Naplóm/Verseim

Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Elkészült Magyarország gyülõletcsoport-térképe

(Na bakker, lebuktak végre a zsidó-cigány szervezõdések végre, az összes talmudistával, MAZSIZSIK-kel, OCÖ-vel és Mossad-szervezte idiótával?)

Tizenhat gyûlöletcsoportot azonosított Magyarország területén a most megalakult Athena intézet, amelynek igazgatója, Domina Kristóf és igazgatóhelyettese, Jászberényi Sándor a 180 perc vendége volt.


Az Athena honlapján azt írja, célja, hogy a Magyarországon aktív gyûlöletcsoportokat azonosítsa, tevékenységüket nyomon kövesse, és felhívja rájuk a figyelmet. Azokat a szervezett, és nem csak szélsõjobboldali extremista csoportokat keresi, amelyek verbális, szimbolikus fizikai agressziót valósítanak meg valakikkel vagy valakivel szemben, jól azonosíthatóan valamiféle hovatartozása okán többnyire vallási, etnikai, szexuális orientációhoz kötõdõ azonosító jegyek alapján.
Fontos, de nem elsõdleges szempont, hogy az adott csoport mekkora, hiszen a roma gyilkosságokat például maroknyi ember követte el - mondják a szakértõk, akik szerint Magyarországon, de Európában is általában keveset foglalkoznak ezekkel a csoportokkal, alig elemzik õket tudományos igénnyel, és még kevesebben teszik ezt a nyilvánosság elõtt. Az illetékes állami szervezetek (állambiztonság, rendõrség) nyilván teszik a dolgukat, de az intézet szerint szükség van egy olyan szervezetre is, amelyik hasonló munkát végez, viszont tájékoztatja a közvéleményt mindenrõl.
A gyûlöletcsoport-térkép megrajzolása után az Athéna szeretné bõvíteni tevékenységét, ami egyrészt nyomon követést, folyamatos monitorozást jelent, másrészt figyelik az esetleg létrejövõ új szervezeteket is. Fontosnak tartják az oknyomozó munkát is, amely az alapítók szerint eddig nem kapott elég hangsúlyt. Munkájuk alapja egyrészt az internet, mert ezeken a forrásokon keresztül nagyon sok mindent meg lehet tudni ezekrõl a csoportokró, azok elemi érdeke ugyanis, hogy önmagukat úgy tüntessék fel, mint akik a szent ügyért harcolnak, és errõl igyekeznek is mindenkit meggyõzni. A csoportok nagy része aktív, több olyan megmozdulást is tartottak idén, ahol nyitottak a külvilág felé, és van olyan is, amelyik országos toborzókampányt kezdett.
Az adatgyûjtés esetén alapvetõ elvárás, hogy minden információ nagyon komoly ellenõrzésen megy át, csak megerõsítette, jogilag is ellenõrzött anyag kerülhet ki, amely megáll a bíróságon is - hangsúlyozták a szakemberek az MR1-Kossuth Rádió reggeli mûsorában.

Link

Hozzaszolasok

1207 #11 1207
- 2010. December 07. 19:14:06
Nyilasfergeteg!
Lassan azért rájövünk hogy a kazár tényleg képtelen alkotni valamit is. Mindent ellop mindenkitõl.
Most már kíváncsi lennék vajon a sok Nobel díjas kazár valóban a saját munkája gyümölcsét aratta le, vagy ezek is lopott babérok?
1207 #12 1207
- 2010. December 07. 21:11:20
Belabatyo!
Azt szeretném kérdezni, ezt a szöveget kimásoltad, vagy emlékezetbõl írtad le?
1364 #13 1364
- 2010. December 08. 12:37:21
Adjon az Isten!
JANI PAPA!
Ne aggódj, nem maguktól jöttek rá a dolgokra. Sok,értelmes fiatal kutató munkájának gyümölcsét aratják le. Nem véletlen, hogy mostanság, nagy divat, külföldi tanintézetekbe csábítgatni, az okosabbját és majd ott, szépen, felügylet alatt élesítve az elmét rájönnek dolgokra. Na akkor belép az "orrgazda" kiszagolva a lehtõséget, némi pénzmaggal ösztönözve, többet és többt akarva, szép lassan elcsórja a "felfedezést", majd némi pénzzel megtámogatva elnyeri a díjjat, ami már már oly mélységekbe került, hogy normálisabb emberek át sem veszik. Mondjuk, ezért a kormányok is felelõsek, hiszen elüldözik a tanult koponyákat, persze nem véletlenül, hiszen le vannak fizetve, nehogy itthon maradjon a szellemi élvonal. Mondjuk soros bátyó, jól bevásárolt vitya gyerekkel, de nem csak õ, MI mégjobban. Hejhh, de jó lenne félárvának lenni.û
Szebb Jövõt! Isten tartson!
2559 #14 2559
- 2010. December 08. 13:03:34
ez az athena csoport csak jojon el ide angliaba meg amerikaba es azy irja meg hanyan diszkriminaljak a kelet europai munka valalokat.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
Generalasi idö: 0.13 masodperc
657,191 egyedi latogato