Bejelentkezés
Ami kimaradt a Magyar Nemzetbõl
Azért az jó, ha már hivatkozni is lehet ránk! Figyeljétek meg, hogy mi a hadszíntér helyszíne!
A Magyar Nemzet 2010. december 4-i számában „Kilövési engedély” címmel tényfeltáró írás jelent meg Hanthy Kinga tollából a fóti rakétabázis sorsáról. Posta Imre honlapján korábban már több írás foglalkozott ezzel a kérdéssel. Megemlítésre került a vállalkozó üzleti kapcsolatrendszere, amely ugye Szekeres Imre családi környezetéig nyúlt, másfelõl pedig, hogy a város volt polgármestere dr. Mádly Zsolt feljelentést tett hûtlen kezelés és okirathamisítás vétsége miatt a 2009-es évben.
A cikk szerzõje Hanthy Kinga, Fóton a Fidesz önkormányzati képviselõje volt 2006 és 2010 között. A fóti közállapotok elfajulásában neki is óriási szerepe volt, hiszen a Fidesz-frakcióhoz tartozó három személy átállása teremtette meg a többséget a szocialistáknak. A helyzet annyira elmérgesedett, hogy a városnak a 2009-es évben új polgármestert kellett választania, aki Fideszes színekben megválasztásra is került Dr. Mádly Zsolt személyében.

Vona föl akarja éleszteni a Magyar Gárdát
Lázár! Kelj fel és Jancsi!
Szombaton új fõkapitánya lesz a Magyar Gárdának, de a nevét a Jobbik elnöke még nem árulta el. Vona Gábor úgy vélekedett, hogy a gárdát "a narancsos forradalmi kormány jobban üldözi , mint elvetemült vörös elõdje."

Folytatódik az élelmiszerár-robbanás Magyarországon
A Portfolio.hu konszenzusával egyezõ mértékben, éves alapon 4,2%-kal nõtt az infláció Magyarországon novemberben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Havi alapon 0,3%-os volt az áremelkedés üteme, ennél azonban jóval intenzívebben, 1,1%-kal drágultak az élelmiszerek az októberi 1,5%-os áremelkedés után, ami jórészt a kedvezõtlen idõjárás miatti rossz terméseredményekkel függ össze. Az elsõ tizenegy hónapban átlagosan 4,9%-kal voltak magasabbak a fogyasztói árak Magyarországon, mint az elõzõ év azonos idõszakában.
Leleplezõ weblap Oroszországban is
(A rossz példa ragadós, hát még a jó!)
A Wikileaks oknyomozó portál mintájára Oroszországban is leleplezõ honlap indult, amely azonban nem titkos információkat szándékozik a világ elé tárni, hanem nyilvános információk felhasználásával akarja leleplezni a korrupciós ügyeket.

Alvó nõvel szexelhetett a WikiLeaks alapítója, ráadásul óvszer nélkül
(Kemény szex lehetett, s az sem kizár, hogy mégse, vagy talán dehogy, esetleg mégis? Ezek olyan szánalmas barmok, hogy Putyin csak annyit tudott erre mondani, hogy "elég sajátságos a demokrácia-felfogása a Nyugatnak"! Szerencsétlen zsidajai, majd gumi lesz a bajoneten is, jó? Tényleg. Skandináviában szabad egyáltalán "dugni"?)
Esetleges kiadatása után nehéz dolga lehet majd Svédországban Julian Assange-nek, akit két nõ ellen elkövetett kényszerítéssel, szexuális zaklatással és nemi erõszakkal vádolnak.

Kockázatok nélkül is lehet aranyba fektetni
(Nyuszómuszó, ez az arany már nem arány!)
A magyarországi irodával is rendelkezõ Admiral Markets egy olyan speciális számlát nyújt ügyfelei számára, ami ötvözi a betétek likviditását a tõzsdei kereskedés során elérhetõ haszonnal, ugyanakkor hosszú távú befektetésre is alkalmas. Ennek lényege, hogy a pénz aranyban denominált, viszont az ügyfél nem kockázatja vagyonát kereskedéssel. (x)

Martonyi a BBC-ben védte a mundér becsületét
Martonyi János a hajnalban sugárzott interjúban "alapvetõ hibának" nevezte a Moody's részérõl Magyarország leminõsítését, szerinte a hitelminõsítõnek kell újragondolnia lépését. A magyar külügyminiszter a BBC mûsorában szinte csak bel- és gazdaságpolitikai kérdéseket kapott, és minden esetben védhetõnek tartotta a kormány döntését.
Rak-lapozzunk tovább!

Megalakult a Gárda Szövetség!
Na erre vártam már pár napja, de üdvözlöm és támogatom a mindenféle politikainak tûnõ elhajlástól mentes, nemzeti elkötelezett szervezetek, személyek közös óhaját!
Közlemény
Az eredeti Magyar Gárda Mozgalom felaprózódásával létrejött kisebb-nagyobb szervezetek vezetõi, képviselõ felismerve, hogy sorsfordító idõket élünk, és nemzetünk érdekében széleskörû nemzeti összefogásra van szükség 2010. december 4-én, Budapesten lezajlott egyeztetõ megbeszélésen kinyilvánították együttmûködési szándékukat és az összefogás érdekében egy szövetségi rendszert állítottak fel.

Orbán leválthatja Martonyit / új maszat-fõnök!
Az Egyesült Államokból származó értesülések szerint belátható idõn belül Németh Zsolt politikai államtitkár válthatja Martonyi Jánost a Külügyminisztérium élén - írja a Népszava. A Külügyminisztérium szerint kacsa az információ.
A napilap információja szerint a váltás egy korábbi megegyezés része, Martonyi János a magánszférába vonul vissza.

Szembesítené a cigányokkal Európát a kormány
Hogy is van azzal a "cigányállammal" való operáció?
A magyar kormány legnagyobb szabású vállalása a januárban induló uniós elnökségre az európai romastratégia megalkotása. A francia cigánytáborok nyári felszámolását követõ európai politikai és társadalmi vita mutatja, hogy a kérdés megoldása kemény dió lesz. Ezt nehezítheti, hogy az [origo] információja szerint a kormány olyan stratégia kialakításán gondolkozik, amit a tagállamoknak kötelezõen végre kellene hajtaniuk.