai
A PVV befolyását eddig részben széleskörû támogatottságának köszönhette, a párt népszerûsége ugyanis konstans növekedést mutatott, egészen az elmúlt hetekig, amikor két PVV-képviselõrõl is kényes hírek láttak napvilágot.Másfél héttel ezelõtt Eric Lucassen múltjáról szivárogtak ki kellemetlen részletek egy 2002-es ügy kapcsán, amelyben a képviselõt szexuális bûncselekmény vádjával katonai elzárással büntették, amiért Lucassen kiképzõ altisztként létesített nemi kapcsolatot a két katonanõvel.
Az elmúlt hét skandaluma pedig James Sharpe nevéhez fûzõdik, akirõl kiderült, hogy az általa vezetett magyarországi céget, a Digitania Kommunikációs Zrt.-t jelentõs pénzbírságra, közel 65 millió forintra büntette a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a fogyasztók megtévesztése miatt. A képviselõ önként mondott le a parlamenti mandátumáról, megüresedett helyét egy párttársa pótolja majd.
Nehézfiúk a PVV-ben
Lucassen és Sharpe nem az elsõ fecskék a PVV-nél, a szintén parlamenti képviselõ Marcial Hernandez például ugyancsak idén került bíróság elé, amiért lefejelt egy férfit egy bárban. Az ügyet máig nem zárták le. Tavaly Hero Brinkmann került kereszttûzbe, amikor a parlament sajtóközpontjában keveredett verekedésbe az alkoholproblémákkal gyanúsított képviselõ. A párt nehézfiúinak sorát Dion Graus zárja, akit korábban várandós felesége bántalmazása kapcsán vizsgáltak ki, de végül nem emeltek vádat ellene.
A két képviselõ közül Lucassen esete okozta a nagyobb fejtörést Wildersnek: Sharpéval ellentétben õ nem mondott le mandátumáról, így Wildersre hárult a közérdeklõdés által kísért döntés. A vezetõ némi hezitálást követõen azonban nem zárta ki a képviselõt a pártból, és a mandátumát is megtarthatta. Ez utóbbi azért lényeges kérdés, mert a jelenlegi kisebbségi kormány számára pont ez az egyetlen mandátum jelenti a mérleg nyelvét az ellenzékkel szemben, annak elvesztése esetén 76 helyett csak 75 mandátuma lenne a kormánykoalíciónak a 150 fõs parlamentben.

A PVV miatt pengeélen táncol a koalíció
Az ügy és a rá adott engedékeny válasz sokak szerint komolyan árthat a PVV-nek a jövõben. A Maurice de Hond közvélemény-kutató kimutatása szerint a Szabadságpárt híveinek 78 százaléka nem örül Wilders döntésének és inkább párton kívül látná Lucassent. Ezzel párhuzamosan a párt népszerûsége egy hét leforgása alatt 5 teljes parlamenti helyet zuhant, ha ma szavaznának, 25 országgyûlési székre számíthatna az antiiszlamista mozgalom, szemben az egyre népszerûbb VVD-vel, akik a választási gyõzelem óta tovább erõsödtek és 33 mandátummal kalkulálhatnának.
A párt gondjait egyéb belsõ feszültségek is tetézik: legutóbb Hero Brinkmann emelte fel a szavát Wilders szerinte antidemokratikus pártvezetési módszerei ellen, egyben az antiiszlamizmus túlzott elõtérbe helyezését is kifogásolta: „Meggyõzõdésem, hogy ha ezt a trendet folytatjuk, pár éven belül ott tartunk majd, hogy az antiiszlamista eszmékkel teszik egyenlõvé a pártot.
” A képviselõ a párt mozgalmi jellegét sem tartja ideálisnak, ahogy azt sem, hogy Wildersen kívül senki nem lehet hivatalos tagja a PVV-nek. Wilders közvetlenül nem reagált a kritikákra, helyette Martin Bosma, a politikus egyik legközelebbi tanácsadója adott rövid választ Brinkmannak: „Túl sok idõbe és energiába telne, ha a pártnak lennének tagjai.”
„Wilders fasiszta"
Ezt állítja legalábbis Rob Riemen, a nemzetközileg is elismert Nexus Institute-ot vezetõ holland filozófus abban az esszében, amelyet a holland parlament minden tagjához eljuttatott november elején. Az írás szerint a bevándorlási vita kibontakozása és Wilders pártjának felemelkedése óta tabunak számít a fasizmus szörnyûségeinek felemlegetése, vagy párhuzamba állítása a jelenlegi helyzettel. Õ most mégis megtette: „Ez egy politikai fogás, a társadalmi válságok kezelésének módja. A gyûlöletkeltés, a bûnbakképzés, és a karizmatikus jellem, valamint a párt mozgalomszerû mûködése mind-mind olyan tényezõ, amik a fasizmust jellemzik és amiket most is tapasztalunk.” Riemen írásában a jelenlegi helyzetet párhuzamba állította az 1920-30 között felemelkedett fasiszta ideológia keletkezésének körülményeivel és a rá épülõ mozgalmakkal. Véleménye szerint Wilders felemelkedése az európai elit felelõssége, akik nem mutattak utat az embereknek a válságos években.
Wilders üzent Merkelnek
Wildersnek a belsõ viszályok közepette is igyekszik aktívnak maradni nemzetközi fronton, legutóbb Angela Merkelnek üzent a német Der Spiegelben közölt interjúban. Wilders a magazinnak azt fejtegette, hogy Merkel német kancellár az õ politikáját követi. A PVV elnöke Merkel a multikulturalizmust bukását fejtegetõ beszédét követõen jutott erre a megállapításra, mondván, a kancellár asszony a multikulturalizmus csõdjével az iszlám alkalmazkodásképtelenségére is utal. Wilders szerint Merkelnek erre azért van szüksége, mert attól tart, Németországban is felbukkan majd egy olyan Wildershez hasonlóan karizmatikus politikus, aki képes lehet meghatározóan befolyásolni a politikai palettát. A szélsõséges politikus utalt Horst Seehofer azon megjegyzésére is, amelyben a CSU vezetõje az arab és török bevándorlók nemkívánatosságát pedzegette. Wilders vádjaira késõbb Steffen Seibert német kormányszóvivõ reagált, melyben biztosította a közvéleményt, hogy Merkel minden világvallást tiszteletben tart és távol áll tõle az iszlámhitûek sértegetése. Wilders szerint azonban ezek a nyilatkozatok leginkább arról tanúskodnak, hogy a hagyományos nagy pártok félnek a szélsõséges politikától, ezért inkább megpróbálnak alkalmazkodni hozzá.
Link